Na úgy történt, hogy sikerült nem lekésnünk a kezdést. Pedig olyan hosszú sor várakozott a Westend Palace mozija előtt, mintha legalábbis kenyeret osztanának. A pop-corn mellett egyre nagyobb teret hódító nachost kezdem megkedvelni, bár az tény, hogy sötétben marha körülményes úgy enni, hogy a ruhád ne lássa kárát. Jaj, de elkalandoztam, szóval három év múlva tizenkét éve történt kritika következik.

Komolyan mondom, Roland Emmerich határozottan romlik, leheletnyit ugyan, de kétségkívül kezd az ömmagát ismétlő humoristára emlékeztetni. 1996-os Függetlenség Napja c. filmjével kalandozott el a katasztrófa filmek világába először, de valahogy mindez jobban működött. Idegenek akarják kiirtani az emberiséget, sokáig menekülünk, de aztán talpra állunk, és visszavágunk. És persze nyerünk. Talán a legnagyobb kasszasiker volt annak idején, elsöprő effektekkel, mérsékelten adagolt humorral, és emlékezetes színészi alakításokkal. 2004-ben jött a Holnapután. Emmerich már nem érte be ennyivel, fagyjon szét az egész bolygó! Itt az ellenség maga a természet, a bajok kiváltója pedig az ember. A látvány bámulatos - ebben Emmerich mindig is nagyon erős volt - a story azonban torka véres. És cselekménye messze nem olyan izgalmas már mint az ID4-é.

Most pedig itt a következő - sorrendben a harmadik - katasztrófa film, amiben Emmerich nem cicózik. Megpróbálja az egész bolygót elpusztítani úgy ahogy van. Míg az első kettőben van némi remény a túlélésre, itt pont ez veszik el. Totális megsemmisülés, Végítélet, miegymás. Szeretném leszögezni, igazán örvendetes, hogy alig vagyok még harminc, máris két Világvége dátumot megéltem - illetve ugye van még pár jó évünk addig - köszönhetően azoknak, akik mindig gondoskodnak arról, hogy az ember csengőfrászban élje szürke hétköznapjait.

Azonban Emmerich most erősen becsapja a nézőket. Én valami olyasmit vártam, mint amikor a Vogonok szanálták a Földet és jónapot kívánok. Nem pedig egy ismert legenda modern verzióját. A trükk a dologban, hogy az utolsó félóráig nem lehet sejteni hova akar kilyukadni a film, mert a story kimerül abban, hogy John Cussack és széthulló családja menekül A-ból B-be, onnan C-be. Néha megtankolják a repülőjüket, de bízhatunk benne, hogy mielőtt beomlik a kifutópálya, ők már a levegő emelkedtek.

Szó, mi szó mindeközben olyan látványosan omlanak össze híres épületek és emlékművek, amiért valóban érdemes az ezüst vásznon nézni a filmet. Azonban az a baj, hogy egyrészt láttuk már mindezt - akár az előző két filmben -, másrészt a trailerbe sikerült az összes izgalmas jelenetet belezsúfolni. Szinte hiányoltam, hogy a Szabadság szobrot nem is mutatják. Mindemellett a történet nagyon lassan és vontatottan indul be, már-már idegesített az első félóra, meg az idétlen Woody Harrelson. És persze az egész látvány üres, művi és steril annak dacára, hogy meg nem mondanám ezt CGI-vel készítették. Azt meg végképp nem értettem, hogy az utolsó félórára hova lettek a szűrők a filmből! A jelenetek itt úgy néznek ki, mintha egy rossz tévéfilmbe készítette volna őket egy C kategóriás rendezőpalánta.

Az sem tetszett, hogy szinte sulykolják beléd egész film alatt; Nincs mit tenni, meg fogsz halni, fogadd el. A gazdag, romlott embereknek van némi esélyük a túlélésre, de ők is csak patkányok a süllyedő hajón. A szokásos közhelyes párbeszédek, pátoszos szónoklatok hangoznak el, ráadásul egy félórával lehetett volna rövidebb a film. Néha olyan mellékszálakat kell néznünk, aminek semmi értelme, azonkívül, hogy majd jól meghalnak egy földrengés, tűzhányó, vagy cunami következtében. Bár Emmerich szereti bemutatni a mellékszereplők ügyes-bajos dolgait, és így teszi emberközelivé a monumentalitásba vesző pusztítást. Itt azonban ez a visszájára sül el, csak szétaprózza az egyébként is sekélyes főszálat.

A megoldást mindenki kitalálhatja aki végignézett már életében legalább EGY darab katasztrófafilmet. A befejezésben elkélt volna egy kis kreativitás, mert ezt így ebben a formában most látunk századszorra. Számomra az év csalódása a film. Egy unalmas, középszerű katasztrófa múvi. Látványosnak ugyan látványos, de ennyi pénzből, még jó, hogy a látvány a helyén van.

U.I.: A kritika tizenöt éve jelent meg először az azóta már nem üzemelő Fatum Portalon, úgy döntöttem minimális változtatással most itt is közzéteszem.

Ha tetszett az ismertető, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4