Nem mondom, hogy nem vert le a víz, amikor megtudtam, hogy az Amazon Prime készít sorozatot az egyik legemblematikusabb rpg játékból, amely valaha csak készült. Ugyanők csinálták a totálisan félreértelmezett Prédikátor szériát, meg persze a Hatalom gyűrűit, mely utóbbi kétségbeesetten igyekezett modernizálni Tolkien világát, és meglovagolni azt a kevés szeretetet, ami még megmaradt a rajongókban húsz évvel Jackson trilógiája után. A másik oldalon ugyan ott van a Boyz, de még így is kétesélyes maradt a dolog, lévén elég megnézni azt a harminc évet, amit most már idestova rosszabbnál rosszabb videojáték adaptációkkal duzzasztott fel Hollywood. Mert vagy nem értik mitől lehetne jó egy aktív élmény passzív adaptációja, vagy pedig nem is akarják érteni és kizárólag a gyors cash grabre hajaznak. Elvégre Hollywoodnak borzasaztó nagy ellenfele a játékos világ. De fogjuk rá, hogy a műtét sikerült.

És akkor, most így kellene játék adaptációt csinálni? A helyzet az, hogy az Amazon nagyon sokmindenre jól érzett rá, de nem lehet tudni ez elsősorban kinek köszönhető. Talán a Bethesda fejesének Todd Howardnak, aki inkább egy új történetet akart az ismert világon, és kézzel lábbal hadakozott, nehogy valamelyik rész történetét adaptálják? Bocs Todd, de valljuk be, ez azért nem volt akkora kihívás. Aki nem ismerné a játékokat, annak csak annyit, egyiket se a története tette ismertté. De lehet tényleg ez a módja. Bár történetorientált játékok esetében, lásd Max Payne, WarCraft, azért ennyi nem elég. De most a Falloutról van szó, szóval nézzük hogy vette az akadályt. Jelzem többnyire jól, mert miközben ezeket a sorokat írom, már berendelték a második szezont, ami mindenképpen üdvös.

Kezdjük egy kis gyorstalpalóval. A Fallout egy egészen speciális turned-based játéknak indult, amikor 1997-ben megjelent. Jelentősége nagyjából annyiban is kifejezhető, hogy míg a legtöbb szerepjáték ekkoriban szinte kizárólag fantasy volt, ez nem csak hogy sci-fi környezetben játszódott, de azon belül is egy nagyon érdekes alzsánert a posztapokaliptikus sci-fit ötvözte egyfajta retro futurista világgal, amely párhuzamos univerzumot képezett a miénkkel. Ez a törés valamikor az 1950-es évekre tehető. Amikor tombolt az USA-ban a kommunizmus elleni harc, és még hittek a Nagy Amerikai Álomban. Amikor egy takaros ház a kertvárosban, egy Ford esetleg egy Buick a feljárón, és a forró almáspite vasárnap a családi asztal körül a boldogság netovábbját jelentette. És ez aztán szépen így is maradt egészen 2077-ig, amikor két óra alatt mindez hamuvá égett az elodázott de nem elkerülhető atomháborúban. Az idáig vezető út persze rögös volt, elfogyott az olaj, az ENSZ az első nagyobb konfliktus után egyásnak feszült majd darabjaira hullott, a Szovjeteket megverték a Kínaiak, az USA annaktálta Kanadát, majd az bolygó utolsó két szuperhatalma megvívta a végső ütközetet Alaszkában. Végül lehullott az atom, és a szerencsések még elérték a 122 Menedék egyikét, ők lesznek az új Amerika felépítői. Az első játék nagyjából száz évvel ezután veszi kezdetét.

A játék jött, látott siker lett, még úgyis, hogy úgy lopkodták össze az elemeit innen onnan. A mechanikáját az egy évvel korábbi Diablo pofátlan másolása adta, a környezetét pedig az 1988-as Wasteland. A hangulati elemeket különböző filmekből kölcsönözték, mint a Mad Max trilógia, és az 1975-ös A fiú és a kutyája. A játékokban megjelent Mel Gibson ikonikus bőrszerkója, a Dodge Interceptort még használni is lehetett a folytatásban, és minden egyes részben az első barátunk akivel összeakadunk, az egy kutya, Dogmeat lesz. A játéknak 1998-ban született egy folytatása, amely még nagyobb sikereket ért el, majd 2001-ben a harmadik rész helyett egy Tactics névű spin offja, amely akkora csalódás okozott a rajongóknak, hogy utána úgy tűnt magát a Fallout szériát is betemeti a homoktenger.

