Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Játékból filmet 2. - Lara Croft: Tomb Raider (2001) - I. rész

2016. szeptember 03. - scal

Két okom is volt rá, hogy tetsszen ez a film... két NAGYon jó okom...

lara-croft-tomb-raider_21250.jpg

Lara Croft karrierje csúcsán volt ekkoriban, a rajongók habzó szájjal várták a játék hatodik részét, amely majd megújítja a sorozatot, addig pedig irány a mozi, ahol maga a megtestesült istennő, Angelina Jolie fogja életre kelteni sok geek vágyálmát. Sosem voltam Tomb Raider fanatikus, de épp az bizonyítja a játék és főhősnője sikerességét, hogy még azok is ismerik, akik nem kerültek számítógép közelébe se. A Lara Croft hisztéria 1996-ban kezdődött, majd a harmadik játék megjelenésekor tetőzött, 1998-ban. A kiadó Eidost megkereste Hollywood is, hogy adják el a filmjogokat, mert pénz szimatoltak. Azonban az Eidos sokáig tartotta a gyeplőt, mondván csak akkor hajlandóak erre, ha a filmesek garantálják, hogy lesz vétójoguk, mert az eddigi játékadaptációk nem éppen az alázatukról híresek. Erre egyedül a Paramount hajlott.

Valójában ekkoriban még nem volt vészes a helyzet, mert nem igazán készültek videojáték adaptációk. A Tomb Raider előtti évtizedben mindössze hat létezett, és ebből a Mortal Kombat egészen kiválóra sikerült, sőt az sarkallotta a készítőket arra, hogy Miss Croft jogait mégis eladják. 1998-ra Brent V. Friedman, akit leginkább a Mortal Kombat - Annihilation-ért gyűlölhetünk, elkészítette az első scriptet, de nem tartották elég jónak. 1999-re Steve E. de Souza is megírta saját verzióját, de ő meg a 94-es Street Fighter írása/rendezése miatt került tiltólistára a Paramountnál. A szentesített verzióhoz öt író kellett. Sarah B. Coopernek ez volt az első filmes munkája, előtte az X-aktákba és a Star Trek - Új Nemzedékbe írt epizódokat. A Mike Werb és Micheal Collery szerzőpáros leghíresebb munkája az Ál/Arc volt, de ennél is intőbb jel lett volna, hogy a Darkman 3-ért is őket lehet ütni, Colleryt ráadásul még a Bosszúvágy 5-ért is.

Miután ezek hárman megalkották ezt a csodálatos, tekervényes storyt, két újabb emberkéhez került az anyag; Patrcik Massetthez, és John Zinmanhez, akiknek első jegyezhető munkája a Tomb Raider forgatókönyve, és utána csak sorozatokban kaptak munkát. Öt embernél már meg lehet az az öröm, hogy a rosszul sikerült film után lehet egymásra mutogatni, ki miatt ment félre az egész, ki mit írt át, kinek az ötlete került be végül, de ne legyenek illúzióink. Simon West itt a főkolompos, aki a Con Air kasszasikerének farvizén húzta be a projectet, - miután az eredetileg kiszemelt Stephen Herek lelépett megrendezni a Rocksztárt - és azt csinált, amit akart, azt írt át, amit akart, és a saját ötleteit íratta meg ezekkel a szerencsétlen bérírókkal. West olvasott ember lévén értesült arról a bolygóegyüttállásról, amely 4000 évenként valóban bekövetkezik, és ahonnét a Kínaiak számítják az időt. És aztán ez adta volna a film "szövevényes" alapját.

angelina_jolie_hot_still_4.jpg

A producerek mind öreg rókák voltak, és jó filmekhez adták a nevüket. Pl. Lawrence Gordon részt vett a 48 óra, a Drágán add az életed, a Predátor, a Még drágább az életed, a Holtpont, az Időzsaru, A bolygó neve Halál, vagy A légy elkészítésében. Lloyd Levin a Boogie Nights, a Halálhajó, a Rockeeter, és a Predátor 2-ben segédkezett. Colin Wilson pedig a Jurassic Park első két részében, A Flinstone családban, Az Amistadban, a Casperben és Az átok amerikai remakejében. A vétójog annyit jelentett, hogy a Core Design - és így Lara - atyjának Jeremy Heath-Smithnek adtak egy executive produceri címet, aztán maradjon csendben.

A legérdekesebb dolog ennél a filmnél, ahogy összelopták rá a pénzt. Miután a végső script összeállt a Paramount bejelentette, hogy egymaga nem hajlandó finanszírozni a projectet. Producereink összedugták a buksijukat és megtalálták a Tele München Grouppet ami egy német adókikötő/adóparadicsom. A német adótörvény engedélyezte a befektetőknek, hogy a kedvezményeket azonnal leírhassák az adójukból, akkor is, ha nem német filmről van szó, és akkor is, ha a filmet soha el sem készítik. Igen jól sejtitek, egy offshore adócsalást hajtottak itt végre, mert eladták a TMG-nek a filmjogokat 94 millió dollárért, majd visszavásárolták 83.8 millióért, és rögtön lett a Paramountnak a semmiből 10,2 milliója. A jogokat ezután újra eladták a Lombard Bank-nak, akik brit befektetők voltak, ezzel a manőverrel újabb 12 milliót gyűjtöttek.

