1992-ben egyszerre két Dűne játék is napvilágot látott. A Westwood Studios saját játékával "csupán" megalapozta az RTS fogalmát, és utat nyithatott olyan sikerjátékok előtt mint a Command&Conquer, Red Alert, Age of Empires és a WarCraft. Még belegondolni is hihetetlen, hogy mindez visszavezethető az 1965-ben írott könyvre. Ha Herbert nem írja meg regényét, a Blizzard sem lesz sikeres, és nem játszanak több millióan a World of WarCrafttal. Egy Dűnétől alapjaiban különböző, totál másfajta világban. Félelmetes mennyi minden köszönhető a Dűnének, mennyi később öntudatra ébredő franchise születéséért felelős közvetlenül, vagy közvetve. Azonban 1992-ben a francia Cryo Interactive is kihozta a saját Dűne játékát, melyet kevesebben ismernek, éppen ezért, jelenlegi írásom erről a játékról szól.

A Cryo mindig is arról volt híres, hogy egyedi játékokat készít. Nekik köszönhető a Dragon Lore, MegaRace, az Atlantis és az Egypt sorozat. Elképesztő mennyiségű játékot készítettek a 90-es években, és szívesen nyúltak sci-fi adaptációkhoz is. Többek között Philip K. Dick Ubik-ja, Philip José Farmer Folyóvilága, és Frank Herbert Dűnéje is az ő műhelyükből jött ki. Mai alanyunk lényegében első játékuk volt, előtte mindössze egyetlen egyet készítettek Extase néven, de azt még csak sima Cryo név alatt kalapálták össze. Abban a formációban már 1989-től léteztek, a siker azonban a Dűnével köszöntött be.

Egyrészt megalapozta a csapat hírnevét, az eladások pedig olyan mennyiséget produkáltak, hogy a stúdió elindult a prosperálás útján. Hamarosan búcsút intettek a Virginnek, és komoly kiadóvá válva ők karoltak fel garázsfejlesztőket. De túl nagy lánggal égtek, és a bukás 2002-re már olyan vehemenciával dörömbölt az ajtajukon, mint a végrehajtók, akik a legutolsó íróasztalt is lefoglalták. A Cryo csődje példátlan értékű, legalább féltucat project maradt talonban náluk. Rossz játékokat támogattak, és családias hozzáállásuk ugyanolyan élhetetlené tette őket az igazi cápák között, mint oly sok céget, akik sorsáról már szót ejtettem. Külön pikantériája a dolognak, hogy a koporsószeget, második és egyben utolsó Dűne játékuk, a brutálisan rossz Frank Herbert's Dune ütötte be. Igaz, ott már csak kiadóként vettek részt, de, hogy az a rakás szar tehet róla, hogy sosem láthatjuk már a Dune - Generationst, az mégiscsak vérlázító.

Jelenleg ott tartunk, hogy a szimplán Dune névre hallgató alkotásuk, nagyjából öt évvel előzte meg a korát, és olyan gyorsan látott napvilágot, hogy a Westwood kétségbeesésében rögtön Dune 2-re kellett változtassa saját játékát, noha az nem kötődött a Cryo termékéhez, és második része sem volt semminek, lévén a Westwood kalandjátékokat gyártott előtte. Minthogy azonban a Dűne univerzumban játszódott muszáj volt valahogy megkülönböztetni a két játékot. Ráadásul míg Westwood cucca csak felhasználta a hátteret, hogy egy pörgős új játékmenetet mutasson be, a Cryo játéka olyan szinten idézi a könyvet, és főleg az 1984-es filmet, hogy miután kijátszottam, máris raboltam rá a regényre.

A játék megalkotója eredetileg a Virgin Games lett volna, de ők 1990 végén abbahagyták a fejlesztést, és inkább megbízták a Westwoodot, hogy gyártsanak valami stratégiát a Dűne világára. Pár hónap elteltével azonban a Cryo bemutatta mire jutottak a Virgin által félbehagyott anyaggal. Titokban tovább fejlesztették a játékot, és végül meggyőzték a kiadót, hogy érdemes lesz a boltok polcaira küldeni. A Virgin eszközölt pár egyszerűsítést, majd zöld utat adott a projectnek. Ezután már csak a Westwoodnak kellett beadagolni, hogy ne menjen fel az agyvizük, de mégse az ő játékuk lesz az első Dűne adaptáció, és legyenek már olyan jók, biggyesszenek mögé egy kettest.

