"Itt hajdinakása. A mulatságot megnyitottuk!"

Személy szerint, messze ezt a részt tartom a legjobbnak. Elképzelhető, hogy azért, mert ezt láttam elsőnek, és Az utolsó cserkésszel együtt felelős a későbbiek során kialakult Willis rajongásomért. A film szinte rázuhan a nézőre, de olyan szinten, hogy még azt sem tudja mi a helyzet, máris elkezdődnek a dolgok. Nem foglalkoztak sokat a főcímmel, egy darab név nem sok, annyit se mondanak be, csak a film címét, aztán lehet tekinteni a történéseket. Mintegy hangsúlyozva, itt most minden, de tényleg minden az akcióról fog szólni.

Tradicionálisan ezt a részt tartják a legrosszabbnak, nem csupán az eredeti trilógiából, de a négyest is ideszámítva. Ezt alátámasztja az IMDb pontozása, sőt, még maga Willis is így gondolja, gondolom azon meg se lepődtök már, ha azt mondom - miután az Őfelsége titkosszolgálatában-t tartom a legjobb James Bond kalandnak - tévednek mind. Bár azt sem mondhatnám, hogy ez a sorozat minden résszel egyre jobb lett, mert a négyes bár tetszik, de tény, hogy az a legkevésbé jó. Inkább azt mondanám, hogy a Die Hard 2 ugyanúgy egy kiemelkedő folytatás, mint a Terminátor 2, vagy az Aliens. Az első rész lerakta az alapokat, de többé kevésbé, egy western filmet kaptunk modern környezetben, a Die Hard 2 ezzel szemben egy ízig vérig akciófilm, ami véleményem szerint csak egyetlen pontban marad el a nagy előd mögött, de ez is kicsit komplexebb, szóval majd később fejtegetem.

Persze hajlamos vagyok azért is ezt tartani a legjobbnak, mert fantasztikus nosztalgiafaktorral rendelkezik nálam. Talán 11, vagy 12 lehettem, amikor először láttam, egyik ismerősünk adott egy videokazettát, és EZ a film volt rajta, frissiben az HBO-ról. A 90-es évek elején az HBO olyan király volt, hogy aki tudta fogni (vagy ha mást nem, lopni) az számított menőnek. Willist a Simlis és Szendéből ismertem, ami egy komikus sorozat volt és meglepett, hogy ilyen szerepben látom őt, de muszáj volt nézni, mert azonnal magába szippantott. Csak azon a héten megnéztem vagy tízszer egymás után, ami még úgyis szép teljesítménynek számított, hogy különösen sok filmmel nem rendelkeztünk, mert akkoriban vettük meg a videónkat is. Tragédiaként éltem meg, amikor vissza kellett adni a kazit, és akkor még át se tudtam másolni a filmet - meg apám se engedte volna, hogy olyan filmünk legyen otthon, amiben kétpercenként káromkodnak. Külön érdekessége a dolognak, hogy akkor is ugyanígy télvíz ideje volt, és soha többé nem tudtam olyan ártatlanul letörni egy jégcsapot mint előtte.

A film története Walter Wager 58 perc című regénye alapján íródott, aki ezen kívül egyetlen említésre méltó művet alkotott, még 1977-ben a Telefont, amelyből Charles Bronsonnal készítettek filmet. A forgatókönyvet ugyanúgy Steven E. de Souza hegesztette össze, aki az első részért is felelős, és akinek akkoriban olyan filmeket köszönhetett a jó nép, mint a 48 óra, a Kommandó, vagy A menekülő ember. Sajnálatos módon e film után megindult a lejtőn és szintén az ő felmenőit szidhatjuk a Hudson Hawk, a Beverly Hills-i zsaru harmadik része, a Dredd bíró, vagy éppen egyetlen rendezése, a csodalatosan szar Street Fighter miatt is. Mindebből levonhatjuk, hogy Souza nem éppen a fordulatoktól bővelkedő scriptekben volt erős, és egész egyszerűen nem tudott megújulni, amit tökéletesen mutat utolsó A kategóriás munkája, a 2004-es Tomb Raider - Az élet bölcsője, aminek zakója után soha többet nem kapott munkát Hollywoodban. Így már talán érthető, amiért sokan utálják ezt a filmet, egész egyszerűen olyan banális hibák találhatóak benne, amelyek akár zavaróak is lehetnének, ha nem lenne nekünk itt ez a zseniális Renny Harlin, akinek dinamikus rendezése nem hagy időt gondolkodni, mert olyan hullámvasútra ültet minket, hogy észre sem vesszük, és máris eltelt két óra.

Harlin ekkoriban egy ifjú, finn rendező, aki azonban nem rendelkezik kiugró filmmel. Első egész estés filmjét 27 évesen tette le az asztalra 1986-ban, két évvel később leforgatta a Börtönhalált a szintén ifjú titán Viggo Mortensennel a főszerepben, és a Rémálom az Elm utcában negyedik részét. A Die Hard folytatása volt az első igazán sikeres filmje, ami után olyan remek filmeket készített, mint a Függő Játszma, a Ford Fairlane kalandjai, vagy az Utánunk a Tűzözön. A Die Hard 2 sikere után a '90-es évek egyik legjobban fizetett akciórendezője lett, - eredetileg vele akarták elkészíteni az Alien 3-at is - azonban 2000 után hihetetlen módon visszasüllyedt ő is, holott egyáltalán nincs még kiöregedve. Hogy miért rá esett a producerek választása tökéletesen érthető, egyrészt az eredeti részt jegyző McTiernan nem ért rá, épp a Vadászat a Vörös Októberre című filmet kalapálta, másrészt úgy vélték, Harlin könnyen irányítható lesz.

