Egy huszárvágással máris itt vagyunk a 60-as években, és kihagytuk mind a Gulliver utazását, mind pedig a Rejtelmes szigetet. Ennek leginkább az az oka, hogy sehol nem tudtam beszerezni őket, de minthogy már csak négy filmmel akarok foglalkozni, amúgy is úgy láttam autentikusabbnak, ha a második etapban a Szinbádos és a görög mítoszos filmeket veszem szemügyre, és ami kimarad, az megmarad egy későbbi – nagyon későbbi – időpontra. Na nézzük, mit alkottak egy olyan történettel, amely már akkor filmvászonra termett, amikor az emberek még azt sem tudták, mi az a könyv!

Tehát a Columbia Pictures miután sikeresen szétbarmolta Szinbádot, úgy gondolta, kiheréli másik kedvenc hősömet is, Iaszónt. Micsoda? Hogy azt akarod mondani, nem hallottál még Iaszónról? A minden vagyonából kiforgatott hercegről, akinek leölték családját, és bosszút áll értük, hogy visszaszerezze jogos jussát? Ám ehhez kell a legendás aranygyapjú, mely ezernyi veszélyen és száz halálon át, a hárpiák birtokában van Kolkhiszban, a világ túlsó oldalán! Hogy az út annyira veszélyes, hogy később még maga Odüsszeusz sem mert arra menni, és inkább bevállalta Szküllát meg Kharübdiszt? Pedig ő nem véletlenül kapta a „leleményes” jelzőt.

Nem véletlen, ha nem hallottál róla, nem tanítják iskolákban, és NINCS egy normális feldolgozása. Pedig ez a világ első kalandja, egyebekben megjegyezném, az egyik legjobb, ahol a hős rengeteg életveszélyes helyzetet leküzd, összeverbuvál egy csapatot, szerelmet talál és bosszút áll. Iaszón a világ első akcióhőse. Egy ilyen történetből csak egy hülye nem tudna jó filmet csinálni, nem igaz? Persze szokás szerint gonosz vagyok, és tobzódok a keserű epétől, mert azért Az aranygyapjú legendája kategóriákkal jobb film, mint a Szinbád hetedik utazása. Kezdjük ott, hogy szerethető a főhős. Akivel kicsesznek, és mégis megy a célja felé. Még az istenek is fogadást kötnek rá, és azon élvezkednek, vajon mikor bukik el, de szerencsére lesz pártfogója is.

Az aranygyapjú egyáltalán nem rossz film, de sokkal jobb is lehetett volna. 104 perc. A leghosszabb, amit eddig a Columbia készített, és kerek egymilliót áldozott a látványra. Ez mondjuk látszik is. Hol keressük akkor a problémát? Talán ott, hogy Iaszón totálisan ismeretlen volt az amerikai közönség előtt. Nem feltételezem, hogy bárki is Rodoszi Apollónioszt olvas, így a készítők azt tehettek alakjával, amit nem szégyelltek. Ha megteszik a normandiai partraszállás első hősének, azt is elhiszik az emberek. Az előző filmek azért ismertebbek, mert a Rejtelmes szigetet Verne, a Gullivert Swift írta, és azokkal azért nem lehet annyit sakkozni, de itt van nekünk Iaszón és az ő argonautái.

Meglehet, inkább a Riccardo Freda-feldolgozást kellene előbányásszam, hogy megnyugodjon az én lelkem. Freda csupán három évvel korábban készítette el szinte pont ugyanezt a történetet, csak az olasz közönség számára. Az amerikaiak azonban először és világviszonylatban is másodszor – ha számítok egy mellékszerepet, akkor harmadszor – találkozhattak ezzel a hőssel, vagyis összehasonlíthatatlanul ismeretlenebb volt Szinbádnál, akiről azért a legtöbben tudják, hogy valami retkes muszlim kalóz.

Na most a történet egy darabig egész rendben van, már amennyiben leszámítjuk, hogy Talósszal a visszaúton találkoznak az argonauták, MIUTÁN megszerezték az aranygyapjút, és NEM Iaszón, hanem Médea győzte le. Azonkívül Krétát őrizte, és nem a Bronz-szigetet, és nem holmi kincset védelmezett, hanem magát Európét. A hárpiákat nem majomketrecbe zárták, hanem elüldözték, nem Poszeidón segítette át hőseinket a bolygó sziklákon át – hiszen az egész kavarás az aranygyapjúval neki köszönhető, mert annak idején megdugott egy birkát, és ebből a nászból született meg az aranyszőrű kos, melyet később levágtak, neki feláldoztak, a szőrét meg kiterítették egy fára, hogy lássa mindenki, a kolkhisziaknak erre is futja –, hanem Héra, és Iaszón egy galambot engedett el, melyet megérezvén a sziklák, összezúzták a kis testet, és aztán mikor széjjelváltak, így tudtak átkelni Kolkhiszba. Ahogy erre még Homérosz is utal az Odüsszeiában.

