- Te figyu má, ismered a Black Mirrort?
- A brit sorozatot, egyik kedvencem.
- Nem, a cseh sorozatot, amit játszani kell.
- Hát ennek is volt egy része, amit lehetett játszani, amíg le nem szedte a Netflix.
- Ez a Black Mirror, akkor sem az a Black Mirror.
2003-ban a csehek csináltak egy egészen egyedi kalandjátékot The Black Mirror címmel, baljós hangulattal, ami nekem olyannyira tetszett, hogy egészen a Broken Sword szellemi örököseként üdvözöltem. Ami nyilván amiatt is lehetett, hogy pont abban az évben jött ki a Broken Sword 3, ami teljesen fellborította a bevállt 2D-s receptet, mondván haladni kell a korral, és inkább megcsináltak azt a borzalmas Sokoban szimulátor Sleeping Dragont. Hangulatában inkább a Gabriel Knightot utánozta, de mindenesetre nagyon fasza kis játék volt, és meglepetés, hogy pont a csehektől. Jó sokat el is adtak belőle, négy év alatt nagyjából félmillió példányt. A játékot az a Future Games készítette, akik ezen kívül olyasmiket csináltak, mint a NiBiRu - Age of Secrets vagy a katasztrofális Alter Ego, ami magával rántotta az egész stúdiót a csőd feneketlen kútjába.
Hogy miért nem készítettek folytatást a legsikeresebb terméküknek annak megint csak jogi okai vannak. A játékot német nyelvterületen a DTP Entertainment adta ki, aki megszerezte a jogokat is. Mivel azonban a játék csak lassan tett szert ismertségre, eleve 2004-ben adták ki Cseh országon kívül ezért sokáig nem jutott senki eszébe, hogy kezdjen is valamit az IP-vel. 2007-ben aztán megvásárolták a hannoveri székhelyű a The Guild sorozatot sikerre vivő 4HEAD Studiost és átnevezték Cranberry Studiosra mert vagy nem tetszett nekik a név, vagy csak szerették a Cranberriest. Ezek után vérszemet kapva a DTP 2008-ban a Moment of Silencet és az Overclockedot is fejlesztő, brémai székhelyű House of Talest is megvásárolta majd 2010-ben a 15 Days alacsony eladásai miatt beleolvasztották a Cranberry Studiosba.
Végül 2012-ben a DTP is anyagi gondokkal kezdett küzdeni, emiatt januárban bezárták a hannoveri stúdiót, és átköltöztették az összes megmaradt fejlesztőt Hamburgba, hogy ezentúl online játékokat csináljanak. Júliusra azonban rájöttek, hogy nem kell nekik a Cranberry Studios és eladták a Jack Keanet is fejlesztő Deck 13 Interactive-nak, akik - mivel ők meg frankfurtiak - azonnal átkeresztelték a stúdiót Deck 13 Hamburgra. Szóval a Wikipedia rosszul tudja - legalábbis az angol -, hogy a Deck13 Hamburg fejlesztette a The Black Mirror két folytatását, mert őket akkor még Cranberry Studiosnak hívták, és az első játékuk ezen a néven a 2008-as Mata Hari volt, majd ennek sikere nyomán vették elő a The Black Mirrort is. Így a játék 2009-ben és 2011-ben kapott két meglehetősen közepes, fantáziátlan és kifejezetten erőltetett folytatást, amik sokkal inkább egymással álltak relációban semmint az eredeti játékkal.
Amikor pedig a DTP végleg eladósodott, 2014-ben eladta a The Black Mirror jogait a svéd Nordic Gamesnek, akik így egymásra néztek és azt mondták... Illetve ez így megint csak nem igaz. Szóval a Nordic Games valójában osztrák kiadó és ezen a néven 2011 és 2016 között léteztek mint az Embracer Group leányvállallata. Na ők a svédek, és többek között a DECA Games meg a Dark Horse Media tartozik alájuk. 2011-ben igaz még őket is Nordic Games Licensing-nek hívták. Az eredeti Nordic Gamest Lars Wingefors alapította 1990-ben, aki használt videojátékok forgalmazásából építette fel a céget. A cég annyira sikeres lett, hogy 2000-ben lecsapott rá a Gameplay.com de 2004-ben már annyit változott a pica, hogy a sorozatos bukták miatt sikítva adták vissza Wingeforsnak mindössze 36 forintért, azaz egyetlen svéd koronáért.