Aztán a stúdiók becsődöltek, az alkotók szétszéledtek, jogok vándoroltak, új játák franchisok születtek és múltak el, és miután már senki nem gondolta, hogy bárki is előveszi ezt a régi játékot, a Bethesda 2008-ban megjelentette a Fallout 3-at, amely már a megjelenés napján két részre szakította a játékos közösséget. Vannak, akiknek tetszett az újragondolt világ, és vannak azok, akiknek az első két játék létezik csupán. Lehet utálni a Fallout 3-at, de az kétségtelen érdeme, hogy előásta ezt a játékot az akkor már tíz éves homályból, és átmentette a múltból. Világos volt, hogy az elavult, izometrikus nézet nem maradhat, és bár elsőre az FPS/TPS irányt szokni kellett, hatalmas móka volt bejárni az akkor óriásinak tűnő játszóteret, 2277 Washingtonát, amely tonnányi jellegzetes épületével telitalálatnak bizonyult. És mindeközben látszott a játék minden egyes porcikáján, hogy akik készítették, értik és szeretik a régi játékokat. Ez egy szükséges műtét volt, amely átmentette a múlt évezredből a modern kor játékosainak ezt a furcsa, de nagyon is szerethető világot. Amiért sokan utálják sokkal inkább az, hogy a Fallout ekkor nőt egy szubzsáner kedvencéből milliók populáris ikonjává.

Ezután már nem volt megállás, 2010-ben jött a New Vegas, 2015-ben a Fallout 4 és az ingyenes Fallout Shelter a telefonodra, majd 2018-ban a Fallout 76 amely már online támadott. Hihetetlen franchisá duzzadt néhány ezer játékos kis kedvence. És ezt nehéz elviselni. Az már csak hab a tortán, hogy az apokalipszis szellőjét mi magunk is megérezhettük a bőrünkon a Covid-19 formájában, majd az elképzelhetetlen atomháború is valóságos rémmá vált, amikor Putyin úgy döntött megtámadja Ukrajnát. Nos mit lehet azon csodálkozni, hogy az Amazon pont erre reflektálva gondolta jó ötletnek, hogy most készüljön sorozat a játékszériából? Nem árt tisztában lenni mi várhat ránk.

A sorozatban ismét a nyugati parton vagyunk, 2296-ban, ahol rögtön három szálon is elindul a cselekmény. A 33-as Menedék főhőse Lucy épp az esküvőjére készül a velük kapcsolatban lévő 32-es Menedék egyik nemzőjével, cserébe gabonát adnak az Óvóhelynek. Sajnos az esküvőt megzavarja egy tucat fosztogató, akik elrabolják Lucy apját. Nincs más megoldás, ki kell merészkednie a felszínre, vagyis meg kell keresnünk az apánkat. Ismerős? Eközben az Acél Testvériség egyik tagja Maximus fegyvernök éppen első bevetésére készül a pusztaságban, de már a kezdeteknél sejteni, hogy itt valami többet akar a hatalmas, atommeghajtású szuperpáncélt viselő katonák szervezete, mint amibe Maximust, és vele együtt a nézőt beavatják. Harmadik hősünk pedig a prózai egyszerűséggel csak A Ghúl-ra keresztelt ööö Ghúl lesz, akit előásnak a sivatag mélyéről - ez is honnét olyan ismerős? - és megbízzák a feladattal, hogy vadásszon le egy tudóst, aki esetleg tudhatja a megoldást az eburjánzott mutációk visszafordítására. Azok az emberek alakultak ghúlokká, akiket az atomtámadás a szabadban ért, és bár túlélték de testük eltorzult, a radioaktivitás átszövi a sejtjeiket, cserébe több száz évig is vígan elélnek.