Iaszónt nem árulta el senki, mert nem sunyiskodott, hanem „nyíltan, kedvesen” megmondta Aiétész királynak, miért is jött, az három próba elé állította, hiszen tudta, semmi esélye győzni az ifjúnak, azonban mégis győzött, mert Médea beleszeretett, és varázserejével segítette őt. Iaszón vetette el a sárkányfogakat, nem Aiétész, és nem az argonauták harcoltak a csontvázharcosokkal, hanem Iaszón rábírta őket, hogy egymást kaszabolják le. Iaszón nem ölte meg a nagybácsiját, Péliászt, ott is Médea segített, aki többek közt a saját bátyját is megölte, hogy Iaszónékkal mehessen – mindig az asszony a veszélyes.

Szóval ha leszámítjuk ezt a sok félreértelmezést, egybemosást, a történet szinte ugyanaz... De tudjátok mit, ez az egész nem is érdekel! Legyen összebarmolva a történet. Megértem, ha helyenként egy adaptáció nem úgy mesél el valamit, ahogy kell, mert nem fér bele, mert vágni kell, mert nincs rá pénz, mert lassítja a történetet. De itt nem ez a helyzet!!!! Itt mindez BENNE VAN a filmben. Benne van Talósz, a sárkányfogak elvetése, a bolygó sziklák, a hárpiák, az aranygyapjú, Médea, a csontvázharcosok. Csak egyik se a helyén, vagy nem azt csinálja, amit kellene neki. Ezt azért nem értem meg. Ha mindenre volt pénz, akkor miért nem maradtak az eredeti koncepciónál? Nem kellett volna szétvagdosni, beletenni egy nagy kalapba, aztán, amit húzok, az jön.

Tulajdonképpen miután Iaszón összegyűjti a bandát – amiben még Herkules is benne van, és akit később csak úgy ottfelejtenek egy szigeten, ahogy ez (nyilván véletlenül) pont helyesen látható is a filmben –, és megácsoltatja a legpompásabb hajót, az Argót, amelyik beszélni is tud, pedig nem is tudákos körtefából faragták. Szóval mind ezután, valamikor a tengeren, elveszítjük a történet fonalát. Mert a görög szigetvilág sok száz apróbb szigetből áll ám, ott évekig lehet lavírozni, pláne ha valaki a világ másik végére igyekszik, túl a Hellészpontoszon, ami jelen esetben a Fekete-tengert jelenti. Megszerezni valamit, ami meggyógyít minden betegséget, gazdagságot és jólétet hoz el, és aminek a jelentőségét, a MacGuffinját a film előszeretettel elbagatellizálja.

De még ezt is lenyelném. Ennél sokkal nagyobb problémája van a filmnek. Az első félóra eltelik a maga Ben Huros lassúságában, de korántsem unalmasan. Azután a következő hetven perc a kalandokkal, Médeázással telik el. Iaszón lenyomja a csontvázharcosokat, elcsórja az aranygyapjút, azután megjelenik Zeusz, és bejelenti hogy vége a filmnek. Halooo? Nem felejtettünk el valamit? Nem kéne visszamenni, és szájba baszkodni azt a köcsögöt, aki legyilkolta apánk, anyánk, testvérünk, és most a trónunkon ül? Komolyan vége a filmnek a közepénél, vagy ha nagyon jóindulatú vagyok, az utolsó harmadánál? Mintha a Gyűrűk Uránál Aragornék berohannának Mordorba, a többit meg képzeljük el. Vagy mintha a Jedi Visszatérben elvágnák a képet az endori csata kellős közepénél. Majd a néző kitalálja, kijött-e a Halálcsillag 2. a hold mögül. Mi menjünk aludni.

És sorolhatnám. Elég jól megmérgezi a film egészét, ha önhatalmúlag nem forgatják le a végét. Vagy elfogyott a szalag? Hát épp ez lenne a lényeg, jó, jó, szép volt ez a sok csontvázas kergetőzés, de nem ezért jöttünk. Hanem bosszút állni. Ha készítettek volna egy filmet a visszaútról, akkor semmi probléma, de nem készítettek. Ez kereken ötven éve lóg a levegőben!

Bevallom, ez volt az első film, amit megnéztem Harryhausentől, és nem véletlenül tartja mégis ezt a létező legjobb munkájának, mert eddig jobbat nem láttam. Dacára, hogy tele van problémával, mégis egy izgalmas és élményekben gazdag kalandfilm, ami gyerekként mai napig nagyszerű élményt nyújthat. Talósztól szó szerint befostam volna, ahogy keresi a görögöket, meg még csikorog is hozzá. De még így, felnőttként is tudtam értékelni a dolgokat, csak épp a mitológia ilyetén pofán hányása vérlázító a számomra. Itt a tény, hogy Hollywood fél évszázaddal korábban sem állt máshogy a filmekhez, mint napjainkban.

