Amikor Luc Besson 1999-ben úgy hagyta ott a direktori széket, hogy egy Jeanne d'Arc bukás, és egy válás Milla Jovovichtól előzte ezt meg, mindenki egyet értett. Aztán amikor jó hat évvel később megelégelve a sok producerkedést, ismét behuppant a kamera mögé, és leforgatta az Arthur és a Villangókat, senki nem értett semmit. Az emberek egyszerűen mást vártak attól, aki elhozta nekik a Leon, a profit.
Pedig mindössze arról volt szó, hogy időközben eltelt tíz év, és Besson valami mást akart, valamit amit megmutathat a gyerekeinek is majd. Három évvel később leszállította a második epizódot, állítólag máig ez a legrosszabb filmje. Idén pedig nem csak Adélet hozta el nekünk, de trilógiává bővítette Arthur kalandjai is. Ebből az Arthurból szintén nem ártott volna egy kisebb tanulmány, de minthogy nem láttam egyik előző részt sem - sajnos be kell ismernem, van ami már nekem sem való -, így ettől eltekintettem, és a moziba is meglehetősen felemásan ültem be. Tudok-e élvezni egy olyan filmet, amiből nem láttam az előző részeket? Lehet megnéztem volna, éppen csak nem került az utamba.
Régebben nagyon sokszor így néztem filmet, aztán kialakult bennem, hogy nem véletlenül forgatják ezeket kronológiailag. Mindenesetre az azért lejött, hogy ez még mindig gyermekfilm, sajátos technikai megvalósítással - aki látott pár francia filmet, az tudja mit értek ez alatt -, amely inkább bájos, semmint áll leejtő. Villangóból mindössze hármat kapunk, ráadásul Arthur ugye elsősorban gyerek, és a film nagyobb részében az őt alakító Freddie Highmore képében kalandozik.
A bajt ismételten Maltazár kavarja, aki ezúttal az egész világot - valójában az álmos kisvárost - akarja leigázni hatalmas szúnyogokból álló hadseregével. A film meglehetősen gyermekded történetét azonban rendre feldobja egy-két igazán jó jelenet, az apa-fiú párhuzam, nem csupán Arthur és apja, de Maltazár és Darkosz, valamint Arthur apja és nagyapja között is, ami bizony gondolkodóba ejtheti a csemetéiket elkísérő szülőket.
A hangzatos cím ugyan hajlamos valami világ vége előtti apokaliptikus hangulatot idézni, de valóban ne gondoljunk semmi extrém dologra, mert csak csalódunk, itt a legdurvább dolog ami történhet, hogy kihullik Arthur haja, vagy a helyi tűzoltómester pocsolyába lép. Egy ilyen filmben a színészi alakításokat, és a forgatókönyv banalitását számon kérni talán durva lenne, úgyhogy mindenki készüljön fel, egy afféle családi mozidélutánra Luc Bessonnal. Egy kedves történetre, vállalható poénokkal, és elfogadható - ismétlem, francia - effektusokkal. Ami viszont egyáltalán nem baj, hogy francia, az Eric Serra, Besson házi zeneszerzője, aki ismételten hozta a tőle el is várható teljesítményt. Szintén pozitívum, hogy végre megtudhatjuk honnét is vette az ötletet George Lucas, hogy elkészítse a Star Warst.
A kritika először 2010-ben jelent meg a Fatum Portalon!
Lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
Kövess minket Twitteren: Follow @Filmbook4
Hallgass minket YouTubeon: www.youtube.com/@filmbook_podcast
vagy Spotifyon: https://open.spotify.com/show/5YBaIxW97mIJ1Er7UQitHL
kontakt: filmbook.blog@gmail.com
gigabursch 2025.01.16. 07:20:24
Átlag két êvente mind a hármat végignézem.
A Lucasos poén meg óriási.