Ismeritek a Kék lagúna szörnyét? Ha nem hát megmutathatom. No de kit érdekel ez, hiszen nem vele kell foglalkozzunk, hanem szomszédjával, a Fekete Lagúna szörnyével. Halloween-i különkiadásunk utolsó darabjaként úgy véltem a Universal klasszikus horror érájának utolsó nagy durranását mutatom be, amely mind a mai napig pazar szórakozást nyújt, pedig ennél idiótább címet bizony elég nehezen lehetett volna eszkábálni hozzá.

Minden horror közül erre voltam kíváncsi a legjobban, hiszen a Drakula és Frankenstein annyira beépült a popkultúrába az elmúlt közel száz év alatt, hogy megtekintésük előtt is tökéletesen tisztában voltam mire számíthatok. A láthatatlan embert még olvastam is eredetiben, Az Operaház fantomjának híres neves zongorajátéka pedig ha nem is ebben a verzióban, de szintén a fülemben csengett már kiskorom óta. A maradék három film azonban mind önálló Universal kreálmány, melyek közül A múmia abszolút kedvenc a remake miatt, A farkasember meg csak szimplán ismerős a fantasy elterjedése okán, ráadásul, az ebből készített remake csupán öt éves. Maradt tehát ez. A Kreatúra a Fekete Lagúnából. Bocsánat de ennek a filmnek annyira B címe van, hogy nem tudom komolyan venni, és ez alapjában meghatározta a hozzáállásomat. Nem is igen hallottam róla eleddig, és a Universal ebből sem készített még remaket. Mindezek miatt roppant mód kíváncsi lettem rá.

1954-ben járunk, hidegháborús időszak, az USA-ban viszonylagos béke és nyugalom, nálunk a legvadabb idők járják. 33 év telt el a Drakula óta, színészek és rendezők haltak meg. Mit tud hát ez a film, amit nem láttunk eddig? Nos, röviden és tömören: megteremtette az újkori horror műfaját. Ezen a filmen bizony lehet félni, még akkor is ha miután meglátjuk a szörnyet, már nem tudjuk komolyan venni. A Universal a negyvenes években mindent kifacsart amit csak lehetett Drakulából, Frankensteinből, A múmiából és A farkasemberből, és úgy ítélte meg, ideje nyugdíjazni őket, amit elsősorban a folytatások gyér anyagi bevétele indokolt. Két kevéssé elhasznált szörnyét, A láthatatlan embert, és Az Operaház fantomját pedig inkább komédiákban szerepeltette, mert úgy tűnt a horrornak leáldozott. És ekkor jött ez a film, amely új löketet adott a horror műfajának, így a klasszikus éra végül egészen 1960-ig kitartott. De mégis mit tud ez a film, amit annyira szeret egy csomó rendező? Meg lopni is szeret belőle...

A történet szerint egy archeológus megkövült csontvázat talál valahol az Amazonas mentén, amely valami dinoszauruszé lehet, de elképzelhető, hogy a hiányzó láncszem az evolúcióban. Gyorsan összeszed egy csapatot, akikkel visszatérvén, holtan találják a hátrahagyott embereket. Hogy a dolog végére járjanak, megfizetnek egy kapitányt, akivel behatolnak a titokzatos Fekete-lagúnába, ahol végül megtalálják a különös, kétéltű, humanoid lényt, akire eleinte ők vadásznak, később meg az rájuk, míg a csapatból csupán páran menekülnek meg élve.

Na honnét olyan ismerős ez? Segítek kicsit, Cápa, Alien, Predátor, A dolog, Jurassic Park, AVP, de lényegében akármelyik szörnyfilm, ahol szép lassan elfogynak a szereplők. Ahol megtalálható a kutatásnak élő párocska - akik mellesleg mostanában semmit nem találtak, ezért kapva kapnak az expedíción. A kapzsi mecénás, aki azért utazik a csapattal, hogy élve elkapja a szörnyet - ugye Mr. Burks -, vagy a vicces mellékszereplő kapitány, akit manapság rendre feketék játszanak. De szót érdemel a film kalandjellege is, amely új szintre emelte a kaland fogalmát, ami eleddig szinte kizárólag Robin Hood, Zorro és A három testőr valamelyikét, esetleg egy kalózos filmet jelzett. Ehhez a filmhez nyúlt vissza később az Indiana Jones is többek között, bár ő sosem valami lényt akart elkapni, de a MacGuffin jelleg közös.