Wingeforsnak több se kellett, megmaradt pénzéből részvénytársaságot alapított és az új befektetőkkel együtt Game Outlet Europe néven újraalapította a Nordic Games-t. Ezúttal nagyobb kiadók - mint az Electronic Arts - eladatlan játékait csomagolták újra és árusították online és offline felületeken. 2008-ban Nordic Games Publishing néven a Game Outlet Europe szárnyai alatt, kihasználva a piaci rést különböző platformokon - mint a Nintendo - olyan új játékok fejlesztésébe fektettek, amelyek a konkurenciát másolták. Az íly módon kiadott We Sing - ami a PlayStation SingStar karaoke játékának koppintása volt - annyi pénzt hozott a vállalatnak, hogy 2011-ben már holdingot kellett alapítaniuk Nordic Games Holding néven, amihez tartozott a Game Outlet Europe és a Nordic Games Publishing.
2011-ben a Nordic Games Holding felvásárolta az akkoriban tönkrement, osztrák JoWooD Entertainment-et és összes leányvállalatát, mint a kanadai DreamCather Interactive-ot és régi jó barátunkat a The Adventure Companyt. Ezzel hozzájuk került nagyjából minden európai fejlesztésű játék joga, mint az AquaNox, Alien Nations, Aura II - The Sacred Rings, Beam Breakers, Chaser, Dead Reefs, Dracula - Origin, Echo - Secret of the Lost Cavern, Emergency Fire Response, Europa 1400 - The Guild, Industry Giant, Keepsake, Legend of Kay, Neighbours from Hell, Panzer Elite, Post Mortem, Return to Mysterious Island, Safecracker, Sentinel - Descendants of Time, SpellForce, The Book of Unwritten Tales, The Experiment, The Mystery of the Mummy, The Nations, The Raven, Voyage - Inspired by Jules Verne, Zax - The Alien Hunter... vagyis nagyjából minden, amit 1998 és 2005 között kiadott mellékletként a PC Guru és a GameStar.
Lényeg, hogy ebből a három stúdióból hozták létre a mostanában ismert Nordic Games GmbH-t bécsi székhellyel, és hozzácsapták a Nordic Games Publishingot is, mint kizárólagos terjesztőt. Az eredeti Nordic Games ekkor vette fel a Licensing melléknevet is, hogy megkülönböztessék a fő stúdiót a Nordic Games Holdingon belül. 2013-ban egy aukción öt millió dollárért nagyjából 150 videojáték jogát vették meg a becsődölt amerikai THQ-tól. Ekkor került hozzjuk többek között a Darksiders, a Destroy All Humans!, a Full Specturm Warrior és a Titan Quest is. 2014-ben megvették magát a THQ brandet is, mert a THQ játékainak árusítása során továbbra is az ismert nevet akarták használni. 2016-ban pedig mindkét vállalatba beépítették a THQ elnevezést. Így lett a svéd Nordic Games Licensingből THQ Nordic, az osztrák Nordic Games GmbH-ból pedig THQ Nordic GmbH. De a titokzatos GmbH-t hamar elhagyták, mert a németeken kívül senkinek sem mond semmit. Na ezért keverik össze a két stúdiót, amiből mindkettő csak profitál.
Mindeközben a gépezet sem állt meg, és egyre több és több címet vásárolt fel. Így került hozzájuk 2013-ban az Ataritól a Dead or Alive és a Silver, 2014-ben a már elregélt teljes DTP gyűjtemény, 2015-ben a Codename Panzers, a Nexus - The Jupiter Incident, az Impossible Creatures, a Jagged Alliance és a North & South. 2016-ban a teljes Digital Reality és NovaLogic könyvtár, köztük a Sine Mora és a Delta Force, valamint a Sphinx and the Cursed Mummy. 2020-ig bezárólag megszerezték a teljes Gothic és Risen franchiset, az Outcastot, az Alone in the Darkot, a Second Sightot, a Rush for Berlint, a Sacredet a Carmageddont, és a Singles - Flirt Up your Life-ot. És ennek a rengeteg játéknak a tengerében ott volt az eredeti The Black Mirror is.
