Duncan Jones feladta a leckét harmadik filmjével, mert totál felkészültem rá, hogy a földbe döngölöm ezt a rakás szart, miután a sajtóra nem mentem el, a Rotten Tomatoes is adott neki egy szép 24%-ot, és még nincs konszenzus, mert az USA-ban majd csak a jövő héten mutatják be a filmet. Mindezek után hazajöttem a moziból, és az első dolgom az volt, hogy a könyvespolcomon keresni kezdtem a WarCraft könyveimet. Csak nem túladtam rajtuk egyik balga pillanatomban? Szerencsére kis kutatás után leporoltam őket, és visszakapták méltó helyüket a fantasypolcon. Akkor most a Blizzardnak sikerült végre? Beköszönt az új korszak hajnala? Ez a film lesz a videojátékok X-menje? Ha az nem is, mondjuk, hogy a Pókembere...

A filmet kétféleképpen lehet értékelni: mennyire működik videojáték-adaptációként, illetve fantasyfilmként. Úgy értem, epikus High Fantasy filmként, mint A Gyűrűk Ura. Kezdjük a jóval. Ez végre egy OLYAN adaptáció, ahol nem azon kell őrjöngeni, hogy a fő karakteren, meg a neveken kívül SEMMI nem hasonlít a játékra. Ez maga a JÁTÉK. Ha ismerted, játszottál valamelyik résszel, különösen az első kettővel, iszonyatosan jó élményben lesz részed, nem utalásokat kapsz félóránként, hanem lépten-nyomon a JÁTÉK-ot fogod látni. Mert az összes karakter a játékból származik, ha hiszed, ha nem, MINDEGYIK azon a néven, abban az életkorban jelenik meg, ahogy azt kell. Egyikből se lett az adaptálás után nő, néger, kínai, homokos, csak hogy a politikai korrektséget kielégítsük. A híres helyszínek, mint Ironforge, Stormwind, az Elwyn erdő, Dalaran, Medivh tornya és a Sötét Kapu mind egy az egyben a játékból lettek kiemelve.

Lehet, direkt koncepció volt – bár ha igen, akkor a leghülyébb –, de egyáltalán nem olyan csúnya a CGI, mint a trailerek során: elképesztően csodálatos a környezet, ha ezt akkor látom, amikor A Gyűrűk Urát, teljesen biztos, hogy 18-20 évesen beleszerelmesedek. Még így is volt olyan jelenet, amelybe beleborzongtam, és csak tartott és tartott, és nem akart elmúlni. És ez mindig a legjobbat jelenti. A Gyűrűk Uránál a mai napig borzongok, amikor Frodóék átszaladnak Khazad-dúm hídján. Sőt, bár meglehetősen komolyra vették a filmet, még HUMOR is van benne. Az egyik jeleneten akkorát röhögtem, hogy kiesett a popcorn a kezemből. Mert annyira meglepett, mert egyáltalán nem ezt vártam a filmtől. Mert annyira elegem van már a csalódásból, mert csak kutyakötelességből ültem be megnézni, mert essünk túl egy újabb elcseszett játékadaptáción... De nem az, ez a napnál is világosabb, a WarCraft – A kezdetek maga a tökéletes játékadaptáció.

Fantasztikus élmény volt látni Stormwind városában azokat a helyeket, ahová ellátogathatunk a játékban, vagy griffháton repülni, vagy látni, ahogy építik a Dark Portalt, vagy az őrök egyenruhája, ami csupa vas, tetőtől talpig. Azeroth világa ilyen, és ami probléma ezzel kapcsolatban felmerülhet, hogy az alkotók szerettek volna sokkal több mindent belezsúfolni, mint amennyit a film elbír – gondolkozzunk, hogy ez a világ húsz éve épül, mind a mai napig, és csak apránként ismerkedtünk meg mindazzal, amit itt most egyszerre mutatnak meg. Például miért volt szükség Ironforge-ra egyetlen jelenet miatt? Csak hogy a fanokat kiszolgálják? Vagy épp az emberek szövetségére, ami a második játékban kapott hangsúlyt. Hogy mutassanak törpét, meg tündét – akiknek a megjelenítéséért én kérek elnézést –, amikor itt elegendő lett volna az emberekre és az orkokra helyezni mindent? Ebben a temérdek mindenben, tartok tőle, egy kívülálló elsőre elveszik, de mit picsogok... elsőre elvesztem a Trónok harcában én is, mégis itt vagyok.