Azonban, hogy megfeleljenek egy 1997-es angol adótörvénynek, amely 100% adójóváírást biztosított a filmnek részben brit területen kellett készülnie, valamint brit színészeket is kellett foglalkoztatniuk. Minthogy a játék eredetileg is angol volt ez a Paramount terveivel egybevágott. Az előzetes vetítési jogok eladása Németországnak, Angliának, Olaszországnak, Spanyolországnak Japánnak és Franciaországnak, újabb 65 milliót jelentett. A Showtime, ami egy prémium kábeltévé csatorna az USA-ban, hét milliót fizetett azért, hogy a filmet a mozik után kizárólagosan ő sugározhassa. Összesen 94 milliót kalapoztak össze, és még csak nem is kellett megerőltetniük magukat. A végső összeg 115 millióra rúgott, amivel a Tomb Raider letaszította a 15 éve trónoló Alienst, vagyis az addigi legtöbb pénzből készített filmet, amiben egy nő volt a főszereplő. Az Eidos az üzletből semmilyen jogdíjat nem kapott, csupán egy egyszeri összeget.

wallpaper_tr1_film_04.jpg

Miután a pénz meg volt, meg kellett találni a főszereplőt. Vagyis ANGELINA JOLIET! Sokan nem őt szerették volna látni, mondván, nem elég nagy a melle, nem hihető a fizikuma, amit a szerep megkíván, nem elég tehetséges, nem beszélve arról, hogy amerikai, Lara pedig brit. Számomra messze ő a legjobb dolog ebben a filmben. Ekkoriban volt a legszebb, totál szerelmes voltam bele, nekem ő testesítette meg a NŐT, sőt a Nagyon Jó Nőt. A szupernőt, az Istennőt. Egyáltalán nem akartam volna a szerepben látni a második és harmadik legesélyesebb Demi Mooret, vagy Catherine Zeta-Jonest, sem pedig egy idióta pornósztárt, - Linsey Dawn McKenziet, akiről ekkoriban az újságok komolyan azt feltételezték esélyes lehet a szerepre - mert nagy a melle.

West sokszor elmondja, hogy számára nem létezett más, csak Jolie, és ha ez igaz, akkor ez egyike a kevés dolognak, amit jól csinált a film készítése közben. Azért nézzük csak kiket utasítottak el; Sandra Bullock, Elizabeth Hurley, Ashley Judd, Christina Applegate, Drew Barrymore, Cameron Diaz, Kate Hudson, Jennifer Lopez, Gwyneth Paltrow, Jennifer Love Hewitt, Nicole Eggert, sőt még Anna Nicole Smith-en is elgondolkoztak, ami azt hiszem jól mutatja, hogy gőzük se volt ki lenne alkalmas erre a tökös női szerepre. Denise Richards, Charlize Theron, Uma Thurman, és Liv Tyler visszautasította a megkeresést, utóbbi egy pöttyet nagyobb projectben vett éppen részt.

Hogy mennyire tévúton jártak sokáig a castingosok mi sem mutatja jobban, hogy még Natalie Cassidyt is alkalmasnak tartották egy meghallgatás erejéig, aki 1993-tól a BBC sorozatában, az Eastendersben játszott, azóta is megállás nélkül. Nyilván azért gondolták jónak, merthogy brit, de elég csak ránézni, és máris láthatjuk, hogy megtestesíti minden tulajdonságát azon angol nőknek, akik miatt a puritánok anno Amerikába menekültek a Mayfloweren. Meghallgatták továbbá Fairuza Balkot, Kirsten Dunst, és Milla Jovovichot is. Dunst végül ment Pókemberezni, Jovovich meg miután felcsapódott addig hisztizett, míg a férje meg nem ígérte neki, hogy csinál ő belőle akcióhősnőt, és elkezdték forgatni a Kaptárt.

02_2.jpg

Jolieval aztán ki is merítettük a film érdemeit. A Tomb Raider ugyanis nem jó. Nem működik filmként, pedig sok minden nem kellett volna hozzá, csak lopni az Indiana Jones receptjét, játékadaptációként meg főleg nem, még úgy sem, hogy a későbbi Tomb Raiderek tudatosan beépítették a filmet, és látványvilágát. Különben sem értem a filmesek hozzáállását. Mindig valami új történetet akarnak elmesélni, ahol maximum a szereplők ugyanazok. Miért? Miért nem fogták az első részt, van benne három kurva jó helyszín, Peru, Görögország, Egyiptom - basszus azóta megtalálták Vilcabambát! - egy egészen eredeti MacGuffin, és pont az lett volna a bravúr, hogy mindezt hogy tudják vásznon elmesélni, mert ha csak követi a kamera a főhősnőt, akkor egy kihalt, és unalmas lövöldözést, ugrabugrálást kellett volna végignéznünk.