A Cryo nagyon be akarta bizonyítani, hogy tehetséges fickókból áll. Ennek köszönhetően a játék helyenként szóról szóra idéz mondatokat a könyvből és a filmből. Ilyen a cirkoruhák bemutatása, a Fűszer termelése, jótékony hatásai, stb. A látványvilág egy az egyben a filmet idézi, egyes szereplők még az őket életre keltő színészre is hasonlítanak. A jogokat az utolsó pillanatban tudták csak megszerezni, emiatt sok karakter egyáltalán nem hasonlít a filmben láthatóra - a legszembetűnőbb Liet-Kynes és Thufir Hawat. A demóban még Paul is teljesen máshogy nézett ki, és csak a játék végső formájában nyerte el Kyle MacLachlan fizimiskáját. Az Atreidesek egyenruhája, a cirkoruhák, és a gyorsabban kijavítható, egyszerűbb dolgok természetesen a filmhez lettek igazítva.

Hogy spóroljanak a grafikán - akkoriban a játékokat Floppyn adták ki, és nagyon kellett a hely -, a játékból kivették Glossu Rabbant, Shadout Mapest, Piter De Vriest és Ramallo Tisztelendő Anyát, akik a történet szempontjából már a regényben sem szerepeltek sokat, és hogy nem kellett pluszban megrajzolni az ő portréjukat is az sokat segített. Ugyanakkor pár helyen a játék jobban teljesít mint a film. Az ornitopterek kifejezetten kecsesek lettek, a Fűszergyárak is futurisztikusabbak, és a sardaukarok is inkább szamurájokra hasonlítanak mint ívhegesztőmunkásokra. A harci bejátszásoknál a CNN Öböl-háborús tudósításait vették alapul; zöld égen feltűnő robbanások. A fremenek legtöbbjét pedig olyan valós személyekről mintázták, akik maguk is arab vonásokkal rendelkeztek: Kadhafi, Khomeyni, Salvador Dali, Salman Rushdie.

Mit is vár rád ha elkezded a Dűnét? Alapjában véve egy kalandjátékkal van dolgunk, de nagyon hamar átmegy a dolog kőkemény menedzselésbe, míg a végére azon kapjuk magunkat, hogy afféle lightos stratégiát nyúzunk. A történet szintén követi az ifjú Atreides kalandjait. A játék elején bedobnak minket a mély vízbe, megérkezünk az Arrakisra és apánk közli, hogy Gurney Halleck késik, fogjunk egy ornit és repüljünk már el vele a fremenekhez, hátha megtaláljuk. A központi bázis Carthag lesz, vagyis a palotánk - ezt mondjuk nem igazán értem, mert Carthag a regényben Harkonnen fészek volt, és az Atreidesek ott laktak, ahol meg a játékban a Harkonnenek, de végül is mindegy -, ahová a legtöbb szereplő idővel beköltözik. Pár szobából áll az egész, úgyhogy nem fogunk eltévedni benne, ráadásul ezeket fokozatosan tudjuk felfedezni anyánk segítségével.

Kalandjaink során meg kell nyerni ügyünknek a fremeneket. Először csak a Fűszertermelést kell beindítanunk, mert bizony a Császár egyre mohóbb és ötnaponta követeli a kvótát, ha pedig nem tudjuk teljesíteni, akkor jönnek a sardaukarok, magyarán Game Over, A termelést úgy tudjuk beindítani, ha geológusaink beazonosítják a bolygón található tartományokat. Miután felmérték mennyire gazdag a terület, el lehet indítani a termelést. A fremenek diplomáciai képességeinknek hála lassan behódolnak. Persze lesznek makacsabbak, akik csak akkor teszik ezt meg, ha már egyre nagyobb a hírnevünk, ilyenkor ne vesztegessük az időt, repüljünk tovább. Általában minden sziecs megadja két-három másik lelőhelyét, de lesznek olyanok is, amiket csak akkor vehetünk észre, ha megpróbáljuk magunktól kitalálni vajon merre lehet. Hogy mindenképpen megtaláljuk őket, mindig vigyünk magunkkal legalább egy személyt ezekre a kiruccanásokra, ugye több szem többet lát.