Szóval a svéd osztrák Nordic Gamesnél THQ Nordic-nál így egymásra néztek és azt mondták, az eredeti Black Mirror kurva jó játék volt, ezek az istentelen németek pedig még ezt is elbarmolták. Mi lenne, ha újravetnénk az alapokat, és rebootolnánk a franchiset egy remake-el? Mindenki zabálni fogja, mert mindenki össze fogja téveszteni a brit sorozattal, és azt hiszik ez annak valami játékverziója. Tudjátok, mint amikor a Kertész Imre Sorstalansága Nobel-díjat kapott és megvették még a Kertész Géza könyvét is, meg A Sors Gyermekeit is. Nálunk vannak a jogok, igazán nem tehetünk róla, hogy ugyanazzal a névvel ők sokkal sikeresebbek lettek. Hát ez rohadt nagy ötlet. Már csak azt kellene kitalálni, ki készítse el.
A 2017-es Black Mirrort végül a King Art Games készítette, úgyhogy rá kellett jöjjek borzalmasan sok német kalandjátékon vagyok túl. 2000-ben alakult kis német fejlesztőstúdió, akik 2011-ig elvoltak a netes és mobilos játékaikkal, ekkor viszont elég jól letették a névjegyüket, egyben bizonyították, hogy a németeknek is van humoruk. Iszonyat nagy kedvencem tőlük a már említett Book of Unwritten Tales, amely egyszerre paródiája a fantasy kalandjátékoknak, ugyanakkor önálló sorozattá nőtte ki magát az évek alatt. 2013-ban azután jött a The Raven - The Legacy of the Master Thief, amely gyönyörű szerelmes levél Agatha Christie munkásságának. Kalandjátékok mellett készítettek pár stratégiát és rpgt is, kalandjátékos fejlődésükben pedig a 2017-es Black Mirror lett a következő állomás, ami jelen esetben azt mutatja, hogy a King Art Games leginkább visszafejlődik.
Mikor is volt 2017? Nyolc éve? Hát igen, így van ez, telik múlik az idő, az ember fél füllel hall erről a játékról, de nem jut el hozzá, vagy annyira erős vas kell hozzá, hogy nem viszi a gépe. Pár hete azonban böngészem a backlogomat, és így mondom magamnak, ez komolyan nyolc éves játék? Hát mintha már legalább kétszer fejleszetettem volna gépet azóta, hovatovább túl vagyunk egy COVID-on is. Próbáljuk már ki. Ez volt este kilenc órakor, és másnap hajnali háromra már vége is is volt. De aki nem olyan szívbajos, az bizony még három-négy óra alatt végigrohanhat rajta. Írtózatosan rövid játék tehát a Black Mirror, és nem is ez a legnagyobb hibája. Igazából nagyon úgy néz ki, hogy a King Art akart is kalandjátékot készíteni meg nem is, és a végeredmény egy nagyon furcsa játék lett.
Azonban az, hogy furcsa esetünkben egyáltalán nem rossz, mert a Black Mirror élvezhető sok szempontból, de az is igaz, hogy az új idők szellemére hallgatván - és előző két kalandjátékuk tükrében ez a döntés teljességgel érthetetlen - sokkal inkább hasonlít egy interaktív filmhez, amiben néha meg kell nyomni pár gombot. Végeredményben egy nyomozós, kalandjátékot kapunk, amiben sokat kell beszélgetni, ellenben a tárgyhasználatot, és különösen a tárgyak egymással való kombinációját a minimumra szorították. Minthogy remake/reboot a játék, ezért sok egyébben is különbözik. Az ódon, nagy múltú Black Mirror kastély ugyan megmaradt, de Suffolkból átkerült a skót felföldre, és nem 1981-ben járunk, hanem 1926-ban. Hősünk David ugyanúgy az elátkozott Gordon família sarja, aki Indiából, a Brit Birodalom ékkövéről utazik Skóciába, életében először, mert apja, John Gordon titokzatos körülmények között meghalt.