De azért van gond is, épp elég, ami miatt a Warcraft CSAK egy tökéletes játékadaptáció, és nem egy elsöprő lendületű film. Ez pedig a pénzhiányban mutatkozik meg. Nem nagyon akart ez a film elkészülni, pedig a Blizzardnak van ám pénze. Pár éve ugyanannyit költöttek arra, hogy függetlenítsék magukat kiadóként, mint amennyiért a Disney megvette a Lucasfilmet, és meg se érezték: ez van, ha a világ legtöbbet játszotta online rpg-jét birtoklod. Azt se engedte a Blizzard, hogy valaki megvegye a jogot, mert az majd olyan lesz, mint a Max Payne, a Tomb Raider vagy a legutóbbi Hitman. Nem, ők a saját kezükbe vették a dolgot, és a világ történetírójának, Chris Metzennek tollából faragnak forgatókönyvet Jonesszal, aki maga is nagy rajongója a játéknak. És persze közben telt-múlt az idő, és jött a Marvel Cinematic Universe, és a nyakamat rá, hogy a Blizzard ugyanezt akarja.

Mert az egész film ennek alapoz meg. Mert emiatt lehetséges az, hogy az első játék történetét vették elő, amire csak a leghardkórabb fanok emlékeznek. Mert itt kell elkezdeni, mert a Blizzard bevállalja a veszteséget, mert a második rész ebből már profitálni fog. Iszonyatosan nagy párhuzamot érzek a Trónok harca első évadával. No nem karakterépítésben vagy párbeszédekben, hanem, hogy megengedhetik maguknak ezt a hosszú építkezést. Mert VAN annyi rajongó, hogy a filmet akármilyen is végeredményben nyereségessé tegye. És ők bizony egy HŰ adaptációt kapnak. Aki ezen felül megnézi, az már csak egy kis plusz. És emiatt sajnos a film meglehetősen hullámzó, mert megágyaz a folytatásnak, ahogy mutatják Thrall megszületését – és később megtalálását is – ahogy Llane király okítja fiát, és ezért mutatták a többi ország népét, ezért mentünk el a lebegő városba – de hiszen az a város ekkor még nem is lebeg!

Én nem vagyok egy purist, mármint olyan, aki a haját tépi, ha BÁRMIT megváltoztatnak, ha valaki nem ott hal meg, vagy nem úgy, ahogy az valójában történt, lényeg, hogy ne maradjon életben, de ez a film tökéletesen abszolvált mindent ilyen téren. Már gyanús, hogy ennyire nincsenek fekete színészek, mert a WarCraft világában miért ne lehetne, hiszen ez egy fantasyvilág. Elképesztő a mai világban. Nyilván nem azért, mert a Blizzard rasszista lenne, hanem mert amikor a játék készült, ezek a karakterek fehérek voltak. És így a filmben is fehérek lettek. Nem tudom, értitek-e, mire akarok kilyukadni. Itt semmi mást nem fogunk látni, mint ahogy az orkok betörnek, és elárasztják Azeroth világát. Csak mert ilyeneket olvasok mindenhol: tényleg nincs benne Arthas, meg Illidan? Nem, nincs, Lics king sincs. Játszottál egyáltalán az első játékkal, nem baj, ha nem, nekem se az a kedvencem. De ha utánajársz, látni fogod: MINDEN egyes szereplő onnét származik.

Ugyanakkor a Blizzard biztonsági játékot is játszott, mert meglehetősen B-kategóriás a színészgárda. Kezdjük a főhőssel, Lotharral, aki egész egyszerűen egy paraszt. Semmi kedvelnivaló nincs benne. Egy hülye, arrogáns, felfuvalkodott hólyag, akivel azonosulni kellene, de nem tudunk. Szerencsére a film során bejár egy ívet a karaktere, vagyis ezt betudom ennek. De maga a színész se valami emlékezetes. Nem nézem a Vikingeket, pedig már ajánlották, de ott bizonyára jobban alakít Travis Filmmel. Maga az, amit tettek a karakterrel, végső soron tetszett, van motivációja, érthető lesz a dühe, hogy miért is utál bizonyos szereplőket, de amiatt, hogy egy tajparaszt a film közepéig, annyira távolra kerül, hogy szerintem senki nem fogja tudni szeretni.

