Régen írtam már toplistát, mit szólnátok egy újhoz? A minap eszembe jutott egyik régi adósságom, amit nagyon sokáig terveztem megírni, de aztán teljesen elkallódott, pedig akár még be is lehetne illeszteni klipes listáim mellé. Persze ma már nem akkora truváj, hogy egyik másik videojátékot úgy kezelnek mint valami Hollywoodi produkciót, vagyis komolyan veszik. De nem volt ez mindig így. Nagyjából húsz éve, a szegedi kollégiumban betettem az Outcast CD-jét a lejátszóba, és egyik barátom nem akarta elhinni, hogy ezt egy számítógépes játékhoz szerezték. Merthogy azok prüntyögésekből állnak. Én azonban mivel már akkor is imádtam az instrumentális zenéket, - és azóta is nagyon tetszik az IDM meg az EDM - amiket írás közben tudtam hallgatni, anélkül, hogy zavarnának alkotás közben - mivel nem kornyikál benne senki - megszállottan gyűjtöttem a különböző zenei albumokat. Órákat el tudtam molyolni könyvtárakban, internetkávézókban, hogy egyenként szedegessem le a fejlesztők oldaláról az mp3, majd később flac fileokat. Ekkoriban a kiadók még nem ismerték fel, hogy ezekért az albumokért akár pénzt is kérhetnének, így nem foglalkoztam vele, sőt volt amit ingyenesen elérhetővé tettek, afféle extraként. Így aztán tekintélyes, több gigányi muzsikát harácsoltam össze. Amikor eldöntöttem, hogy írok egy ilyen zenei listát, pár szabályt felállítottam, hogy jobban segítse a szűrést, egy zeneszerzőtől egy albumot választottam, figyeltem, hogy ezek a zenék önmagukban is hallgathatók legyenek, és ne csak afféle kiegészítőt adjanak a játékhoz. Valamint nem lesznek licenszelt albumok, csak és kizárólag a játékhoz írt szerzemények. Ennek ellenére ez a lista meglepően hatalmas melónak bizonyult. Volt olyan album, amiben biztos voltam, hogy szerepelnie kell, de volt néhány, ahol a bekerüléshez tucatnyi másikat hallgattam végig míg megszületett a végleges döntés. Így történt, hogy bár azt hittem egyetlen éjszaka alatt elkészülök vele, végül egy hónapig írtam ezt a listát. 

10. - Evil Genius (2004)

zeneszerző: James Hannigan

zenék száma: 13

album hossza: 32 perc

Kezdjük is mindjárt egyik személyes kedvencemmel, James Hannigan BAFTA jelölt alkotásával, ami nem mást taszított le a listáról, mint Michael O'Donnell sokáig esélyes szerzeményét a Halo - Combat Evolved muzsikáját. Ami pedig házon belül megverekedett az Oni és a Septerra Core albumával. Az Evil Geniusról eleddig még nem értekeztem, és e szörnyűséges mulasztást illik majd valamikor pótolni, mert roppant jól fogta meg mindazt amiről a hidegháború James Bondja, és a millennium Austin Powerse szól. Csiricsáré, színes, szagos dallamok, amik annyira vidámak, és élettel telik, hogy még az sem zavar Hannigan lustaságból még csak címeket se biggyesztett rájuk. Hannigan hatalmas repertoárja közt olyan szerzeményeket találunk mint az első Discworld, a Dead Space 3, a Command & Conquer - Red Alert 3, a FreeLancer, a Conquest - Frontier Wars, vagy a Flight of the Amazon Queen. Az album ugyan nem hosszú, de szerintem teljes értékű, nem is nagyon tudnék választani mi a kedvencem, legyen mondjuk éppen az, ami a menü alatt éppen random szól.

