A következő kritika szintén egy régebbi, még Szegeden írtam, egyike volt első filmkritikáimnak. Tessék így olvasni tehát, amúgy is akarok majd erről a filmről egy hosszabb lélegzetvételű írást, de az nem a közeljövőben lesz. (És ahogy az első újraközléstől eltelt 15 év mutatja ezúttal könnyen álltam a szavam.)

Talán mondanom se kellene, hogy Peter Jackson neve, minden mozit szerető, vagy éppen utáló lénynek mondania kell valamit. Hiszen mire is fogok visszaemlékezni, ha az egyetemen eltöltött éveimre gondolok? Vizsgákra, meg arra, hogy szinte minden évben volt egy Gyűrűk Ura, amire unos-untalan beültem a moziba. Amikor pár éve megtudtam, hogy Jackson egy régi álmát akarja a Gyűrűk Ura után elkészíteni, és ez a régi álom, nem a Babó, vagy a Szilmarillok, hanem egy King Kong remake, egyetlen kérdés vetődött fel bennem; ki a fenét érdekel az 2000 után, hogy egy nagyra nőtt gorilla különös vonzódást érez mindenféle magas épület iránt, hogy aztán onnan annál nagyobbat zuhanjon?

Hiszen 1933-ban, de még 1976-ban is ez még vonzotta azt, aki szeretett sikoltani a moziban, vagy csak egy kis kalandra vágyott. De azóta kreatívabbnál kreatívabb elmék próbálták meg ránk hozni a frászt, és ennek érdekében mindent bevetettek, a földön kívüli inváziótól, gyilkos víruson át, a totális eljegesedésig, amit csak lehetett. Miért szereti az ember nézni, ahogy épületek omlanak össze, ahogy menekülnek fajtársai az aktuális katasztrófa elől, a kilátástalanságba? Rejtély. Úgy néz ki ahol nincs katasztrófa, oda az emberi természet igenis követeli a jussát, ha kell, egy óriás gorilla képében.

Talán érezhető, mennyire szkeptikusan ültem be a - mellesleg zsúfolásig megtelt - mozi terembe, minek után meglehetősen kalandosan tettem szert két jegyre. Hogy mégis miért írok róla? Csak mert eszméletlenül tetszett a film. Számomra egyértelműen a King Kong az év meglepetése, és a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy Jackson képes ennyi újdonságot vinni ebbe a meglehetősen furcsa, és annál több klisét elpufogtató történetbe.

Kezdjük ott, hogy a rendező bácsi nagyon jó érzékkel nem a jelenbe helyezi a  talán mutáns? - majmot, hanem megidézi az 1933-as eredeti film szellemét és a világválság időszakára. A film nyitó képsora olyan kontrasztot alkot, a kevés jól élő ember valamint a temérdek éhező között, hogy a gyomrom is összeszorult. Aztán az első félórában megismerkedhetünk az ilyen, olyan körülmények miatt egymásra szorult szereplőkkel. Itt van kezdetnek Jack Black, (Nagyon nagy ő) aki talán még életében nem játszott egy komoly szerepet sem, de most végre megmutatja, képes felnőni a feladathoz. Ő alakítja a végletekig mániákus rendezőt, aki mindenáron meg akarja csinálni a filmjét, és aki célja eléréséhez minden eszközt képes bevetni.

A kifinomult író, aki azonban vérbeli művész, képes alkotni egy majomketrecben is. Adrien Brody (Egy sorozatgyilkos nyara) és akinek valódi tragédiája, hogy végül egy majom happolja el szeretett kedvesét. A törekvő fruska Naomi Watts (Kör), vagány kalózkapitány, valamint a mondvacsinált hős, aki a legjobb mellékszereplője is a filmnek. Valamint egy tucat egyéb szereplő, kinek neve mellékes, hiszen ahogy az egy jó kalandfilmben lenni szokott, szép számmal hullanak a szereplők menet közben.

Jackson ugyanis a katasztrófa elemeit vegyíti a kaland műfajával, olyannyira, hogy a szigeten töltött több, mint egy óra a film csúcspontja, és már-már el is terelné figyelmünket a legnagyobb durranásáról King Kong-ról. A rendező azonban mesteri fogásokkal vezeti a jeleneteket, és bár a majom elfogása meglehetősen összecsapott, vagy amikor kicsit adózik az eredeti mozinak a már-már mesterkélt "elfogtuk a majmot" pátoszos beszédnél, végül a film visszatalál az eredeti medrébe.

King Kong, a maga CGI-s megvalósításában fantasztikusra sikeredett, én még életemben nem láttam ennyire élethű animációt, igaz, hogy itt a bunda is sokat segít az összképben, hogy jobban higgyük el, ez egy élőlény, de akkor is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen érdekesre tudják megcsinálni a majmot - King Kong mozgását egyébként az az Andy Serkis adja, aki a Gyűrűk Urában Gollamot játszotta. A film egyetlen másodperce sem kérdőjelezte meg bennem; vajon ez igazi-e, látszik-e hogy trükk felvétel; hihetetlenül klassz. A románc, humor és a rejtelem ami kellő mennyiségben van elkeverve a filmben, sőt a horror elemekben talán ismét előbújik a fiatal Jackson, mert volt része a filmnek, ami már az én gyomromnak is sok volt.

Vagyis ha még nem láttad valamelyik előző feldolgozást, vagy éppen láttad de érdekel a mostani, vagy csak szeretnéd, hogy a barátnőd tutkóra kapaszkodjon beléd a sötétben, máris válts egy jegyet a King Kongra, mert ez a film az, amit moziban mindenképpen látnod kell.

A kritika először 2006-ban jelent meg a szegedi hallagató lapban a SZTE-Reoban

Ha tetszett az ismertető, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4