No hát ennyiből is látható, hogy lesz itt nézni mit bőven, és ez csak az első rész, a probléma máris ebből ered. Annyi minden van ebben a világban, hogy aki nem játszott a játékkal, az csak kapkodja a fejét ki kivel van, hol járunk mi a cél, ha valamit jól csinált a Trónok harca hát az éppen az volt, hogyan lehet sikeresen mozgatni több tucat szereplőt, hogyan lehet sikeresen bemutatni egy kitalált világot, hogy az alapanyagot nem ismerő néző is öt perc után tudjon tájékozódni, el tudja helyezni a fejében ezt az egész világot. Szóval nagyjából mindazt, amivel a Fallout nem tud megbírkózni. Lehet a Trónok harcának könnyű volt, mert ott az első három évadon végigmentek volna ha törik, ha szakad. Vagy lehet segített a plusz két epizód, és azt mondták ne siessetek, építkezzetek lassan, szépen, ahogy a csillag megy az égen. Itt meg történet is kellett, a karakterekkel is foglalkozni kellett, világot is építeni kellett, és mindezt NYOLC epizódban, és azért legyen kerek is mert mi van ha nem lesz folytatás, de azért hagyjuk nyitva is mert mi van ha lesz? És, hogy miért utálom a sorozatokat?

Ennél is nagyobb baj, hogy a három szereplő közül egyik se valami szerethető. Maximus egy totális tévedés, és nem Aaron Moten miatt, hanem mert nincs normálisan megírva a karakter. Meglehet az alkotók se tudták mit is akarnak vele, csak teng leng, néha ehhez, néha ahhoz a szereplőhöz csapódik, nem jár be semmilyen ívet, és igazából azt se tudjuk meg általa mi is ez az Acél Testvériség. Akiket egyébként teljesen félreértelmeztek a sorozatban, nagyjából úgy viselkednek, ahogy az Enklávé, és bár őket nem hozták még be, de már említés szintjén megjelentek. A Testvériség a játékban mindig a jó oldalt képviselte, elvégre ők azok, akik meg akarják menteni a régi korok technológiai tudását, hogy az ne vesszen el, és harcolnak a totális anarchiába süllyedt fosztogatókkal, és a kizsákmányoló, néphülyítő Enklávével. Itt viszont csak szimplán seggfejek. Hogy mi lesz belőlük, a második évad a megmondhatója. Egyébként meg, kit érdekel?

A Ghúlt alakító Walton Goggins legalább egy név a szakmában, - ő az akin már előre röhögtek a neten mennyire rossz a maszkja, és a fanok öt perc alatt jobbat készítettek -, egy megkeseredett, életből kiábrándult fejvadászt alakít. De minthogy ő már ott volt a robbanás előtt is, rajta keresztül ismerjük meg a régi Amerikát, tehát egy idő után karakterét mozgatni kell a múltban és a jelenben is, és ez a kettősség egyértelműen az előbbi javára tolódik el, ami nem baj, mert sokkal izgalmasabb a robbanás előtti boldog időket nézni, mint a sokadik homokbuckából kikandikáló csontvázat. Goggins epizódjai mutatják be a Vault-Tec-et, az egész hidegháborús parát, a Pip-Boyt, és a Vault Boyt, akinek ő szolgált mintául. No igen, de mindez valamiért nekem mégsem magyarázza meg a háború után miért gyökérkedik mindenkivel, és miért gondolja, hogy az a legcélravezetőbb ha szétlövi annak a lábát, akit el kell kapnia és élve leszállítania?

És azután itt van nekünk Lucy, alias Ella Purnell, aki pedig a Menedéklakók naív idiotizmusával pislog erre a radioaktivitásában is groteszken megkapó világra, ahol rá kell jönnie, hogy nem minden úgy alakult, ahogy azt tanították. Hogy a tiszta víz ritka kincs, hogy az emberek nagyjából mindent megesznek amin hús van, és jobb elkerülni azt, aminek kettőnél több lába nőtt. A trojkából Purnell viszi a hátán a sorozatot, de egyelőre olyan mint egy random legenerált játékos karakter, akiben nem is tudom mi a SPECIALis? Nem túl okos, nem bánik jól a fegyverekkel, nem izmos, és nem is túl szép, nem beszél lyukat a hasadba, nem tud lopakodni, szerencséje se sok van, nem valami ügyes, és pechére még karatézni se tud. Szóval valamit itt nagyon elfelejtettek a készítők, a megalkotásánál. Egy valamit tud, meg kell találni az apját, akit Kyle MacLachlan alakít, és bizony az ő jelenléte sokat emel a Lucys szálon.