Így lassan egész Arrakist feltérképezhetjük. Fremenjeink sárga ruhát öltenek, ha elkezdenek bányászni, de lapáttal bizony nehéz a Fűszert kinyerni, igyekezzünk ellátni őket Fűszergyárakkal. Ezeket vagy a szicsekben találhatjuk, vagy - és ez lesz a jellemzőbb - csempészeknél vehetjük meg jó borsos áron. Ráadásul nem árt ornitopterekkel is ellátni fremenjeinket, mert a mozgás anélkül nagyon bajos a sivatagban, valamint ha jön egy homokféreg, akkor a Fűszergyárat így nem nyeli el, és nem kell újat vennünk. Ha egy területről minden Fűszert kibányásztunk, az rikító sárgaságát elveszti, és szép lassan bebarnul, mígnem szürke-fekete lesz. Ilyenkor vagy továbbállunk, vagy munkanélküli fremenjeinket átképezzük  két másik, lehetséges irányba.

Az egyik a katonáskodás lesz. Előbb utóbb csak északi területek maradnak, ott pedig Arrakeen erődítményében, régi barátaink a Harkonnenek tanyáznak. Néha támadnak is, elrabolnak ezt azt, és akkor bizony szabadítómanőverbe kell kezdjünk. A fremenek lassan tanulnak bele a hadművészet tudományába, és legtöbben csak akkor hajlandók rá, ha teljesítünk bizonyos próbákat, ahhoz pedig találkoznunk kell Stilgarral, Harah-val - akinek kibővítették szerepét a filmhez képest - és Csanival. Ha ez meg volt, akkor piros ruhát húznak, és hajlandók végre életüket adni az ügyünkért. Az egyes csapatok ereje sok mindentől függ. Egyrészt a csapatlétszámtól, másrészt a moráltól, harmadrészt a képzettségi szinttől, negyedrészt a fegyvernemtől. Fegyvereket szintén csempészektől vehetünk, ezek a filmben is látható kriszkés, lézerpuska, hangmodulátor, és atombomba. A Harkonnenek palotáját védő pajzsfalat csak és kizárólag ezzel tudjuk megsemmisíteni. De erről Thufir Hawat a kellő időben részletes tájékoztatást ad.

A fremenek képzését felgyorsíthatjuk, ha a lakhelyükön ott hagyjuk velük Stilgart, vagy Gurneyt, ők értenek a kiképzéshez. Támadásunkat jobban előkészíthetjük, ha fremenjeink előtte kikémlelik a célpontot. A filmben Duncan Idaho is egy kiképző volt, de a játékban ő a Fűszertermelésért felel. Ha összegyűlt a kellő mennyiség, akkor megadjuk neki a felhatalmazást, és már küldhetjük is át az űrön a finom Fűszert. Nem árt mindig kicsit rádobni egy 25%-os extrát, mert akkor öt nap helyett eltelik egy bő hét is mire a Császár követeli az újabb fejadagot. Hosszútávon bizony pár plusz nap nagyon jól fog jönni.

A harmadik alternatíva amiben fremenjeink elmerülhetnek az a mezőgazdálkodás. A film ugyan nem nagyon tért ki rá, de a könyvben a fremenek szerették volna élhetőbbé tenni a bolygót. Ezt a játékban meg is tehetjük, de előtte fel kell keressük Liet-Kynest, aki elmagyarázza ez miképp lehetséges. Ráadásul azokban a sziecsekben amelyek rendelkeznek vele, csak ezután léphetünk be a víztározókba, ezt megelőzően diplomáciai viszonyunktól függően udvariasan, vagy durván utunkba álltak. Ha a fremenek beleegyeznek, hogy kertészkedjenek, zöld ruhába bújnak, és szélcsapda gyártásba fognak. Utána megkezdik az ültetést. Minthogy a játékban NEM termelődik újra a Fűszer, ezt ajánlott csak olyan területen végezni, ahol már kibányásztuk az összest.