Helyette csináltak egy hasonló keresgélős történetet új helyszínekkel - globetrotting -, csak sikerült logikátlanul, és összefüggéstelenül elmesélni. Miért kell Larát olyan helyzetekbe hozni, amilyenekkel a játékokban sem előtte, sem azután nem találkozott? Komolyan jónak érezték ezt a katasztrofális nyitányt? Lara úgy tűnik éppen valami elveszett kincs után kutat, erre megtámadja egy robot! Mikor kellett Larával bármikor is robotok ellen küzdeni? Mennyire karakteridegen ez már? És ha nem lenne elég az agyatlan lövöldözés, a végére a robotot még le is birkózza, és akkor mindezek után kiderül az, amit a néző ezer éve tud: az egész csak egy hülye kiképzés, és jöhetnek az egyáltalán nem vicces szárnysegédek. Annyi eszük legalább volt, hogy kikukázták a sokkal hosszabb és unalmasabb főcímet, és pár felirat után, rögtön Larával kezdünk.

A kezdőjelenetnek több vonatkozása is van - be is teszem nektek, hogy frissüljön a memóriátok. A legfontosabb: ez a film végig ilyen lesz. Másfél óra gagyiság, agyatlan baromság, inkoherens bugyutaság, az eredeti alapanyag pofán köpése. És hogy még tovább súlyosbítsam a helyzetet. Ez az egyetlen jelenet, ahol Jolie belement, hogy rövidnadrágban szerepeljen. Bizony! Nem tudom ki vette észre, de Lara Croft soha többet nem mutogatja a szép hosszú combjait, amivel az összes plakáton szerepelt, meg amivel szétpromózták a filmet. Könyörgöm ez a nő épp azért volt jó választás, mert ugyanolyan szexis mint a játékszereplő, sőt ekkoriban jobb volt mint az igazi Lara! A játékban Croftnak 36DD, azaz 80E-s mellbősége van, Jolienak ellenben 36C, vagyis 80C-s alapból, ezt a filmben kipárnázták 80D-re, vagyis a valóságtól rendkívül elrugaszkodottnak ítélték meg az eredeti mellbőséget. És ezt bevállalta, a forrónacit meg nem?

Egyáltalán nem baj egy filmben, ha a főszereplő többször átöltözik, ha különböző helyzetekben más és más ruhákat visel. Az meg különösen jó ahogy újradesignolták a zöld póló-barna gatya kombót és végig feketében tolja, mert az eredeti ruha élőben nevetségesen mutat. De az, hogy egy öt perces jelenetben szerepel csak kisnadrágban felér egy szentségsértéssel. Joliet két héttel a forgatás kezdete előtt tudták csak rábeszélni, és akkor is csak azért ment bele, hogy a fanoknak örömet okozzon, utána egész végig hosszú nadrágot visel, merthogy meztelennek érezte magát a forgatáson. Ezt nem akarom elhinni! Az a Jolie, aki villamosszéket tartott a nappalijában, mert fun, aki késekkel vagdosta magát unalmában, mert miért ne, aki a szerelme vérét őrizte a nyakában hordva egy kis fiolában, az elkezd szégyenlősködni a forgatáson?

És ha már itt tartunk, Jolie vállai sem látszódnak a Kambodzsás részt leszámítva, mert atléta helyett T-shirtöt visel többnyire. Ezek apróságok, de LÉNYEGI apróságok, mintha Indiana Jones nem Fedorát, hanem Stetsont hordana. Ott a pizsamája is. Ki az a nő, aki ilyen cuccban tréningezik? Nem lett volna jobb egy haspóló? Csak mert a videókban, amikben a jelenetekre felkészült, abban nyomta! Ezek a jelenetek azért sem érthetőek, mert bekerült viszont egy fürdőzős, ahol még egy fél fordulat erejéig a mellét is láthatjuk, és csak azért nem mutatták meg jobban, mert akkor már átestek volna a szörnyűséges R besorolásba a PG-13-ból.

Pláne úgy, hogy ez azért is volt nehéz, mert Jolinak ekkoriban összesen 23 tetoválása volt különböző helyeken, amiknek a legtöbbjét alapozni kellett ha fedetlenül maradt. De ott is félmeztelen volt, és akkor egy kisnadrág miatt aggódott? Ennek alapvető dolognak kellett volna lennie, mert ha ebből nem engednek az meghatározta volna az egész filmhez való hozzáállást is. Nem mintha annyira feltűnő lenne a filmben de ez inkább azért van, mert a főhős alapjában véve rendben van, és a mozi bármelyik másik aspektusa rosszabb. Az ember nem azon agyal, hogy kisnadrágban van-e vagy sem, mert épp azon szörnyülködik, hogy mi folyik a vásznon.

Visszatérve a nyitányra egyáltalán nem csodálkozok, hogy Arany Málnára jelölték ezért az alakításért Joliet. Jobbra balra nézeget, nevetgél mint egy idióta, mintha csak azt mondaná ejha én vagyok Lara Croft, el se hiszem, mit is mondott Simon, lövöldözzek amennyit csak tudok? Igen azt hiszem így jó lesz. Mintha így kikacsintana kétpercenként: ez nem igazi ám gyerekek. Ha összevetem Jonessal, ő nem röhögött azon, hogy mekkora májer. Sőt rengetegszer pácba került, és ettől az esendőségtől lett szerethető. Jolie karaktere egyáltalán nem az. Nem hangsúlyozzák ki a szexiségét amikor csak lehet, utálatos mindenkivel, SEMMIT nem tudunk meg róla, teszünk rá mi történik vele. Különben is egy 83 szobás villában él, dögöljön meg. Ezt leszámítva nincs vele sok gond, ugrál, lövöldözik; Lara karaktere okés.

