Erről a filmről nem tudok olyan sokat regélni, de nem is baj. Igazából ha nem Harryhausen dolgozott volna rajta, és nem képezné szerves részét az életművének, már a kutya sem emlékezne rá, mert megtalálható benne mindaz, amiért utálni lehet az '50-es évek ...
Két okból szerettem volna látni ezt a filmet. Pontosabban: két ember miatt. Az egyik Jake Gyllenhaal, akit a Nightcrawler óta mély tisztelettel övezek magamban (legalább akkorával, mint az American History X-ben nyújtott alakításáért Edward Nortont), a ...
Ray Harryhausennek ez volt az első komolyabb filmje. Ez a film ihlette az eredeti Godzillát. Úgy voltam vele, előrántom a kalapból ezt a sokkal kevésbé ismert mesterművet. Harryhausen trükkjei kisebb forradalomként hatottak az 50-es, 60-as években, és az ...
Végre egy olyan Craig-féle Bond, amely tisztességesen a gunbarrellel kezdődik. Más kérdés, hogy majdnemhogy ez az egyetlen pozitívuma ennek a filmnek. SPOILER! Spoileres az egész széltében-hosszában, van ahol kevésbé, van ahol nagyon, de összességében ...
"Later Mr. Parker, it's too early for the moment..." Ha már megírtam a folytatásról a beszámolót, akkor gondoltam előveszem az első részt. A világ első Call of Cthulhu számítógépes játékát: a Shadow of the Comet-ot. Ami a folytatásból hiányzott az ebben ...
Úgy érzem, hogy ennek az alkotásnak a megítélése sokkal jobban függ az ember világnézetétől, mint a film színvonalától. Mert azok a kőliberálisok, akik hetero mivoltuk ellenére együtt vonulnak a melegekkel a Pride-on (pláne maguk a homoszexuálisok) ...
Ismeritek a Kék lagúna szörnyét? Ha nem hát megmutathatom. No de kit érdekel ez, hiszen nem vele kell foglalkozzunk, hanem szomszédjával, a Fekete Lagúna szörnyével. Halloween-i különkiadásunk utolsó darabjaként úgy véltem a Universal klasszikus horror ...
Sir Sean Connery, George Lazenby, Sir Roger Moore, Timothy Dalton, Pierce Brosnan és Daniel Craig. Egyetlen dolog közös bennük, hogy a nevük a vásznon Bond...James Bond. Minitörténelem Legalábbis ezzel a figurával forrott össze, ez szerzett nekik hírnevet ...
A Universal mindig is híres volt szűkmarkúságáról, alacsony költségvetésű filmjeiről, éppen ezért, az idők szavára hallgatván utoljára szerződtek le a Technicolorral. Ekkora már minden stúdió kijött legalább egy színes filmmel, ők mégis vártak egészen 1942 ...
„Még akinek szíve tiszta, s esténként imáját mondja, az is farkas lehet holdvilágnál, ha sisakvirág rügyét bontja." Sokat ugrottunk előre, igaz? 1941. Javában dúl a II. világháború, de egyelőre az USA még vár Pearl Harbor szétbombázására, így a népek, ...