Nála is rosszabb Dominic Cooper, akit én egyébként nagyon bírok, de itt borzalmasan rosszul írták meg a szerepét. Llane király pipogya, tutyimutyi, egyszerűen komolyan vehetetlen, és olyan giccses minden megnyilvánulása, hogy az tragédia. Ahogy a csatában beszél, ahogy bánik a feleségével, a fiával. Undorító cukormáz az egész. Lehet, nem ártott volna egy kicsit nagyobb nevet is leszerződtetni, mint például Colin Farrellt, aki akart volna jönni, de a Blizzard nem engedte. A legeltaláltabb karakter egyértelműen Ben Foster Medivhként, és bár ő se egy A-kategóriás név, ő legalább felolvadt a szerepében, minden megmozdulása tökéletes, bár a színészi előéletéből könnyen következtethetünk arra, hogy Medivh-vel kurva nagy gáz van. Motivációi ködhomályba vesznek: minek is csinálta, amit csinált? Főleg annak tudatában, hogy később miket fog még csinálni. Legjobban az alig pár filmben felbukkanó Ben Schnetzer tetszett Khadgarként: ő elsőre szimpatikus, okos, eszes, és meglehet pont azért, mert esendő.

Ezzel rátérünk az orkokra, akik esetében még gondolkodom, hogy a full-CGI mennyire volt jó megoldás. Én jobban örültem volna, ha nem csak a motion capture alatt vannak emberek, de nyilván mivel a WarCraft világában máshogy néznek ki az orkok, mint Tolkienéban, ezt máshogy nem lehetett volna kivitelezni. Szerencsére itt se ilyen egyértelmű a helyzet, mert bár ők számítógépesek, a motivációik sokszor tisztábbak, és a karakterek érthetőbbek, hogy ki mit és minek teszi azt, amit tesz. Tetszett például, hogy nem hanyagolták el az első hadjárat vezetőjét, a sokak által elfeledett Fekete Kézt. Ami közte és Lothar közt lezajlik, az valami egészen fantasztikus, talán a film legjobb drámai pillanataiért felel. Fekete Kéznek egyébként a Csillagközi invázióból ismerős Clancy Brown adja a hangját/arcát.

Aztán ott van Durotan, aki ugyan az első játékban nem szerepelt, de az azóta történt megannyi retconnak köszönhetően mára elidegeníthetetlen részét képezi az első hadjáratnak. Ő semmi mást nem akar, mint új helyet találni a népének. Mert ahonnét jönnek, az a világ elpusztul, történjék bármi. Toby Kebbel megint csak nem egy ismert név, de az ő mimikái keltik életre az orkok hősét, és egyben Antonidas főmágust abban a két percben, amíg őt is mutatják. Nekem Végzetpöröly Zordpofa – el se hiszem, hogy ezt leírtam – egy fokkal jobban bejött, mert ő már egy igazi komplex karakter, aki sokáig nem tudja eldönteni, mi is a helyes út. Na de az igazi rohadék mégiscsak Gul'dan lesz, aki jézusom, mennyire egy ótvar rühes dög, megkockáztatom, az utóbbi idők legjobb filmes gonosza. Ez valami akkora rohadék, hogy arra nincsenek szavak, és a lehető legjobban adta vissza mindezt a film. Egy pitiáner, megvetendő, csaló, aljas lény. Neki az eredetiben Daniel Wu kölcsönzi hangját: nem tudom, a mimikából mennyi maradt meg, esetében remélem, nem sok.

És lesz még egy félvér karakterünk is, Garona, akit viszont a maszk és a smink kelt életre, és neki köszönhető a film egyetlen „szerelmi szála”, amit szerencsére nem vittek túlzásba, mert azért ork és ember közt... szóval értitek. Bár Paula Patton szépségéhez még így kicsit Fionásan sem férhetnek kétségek, szóval senkit nem kárhoztatok, ha kedvet kapott a zöld húsához. Ő is a jobban megírt karakterek közé tartozik, neki lehet szorítani, lehet vívódni vele, át lehet érezni a sorsát. Na és ez a sok szereplő egyben a baj forrása is. Trónok harcás betegségben szenved a film: nincs igazi főhős, és akik vannak, azért közel sem olyan jól vannak megírva, de azért le a kalappal, és most ne feledjük, videojáték-adaptációról beszélünk.