9. - Sudeki (2004)

zeneszerző: Tom Colvin

zenék száma: 13

album hossza: 78 perc

A Sudekiről régóta írnom kellett volna, de amikor a legutóbb végigjátszottam, akkor már ezen is azt éreztem mint a Beyond Good and Evil kapcsán, hogy baromi élvezetes volt 20 évesen, de így 40-en túl már csöppet gyerekesek a megoldásai. A zenéjét viszont változatlanul szeretem. Ráadásul a szerzője Tom Colvin ezen kívül összesen két játéknak készített zenét, utána elment a tévének dolgozni. Úgyhogy soha többet nem tudta másolni önmagát, és soha többé nem csinált egy ennyire szép albumot. A zene megalkotásakor az lebegett a szeme előtt, hogy kiemelkedjen az RPG-k tengeréből. Ehhez az EDM azaz elektromos dance music területéről nyert inspirációt, a gépi hangzásba jó adag breakbeatet kevert aztán adott hozzá hagyományosabb hangszereket is, billentyűsöket, gitárt és vonósokat.

Amikor ezzel meg volt, attól tartva, hogy a játékos afféle RPG dance clubban érzi magát - ami egyébként még így is gyakran elkapja az embert az akciószekvenciáknál - eltolta az egyensúlyt a klasszikus irányba, majd ügyesen kiegyensúlyozta azt a kortárs felé. A zene a játékban nem a szokásos loopolást kapta meg, hanem különféle rétegek bontakoztak ki az egyes számokból attól függően, hogy a játékos melyik területen kalandozott, és, hogy veszélyben volt-e. Ha a játékost megtámadták, a zene felerősödött és adrenalinpumpálóvá vált. Az albumot 2004-ben kiadták CD-n is. Nekem különösen New Brightwater a kedvencem, meg persze a Crystal Reef annak a bájos melankóliának egész egyszerűen nem tudok és nem is akarok ellenállni.

8. - Sacrifice (2000)

zeneszerző: Kevin Manthei

zenék száma: 15

album hossza: 28 perc

A Sacrifice zenéje ugyanolyan földöntúli és éteri mint maga a játék. Ősi, megfoghatatlan, heroikus, és ijesztő. Manthei ekkor már több film és tévé sorozat zenéjét is megkomponálta, pl. Kaptár, Sikoly 2-3, vagy a Kaméleon, Buffy a vámpírvadász. Alapvetően máshogy képzelte el a játékok zenéit. Az album készítésekor segítségére volt egy nagyzenekar, valamint huszonötféle különböző hangszer a világ négy szegletéből. A játék nem evilági hangzását ezek a hétköznapi ember számára ismeretlen fúvósok és ütősök adják. Mit ne mondjak a végeredmény leírhatatlanul izgalmasra sikerült, mai napig beleborzongok, ha meghallom. Tökéletesen átadják a játék egy pillanatnyi szünetet sem tűrő tempóját. A zenék most sem kaptak címeket, ami van az a játékbeli felcsendülésük megfelelője. Manthei egyéb játékalbumjai közül, még fontolóra vettem a Majesty - The Fantasy Kingdom Sim-et, és a Kill.Switch-et, valamint megemlítendő még tőle a Wizardry, és a King's Quest 8, és lényegében a teljes Panzer General sorozat.

7. - Advent Rising (2005)

zeneszerző: Tommy Tallarico

zenék száma: 27

album hossza: 58 perc

Az Advent Rising kapcsán se spóroltam a jelzőkkel az ismertetőmben a zene azonban önmagában is tökéletes. Olyan szívbemarkoló, vérpezsdítő, heroikus, vagy ahogy hirdetni szokták epikus, hogy ehhez hasonlót valóban csak az Outcastban, esetleg valamely John Williams produkcióban hallani. Miközben hallgatod érzed és el is hiszed, hogy itt most valóban az egész emberiség léte a tét - Stolen Transport, Canyon Encounter. Tommy Tallarico és Mark Watters, valamint a hetven fős Hollywood Szimfonikus Zenekar igencsak odatette magát. Hallgassatok bele és megértitek mire fel ez a lelkendezés. Az albumról személyes kedvencem a főtémaként is értékelhető a játékban lépten nyomon felbukkanó - és annak idején az összes trailer, teaser alá benyomott Koroem - leánykori nevén Bounty Hunter. Kicsit olyan a hangzása mintha úgy éreztetné a jövőt, hogy múltbéli, elfeledett dallamokat vegyít modern zenével. A Greater Lights pedig csupán egy lélegzetelállítóan megkapó dal Charlotte Martin előadásában. Tallaricotól ajánlom még a Bard's Tale, és az eredeti MDK zenéit.  