Sőt, a növényzet délről északra nő, megakadályozza a terület feletti tartományban folyó bányászatot is, szóval járjunk el körültekintően. Szerencsére erre csak a játék vége felé kapunk lehetőséget, így kis odafigyeléssel elkerülhetjük a bosszantó problémákat. Az egyik lehetséges útja a játék megnyerésének, ha az Arrakeen alatt elkezdünk gazdálkodni, és a növényzet szépen benövi a városukat. Ezt látva a Harkonnenek kiköltöznek, de a területet ugyanúgy el kell foglalnunk, csak éppen nem veszítünk embereket. Ha pedig szeretnénk, hogy a játék sose érjen véget, azt is megtehetjük egy - beépített? - bugnak köszönhetően. Bár igazából ennek sok értelme nincs, mert ennek a játéknak épp az a mozgatórugója, hogy folyton küldeni kell a meghatározott kilogramm Fűszert.

A sivatagba ne nagyon kóboroljunk, mert egy kettőre kiszáradunk és jöhet a Load Game. A sivatag nagyjából egyforma hátterekből áll, így könnyen eltévedhetünk. Közlekedni csak ornitopterrel tudunk, legalábbis amíg meg nem tanuljuk meglovagolni a férget. Ha ezt elsajátítottuk, akkor bárhol hívhatunk homokférget a sivatagban, és lényegében nem kell attól tartani, hogy nem találunk haza. Ezen alkalmakkor beállíthatjuk a végső célpontot, és hátradőlve élvezhetjük az utazást, de ha akarjuk saját magunk vezethetünk is. A Harkonnenek területén ne nagyon akarjunk repkedni, mert a lézereikkel egykettőre leszednek minket.

Kommunikálni víziókon keresztül tudunk, de Paul tudata fokozatosan tágul, és katasztrofális következményekkel jár, ha nem érünk vissza időre Carthagba, hogy elküldjük a Fűszert a Császárnak. Ha pedig túl messze vagyunk, és még nem ittunk az Élet Vízéből, akkor hiába működik rövidtávon a telepátiánk, nem fogjuk megkapni az üzenetet. Szerencsére a kezelőfelület mindig jelzi hány napja tartózkodunk a Dűnén, így önmagunk is fejben tarthatjuk mennyi időnk is maradt toborozni, ismerkedni, felfedezni.

A játék egyike a legkomplexebb cuccoknak, amit valaha toltam, emlékszem elsőre fel is adtam, mert folyton meghaltam, ha kimentem a sivatagba. Mindig beszéljünk mindenkivel. Vizsgáljuk meg a lehetséges kérdéseinket, válaszainkat. Nem árt sűrűn menteni, hogy többféle beszélgetést kipróbáljunk és, hogy kitapasztaljuk, mi történik ha hívunk egy férget, vagy ha megvárjuk az éjszakát a sivatagban. Maximum két utast vihetünk magunkkal, de a szereplők nem mindig kegyeskednek velünk utazni - apánk például soha nem jön velünk, így a regény, és a film után, sajnos a játékban is beteljesedik végzete.

A Dune irányítása teljesen egér kezelt. A különböző helyszíneken mindig kattintsunk a szereplőkre, majd ezen belül a lehetséges - a legtöbb fremennél sajnos egy idő után ismétlődő - mondatokra. Az adott helyszíneket bármikor lecserélhetjük a Dűne térképére, hogy nekiláthassunk csapataink menedzselésének. A bal alsó sarokban ilyenkor a bolygó jelenik meg a statisztikákkal. Itt menthetjük el a játékot, tölthetjük be az adott állást, valamint állíthatjuk be a játék tulajdonségait. Választhatunk angol, francia, német, olasz, spanyol, és fremen - micsoda poén - nyelvből. A feliratozás megjelenítésénél beállíthatjuk a klasszikus snassz vagy képregényekből ismert buborékos verziót. A zenének és a hangoknak külön csúszkája volt már - még azt is meghatározhattuk, amikor beszélgetünk valakivel, milyen hangosan szóljon alatta a zene.

Ha pedig elakadnánk bátran lapozzuk fel a bal alsó sarokban található Dűne Enciklopédiát, amely a leglényegesebb idegen szavakat közérthetően megmagyarázza, Szerintem azért is értettem Herbert könyvét jobban, mert a játék után egy ismert világba érkeztem. A Dűne mai napig egy szuper játék, akár évente egyszer elővehető, a 320*240-es felbontás egyáltalán nem zavaró, mert a karakterek közeli portrékat kaptak, amikor beszélgetünk velük, a MIDI zene pedig remekül eltalált. De talán rájöhettetek, hogy azért emiatt még nem került volna be kis sorozatom elit kategóriájába. Amikor megtudtam, hogy ebből a játékból egy évvel később kiadtak egy felturbózott verziót azonnal levadásztam. Az államat kapargattam a földről. Nekem már a sima floppys kiadás is tetszett, de amit a Cryo kihozott ebből a "remastered editionból" az a 90-es években egyedülálló volt.