De maga a jelenet; két hétig forgatták ezt a rakás szart? Egyedül azért nem avult el teljesen, mert a rendezőnek volt annyi esze, hogy amit csak lehet azt megépítettek, és csak utólag mentek rá CGI-vel, ahol ezt elfelejtette, vagy nem lehetett kivitelezni - pl. az a higanyos akármi Kambodzsában - ott bizony kritikán aluli ma már a szpesöl effekt. A robot neve az audiokommentár szerint azért Simon, mert az egyes betűk, vagyis S.I.M.O.N. mind önálló szavakat jelölnek, mint a robotoknál általában, és ez egy kis rejtvény, amire a nézőnek kell rájönnie. Nohát az IMDb rá is jött, azt írják azért Simon a neve mert a rendező saját magáról nevezte el... és ez az ember otthagyta a Black Hawk Down forgatását, hogy ezt megcsinálhassa! Azt hiszem végül is jól jártunk.

Egyértelmű mivel kellett volna kezdeni. Egy kis önálló akcióval, mint az ÖSSZES Indiana Jones film esetében, mint az ÖSSZES James Bond film esetében, ahol ez a szegmens még akkor is jó, ha maga a film nem az. Tíz percben bemutatni a főhőst, megmutatni hogy viselkedik éles helyzetben, és megszerezhet egy ereklyét, vagy épp elvesztheti azt. A lényeg, hogy történjen vele valami KALANDOS. Az, hogy a saját szobájában lövöldözik, az minden csak nem kalandos, és még csak nem is életszerű.

free_download_bluray_1080p_movie_google_drive_lara_croft_tomb_raider_1_usa_2001_simon_west_action_adventure_fantasy_angelina_jolie_jon_voight_iain_glen_2.jpg

Jó, tegyük túl magunkat az első megrázkódtatáson, mert jön sorban a többi. A kezdőjelenet végén megismerjük Lara segítőit. Kiket? Az újtípusú kalandokban Lara kapott egy technikai zsenit, aki a headsettjén keresztül állandó kapcsolatban van vele, de ez ekkor még újdonság volt, mert kellett valakivel beszéltetni a főhősnőt. A játékokban Zipnek hívják, itt Bryce a neve és Noah Taylor alakítja, akit azóta se láttam sok filmben, egyszer eljátszotta Adolf Hitlert a Maxban, mostanában meg a Trónok Harcában láthattuk. Kellőképpen geek, és el lehet a kárára sütni sok szar poént.

Annál inkább több gond van a komornyikot alakító Christopher Barrie-vel. A játékokban Larának senkije nincs, csak egy öreg komornyikja Winston. Legalább 60, de inkább 70 éves, láthatóan öreg, csoszogós, rozoga vénember, akit anno a Batmanből mintáztak. A forgatáskor Barrie negyven volt, és bár jól játssza a karót nyelt lakájt, öregíthettek volna rajta. De ugye angol, és a filmbe kellettek angolok. Ez volt filmes karrierjének első szerepe a folytatás meg az utolsó. A BBC tévésorozataiban játszott sokat, konkrétan a Red Dwarf sztárja volt, ami miatt az első Simon the Sorcerernél Simon szinkronhangjának is felkérték. Az eredeti elképzelés, Martin Clunes angolosabb kinézetű, de ő is hasonló korú volt ekkor.

A filmben nem Winstonnak hívják, hanem Hillarynek, aki csak azért van mint Bryce, hogy legyen kin röhögni. Hogy a bonyodalmakat fokozzuk, a filmben szerepel egy Mr. Wilson, akit a megfelelő korú, és állapotú Leslie Phillips alakít, de ő nem a komornyikot játssza, hanem Lara eltűnt/meghalt (?) apjának egyik régi barátját, aki öt perc alatt elárulja a nőt, mindenféle logikátlan, és nem tisztázott okból kifolyólag. Wilson karakterét később megölte volna a főgenya, de ez aztán a vágóasztalon végezte, gondolom, mert egy tökéletesen jó jelenet volt, és bemutatta volna, hogy gonoszunk nem csak dumálni tud. A Tomb Raidernek szinte csak olyan jeleneteit vágták ki, amik ha bennmaradnak egy jobb filmet kapunk. Így furcsa, hogy Wilson hipp hopp eltűnik.

dinner-time-xl.jpg

A fürdőzős jelenet után megismerkedünk a gonoszokkal. Rögtön hárommal is. Maga az Illuminati amúgy tök érdekes választás. Pénz híján a Velencében játszódó jeleneteket Greenwichben vették fel, a Királyi Tengerészeti Főiskolán. Az épület Festett Csarnoka az angol barokk korszak ékköve, Sir James Tornhill művészi munkája, sok filmben szerepelt már pl. Sade márki játékai. A MacGuffint adó háromszög is tetszetős, vagyis nem lett volna olyan rossz ez, ha logikusan végigvezetik. Dan Brown csak két évvel később írja meg A da Vinci-kódót, és csak öt évvel később készül belőle film, szóval - ahogy az Auditionban mondaná a kislány - mélyebbre kellett volna ásni.