John halálát fedi le a játszható prológus, ahol már ízelítőt kapunk a játék akcióelemeiből, a meglehetősen furcsa irányításból, és azt is eldönthetjük egyáltalán kell e ez nekünk. Szerencsére a játék David érkezésével határozottan jobb lesz, nagyon élveztem a játék első fejezetét, amikor ahelyett, hogy lefeküdnénk aludni inkább nekilátunk felderíteni a kastélyt az éjszakában. Egyetlen barátunk egy gyertya lesz, ami dinamikusan világítja be az adott helyiséget, és csak azt. Nagyon autentikus, és hathatósan segít az elképesztő atmoszféra kialkításában. Ez nem egy olcsó jump scare-eket ráddobáló tucathorror, hanem egy igényesen borzongató rémtörténet. A készítők mesterien adták vissza Edgar Allen Poe, Ambrose Bierce és H. P. Lovecraft történeteinek hangulatát. A játékban folyamatosan ott lappang a titok, a feszültség, a baljós sejtelem.
A játéktér tehát többnyire a kastély lesz, ahol a bezárt szobák szépen lassan megnyílnak, és így jutunk egyre közelebb a sötétben lappangó titok megfejtéséhez. Minden helyszín romos, ütött, kopott, az épület híven tükrözi, hogy ez egy dekadens, arisztokrata família vegetálása az egykor szebb napokat látott birtokon. A sírkertet senki nem gondozza, a növényházban is több a gyom mint az értékes virág, minden gazos, rozsdás, és korhadt. Ezt leszámítva mindössze egy külső helyszínünk van, ami az egész játék legrosszabb és feleslseges szekciója is egyben.
Bár kevés karaktert kapunk, mindössze tizet - akik száma az öt fejezet során fokozatosan csökken -, de ezek annyira jól eltaláltak, hogy nem tűnik kevésnek. Mindenki mogorva, magányos, titkot hordoz, akárcsak egy remek Agatha Christie regényben. A birtokot jelenleg David nagyanyja Margaret itrányítja, aki még mindig egykori férjét az erőszakosságáról hírhedt Edward Gordont isteníti. Rajta kívül mindössze két élő rokon található a birtokon Rosemary Gordon, Margaret anyósa, aki nagyjából úgy vislekedik mint Lady Lavender a Csengetett Mylord?-ból, és Eddie Malorie, oldalági örökös, jelenleg ő tekinti magáénak a kastélyt. És akiről első pillantásra látszik, hogy egy kis baszadék.
Mindenki más szolga, vagy a környéken dolgozik. A mogorva és kétértelmű mondatokban kommunikáló Angus McKinnon komornyik, akit tuti, hogy Brendan Gleesonról mintáztak, Alisa Crannan szobalány, és Rory Johnstone kertész, aki az egész játék legjobban eltalált karaktere. Ezt sajnos a készítők is észrevették, mert túlságosan beleszerettek. Akkora melléksztorit és hátteret kanyarítottak neki, ami szinte felborítja az egész játék történetét. Merthogy majdnem jobb az ő szála mint a főhősé, és ez bizony hiba. Azután itt van még Andrew Harrison ügyvéd, és Leah Farber orvos, a helyi szanatóriumból. Merthogy Davidnek van ám egy titkolt tulajdonsága, olykor látomásai vannak, és nem lehet tudni, hogy ez a képessége médiummá predesztinálja, vagy csak annak bizonytíéka, hogy hamarosan ő is megőrül, ahogy a Gordon família férfitagjaival eddig történt.
Emiatt olykor a látomásokból kell összeraknunk a rejtvényeket, mint a Sinking Cityben, de úgy, hogy azt titokban tartsuk a doktornő előtt, aki a játék második felétől mindenhova pincsikutyaként követ minket. Ha pedig túlságosan felzaklatnak a történtek, akkor egy minijáték során kell lenyugtatnunk Davidet úgy, hogy egy golyócskát egy körön belül tartunk pár másodpercig. Ezt leszámítva a játék mondhatni hagyományos, a felvett tárgyakat alaposabban is szemügyre vehetjük, és mivel kevés található belőlük ezért pár perc alatt legkésőbb rájövünk a megfejtésre. Azért The Room szintű agyafúrt fejtörőkre senki ne számítson, leszámatva a csodálatos íróasztal puzzlét, ha abból kaptunk volna még párat, ez is egy sokkal jobb játék lenne, de a készítők a harmadik fejezettől egyértelműen tolják a játékost a végkifejlet felé, és ott már nem jutott hely ilyen szofisztikált feladványoknak.