Az Amigás, és PC-s eladások miatt a játékot ki akarták hozni Sega MegaDrive-ra, és mivel az CD-t kért, így egy jó fejlesztő igyekszik kihasználni a helyet. Ennek következtében a játék minden sorát leszinkronizálták, méghozzá nem is rosszul. Az utazási szekvenciákat kicserélték afféle 3D-s sivatagszimulátorra, egyes helyszíneket pedig átrajzoltak szebb és nagyobb felbontásba - pl. sziecsek bejárata, csempészek városai, erődök. A Dűne Enciklopédia szócikkeihez ötven percnyi videoanyagot digitalizáltak be David Lynch filmjéből. A legnagyobb durranás azonban a csodálatos zene lett, amely már MIDI prüntyögésben is jópofa volt, eredeti formájában azonban az 1999-es Outcastig nem volt párja a játékzenék között.

A CD-s kiadáson a zenét is külön beállíthatjuk, hogy egymás után csendüljenek-e fel a különböző melódiák, vagy mindig az a zene szóljon, ami az adott szcénához tartozik. A világ első játékzenéjéért, melyet külön CD-n kiadtak Spice Opera címen, mai napig jó árat fizetnek a gyűjtők. Az Exxos által komponált album, néhány a játékban nem található számot is tartalmazott. A több mint egy órányi, csodálatos, elektronikus zene valójában két tehetséges művész, Stéphane Picq és Philip Ulrich szerzeménye. Jelentősége abban rejlik, hogy a fejlesztők elhanyagolták a játékok zenéjét, nem tartották fontosnak, vagy éppen nem tudtak volna jó minőségű zenét produkálni. Ajánlom a felhozatalt 1993-ból, szó szerint zongorázni lehet a különbséget. Az albumot a Virgin Records adta ki, akit később felvásárolt az EMI. Picq azóta sem tudta elintézni az ismételt megjelentetést - az első kiadás 1994-re elfogyott.

Mai napig mindössze öt Dűne játék látott napvilágot, véleményem szerint ez a legjobb mind közül. Kellően hosszú és kihívással teli, akár egy hétig el lehet vele szöszölni. Folyton versenyt futunk az idővel, hiszen nem csak a bolygót kell megmentsük, de a fokozatosan emelkedő Fűszer kvóta miatt szinte a bőrünkön érezzük a felelősség súlyát. A Dűne 2 ma már szinte játszhatatlan, a közvetlen remake Dűne 2000 a játéktörténelem egyik legnagyobb csalódását produkálta, az Emperor - Battle for Dune sajnos iszonyatosan szélsőséges és repetitív lett, míg a Frank Herbert's Dune szimplán pocsék. Lassan ráférne az emberiségre egy újabb Dűne játék, de láthatóan a kiadók elfelejtettek egy fontos dolgot, miszerint a Fűszer nem apadhat el!

A sorozat további részei:

1 - Broken Sword - The Shadow of the Templar (1996)

2 - Freelancer (2003)

3 - The Last Express (1997)

4 - Oni (2001)

5 - Advent Rising (2005)

6 - Outcast (1999)

7 - Condemned - Criminal Origins (2006)

8 - The Longest Journey (1999)

9 - Giants - Citizen Kabuto (2000)

10 - American Mc'Gee's Alice (2000)

11 - Call of Cthulhu - Dark Corners of the Eart (2006)

13 - XIII (2003)

14 - Max Payne (2001)

15 - Fahrenheit (2005)

16 - Mercenaries 2 - World in Flames (2008)

17 - Prince of Persia - The Sands of Time (2003)

18 - Hitman 2 - Silent Assassin (2002)

19 - Freedom Fighters (2003)

20 - Shadow of Memories (2001)

21 - The Hand of Fate (1993)

22 - Beyond Good and Evil (2003)

23 - Gobliiins (1991)

24 - Contra (1987)

25 - Framed (2014)

26 - Tetris (1984)

27 - Woodruff and the Schnibble of Azimuth (1995)

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4