Amitől szintén leesett az állam, azok a varázslatok és a működésük, mert valamit... valamiért. El nem hiszem, hogy végre látok egy fantasyt, amelyben VAN varázslat, nem egy kicsi, hanem annyi és olyan, mint a játékban. A film elején például, amikor Gul'dan elszívja az Drenaiok életerejét, az egy hátborzongató és hatásos pillanat, vagy ahogy kiszívja egy adott karakterből a lelket, és ez meg is látszik az adott testen. Guszta. Aztán Khadgar és Medivh varázslatai is nagyon rendben vannak, és ahogy mindezt beépítették a harcokba. Ahogy láthatjuk, mi történt a... a... Halottszél átjáróval... Úgyhogy ezért is nagy taps jár. Még az olyan apróságokra is figyeltek a filmben, hogy a játékban a frakciók, a Szövetség és a Horda nem értik egymás nyelvét, ezért a tárgyalásnál mindig csak azt halljuk szinkronosan, akinek a szemszögéből a jelenetet nézzük. Mert ezek valójában nem értik egymást, csak mi, nézők értjük mindezt. Nincs KÖZÖS nyelv.

Az akciókból többet is ki lehetett volna hozni, de lényegében amit kaptam, főleg az erdei rajtaütés, az nagyon tetszett. Tartok tőle, hogy a PG-13 miatt sok minden a vágóasztalon maradt, például vért alig látni, pedig az orkok vére zöld, a németek egyszer örülhettek volna, hogy nem kell színezniük. De van egy olyan érzésem, amint a DVD kijön, vagy húsz perccel többet kapunk mindebből, mert nekem ez az alig két óra kicsit gyanús. Olyan érzés kerülgetett, hogy sok mindent rövidebbre vágtak, és ezért nem fejtettek ki bizonyos dolgokat. Vagy majd tényleg a második rész után kap több értelmet. Mintha maguk az alkotók is úgy lettek volna vele, csak lennének már ott, mert az sokkal izgalmasabb, ezt meg le kell tudni kötelességből.

Ami viszont felháborító, az a semmilyen zene. Nem értem, miért nem merik felhasználni a játékok zenéjét, amikor csodálatos zenéjük van. Elvártam volna, hogy a Lion's Pride-ban megszólaljon a fogadóban hallható muzsika, vagy legalább hangszereljék, variálják át. A zene annyit ad a hangulathoz, hogy azt nem tudom kifejteni. És ha már teljesen újat csinálnak, miért egy semmilyen tamm-tamm dübörög az egész film alatt? Ez elfogadhatatlan attól az embertől, aki a teljes Trónok harca-score-ért, a Tűzgyűrűért, meg a Vasember soundtrackért felel. Ramin Djawadi, nem szégyelled magad? A film szinkronja szintén nem a legjobb, és tudom, hogy ezek a fordítások már a könyvekben is így szerepeltek, de akkor is... komolyan... Viharvárad rendben van, Léguraföld elmegy, de Orgrim Doomhammer Zordpofa Végzetpörölynek fordítva borzalmas. Hát ki veszi ezt komolyan? A fekete mágiát is FEL-nek hívják az eredetiben, ezt így hagyták, pedig a nyelvünkben ennek van jelentése. És a varázslót se szokás kuruzslónak bélyegezni, így a gyógyítókat kicsinylik le, de ez már csupán részletkérdés.

No de maradjunk annyiban, hogy várjuk meg, hogy az IMDb-n jelenleg 8,2-n trónoló alkotás hol áll meg, amikor az USA-ban is bemutatják ezt a filmet, és hogy termel-e annyit, hogy abból kihozzanak egy folytatást, ami erre már építeni tud. Mert hibái ellenére a Blizzard most megmutatta, hogy lehet ezt másképp is csinálni, és remélem, hogy követendő példa lesz a jövőben. Mert akkor most visszatérnék a kezdő kérdésemhez. Van-e olyan jó a WarCraft film, mint A Gyűrűk Ura? Nem, nincs, a közelében se jár, de a Hobbitnál még így is fényévekkel jobb, és abból, ugye, kaptunk egy trilógiát. Addig is: Lok-tar Ogar, kicsi orkjaim!

Amennyiben tetszett a kritika, oszd meg a Facebook oldaladon!

Ui: na ez nem tartott sokáig, állítólag a DVD-n nem húsz, hanem 40 perccel hosszabb verziót nézhetünk majd meg, ez elég jó hír.