6. - Hitman 2 - Silent Assassin (2002)

zeneszerző: Jesper Kyd

zenék száma: 22

album hossza: 65 perc

A Hitman 2 esetében már menü is beszippant Ahogy szólnak a harsonák és az ária, amit a Budapesti Szimfonikusok, és a Magyar Rádió Kórusa, Drahos Béla vezényletével elő ad. Jesper Kyd élete legjobb döntését hozta, amikor eldobta az első rész elektronikus hangzásvilágát, és olyan nagyzenekari alapanyagot tett le az asztalra, mint addig csak Lennie Moore az Outcastban. Két pálya erejéig komolyzenei darabokat ágyazott be, dramaturgiai szempontok alapján. A húsz szám megkomponáláshoz 110 ember együttes munkája, valamint Földes Pál alkalmi segítsége kellett, de a végeredmény önmagáért beszél. Bármely hollywoodi film aláfestő zenéjével felveszi a versenyt. Valahol itt kezdődött az, hogy a játékok mertek nagyban gondolkodni, csodálatos zenékkel alátámasztani a játékélményt, s mindezt úgy, hogy a zene önmagában is hallgatható legyen.

A Hitman 2 CD-je a világ egyik legjobb atmoszférikus alkotása, - aki nem hiszi, annak ajánlom az Exploration nevű opust - s mégis, 2005-ig nem adták ki, mert a videojátékok zenéjének ekkoriban még nem volt keletje. A küldetések alatti zenék az adott kultúrát is tükrözik, sőt mi több, meghatározzák a játékmenetet is, van ahol cselekvésre, van ahol türelemre inti a játékost - mint ahogy egyik kedvencemben a Japanese Mansion traktusaiban, ahogy a fúvósok, és a triangulum meghatározza lopakodásunkat, óvatos lépéseinket a hóban. A küldetés második felében - Japanese Snow Castle - átveszik a vonósok és az üstdobok az irányítást. Mindig beleborzongok, amikor 47-esünkkel végrehajtunk egy feladatot, és rátérhetünk a terv következő részének megvalósítására, és mindezt a zene jelzi! Hát még, amikor lebukunk, és nekünk esnek a célszemély bérencei. Kapcsoljátok csak be olvasás mellé! Másik nagy kedvencem az albumról a Streets of India, ahol éppen ellenkezőleg Kyd harsonákkal adja át a forró, egzotikus éghajlat minden szépségét és titokzatosságát. Sokat gondolkodtam egyébként, hogy ide Kydtől másik nagy kedvencemet a Freedom Fighterst tegyem be, de egész egyszerűen ez az album sokkal nagyobb rálátást ad Kyd zenei spektrumára... meg sokkal jobban szeretem is.

5. - Beyond Good and Evil (2003)

zeneszerző: Christophe Héral

zenék száma: 32

album hossza: 94 perc

Christophe Héral soha ezelőtt, sem ezután nem komponált ennyire elképesztő zenét. A Hitman 2, az Outcast és a Prince of Persia mellett ezt a CD-t is rojtosra hallgattam az egyetemi éveim alatt. A legmeglepőbb benne, hogy egyáltalán nem homogén dallamokkal operál mint pl. Lennie Moore, hanem vannak funkys, reggaet idéző akkordok - Mammago's Garage -, van ahol bolgár zene szól - mint a Propaganda az Akuda bárban, ahol eredetileg az arab Funky Mullah szólt volna, de a 2001-es terrortámadás miatt lecserélték. A versenyek során - Fun and Mini-Games - spanyol szöveg hallható, a DomZ támadások alatt pedig Héral külön kreált egy nyelvet az űrlényeknek.