A fejtörők nehézsége inkább a perspektívában rejlik. Megszoktuk ugye, hogy ha kapunk egy képernyőt, akkor azon belül kell megoldani a feladványokat. Ebben a játékban viszont még a fele után is teljesen elfeledkeztem róla, hogy itt David csak nézi az adott asztalt, vagy polcot, de el is tud mozdulni, és sokszor a megoldás kulcsak a polc oldalán, az asztallap alján található, ezzel mintegy 3D-sítették az adott rejtvényt és megkövetelik a játékostól a térlátás fejlesztését. Jópofa innováció, ilyesmivel máshol nem találkoztam, egy tutorialt ugyan tehettek volna a játékba, hogy erre felhívja a figyelmet, és ne magamtól, véletlenül jöjjek rá, amikor már megpattant egy ér az agyamban egy órányi gondolkodás után.
Sokan szidják a játék kinézetét, hogy nem méltó egy 2017-es játékhoz, és ebben van is némi igazság, mert bőven találni már 2010-ből is szebben kinéző karaktereket, de tökéletesen betöltik a szerepüket, és egy kalandjátékba nem kell ennél több, inkább az animáció, a karakterek mozgása az, amin még csiszolhattak volna, esetleg az ajakmozgás, ami még véletlenül se találja el az adott szöveget, csak tátog össze vissza. Ellenben amit művelnek a fény árnyék hatással, az valami brilliáns. Említettem, hogy a múlt század elején járunk, így a legtöbb fényt éjszaka, az ablakon át bevilágító telihold, a gyertyák, a kandallóban ropogó tűz adja csupán. Amit ezen a téren a King Art elért, az iskolapéldája lehet bármelyik horrorjáték fejlesztőnek. Értelemszerűen a különböző tárgyakon, sarkokban több mindent tudunk megvizsgálni ha nagyobb fény esik rá, mintha csak a sötétben tapogatóznánk.
Ami viszont érthetetlen, azok az akár a percet is igénybe vehető töltési képernyők. Ha valami hát ez nagyon nem szép 2017-ben, 2025-ben meg főleg nem. Az irányítás mint mondtam szokható, de azért nem a legtökéletesebb, egyértelműen gamepaddal könnyebb a játék mint egér és billentyűzet segítségével, ott a jól bevált WASD, vagy kurzorbillentyűkra hagyatkozhatunk, miközben próbáljuk az egérrel minél jobban belátni az adott területet. Két gombot kell mindössze használnunk, az egyikkel vizsgálódunk a másikkal használjuk az adott tárgyat. Ha pedig beszélgetünk maximum négy választásunk lesz, na vajon miért: (A-B-X-Y). Mint írtam sok tárgyunk nem lesz, kombinálni őket egymással nem is kell, ráadásul ennek fele jegyzet, naplóbejegyzés, ami itt-ott segíthet a fejtőrőknél. Igaz, a készítők néha annyira egyértelmű feladványokat ötöltek ki, hogy egyiket másikat ki is hagyhatjuk, és semmit nem vesztünk az élvezeti értékből. Ez se szép, tekintve, hogy a játék elején még többféle megoldást is felkínáltak, hogyan oldunk meg egy bizonyos feladatot.
Az inventory mellett kapunk egy naplót, ami inkább az egyes napokat összegzi, mi is történt velünk ebben a kísértetházban. Ezen kívül lesz egy questlogunk, ahol nyomonkövethetjük mit kell csinálnunk ahhoz, hogy a játék haladjon a maga medrében. A játékban gyüjtögethetünk fényképdarabokat is, amikből ha eleget találtunk 30, 60 illletve 90 pontnyit, - nem kell megijedni, egy darab fénykép 5 pontot ér, szóval hamarabb összejön mintsem gondolná az ember - akkor a főmenüben található extrákban összeállíthatunk különböző fényképeket. Nyilván a készítők úgy vélték kell valami gyűjtögethető bizbasz a játékba, de ha megkérdeztek volna, akkor megmondom nekik, hogy ebbe aztán biztos nem kellett volna. Nézelődsz az adott terepen, csillámlik valami, odamész, lehajolsz, felveszed, azt hiszed végre valami, ami tovább lendít a pillanatnyi elakadáson, erre: hát nem egy kurva fényképdarab már megint!