A legfőbb genya itt Richard Johnson, akiről sokat nem tudni - annak idején nem érdekelte James Bond karaktere így az Sean Conneryhez vándorolt, meg lehet nézni mire vitte -, a filmben is csak mint: kiváló úriember-re hivatkoznak. Aztán kapunk egy újabb comic-relief karaktert, Mr. Pimms-t, akit Julian Rhind-Tutt játszik. Abszolút komolyan vehetetlen, és nevetséges figura a filmben, akinek valami rusnya halált kellett volna halni a végén esetleg egy csapda által, de ez sajnos nem történik meg. Másra se jó, minthogy Lara Nemezise folyton csicskáztassa, és mentálisan rugdalja.

Na és akkor nézzük a fő ellenlábasunkat Manfred Powellt, aki úgy öltözik mint Blofeld a SPECTRE-ben, és azzal jelzik, hogy nem normális, hogy végig dohányozza a filmet. Míg a folytatás gonoszára mindig emlékeztem, ez a csóka abszolút nem maradt meg szellemi háztartásomban. Most viszont nézem ezt a pofát, honnan olyan rohadtul ismerős? Egész film alatt nem jöttem rá, de tuti láttam már, ezek a vonások, ez a nézés. Aztán leesik, ez a skót Iain Glen szintén a Trónok harcából, ő ser Jorah Mormont. Atyaúristen, hát mostani szerepe sokkal hangsúlyosabb, meg öregedett is tíz évet. Ekkoriban csupán egy tehetséges színpadi színész volt, és elsősorban azért választották ki, mert nem csak arra volt jó, hogy a gonoszt eljátssza, hanem mert szexi is - meg mert ő is brit. Mint tudjuk a nőket vonzzák a rossz fiúk. West kémiát akart építeni Lara és Powell közt, amit nem igazán sikerült.

fhd001tro_iain_glen_007.jpg

West ezenkívül be akarta építeni a történetbe a természet erejét, a modern technológia harcát az ősi, titkos hatalmakkal. Ahogy ő fogalmaz amikor a film a föld felett játszódik, minden valóságos, és hihető, de amikor a történet lemegy a föl alá, akkor bármi megtörténhet, pl. az életre kelő kőszobrok, időutazás, halálból való visszatérés. Mondjuk nem tudom mennyire hihető 2001-ben, egy mozgó robot! Aztán itt van az óra, ami hirtelen elkezd az együttállás előtt ketyegni, és visszafelé számolni az időt a fináléig. Most Lara apja tényleg ekkora barom volt, hogy abban bízott, majd megtalálja pont időre? Mi van ha valami félre megy? Elpusztul a világ? És ha ez nem lenne elég, még el is rejti előle, majd megtalálja, ha akarja. És miért pont Lara, miért nem ő? Arra készült eleve, hogy eltűnik 1985-ben?

Lara apját Jolie valóságbeli apja, Jon Voight játssza. Nagyszerű színész, gondoljunk csak azon szerepire, mint a Gyilkos túra, Éjféli Cowboy, Szemtől szemben, vagy a Mission ImpossibleAzt azonban kevesen tudják, hogy apa és lánya meglehetősen rossz viszonyban álltak egymással, teljesen csak 2007-ben békültek ki, amikor Jolie anyja meghalt. A film boncolgat egy személyes szálat is, hogy Lara kiskorában magára maradt, apjáról pedig nem lehet tudni, hogy valóban meghalt-e, vagy csak elhagyta. Apró megjegyzés, valójában ő sem Richard Croft volt, hanem Henshingley, de a későbbi játékokban következetesen átnevezték Richardra.

A filmben látható síremlék egy az egyben Lord Rirchard Burton sírjának mása - nem a színész, hanem a híres felfedező, aki megtalálta a Nílus forrását, és lefordította az Ezeregyéjszaka meséit, valamint a Káma szútrát. Egy felállított sátort formáz a kripta, melyen egy gránitlap tudatja a világgal, itt nyugszik a felfedező, London külvárosában, a Mortlake temetőben. Egy üvegpanelnek köszönhetően be lehet látni a koporsóig, és le is lehet menni egy rozsdás fémlétrán. Burtonnek kalandos élete volt, botrányokkal tele, érdekesebb mint ez a film, úgyhogy be is linkelem ide a wiki oldalát, akinek van kedve olvassa el ezt is.

_sir_richard_francis_burton_siremleke_2015.jpg

Ott tartunk, hogy valami elkezd ketyegni. Apró megjegyzés, hogy miközben vizsgálják az órát Bryce kér egy kávét, amit aztán Hillary később szervíroz is neki. De miért koffeinmetes lattét hoz neki? Attól nem fog felébredni, hát pont az hiányzik belőle, ami miatt ásítozik a srác! Ezt leszámítva ez a jelenet még tetszik is. Lara széttöri a rejtélyes órát, hogy megkapjuk a még rejtélyesebbet, a szilánkok elől Hillary az ezüsttálcájával védekezik. Ez egy utalás a játékra, ott is, tudjátok... amikor rálövünk a komornyikra, az védekezésképpen maga elé emeli a tálcát... ugye de klassz? Azt nem tudtuk elintézni, hogy hiteles legyen a komornyik, vagy legalább a neve legyen ugyan az, de ezt az apróságot betettük a geekek kedvéért. Még mondják, hogy nem ügyelünk a részletekre.