Számomra legkedvesebb a Home Sweet Home című, amely a vihar előtti csendet festi meg, amikor Jade-el még csak az otthonunk viszonylagos biztonságában kell fotóznunk a kis állatkákat. Nekem ezek a dallamok mindig a békét, és a megnyugvást jelentették. A Hyllian Suit nem sokban marad el mögötte, dinamikusan változó zenéje ha kell pezsdítő, ha kell szívfacsaró. Héral olykor indiai ütősöket használ, máshol arab húrosokat penget, egy helyütt - Metal Gear DomZ - pedig fémtörmelékek segítségével kreált zenét. Az a monológ, amit Jade elmond, amikor utoljára visszatérünk a világítótoronyhoz, és alatta szól ez a megható, melankolikus dallam - Enfants Disparus -, mindig eléri nálam, hogy megkönnyezzem. Az utolsó szám az albumon, a Redemption című pedig olyan feloldozást, katarzist és örömet okoz, amivel nemhogy játékban, de még filmek esetében sem találkozom gyakran. Nem csoda, hogy 2004-ben ez az album lett az év játékzenéje.

4. - Prince of Persia - Sands of Time (2003)

zeneszerző: Stuart Chatwood

zenék száma: 36

album hossza: 50 perc

A PoP SoT az egyik első igazi játék volt, amely totálisan kihasználta az 5.1-es (EAX) térhangzást. Igen, jól sejtitek, meg is vettem miatta az első EAX-os hangkártyám. Tudja még bárki, hogy miről beszélek? De mindez eltörpül a Stuart Chatwood alkotta, album minőségű zene mellett. Az ő vezényletével kapjuk meg a tökéletes játékélményt. Maryem Tollar aranytorkát hallhatjuk jó pár betét alatt, - Welcome to Persia, Discover the Royal Chambers, The Royal Baths vagy legnagyobb kedvencem The Tower of Dawn - aki kifejezetten arab dalok éneklésére szakosodott. Az írási fázisban Ali Tajvidi és Nijan Mortazavi iráni szerzők is segédkeztek. A zenei motívumok megteremtésében kulcsfontosságúnak bizonyult az ÚD, a klasszikus arab lant, és a pengetéséhez mesterfokon értő Joubran trio.

Mindezt Chatwood maximális kreativitással vegyítette a modern elektronikus gitárok és dobok hangzásvilágával. Kevés játékzenét hallgatok a telefonomon, de Chatwood szerzeményei azóta a playlistem részét képezik, hogy szert tettem egy megfelelő telefonra, még... 2008 környékén. Ezek az etűdök egyszerre vérpezsdítők, andalítók, keletiesek, s mégsem tolakodó ritmusúak. Külön hab a tortán, hogy a legtöbb zene észrevétlenül ugrik a befejezéshez, ha éppen a játékban véget ért a harc. Bár nem igazán szeretem a játékokat lezáró, külön a játék számára írt dalokat - a Broken Sword sorozat sajnos hemzseg ezektől -, de a Time Only Knows egy ritka kivétel,  amiben Cindy Gomez meghatóan énekel egy kicsit rólad, egy kicsit rólam, egy kicsit a kelet varázsáról, egy lány hálószobájáról, és ki nem mondott titkokról. Akárhogy is, tökéletes lezárását adja egy tökéletes játéknak. Az eredeti albumot egyedül Japánban adták ki, az Ubisoft csak 2005-ben adott ki egy válogatást, akkor már a trilógiából.

3. - Dune - Spice Opera (1992)

zeneszerző: Stéphane Picq (Exxos)

zenék száma: 13

album hossza: 66 perc

Mondtam már, hogy a Dűnéből származik minden, de tényleg minden, amit jelenleg modernkori sci-fiként ismerünk? Tessék csak elolvasni mit írtam anno a legelső Dűne játékról. A félig könyv, félig Lynch filmjének adaptációja már az első kiadással is levette a kritikusokat a lábáról, de az igazán nagy sikert az enhancolt CD-s verzió aratta, amely lenyűgöző grafikát és egy újraértelmezett, csodálatos zenét tartalmazott, amely már MIDI prüntyögésben is jópofa volt, ebben a formájában azonban az 1999-es Outcastig nem volt párja a játékzenék között.