A film eredete a producertől, William Allandtól származik, akinek a mexikói operatőr Gabriel Figueroa 1941-ben az Aranypolgár forgatásán mesélt egy történetet a félig ember, félig hal lényekről, melyek valahol az Amazonasban találhatóak. Tíz évvel később Alland elővette a jegyzeteit és megírta belőle az első nyers verziót A tengeri szörny címmel. Sokat hatott rá A szépség és a Szörnyeteg - ezért kerülhetett bele a kezdetleges szerelemi szál. Ezt később Maurice Zimm egészítette ki, amit végül a két forgatókönyvíró, Harry Essex és Arthur Ross fejezett be, akik logikusan magyarázzák meg, hogyan is keletkezhetett és maradhatott életben egy ilyen lény, az Amazonas mélyén.

Ez a minden eddiginél fajsúlyosabb tudományos-fantasztikus jelleg nem véletlen, ekkoriban már kezdett a sci-fi egyre inkább teret hódítani a vásznon. Jöttek a marslakók, testrablók, meg még ki tudja mi minden. Így a lény is kapott egyfajta földönkívüli jelleget - nem véletlenül említettem az Alien párhuzamot. A film elején láthatunk egy bevezetőt a Föld kialakulásáról, amely korántsem olyan szájbarágós, mint A farkasember estében, és magában a filmben is sokat beszélnek a tudósok a civilizáció létrejöttéről, ami ugye nem véletlen, ha ennyi doktor szerepel egy filmben.

A végeredmény leginkább Jack Arnold víziója, akinek nevét kérem jegyezzétek meg, mert ő egy olyan pasas, hogy amihez hozzáért, az arannyá vált, és megnézésre érdemes lett. Többek közt ő rendezte az egy évvel korábbi Földönkívüli jövevényeket, és az 1957-es A hihetetlenül zsugorodó ember-t is. Nagyon ért a meséléshez, és ennél a filmnél ki is használja, de kegyetlenül. Bár az is látszik sokat tanulhatott Hitchcocktól, mert olyan keményen használja a suspense elemeket, hogy félelmetes. Lehet, maga a szörny nem az, de a jelenet ahogy bemutatják, az kétségkívül hatásos mind a mai napig.

Például, amikor Kay, a film egyetlen női szereplője kint marad a parton cigizni, a szörny meg már majdnem elkapja a lábát, vagy ahogy a nő fürdőzik egyet a tóban, a szörny pedig követi és leutánozza mozdulatait. Ő nem tudja, hogy veszélyben van, de a néző igen. Gondolkoztam azon is, vajon megérte-e ilyen hamar lelőni a poént, hiszen nagyon hamar láthatjuk a szörnyet teljes valójában, míg a szereplők csupán a film utolsó harmadában találkoznak vele. Mindehhez nagyban hozzájárul a Henry Mancini által szerzett hátborzongató zene, főleg a szörny témája, amit azonban talán túl gyakran is ellőnek, így a vége felé már nem félelmetes, inkább idegesítővé válik.

A lényeg azonban, hogy ezek mind működnek, és ha úgy éreznéd nézés közben, hogy sablonos, meg klisés, akkor gondolkozz el azon, hogy hatvan év telt el közben, és a mai napig ezekből építkezik minden hasonló film! Azért gondolod, hogy klisés, mert mire ehhez eljutsz, már feltételezhetően láttál valami modernebbet, amely alkalmazta ugyanezen elemek valamelyikét.

Abban is egyedi ez a film, hogy mindössze tizenketten játszanak benne, és ebbe benne foglaltatik az a négy is, akiknek semmi más szerepük, csakhogy széttépjék őket. A szereplők jók, hitelesek, bár igazából csak a nőt éreztem pótolhatatlannak. Ő egy annyira éteri szépség, hogy valóban elhihetjük azt a hülyeséget is, hogy a halember belé szeret. Igazán kár, hogy nem látták ezt a filmet a Csatahajó készítői, mert 1954-hez képest ki is használják a 28 éves Julie Adams bájait. Többnyire forrónaciban láthatjuk, de levetkőzik - sajnos a kornak megfelelően egyberészes - fürdőruhára is. Ha ezt a nőt lecserélték volna bárki másra, minden bizonnyal nem lesz ilyen sikeres a film. Richard Carlson, - aki a rendezővel együtt dolgozott a Földönkívüli jövevényekben - és Richard Denning is jó, ahogy néhol egymással rivalizálva, néha egymást segítve próbálnak kijutni a kelepcéből.