Én azzal kezdtem volna a filmet, hogy Lara megtalálja ezt az órát, mindegy, hogy pár évvel ezelőtt, vagy csak a napokban. Hatásos bevezető lett volna. Esetleg megbízásra, és aztán gyanút fog, és magánál tartja. Akkor nem kellett volna bele ez a hülye jelenet se, ahogy szétveri kalapáccsal. Honnan tudta, hogy nem sérti meg az órában lévő órát? Már nem azért, de húsz perc se telt még el a filmből, és Lara Croft egy kibaszott pszichopatának tűnik, akinek eddig egyetlen alkalommal kellett szomorú kiskutyaszemekkel néznie, amikor ráébredt, hogy megint itt van a nap, amikor az apukája eltűnt.

Amit igazából ebben a filmben dicsérni lehet az a háttérmunka. Ahogy megépítették a díszleteket a Pinewoodban - itt forgatják a James Bond mozikat is A kém, aki szeretett engem óta - az egészen fantasztikus. A 007-es színpad a világ legnagyobb műterme volt 2009-ig, amikor Etyeken megépítették a 6-os stúdiót. A forgatás 2000 július 31-től zajlott november 30-ig. A Croft villa belsőit az ezt megelőző négy hónap alatt készítették el, és ember nem mondaná meg, hogy nem egy igazi házban járunk. De ugyanígy az összes szobát külön integrálták, legyen szó a hálótermekről, a csillagvizsgálóról, a dolgozószobáról, vagy az edzőteremről. A kúria külső felvételei a Hatfield Házat mutatják Hertfordshireben, ahol Salisbury márkija lakik. A villát kedvelik a filmesek, többek közt az 1984-es Tarzant is itt forgatták.

hatfield-house-1.jpg

Mindez Krik M. Petruccelli produkciós tervező és csapatának munkáját dicséri, akik aprólékosan megtervezték az összes felépítendő helyszínt - egészen pontosan hármat; a Croft Kúriát, a kambodzsai Táncoló Fény Sírját, és a Tízezer Árnyék Templomát Szibériában - az utolsó szögig, hogy az hiteles, és eredeti legyen. Ezt megelőzően olyan filmekben dolgozott, mint A hazafi, a Penge, vagy a 13. emelet. Ezekhez képest valóban a Tomb Raider jelentette addigi életének mesterművét. Innen pedig egyenes út vezetett a második részhez.

A Petruccelli által megtervezett és felépített díszleteket Peter Menzies operatőr képei teszik igazán sejtelmesé. Minden jelentben van valami félárnyék, egy kis misztikusság, ami a filmnek megadná a kellően kalandos atmoszférát, de a bugyuta történet, a rossz dramaturgia mindezt megölik, és csak akkor vesszük észre, ha éppen keressük. Menziest West az előző filmjében, A tábornok lányában kedvelte meg, de ő fényképezte Az élet mindig drágát, és A 13. harcost is. Ugyanakkor a filmet teletömték indokolatlan, és mára nevetségesen ható lassításokkal.

Akit még feltétlenül meg kell említeni, az a jelmeztervező, az Oscar díjas Lindy Hemming, aki valóban remek ruhákat hozott létre a produkcióhoz, legyen szó bárkiről a filmben. Hemming számos James Bond mozinak tervezte a jelmezeit, valamint az ő munkáit láthatjuk Christopher Nolan Batman trilógiájában is. Neki köszönhető, hogy minden jelenetben olyan veszettül jól néz ki Jolie. Az újradesignolt kalandor ruci pedig pont azért fáj ennyire, hogy nem látható sokszor a filmben, mert dögösre sikerült. Jolinak nem állnak jól a meleg színek, a zöldet pedig nem szereti, ezért a vásznon szinte végig feketében, fehérben, és szürkében jelenik meg - leszámítva az utolsó etapot, ahol halványkéket visel, és a kolostoros részt.

2001-tomb-raider.jpeg

Larának kell valaki, aki tud valamit az óráról. Így jut el Mr. Wilsonhoz. A játékban Lara időről időre motorra pattan, ezért kapunk egy motoros etűdöt közel tíz másodpercben. West elmondása szerint Lara egy klasszikus Norton-on száguldozik, de ők többé már nem gyártanak motorkerékpárt ezért megbízta Petruccellit hogy ugyan rakjanak már össze egy motort, olyan stílusban, mintha azt a Norton csinálta volna. Hát ezért érdemes volt. A folytatásban legalább Lara egy emlékezetes helyszínen motorozik, de ez a városbeli snitt totál gagyi. Mivel autók között élesben zajlik, bukósisakban nyilván kaszkadőr végezte. A filmben a készítők többször is megidézik a Mátrixot - ne felejtsük el 2000-ben forgatták -, na ez az egyik. 

Az aukció helyszínéül a Dulwich-i fiúiskola dísztermét választották ki. Az árverést pedig egy igazi Sotheby's-i szakértő vezényli le, hogy az egész autentikusabb legyen. Henry Wyndham olyan sikeresen alakította saját magát, hogy egy évvel később ismét visszahívták hasonló szerepkörbe. Az egész jelenet megint csak arra jó, hogy kapjunk egy dögös bevonulást, hogy Lara leszar mindent és mindenkit, de érdekes módon azért megkönnyebbül, hogy egy szar poénnak köszönhetően nem kell kiadnia két és félmillió fontot... miért is? Kő gazdag. Leginkább ezzel nem kellene törődjön. West ki is akarta vágni, mert szerinte is szar poén, de aztán ugyanazzal a suta érzékkel, mint ahogy megrendezte a filmet, csak benne hagyta.

