Végre egy olyan Craig-féle Bond, amely tisztességesen a gunbarrellel kezdődik. Más kérdés, hogy majdnemhogy ez az egyetlen pozitívuma ennek a filmnek. SPOILER! Spoileres az egész széltében-hosszában, van ahol kevésbé, van ahol nagyon, de összességében mindenhol.

A nyitójelenet még nem lenne rossz önmagában, vágás nélküli felvezetés, izgalmas helyszín, jó csaj, poén és akció. Azért mondjuk annyira nem is nagy szám, innen pedig már csak lejjebb van. Elkezdődik a főcímdal, amiről komolyan azt hittem, hogy csak rossz viccnek szánták ezt a herélt hangú nyávogást, de nem. Tényleg ez szól, tényleg ez a mocsok marad az örökkévalóságnak. Igazából ez volt az első előjel a film színvonalára, mert ha ennyire leszarták, hogy milyen zene szól az elején, akkor sanszos, hogy minden mást is. És hát tényleg. Ez tipikusan egy olyan alkotás, amelyet senki se akart elkészíteni, csak kaptak egy rakás lóvét, aztán tessék-lássék módon összebasztak valamit.

A legnagyobb baj természetesen a forgatókönyvvel van. Hét kibaszott éve könyörgöm, hogy cseréljék le ezt a két tehetségtelen balfasz írót, de isten tudja, miért, ragaszkodnak hozzájuk. Egyébként elárulom, a Skyfall sem volt tökéletes, és annak is a forgatókönyv volt a legnagyobb gyengéje. Persze a James Bond-sorozat sosem a tökéletes sztorijairól volt nevezetes, de azért ilyen pofátlanul trehány munkát se sűrűn láthattunk.

Sok helyen olvastam, hogy az első másfél óra még rendben van, utána kezdődnek csak a bajok. Nos, valójában a film első másfél órája csak szimplán unalmas, klisés, érdektelen. Váltogatják a helyszíneket folyamatosan, itt egy akció, ott egy csaj, de amúgy semmi különös, vagy emlékezetes, klisé klisé hátán, sehol egy poén, egy meglepetés vagy bármi, ami feldobhatná az egészet. Egy Aston Martinos autós üldözés Rómában? Nem is értem, hogy lehetett ezt ennyire jelentéktelenül a vászonra vinni. És tudod, miért váltogatják folyamatosan a helyszíneket? Ezzel próbálják leplezni, hogy valójában nincs semmilyen sztori az egész mögött. Nekünk meg olyan szempontból rossz, hogy ha akarnánk, se tudnánk beleélni magunkat a cselekménybe.

Nem mintha ez egyáltalán lehetséges volna. A Craig-féle Bond ereje – a keménysége mellett – éppen abban rejlett, hogy Bondot a lehetőségekhez képest igazibb, sebezhetőbb figurának mutatta be, akinek vannak érzései, akinek fáj, ha megütik, pontosan ezért lehetett vele sokkal jobban együtt érezni, mint bármelyik elődjével. Na itt ezt is kidobták a kukába. Ebben a részben Bondnak sose lehet baja, nem lehet komolyan venni, és ő is magasról szarik mindenre, ahogy aztán mi is, legyünk bármilyen rajongók.

A Bond-lányok se jártak sokkal jobban, a még mindig isteni Monica Belluccinak csak egy villanás (nem villantás) jutott. Léa Seydoux-t én személy szerint nagyon kedvelem, de szegényke baromi rossz ebben a filmben, semmit sem tud mit kezdeni egy olyan karakterrel, amelyik egyáltalán nincs megírva. Attól lenne ő kemény, mert beszól Bondnak, hogy dögöljön meg? Váó. Ez aztán az erős nő! Aztán meg pont ugyanúgy szétteszi a lábát, mint bármelyik másik. Bár az legalább poén volt. Anno a Casino Royale-ban a Vesperrel kapcsolatos romantikus szálat se építették fel, és vitték végig következetesen (hogy is tehették volna, hisz már akkor is ez a két balfasz írta a sztorit), de az az undorító, visszataszító, gyomorforgató trehányság sem jellemezte, mint amit most láthatunk. Kérdezhetnétek, hogy miért olyan nagy baj ez, hogy nincsen kidolgozva a Bond-csaj karaktere? És teljesen jogos a kérdés, de ez most nagyon SPOILER: a Spectre végén Bond otthagyja a csaj miatt a titkosszolgálatot. Csak azt nem tudjuk meg, hogy, miért. Mert nem láttunk köztük az ég világon semmi különöset, ami miatt érdemes lett volna a 007-esnek levetkőznie a rá leginkább jellemző tulajdonságát (ti. az adrenalinfüggőséggel kevert hazaszeretetet). Ez még akkor is meggyalázná az egész Bond-mítoszt, hogy ha gyönyörűen felépítették volna, nem hogy így, hanyag lábjegyzetként odabaszva a történet végére.