Az egyre kétségbeesettebb helyzetek szintén ismerősek lehetnek. Mert látszólag a szörny ellen minden hatástalan. Pedig vannak itt fegyverek dögivel, de hiába a Winchester 1892 model garmadája, a szigonypuskák halálpontos sebzése, az altató drog, amitől a lény maximum elkábul aztán egyre idegesebb lesz, a halászháló, amit egyszerűen széttép, semmi nem használ ellene. Míg eleinte el akarták fogni, a film egy bizonyos pontján - amikor már hullanak a karakterek mint a legyek - már csupán a túlélés a fontos.

Végezetül had ejtsek pár szót a címszereplőről is, ha már ennyit emlegettem. Valódi neve nincs, de a korok során Gill-man-ként kezdték emlegetni. Ő az egyetlen szörny, aki úgy lóg ki az eddigiek közül, hogy sem nem beszél, sem egy lélektani állapot látványos kivetülése; Drakula - szexualitás, Frankenstein - depresszió, Múmia - megszállottság, Láthatatlan Ember - megalománia, Farkasember - skizofrénia, Operaház Fantomja - elfojtás. Ez a szörny egyszerűen harcol a túlélésért. Nem emberi, sokkal inkább állati ösztönök munkálkodnak benne.

Persze itt is elrabolja a lányt, ha megfigyeljük a nők körül forognak ezek a rémek. Ők - a NŐK - hívják életre, vagy csendesítik el a bennünk élő szörnyet. De vajon mennyire igaz ez a Lagúnalakó kopoltyús ivadékra? Szegénynek nincs társa, és amikor meglátja, milyen szépen úszik ez a lány, rögvest szerelmes lesz bele, - hiszen úszik, nyilván ő is valami vízi lény - a maga módján mindent megtesz hogy megszerezze. Abba már bele sem merek gondolni, hogy mihez kezdett volna, ha sikerül a terve, mert az Operaház Fantomja is akkor került igazi kelepcébe, amikor levitte a vackába a nőt, és a legjobb, ami eszébe jutott, hogy gyorsan ad neki egy szerenádot.

E lény igazi apja Bud Westmore, aki akkoriban a Universal vezető maszkmestere volt. Megvalósítása ma már talán nevetségesnek tetszhet, hiszen lehet látni, hogy egy ember gumiruhában hápog, és mereven előretartott, hártyás kezekkel igyekszik valamit megfogni. Ugyanakkor ez igenis hatásos volt a maga idejében, mert a stúdió mindent megtett annak érdekében, hogy eltitkolja, a szörny valójában egy ember latexban. Belőle származik Aquaman, vagy Guillermo del Toro Abe-je, sőt mint fentebb már többször utaltam rá, maga az Alien szörnye is - aki ugyanezzel a technikával készült, hiszen bizonyos jeleneteknél még a harmadik részben is egy ember volt ott is gumiruhában -, így úgy vélem valóban egy filmtörténeti ikonnal állunk szemközt.

A kosztümöt viselő színészek - merthogy kettő volt, külön a szárazföldi és a vízi jelenetekhez - nem tudtak leülni, - ez napi tizennégy órát jelentett - valamint nagyon könnyen át is forrósodott a ruha, ezért a forgatási szünetekben a vízben áztatták magukat. Ezen kívül nem is lehetett látni a ruhában, emiatt Ben Chapmen, aki a szárazföldi jelenetekben szerepelt úgy beverte Adams fejét a barlangi jelenetnél, hogy a nő elájult. Chapman csupán 1993-ban fedte fel ezt a kettősséget egy interjúban, mert a stúdió külön titoktartási szerződést íratott vele alá a lény természetét illetően.

A víz alatti jeleneteket a second unit forgatta a Floridában található Wakulla Springben. Ricou Browning-nak, aki egy úszóbajnok volt, négy teljes percen át vissza kellett tartani a lélegzetét, mert a lény ruhájába már nem tudtak oxigéntartályokat is szerelni. Így a gyönyörű és hosszú víz alatti jelenetekért külön meg kellett szenvedni. Browning két hét múlva lesz 85 éves, és ő az egyetlen, mai napig élő, eredeti Universal szörny megformáló. Később olyan filmekben tűnt fel, ahol a víz alatt jeleneteknél tudásának nagy hasznát vették. Pl. a Tűzgolyó, vagy a Soha se mondd, hogy soha.