A film két csúcspontja egyébként a bronz óriás Talósz – újabb szörnyike a Heroes of the Might & Magicbe Titán néven – és a csontvázharc, amely három argonauta és hét csontváz között zajlik. Azt hittem amúgy, hogy vagy száz csontváz ki fog kelni a föld alól, de tekintve, hogy a Szinbád hetedik utazásában mindössze egyetlenegy kelt életre, azért ez így is fantasztikus mai napig, és sajnos a film legjobb jelenete, nem véletlenül gondolták úgy, hogy ezt már nincs hova fokozni, és snitt. Magát a harcot négy teljes hónapig tartott felvenni, és nem véletlenül vannak heten. Ha figyelmesek vagyunk, a csontvázharcosok pajzsain Harryhausen előző filmjeinek szörnyeit rejtette el, itt egy Ymir, ott egy Sixtopus, és így tovább.

Talósz akkor változott bronz óriássá, amikor Sergio Leone elkészítette a Rodoszi kolosszus című szandálos filmjét 1961-ben, és nagyon tetszett mindenkinek már az a monumentalitás is, amit egy álló kolosszus adott. Milyen lehet egy mozgó? És milyen suspense a mai napig is, hogy tudod, meg fog mozdulni, mégis reméled, hogy erre nem kerül sor. Talószt egyébként minden idők második legjobb szörnyévé választotta 2004-ben az Empire magazin, közvetlenül King Kong után. Ez Harryhausen legemlékezetesebb szörnye mind a mai napig. És nem véletlen, mert a darabos mozgás egy bronzóriásnál egyáltalán nem hátrány, ahogy a csontvázharcosoknál sem, és egy kis darabosság még tíz év után is maradt, hiába tökéletesítette tudományát a mester.

A film gyengébb jelenetei a bevetített hárpiák és a Hidra. Még ez utóbbi egész elmegy, hiszen nem sokat szerepel, de a hárpiákra nincs mentség, az mára egyenesen katasztrofális szintre süllyedt. És gyanítom, hogy bevetítés nélkül is ez lett volna, egy repülő lény sokkal finomabb mozgáskultúrát igényel. Azonban ennyi szörny is temérdek munkát és pénzt emésztett fel, ezek miatt nem láthatjuk Szküllát és Kharübdiszt (ez utóbbi voltaképp az apály és a dagály), Cerberuszt – ez mit keresett volna itt? – és egy kentaurt. De ezek miatt vetődött el az a crossover is, hogy Szinbád csatlakozzék Iaszónhoz, mert ugye az a film kaszált ám dögivel, ez ellenben megbukott, mert a kétmillás bevétel ugyan szépnek szép, de már csak a büdzsé duplája. Szinbádot pedig ismerik és szeretik az emberik. A hét tenger hajósát, aki átugrott a görögökhöz egy kicsit segíteni... Ezekhez képest egész klassz lett a végeredmény.

A film zenéjét a már dicsért Bernard Herrmann szerezte, de ezúttal bőkezűen lopott saját magától, és meglehetősen érdektelen zenét ütött össze, míg a Szinbádé hónapokkal később is emlékezetes – lehet fütyülni, dúdolni –, addig ez nagyon feledhető lett. A vájtfülűek dallamokat fedezhetnek fel az Észak-Északnyugat, Szédülés, Amikor megállt a Föld és egyéb filmekből, emiatt 1995-ben teljesen új zenét írtak a filmnek Bruce Broughtonnal.

Említettem, hogy a főszereplő szerethető és ez jó, viszont elképzelhető, hogy rajtuk spóroltak, mert Todd Armstrong egyetlen valamirevaló szerepe ez a film, ezen kívül csak pár mellékszerep és televíziós sorozat jutott osztályrészéül. Ráadásul még a hangja se sajátja, mert Tim Turnerrel újraszinkronizálták, aki leginkább narrációiról volt ismert akkoriban. Ugyanígy átszinkronizálták Nancy Kovackot, aki meg jó ismerősöm nekem egy Star Trek epizódból. Ő azért ismertebb volt már ekkoriban, bár ő is inkább a televíziózásban tűnt el végül. Őt Eva Haddon szinkronizálta, akinek a hangját a BBC-ben lehetett hallani.

Rajtuk kívül még nagyon sok mellékszereplőt újraszinkronizáltak, valamint többen megjegyezték, hogy a Herkulesként beállított Nigel Green nem éppen egy adoniszi alkat, amit azért ez a szerep megkívánt volna, még ha a gigászi erejű hérosz itt csupán mellékszereplőként tűnik fel. A rendező ugyan még visszatért a következő Harryhausen-filmben a '66-os Egy millió évvel időszámításunk előtt-ben, de ő is leginkább televíziós berkekben mozgott otthon, úgyhogy igen, azt hiszem, kijelenthetem, A-kategória ide, A-kategória oda, Az aranygyapjú legendája során igencsak a castingon spóroltak, nyilván úgy gondolták, Harryhausen trükkjei elviszik a hátukon a mozit, de hát tévedni olykor még a producerek is tévedhetnek.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Ray Harryhausen életműve erre folytatódik tovább:

Pánik New Yorkban (1953)

A tenger mélyéről jött (1955)

A repülő csészealjak támadása (1956)

Űrszörny (1957)

Szinbád hetedik utazása (1958)

Szinbád arany utazása (1973)

Szinbád és a tigris szeme (1977)