Viszont amit Christoph Waltz barátunkkal műveltek, az még talán ennél is botrányosabb. Az a jelenet, amikor felvezetik őt, tényleg a 60-as éveket idézi, csak nem azoknak a báját, hanem a gagyiságát. Az eredeti Blofeld (ó, igen!) épp azért volt titokzatos, mert nem tudtuk, hogy kicsoda ő. Itt meg tudjuk, hiszen láttuk az előzeteseket, meg ott volt a neve a stáblistán. És akkor attól lesz ő olyan kemény, hogy az embere odatolja neki a mikrofont? Nevetséges. A java azonban csak ezután jön. Kiderül, hogy ő Bond gonosz mostohatestvére. Szemmel láthatóan azonban ez semmilyen hatással nincs se Blofeldre, se Bondra, így nem több ez egy teljesen felesleges, beerőszakolt, mexikói szappanoperás fordulatnál, ami nagyon nem méltó a franchise-hoz. Az írópáros valamiért azt hiszi, hogy mindenképpen személyesre kell venni a figurát, mert csak akkor lehet tétje az egésznek. Hát most kiderült, hogy ez nem oszt, nem szoroz, egy Bond-film nem ettől lesz jó vagy rossz. Bár itt ettől kétségtelenül rosszabb lett. Most komolyan, gondoljatok bele; Blofeld azért utálja Bondot, mert az apukája jobban szerette a kis árva Jamest, mint őt. Azt hiszem, visszasírhatjuk Alec Treveljan történelmi traumáját.

Na de hol van még a vége? Waltz attól lesz Blofeld, hogy a kínzókamrájában egy ugyanolyan fehér macska sétafikál, mint a régi filmekben, amit persze, nem vesz az ölébe, mert az már Dr. Genyás lenne. Ja, meg a végén megsérül a szeme, mert hát milyen Bond ellenség lenne ő valamirevaló testi torzulás nélkül, ugyebár. Meg mert Donald Pleasence-re is rajzoltak egy ilyet anno. Ennyi. Ettől lesz ő Blofeld. És még mindig nincs vége. A legpofátlanabb húzás, amit az írók elkövettek (mert ugye a gonosz mostohatestvéres inkább a szánalmasan nevetséges kategória) teljesen más lapra tartozik; a történet első felében rengeteg visszautalást kapunk a korábbi részekre, úgyhogy én nagy naivan azt vártam, hogy ez majd a végén szépen össze fog állni. Tudjátok, hogy intézték ezt el az írók? Waltz besétál, és annyit mond: Igazából én álltam minden mögött. Éééés ennyi! És igen, kedves olvasó, ennyi erővel besétálhattál volna te is, én is, a nagymamám is, a tiéd is, és bárki. Én álltam az egész mögött. Micsoda lehengerlő történetvezetési bravúr! Milyen gyönyörűen előkészített fordulat!

Most ezek után már vajmi keveset számít, hogy Waltznak esélye sincs kibontakozni (ahogy Craignek és Seydouxnak sincs), végig csak visszafogottan mosolyog, és ontja ezeket a gagyi szövegeket. A végén még csak ki se nyírja őt Bond, helyette letartóztatják. Miután kiderült, hogy majdnem megkaparintotta a fél világ titkosszolgálatát, és miután az ő börtöneikből még az ő alkalmazottja, Silva is lazán-kedélyesen kisétált. Amúgy nem indokolták meg azt se, hogy igazából miért is hagyja életben őt életben Bond. Ja, mert kiszáll, és lelép a csajjal? Annál inkább érdemes lett volna a főellenséget likvidálni.

Azért próbáljunk meg keresni néhány pozitívumot: az operatőri munka például egész jó. Na nem olyan emlékezetes, mint a Skyfallban, de azért rendben van. Hangulatot mégsem képes teremteni, mert Thomas Newman gagyi zenéje, ami inkább egy paródiába illene, folyton és zavaróan az előtérbe tolakodik. A Skyfallhoz szerzett score se volt jó egy csöppet sem, de legalább nem rontott érdemben az élményen. Na de most pozitívumokat próbálunk keresni, ugye. A vonatos bunyó nem volt még rossz. Abban se találhattunk semmi különlegeset, de legalább rossznak nem mondható. Amúgy merre ment el az a 250 millió dollár? Mert a filmen nem nagyon látom.

Úgyhogy mindent összevetve könnyen lehet, hogy az egész franchise legrosszabb kalandját láthattuk, ami még legcsúfosabb rémálmaimban sem gondoltam. Sose hittem volna, hogy valaha visszasírom A Quantum csendjét, de az legalább pörgött, mint a veszett fene, és nem voltak benne ilyen arcpirítóan gagyi fordulatok. A magam részéről tehát várom az új Bond-színészt, az új rendezőt, az új stúdiót (a Sony most zsinórban a másik nagy kedvenc Pókember mellett Bondot is elkúrta nekem), és imádkozom, hogy a Purvis&Wade párost soha többé ne engedjék a franchise közelébe, mert ilyen C kategóriás forgatókönyvet bárki képes összedobni. Mindenesetre egy biztos: bármerre is mennek, innen már csak felfelé vezethet az út. Bond pedig túl fog élni egy ennyire rossz filmet, ahogy eddig is mindig mindent túlélt. De azért szar dolog ilyen időkben rajongónak lenni, a Spectre az év messze legnagyobb csalódása.