A világ első játékzenéjéért, melyet külön CD-n kiadtak Spice Opera címen, mai napig jó árat fizetnek a gyűjtők. Az Exxos által komponált album, néhány a játékban nem található számot is tartalmazott. A több mint egy órányi, varázslatos, elektronikus zene valójában két tehetséges művész, Stéphane Picq és Philip Ulrich szerzeménye. Legnagyobb jelentősége abban rejlik, hogy a fejlesztők elhanyagolták a játékok zenéjét, nem tartották fontosnak, vagy éppen nem tudtak volna jó minőségű zenét produkálni. Ajánlom a felhozatalt 1993-ból, szó szerint zongorázni lehet a különbséget. Az albumot a Virgin Records adta ki, akit szőröstül-bőröstül felvásárolt később az EMI. Az első és máig egyetlen kiadás 1994-re elfogyott, Picq pedig csak tavaly, majdnem harminc évvel később tudta visszaszerezni a jogait saját szerzeménye fölött. Az egész album egy csoda a számomra, le sem lehetne róla vakarni a franciás elszállt hangzásvilágot. Néhol visszaköszön egy kis Jean-Michel Jarre, de hát őt is imádom. Bármikor képes vagyok meghallgatni, de leginkább persze az éjszakában tett kirándulásaim alkalmával. Mi is legyen a kedvencem az albumról? A Spice Opera? Vagy a Water, vagy talán az Emotional Control? Netán a Revelation? Dehogy is, a Free Man! Nem, dehogy a Wake Up! Ugyan már, a Sign of the Worm! Ha pedig tetszett az album, ajánlom a Lost Edent is szintén Picq komponálásában.

2. - Outcast (1999)

zeneszerző: Lennie Moore

zenék száma: 29

album hossza: 72 perc

Az Outcas egyedi világát hasonlóan különleges zene festi alá. Franck Sauer a játék egyik megalkotója rajongott a nagyzenekari filmzenékért, amiket John Williams, Alan Silvestri, és Dany Elfman komponált. Emiatt a kezdetektől szimfonikus aláfestést képzelt el a játékhoz, így a költségeket már az elején elkülönítették. Az Infogrames is rábólintott, Bonnellnek imponált, hogy az ő játékuk legyen a világon az első, amely ilyen zenével operál. Sauer 1996-ban hirdetést adott fel különböző zenei magazinokban, és a sok jelentkező közül kiválasztotta Lennie Moore anyagát, aki az első perctől érezte a koncepciót. Kiválasztásában az is szerepet játszott, hogy elejétől a végéig rá lehetett bízni a zene komponálást, voltak kapcsolatai és tapasztalata, mivel már dolgozott előtte a Moszkvai Szimfonikusokkal. Moore Los Angelesben élt, először MIDI-ben komponálta meg a különböző témákat, majd miután Sauer rábólintott ezeket mp3-ban is rögzítette, és interneten keresztül küldözgették a fileokat.

1997 nyarán elutaztak egy hétre Moszkvába és felvették a komplett anyagot. Moore szólt egyik ismerősének, William Stormberg karmesternek, aki a 81 fős zenekart, és a 24 fős kórust vezényelte, akik a Moszkvai Operából jöttek. Az album rendkívül epikus lett; az összes régió külön témát kapott, ami csak rá jellemző, és visszaadja a világ hangulatát, egyik melankolikus, a másik megható, a harcok ellenben vérpezsdítők, ha pedig karakterünk meghal akkor is felcsendül egy felkavaró dallam. Talanzaarban kalandozva arabos dallamokat hallhatunk, Okaar világában az afrikai jegyek dominálnak. Moore különleges hangszereket is használt, - örmény duduk sípot, indiai tabla dobokat -, hogy megteremtse Adelpha földöntúli hangzásvilágát. Ezeket Los Angeles-i otthonában rögzítette, majd miközben a zenekar játszott, fülhallgatón keresztül hozzáadták, hogy tudják a zenészek milyen lesz a végleges verzió. A kórus minden szöveget latinul énekelt. A trükk abban rejlett, hogy az Outcastot nem úgy kezelték mint egy játékot, hanem mint egy interaktív filmet. A játék eredeti kiadása két CD-n látott napvilágot, akinek ez meg van, és beteszi egy CD lejátszóba a második korongot önmagában is meghallgathatja a csodálatos végeredményt.