Vagy ha már mindenképpen kell az árverés, számos módon integrálhatták volna a filmbe. Mondjuk itt szerzi meg Lara az órát, vagy később tudatlanul el akarja ajándékozni, és úgy találkozik az Illuminatival, hogy vissza akarja tőlük szerezni. Az is kiderül a filmből, hogy az Illuminati nem igazán érti a csíziót, és így is, úgyis eljutottunk volna a pontra, amikor felbérlik a sírrablót. Hiszen van itt nekünk még valakink, hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy bemutassam magát James Bondot, azaz Daniel Craiget, aki ekkor még nem zavart sok vizet. Igazából egyáltalán nem érteni az ő szerepét - de igen, ő is angol! Régen ismerték, de még nem ölték meg egymást. Lara szerette, elárulta, volt egy románcuk, kit érdekel? És ő is rossz fiú, vagyis Larának be kéne, hogy jöjjön.

fhd001tro_daniel_craig_006.jpg

Craig karakterét eredetileg Alex Marsnak hívták volna, de nem tudták időben tisztázni a jogokat - Jézusom, még a filmbeli szereplők nevének jogi státuszát is tisztázni kell, most loptak 24 milliót legálisan! -, így lett belőle Alex West. Így hívták Simon West apját is, ha bármi gond adódott volna, ő tudta volna tisztázni a karakter... jogállását. További érdekesség, hogy Craig angolként alakít amerikait, míg Jolie amerikaiként angolt, Glen pedig skótként angolt, úgyhogy mindegyikük más akcentussal tolja az angolt a filmben, mint amivel született. Craig fegyvere a filmben egy Walther P99-es, amit öt évvel később a Casino Royaleban már James Bondként húzhatott elő az öltönyéből.

A filmben a szereplők többnyire fölösleges, vagy lényegtelen dolgokról beszélgetnek. A párbeszédek nem vezetnek sehova, nem adnak semmit a filmhez, nem lendítik előre a cselekményt, és csak összezavarják a nézőt. Itt is miről beszélget Alexszal Lara? Fontos? Tényleg nem tudták volna a régi haverját jobban felvezetni? És mi lesz a vége, maradunk ugyanott ahol a beszélgetés előtt voltunk. Ha valaki jól fülel a háttérben kap egy újabb utalást, bejelentik a következő kikiáltási tárgyat, Xion tőrét. Ejha most megint odatettétek magatokat, a Dagger of Xion volt a második Tomb Raider játék alcíme, és az után ment a hajsza. Igaz a filmben egy percig nem lehet látni, és csak akkor lehet hallani is, ha erre figyel a néző, de a lényeg... hogy ott van!

Eltelt a filmből húsz perc, és volt talán két jó pillanat eddig. Undorító! Mit tudtunk meg Laráról? Hogy nem normális, hogy elvesztette az apját, hogy élvezettel ver szét dolgokat, hogy beszólogat az inasainak, előszeretettel használja a "bugger" szót - amit eredetileg arra használt az angol, hogy valaki homoszexuális -, mert ugye PG-13 vagyunk, és annyira hülye, hogy a mikróba alufóliával teszi be a kaját. Mert mennyire sztereotipikus ha egy nő tud főzni. Megtanult egy tucat nyelvet perfekt, de főzni azt bezzeg nem... mit főzni, a mikrót használni!

ohe.jpg

Mr. Wilson aztán igazi plot device-ként lendíti előre a cselekményt, és első dolga elküldeni Larát az oroszlán vackába - mert az íróknak semmi jobb ötletük nem volt arra, hogy is találkozzon Powellel. Hogy kifejezzék az ügyvéd úr érdeklődését az okkult, és orientalizmus iránt, elment a stáb forgatni Elveden Hall-ban, ahol régen egy pandzsáb-i maharadzsa lakott, jelenleg a Guinness arisztokrata család otthona - igen azoké, akik a sört is csinálják. De itt is csak folytatódik a banális párbeszédek sora: - Maga ügyvéd? - Igen. - De tényleg ügyvéd? - Igen. - De most komolyan ügyvéd? - Nem.

Következik a Bungee-Balett nevű jelenet, ami megint kettős. Először is egy hihetetlen öncélú baromság, mert ugye hogy is relaxálhatna Lara lefekvés előtt? Nem tévét néz, vagy könyvet olvas, ő bungee jumpingol a lakásában, pizsamában, tehát nincs cici villantás. Maga a jelenet a kaszkadőr koordinátornak köszönhetően lehetett volna lélegzetelállító is. Simon Crane egyben second unit direktor is volt, karrierjét Timothy Dalton dublőreként kezdte, majd beugrott Mel Gibson, és Kevin Costner helyett is, az Air Americában, és a Robin Hoodban. Később már tanította a színészeket, és a filmes kaszkadőrök urává és parancsolójává avanzsált. Amikor West agyából kipattant a bungee balett, először arra gondolt, hogy kaszkadőrrel csinálják meg, de végül Jolival forgatták le az egész jelenetet.