Ráadásul bugos is, én a játékot 125 darabbal fejeztem be, mert a temetőben bármennyiszer fel lehet venni az egyik darabkát, szóval az egész keresgélés elleve felesleges. A másik extra a karakterek szépiába hajló vázlatai, amik meguktól nyílnak meg az egyes fejezetek után. Ha már bugokat emllítettem, sajnos vannak bosszantóbbak is, néha a karakter beakad a tárgyakba, és csak a visszatöltés segít, néha pedig nem lehet egyik képernyőről visszajutni az előzőre ha a fene fenét eszik se. Szóval jó barátunk a gyakori mentés, annál is inkább, mert a játékban nagyon sok helyen meghalhatunk, és bizony a halál hirtelen csap le ránk, mi meg csak nézzük a főmenüt, hogy ez most mi volt? Persze nem panaszként mondom, egy horrorjátékhoz így illik. Vagyis a fejtörők mellé bejönnek az ügyességi részek is, ahol mint a veszett egér nyomni kell egy gombot, hogy élve kikerüljünk a csávából.
A végére a hangzást hagytam, mindhárom területen csillagos ötös, vagyis a zörejek, neszezések elsőrangúak, a tűz pattogása, a szitáló eső, az ajtók nyikorgása mind segíti megteremteni a ránk telepedő, nyomasztó érzést, hogy egyedül vagyunk, senkiben sem bízhatunk. A játék balladába illő zenéje sejtelmes, borongós, mélabús, skót, bocsánat kelta jegyeket is magában hordoz. A bolgár Sofia Session Orchestra igazán kitett magárét. A stáblista alatt felcsendülő kelta dal pedig annyira szívbemarkoló, hogy nem is érdemli meg ez a játék. A stáblista olyan hosszú, hogy négyszer is lejátsszák egymás után.
De a játék igazi ékkövei a szinkronhangok, elképesztő minőséget tett le az asztalra valamennyi hivatásos színész, akik igazán ízesen hozzák a skót akcentust, érzékeltetik a szarkazmust, sőt van aki még tájszólást, sőt kelta szavakat is csempészett a mondanójába. Kiemelném David Rintoult McKinnon hangjaként, aki a Trónok Harcából lehet ismerős, ésa Roryt alakító Terry Wiltont, aki a Trine sorozat narrátora, de szerepelt a Broken Sword - The Serpent's Curse-ben is. Rachel Atkins hangja Rosemary szerepében szintén ismerős lehet veterán Borken Sword játékosoknak, mert már az első részben is 1996-ban ő adta a virágárús és a spanyol Vasconcellos grófnő hangját. Az egybegyűltek közül ő szinkronizált a legtöbbet videojátékban. Az ügyvéd hangját adó Wayne Forrester szintén szerepelt már Broken Swordban, mégpedig a 2006-os Angel of Death-ben.
Tehát a játék elnagyolt, hányaveti, és slendrián, amire legalább félév polírozás ráfért volna, és akkor egy sokkal jobb és talán hosszabb játékot is kapunk, amiért anno az emberek simán kifizették volna teljes árat. Ha pedig így nézzük, akkor nagyon szomorú az a lejtő, amit a King Art kalandjátéjkai húznak maguk után mindössze tíz év alatt, hiszen a Book of Unwritten Tales-nél minden rákövetkező játékuk csak rosszabb lett. Ha viszont azt mondom, hogy még ennyi hiba mellett is, remek atmoszférát, és egy nagyon érdekes thrillert hoztak el nekünk, ami simán a második legjobb játék a The Black Mirror franchiseban, akkor amennyiben van fölös 3-4 órád, és szereted ha lúdbőrözik a gerinced, akkor érdemes nekifognod, mert lehet, hogy több sebből vérzik, de legalább nem olyan dögunalmas, és középszerű, mint a Cranberry Games által fabirkált második és harmadik rész.
Lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
Kövess minket Twitteren: Follow @Filmbook4
Hallgass minket YouTubeon: www.youtube.com/@filmbook_podcast
vagy Spotifyon: https://open.spotify.com/show/5YBaIxW97mIJ1Er7UQitHL
kontakt: filmbook.blog@gmail.com