Azért egy keserű pirula jutott így a vége felé, pláne, hogy szinte minden egyes tételnél dicsértem ezt a remekművet. Moore tavaly a saját YouTube csatornájára kipakolta a szerzeményét, és ezzel egyidőben az összes eddigi csatornáról leszedette az Outcast albumját. Ez persze érthető, de ezzel milliós nézettségeket, több százezer kommentet is eltűntettek az eddigi albumok alól, ahol koncentrálódott az a szeretet, ami az elmúlt években életben tartotta ezt az egész projectet. Megannyi elemzést, és megható sort lehetett olvasni a különböző zeneszámok alatt, ami most mind ment a süllyesztőbe. Az már csak hab a tortán, hogy Moore a saját megosztása alatt még a kommentelési lehetőséget is kikapcsolta, ami ugye tudjuk mit jelent. 

1. - Transport Tycoon Deluxe (1995)

zeneszerző: John Broomhall

zenék száma: 22

album hossza: 80 perc

Na szóval, nagyon sokat gondolkodtam, hogy mi legyen a trónus legtetején. Az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy az agyonajnározott Outcast, vagy pedig EZ. A Transport Tycoon annak is a deluxosított verziója olyan szerves meghatározója életemnek, hogy botrány, hogy a mai napig nem írtam róla. Pedig jó párszor nekiveselkedtem. Ez a játék megunhatatlan, befejezhetetlen, igen ezt vinném magammal a Tetris helyett valójában a lakatlan szigetre. A zenéje valami egészen csodálatos, de annyira, hogy bár mára létezik belőle teljesen felújított verzió, amit idővel szintén megszerettem, ide most a MIDI verziót, annak is az Adlib hangzását teszem be, mert ez az amit hónapokon át hallgattam, és ez az ami mai napig megszólal a fejemben, ha látok elhúzni egy sárga villamost, egy metrószerelvényt, vagy akár csak egy lerohadt trolibuszt valamelyik sarkon.

Amikor lekerültem Szegedre az számomra egy világvárosnak tűnt azáltal, hogy nem csak trolibuszai, de NÉGY villamosvonala is volt - bár ha jól csalódok, már akkor is csak három járt belőle -, és ez az örökös csilingelés, zakatolás ami a játék elidegeníthetetlen részét képezi örökké összeforrt nálam a zenével. Ha hozzáveszem, hogy vonattal jártam heti két alkalommal, akkor szerintem nincs semmi csodálnivaló azon, hogy mára pavlovi reflexként néha elkezdem önkéntelenül is dúdolgatni ezeket a melódiákat. Szerintem ez az album az, amit a legtöbbször meghallgattam az összes fenti közül, sőt talán többször mint az összes többit együttvéve. Mai napig azon gondolkodok, vajon mit is hallgassak az éjszakában unaloműzésnek, BUMM Transport Tycoon Dleuxe azt. Abban sose csalódni, mindig ugyanazt adja. Aztán gyakran az lesz belőle, hogy négy öt napig úgy marad loopolva. Szóval azt hiszem ez volt a döntő ok is. Az Outcast zenéje nem, a TTD zenéje viszont alá tudja festeni a hétköznapi életet.

Érdekesség, hogy a neten kering legalább tíz különböző verzió ebből az albumból, mert a MIDI zene esetében apró, mégis lényeges különbségekre figyelhetünk fel, ha azt General Midi, Adlib, Gravis Ultrasound, Roland MT-32, Soundblaster és egyéb a korszak meghatározó hangchipjein játsszuk le. No kérem amit a Yamaha YM3812-es chipjéből ki lehetett taposni, azt John Broomhall ki is taposta. A zene megalkotásakor - mivel a játék 1950-ben veszi kezdetét - a múlt századi jazz és blues hangzásvilágát vette alapul, nem egy helyen megidézve Herbie Hancoock Cantaloupe Islandjét. Aztán ahogy a játék halad előre az időben úgy jelennek meg a groove és funk elemek is, elvégre a játék első verziója mégiscsak '94-ben látott napvilágot. Végeredményben egy nagyon nyugtató, az idegekre pozitívan ható, az agyat stimuláló albumot hozott létre. És, hogy mi a személyes kedvencem? A fantasztikus nyitány, az Easy Driver, Don't Walk!, Fell Apart on Me, City Groove, Funk Central, Stoke it, Road Hog, Aliens Ate My Railway, Snarl Up, Sawyer's Tune, Goss Groove, Small Town, Broomer's Oil Rig, Jammit, Hard Drivin' szóval, majdnem az egész album. 

