Ez az a film, amit már csak és kizárólag a színészi játék miatt érdemes megnézni. Jack Nicholsonról minden egyes alakítása után szokás megjegyezni, hogy mekkora hatalmas színész, de ennek itt most sokkal több jelentősége van, mint általában. Ugyanis még ...
Ilyen címmel nem igazán volt kedvem egyáltalán nekiülni ennek a Jackie Chan filmnek, pláne hogy nem is tartozik a művész úr ismertebb alkotásai közé. Aztán az első fél óra annyira jól sikerült, ahogy bemutatták a szereplőket, meg a gengsztermiliőt, amiben ...
Kertész Mihály 1938-as klasszikusát természetesen nem először látom. Kiskoromban néztem angolul a TCM (akkor még TNT) csatornán, majd egyszer az atv is leadta fekete-fehérben egy nagyon rossz kópián, felirattal. Annak idején nyilván így mehetett a magyar ...
Az 1981-ben készült Üvöltés felett nagyon eljárt már az idő. Épp ezért lehetnék vele elnézőbb is, de egyszerűen nem tudok. A szereplők közül senki sem adott rá okot, hogy megkedveljem, vagy együtt érezzek vele. A '80-as évek feeling persze megvan, de nem ...
Az 1997-es kanadai A kocka című film egy valóságos remekmű. Mindamellett hálás vagyok, hogy csak most sikerült megnéznem, és nem 10 évvel ezelőtt. A kocka olyan brutális képeket tartalmaz, és annyira nyomasztó az egész mozi, hogy simán elmegy ...
Csodálkozom, hogy ez a mozi nem sokkal ismertebb, ugyanis Alain Delon egyik legjobb filmjéről van szó, amin elég nehéz lenne fogást találni. Bátran épít az akkor még viszonylag kezdő és nagyon fiatal sztárjaira; Delon megtalálta a hozzá leginkább illő ...
Igazából csak egy kis jó kis B filmes szórakozást vártam ettől a mozitól, amit nem kaptam meg. A stáblistánál lett egyértelmű, hogy ez tulajdonképpen egy tévéfilm. Gondoltam egye fene, tévéhorrort talán még nem is láttam, pláne nem a '80-as évek ...
A bemutatása után nem sokkal én már kíváncsi voltam erre a filmre, mert ígéretesnek tűnt a téma. Észre se vettem, és már a harmadik rész megy a mozikban, úgyhogy ma este Halloween előtti éjjel, tök egyedül, egy fülessel felszerelkezve nekivágtam a filmnek ...
"Ezt meg add a kanáriknak, ha nem sértődnek meg!" Nem a Nincs kettő négy nélkül a páros legjobb filmje, mert az a Kincs, ami nincs. Nem is ennek van a legjobb zenéje, hanem a Bűnvadászoknak. Nem ebben van a legtöbb bunyó, hanem az És megint dühbe jövünk- ...
Engem ismét jól átbasztak. Azt írták, hogy ez a legjobb angol horrorfilm. Ezért akartam megnézni ezt a mozit, plán így, hogy lassan Halloween lesz. Na most, ez egyáltalán nem horrorfilm, az égvilágon semmi köze sincs a műfajhoz. Ha csak nem annyi, hogy ...