Szerencsére a sorozat közepén elszabadul a Lucy testvérét alakító Moises Arias és mellékszereplőből főszereplővé avanzsál. Egy idő után azon kaptam magam, hogy leginkább az ő epizódjai érdekelnek, mert nagyon érdekes ahogy elkezd nyomozni a Menedék múltja után. Ahogy megsejti, hogy itt valami lappang a mélyben, és ő bizony okos, sunyi, számító, szembe megy az árral, szóval egy olyan karakter, akinek érdekel a sorsa. Ráadásul miatta sokkal jobban megismerjük a Menedéket, amit lehet csak azért mutatnak, mert ha már felépítették a díszleteket, akkor használják is, de milyen jól tették, mert erről legalább tényleg alapos betekintést kap a néző, hogy hogyan is működhet egy ilyen hely, hogy mindenki cukormázasan negédes félidióta, és hogy a legnagyobb probléma, hogy osztriga helyett, csak tonhal konzerv jut aznap estére.

Az elköltött pénz egyébként minden percén látszik a produkciónak, a díszletek, jelmezek mindegyike telitalálat, legyen szó a Testvériség páncéljairól, vagy kaszárnyáiról, a különböző földalatti óvóhelyekről, a múlt Amerikájáról, egy Red Rocket benzinkútról, a Super Duper Mart egyik lerakatáról, vagy éppen a Megatonra hajazó Fillyről. És a sorozatot valójában ezek miatt az atmoszférateremtő dolgok miatt jó nézni, mert ezekből süt, hogy akik készítik, szeretik a játékot. Ki másnak jutna eszébe Shady Sandset, vagy a NCR-t beletenni a sorozatba? Megjeleniteni olyan visszaköszönő dolgokat, mint a csontvázak egyik-másik beomlott családi házban. Másoknak még ennyi sem! Szerencsére a Fallout szériában garmadával szerepelnek jobbnál jobb dallamok, amik egy az egyben a megfelelő helyeken csendülnek fel. Nem áthangszerelve, nem új feldolgozásban, és főleg nem agyonhasználva - hallod ezt Silent Hill film? És néha ennyi is elég, egy jó zene a játékból, mindenféle szavak nélkül, és közben a lassan tovapergő képsorok.

És persze még így is rengeteg minden kimaradt. Jó lett volna hallani a visszatérő DJ-t, aki talán jobb mankóval szolgálhatott volna mi is zajlik éppen a világban, meg persze a rejtőző új elnököt, aki az az Elklávé mélységéből tervezi visszatérését, hogy ismét naggyá tegye Amerikát! Több robotot látni az egyetlen Mr. Handyn kívül. De a legjobban mégis egy ember hiányzik fájón, és nem is értem miért nincs itt, nem olyan öreg még, és úgy tudom kellett volna neki a pénz, szóval nem értem, hogyha minden egyes rész elején eddig Ron Perlman mondta el pár mondatban mi is történt a világgal, akkor miért most hagyták ki? Szinte üvölt a sorozat, hogy legyen valami narráció az elején, hogy a néző is jobban képbe kerüljön. Mert lehet, hogy a háború sosem változik, de őszintén remélem a Fallout a második szezonra nagyon is fog.

Ha tetszett a kritika, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4

U.I. A kritika egy része már megjelent az áprilisi Galaktika hasábjain

U.I.2: Ha pedig valakit mélyebben érdekel a Fallout univerzuma, azt szeretettel várom az idei HungaroCon-ra, mely szám szerint a 44.-ik lesz, október 19-én az Eötvös10 kulturális központban, ahol több blokkban is foglalkozunk a játékkal, a sorozattal, ezzel az egészen különleges világgal és azzal, hova vezet ha nem vesszük komolyan a klímaváltozást. Jegyek már kaphatók. Bővebben a link alatt!