+1 - The Fringe Café jukebox from The Longest Journey (1999)

zeneszerző: Tor Linløkken

zenék száma: 5

album hossza: 25 perc

Bár nem teljes album, de nem bírom ki, hogy a számomra egyik legfantasztikusabb zenei összeállításról ne emlékezzem itt meg soron kívül. Dobáltam a jelzőket eddig, de talán semelyik zeneszerző alkotása nem állt ennyire közel a szívemhez, mint Tor Linløkken öt szerzeménye. És a fentieket is nagyon szeretem, mégis ez a legszemélyesebb. Arról már írtam még egyszer nagyon régen, mennyire nagy hatással volt rám a Longest Journey, életem top 3 legjobb kalandjátéka, sőt nyugodtan mondhatjuk három legjobb játéka között biztos helyet elfoglal. És ennek a szeretetnek igen nagy része köszönhető, hogy bizonyos részeit az életemre ki tudom vetíteni, mármint én is ekkortájt jártam egyetemre a - nyugodtan fogalmazhatok így - magyarországi Velencébe, Szegedre, ahol hihetetlenül sok időt töltöttem el a Grand Caféban, bár nem munkával, ahogy April a játékban a Fringe Caféban.

Na most a Longest Journeynak alapjáraton is jó zenéje van, de azokért Bjørn Arve Lagim a felelős. A játékbéli kávézóban azonban van egy zenegép amit bármikor be és kikapcsolhatunk. Azok a zenék, amelyek innen szólnak már Tor Linløkken művei, aki szinte mintha csak azért született volna, hogy ezeket megalkossa, mindössze egyetlen másik játékhoz asszisztált ezután - Anarchy Online. A játékba négy műve került bele, Dragon, Dolphin, Eagle, és Shark - a webes közzététel idején még Unicorn az elnevezése. Szerencsére jó hosszúak, így ez a négy szám is mintha egy önálló albumnak felelne meg. A háttérben az Eaglen Mona Naustan, a többin Gunvor Brinch énekel. Az ötödik szám Wolf nem került bele a játékba, úgynevezett unreleased státuszt kapott, képzelhetitek, amikor évekkel később felfedeztem, hogy van még egy Linlokken muzsika mennyire örültem neki, de persze a másik négy sokkal jobb.

Annyira elkapta ez a norvég fenegyerek ezt a cyberpunkos hangulatot, hogy még ma is a hatása alatt vagyok, és a rövidsége miatt kitűnő alanya volt a körbeloopoltatásnak egész nap, aztán egész éjszaka, aztán egész héten, hónapokon át. Tökéletes lefekvéshez, alvás mellé, meditációhoz, bármihez. Az elsők között került rá a hordozható mp3 lejátszómra, majd később a mobilomra. Azt már csak mellékesen említem meg, hogy mindig akartam egy ilyen futurisztikus kávézót, ahol folyton ezek a zenék szólnának a háttérben. Egyszer kérdezte egy lány, mi a kedvenc zeném, mire én megmutattam neki a Dolphint, erre jól kinevetett, hogy hát ez vízbugyborékolés. Igen, az is van benne, de én pont ezért szeretem.

Számomra ezek voltam a legtökéletesebb albumok, remélem tetszettek, rá tudtam irányítani a figyelmet egyikre másikra. A kommentek között nyugodtan ajánljatok ti is játékzenéket amik hatással voltak rátok, vagy sokat jelentettek életetek egy bizonyos szakaszában.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4