Tiszteletre méltó, hogy mennyi mindent bevállalt Jolie, ezeknek hála többször le is sérült. SIMON robot egyik karja rázuhant a lábára, itt pedig a bokáját húzta meg, amikor beverte a csillárba az első felvétel során. A filmben 90%-ban minden veszélyes feladatot saját maga csinált, mert akarta hogy a rajongók hasra essenek, hogy miket be nem vállalt. Lara a filmben két darab Heckler & Koch 9mm USP-t használ, mivel a játékban is két pisztollyal lövöldözik. Így Jolie a film kedvéért megtanult lőni - egy SAS kommandós képezte ki, hogyan is tartsa helyesen a különböző fegyvereket -, elsajátított több fajta küzdősportot, mint a kickbox, box, megtanult kenuzni, jógázni, és szánhúzó kutyákat hajtani. És ilyen volt a bunge jumping is.

No és ezzel sajnálatos módon végére is értünk a mai adagnak, mert a blog.hu már megint elérte az általa egészségesnek ítélt keretet, úgyhogy csak holnap merülünk el eme csodálatos film további rejtelmeiben. Addig is kitartás, innen folytatjuk...

Kalandozásunk a játékadaptációk világában, nem ért véget:

Játékból filmet 1. - Hitman - A bérgyilkos

Ha tetszett az ismertető, lennél olyan kedves, és belájkolnád a Facebook oldalunkat?

U.i.: A cikk megírásakor nagy segítségemre volt a film hivatalos kézikönyve, A sírrabló (Glória, 2001) melyet Alan Jones írt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gery87 2016.09.03. 22:40:22

"A végső összeg 115 millióra rúgott, amivel a Tomb Raider letaszította a 15 éve trónoló Alienst, vagyis az addigi legtöbb pénzből készített filmet, amiben egy nő volt a főszereplő."

ezek a hülye "első" kategóriák:)

"Ezt nem akarom elhinni! Az a Jolie, aki villamosszéket tartott a nappalijában, mert fun, aki késekkel vagdosta magát unalmában, mert miért ne, aki a szerelme vérét őrizte a nyakában hordva egy kis fiolában, az elkezd szégyenlősködni a forgatáson?"

Hát...már a felsoroltak is mutatják hogy nem normális, vagyis pont megmutatja hogy ezen nem kéne meglepődni:)
"Színészek"....ennyi.

Láttam én ezt a filmet, csak épp nem sok maradt meg, valóban elég semmilyen....a főszereplő meg unszimpatikus, már ekkor is az ilyen női karakter volt a menő....

Amúgy szerintem kifejezetten szarul áll neki ez a haj, meg a szemöldöke is kicsi a szájához képest...ami ugye nem kicsi....a smink meg szintén lehetne jobb.
Vagyis nem a kevés rövidnaci a legnagyobb bajom:)

theus 2016.09.04. 18:58:06

Azon gondolkozom, hogy ez a nő mitől lett sztár?
Nem szép, egyetlen igazán jó filmet sem tudnék hozzá kötni, de akkor mégis miért?
Komolyan egy olyan film sem jut eszembe, ami jó volt és Angelina Jolie játszott benne.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.09.04. 21:40:52

@theus: nem szééééép? hát a világ 99%-a máshogy látja ezt, Jolie ekkor volt a legszebb mellesleg

megnézheted a Giat, amiben nagyon jó, vagy a Csontembert

Gery87 2016.09.05. 11:43:00

@scal:

A Csontember nem tűnik rossznak.
Viszont a Gia így elsőre egy leszbi, drogos picsáról szól...mondjuk a Studio 54 film sem szűkölködik ilyesmiben, és az tetszett...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.09.05. 14:09:56

@Gery87: ne aggódj másodjára is arról szól, de azt kérték, hogy olyan filmet mondjak, amiben jól játszik

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.09.05. 20:27:53

@theus: Nekem se jön be a csaj, de ez a közönséges-ribancos típus sokaknak tetszik.
Én az Elcserélt életeket ajánlom tőle Clint Eastwood rendezésében, rá se ismertem annyira jó benne, se azelőtt se azóta nem alakított közel sem ekkorát.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.09.05. 22:17:26

@Santino89: "közönséges-ribancos" ???? normális vagy? :D

scavengario 2016.09.06. 08:24:09

@Santino89: Nem ribancos ez, csak feminista :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.09.06. 12:58:05

@scal: most mi van? pont ezért tetszik neked, meg a világ férfijainak 90%-nak. mi ezzel a baj?
Ő nem az a finom szépség, mint a másik kedvenced Charlize Theron, hanem az a basznivaló ribancos szépség. Tetszik érteni?

theus 2016.09.06. 20:53:10

@scal: rendben, hogy volt jó alakítása, de nem volt igazán nagy sikere, hiszen a Tomb Raider is szar volt.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.09.06. 21:52:48

@theus: Jolienak nem volt nagy sikere? át tetszett aludni a késői 90-es, 2000-es éveket

kritikailag bukta a volt a film, de anyagi téren olyan sikerese volt, hogy rögtön csináltak neki folytatást

nem tudom ki volt valaha sikeres nő Hollywoodban, ha nem Angelina Jolie

@Santino89: nem tom mennyire ribancos, de nekem nem ezért tetszett, hanem mert szerintem gyönyörű (volt)

Gery87 2016.09.11. 16:52:30

gyönyörűnek én se mondanám, de ribancosnak se...
süti beállítások módosítása