A film hihetetlenül sikeres lett, 1.300.000 dollárt kerestek vele, ami zöld utat adott két folytatásának: 1955 - A szörny bosszúja, 1956 - A szörny köztünk jár. A film végén ugyanis - miután az nem pusztult meg semmitől - jótékonyan életben hagyják a szörnyet, aki addig öt embert ölt meg, valamint egy továbbit életveszélyesen megsebesített, mert ugye a producerek mindig bíznak a sikerben, és a lehetséges rókabőrök sorozatában. S bár ez a film ismét fekete-fehérben forgott egy igazi különlegessége mégiscsak van, még pedig, hogy ez volt a Universal második 3-D-ben vetített filmje - a már említett Földönkívüli jövevények után -, szóval a 3D se ma kezdődött. Bizonyos jelenetek utalnak is erre, de összességében kíváncsi lennék milyen lenne, ha moziba küldenék a mostani technikával, ahogy az USA-ban élőknek erre 2012-ben Halloweenkor volt is alkalmuk.

Igazán érdekes a nagyjából harminc éve formálódó remake története is. Egy lehetséges újjáélesztésen már 1982-ben gondolkodott a Universal, akkor John Landis-t képzelték el a direktori székben, aki az Egy amerikai farkasember Londonban-t is rendezte. A forgatókönyvet megírták a filmhez, és az eredetihez hasonlóan ezt is 3D-ben szerették volna elkészíteni, de a Cápa 3D csúfos buktája végül elkaszálta a projectet. Tíz évvel később John Carpenter neve került szóba, de ő inkább a Láthatatlan embert választotta, 1995-ben pedig Peter Jackson a King Kong mellett tette le a voksát. Ezután Ivan Reitman kezébe került a project, de valójában semmi érdemleges nem történt 1999-ig, amikor A Múmia kasszát robbantott, megnyitván ezzel az érdeklődést, és az utat a régi klasszikus szörnyfilmek iránt.

2002-ben a stúdió del Torot kérte fel, de ő aztán a Hellboy filmekkel jó időre lekötötte magát, így ismét új rendező után néztek. Breck Eisner következett a sorban 2005-ben, aki végül a 2007-2008-as forgatókönyvíró sztrájk miatt inkább A tébolyultak remaket forgatta le eszméletlenül jól. Amikor elkezdte a munkálatokat a remeken, hat hónapot töltött a szörny újradesignolásán, de a Universal úgy vélte elég időt adtak neki, és Carl Erik Rinsch-t ültették a helyére, végül 2011-ben ő is lelécelt. Jelenleg ott tart az ügy, hogy a Universal sokadjára erősítette meg 2012-ben, hogy nem kell aggódni, jön a remake, ami 2013 májusában moziba is kerül. Ehhez képest csupán Dave Kajganich-nak szóltak, hogy írjon már egy hatszázadik scriptet, így persze a hatvan éves jubileum se jött össze. Az idei év híre pár hónapja pedig az volt, hogy a női főszerepre Scarlett Johansson az esélyes, de, hogy ebből mikor lesz film... passz.

És ezzel zárom soraimat, remélem Ti legalább olyan jól éreztétek magatokat az utazás alatt, melyet közösen tettünk a régi korok szörnyei közt, mint amennyire Én magam élveztem e filmek felfedezését, és az ismertetőkkel járó kutatást. Ez utóbbi olykor keményebb feladatnak bizonyult, mint kivergődni a Fekete lagúnából. Lesz még ilyen ígérem máskor, addig aludjatok jól, álmodjatok szépeket, és ne feledjétek, amit Claude Rains mondott A farkasemberben:

"Nos, ha engem kérdezel, én hiszek abban, hogy az emberből farkas lehet. Felveheti-e egy állat fizikai jellemvonásait? Nem, ez fantázia. De hiszem, hogy bármi megtörténhet az emberrel az agyában..."

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Nincs még eleged a horror nagy klasszikusaiból? A hollywoodi Halloween folytatódik tovább.

Erre tessék:

Drakula (1931)

Frankenstein (1931)

A múmia (1932)

A láthatatlan ember (1933)

Frankenstein menyasszonya (1935)

A farkasember (1941)

Az Operaház fantomja (1943)