Itt azonban alaposan mellétrafáltak, mert Harlin odáig ment, hogy a 70 milliós forgatási költségből három millióért műhavat hozatott a denveri reptérre, mert, hogy egy gramm hó nem esett a felvételek készítésekor. S minthogy a folytatás Washingtonban játszódik, ami lényegesen északabbra található Los Angelesnél Harlin ragaszkodott a hóhoz. A film cselekménye egyetlen éjszakát ölel fel, az utolsó másfél órát majdhogynem valós időben, így szinte egész végig sötétben kellett forgatni, ami egy idő után a Foxnak percenként 20.000 dollárját emésztette fel. De Harlin ötlete volt többek között az is, hogy a Stuart ezredest alakító William Sadler belépője hangtalanul, meztelenül történjen, valamint, hogy a Finn nemzeti himnuszt beépítse a fináléba. Bár a producerek keresztre akarták feszíteni, a végeredmény Harlint igazolta, 240 milliós bevétel világszerte, a nyitóhétvégén 22 millió, ami még manapság is szép teljesítmény - és ennek már 23 éve.

Ez a film talán mind közül a legvéresebb, már a hetedik percben lelőnek valakit, az első félóra után pedig csak úgy pörög az akció. Itt hal meg a legtöbb ember, - elég ha csak arra a 300 utasra gondolunk, akik a repülőgép földbe passzírozódásánál nyiffannak ki - és itt a legkegyetlenebbek a gonoszok. Itt valóban terroristákkal gyűlik meg főhősünk baja, nem úgy, mint az előzményben. Egyrészt brutálisabbak, többen vannak, vezetőjük, egy igazi elmebeteg katona, és úgy en bloc sokkal profibbak, mint a két évvel ezelőtti banda, aki nem hiszi, nézze csak meg a bevonulós jelenetet.

Ennyi felvezetés után illik valamit szólni a történetről is. Pontosan egy évvel járunk a Nakatomi toronyban történtek után, McClane a washingtoni Dulles repterén várja, hogy felesége gépe megérkezzen, és csak épp elintézett egy telefont, közben máris elvontatják az autóját. Az elmúlt évben előléptették hadnaggyá, és kicsit belekóstolhatott a sikerbe is, mert minden újság kikiáltotta a Nakatomi torony megmentőjének. Még a People magazin is írt róla. Feleségével sincsenek most zűrök, úgyhogy minden meg van hozzá, hogy ezúttal egy kellemes Karácsony elé nézzenek. A terroristák azonban máshogy gondolják. Pillanatok alatt átveszik az irányítást, a repülőket elvágják a reptértől, ezáltal kialakul a jól ismert zárt környezet, még úgy is hogy Willis ezúttal szabadon mozoghat, és kérhet segítséget.

Sokan kárhoztatják a filmet azért is, mert visszarángatta az előző rész karaktereit, akiknek nincs sok funkciója. Powell őrmester (Reginald VelJohnson) mindössze három percet szerepel, Thornberg újságíró (William Atherton) ezúttal fölöslegesen kavarja a szart, McClane felesége (Bonnie Bedelia) pedig kifejezetten irritáló, és mintha két év alatt legalább tízet öregedett volna. Ebben lehet is valami, de azért az ágálóktól megkérdezném, ha nincs Holly McClane, mit keres a férje a reptéren? Na? Szerintem éppen ez a lényege az egésznek, hogy érzelmileg is bevonják a főszereplőt, aki nem hősködni akar, csak tenni valamit, bármit, amivel megmentheti a feleségét. Mert itt nincs bezárva egy toronyházba, bármikor leléphetne. De mégis hogy tehetné ezt meg, amikor a szeretett nő egy gépen van tízezer láb magasságban és fogy az üzemanyag. Éppen ezért ez a legkomorabb, és legdrámaibb is az összes többi rész közül, mert sokkal több benne az érzelmi töltet, mint a sokak által legjobbnak tartott harmadik epizódban. Számomra ott pont az volt a furcsa, mennyire különbözik az első kettőtől és végeredményben McClane "mindössze" egy melót végez el, senkije nincs veszélyben.

Powell őrmester vendégszereplését sem tartom fölöslegesnek, hiszen ahogy főhősünk fogalmaz, nála mindenkor a fagyasztott pizza marad a technika csodája, lehet nem szerepel sokat, de kulcsfontosságú információt tudunk meg általa, és pár percig is jó látni. Harlin éppen az ilyen apró elemekkel, a lépen nyomon történő utalásokkal teremti meg a kapcsolatot az első résszel, amilyennek egy folytatásnak lennie kell. Willis karaktere is szerethetőbb, Harlin arra biztatta, minél több egysorost szórjon, és ami jó lesz, benne marad a filmben. Például: 

"- Pihenjen! Maga az alkalmatlan ember, az alkalmatlan helyen, és alkalmatlan időben!

- Erről szól az életem..."

vagy

"- A kezem alatt volt, mindent tőlem tanult, amit tud.

- Lehet, hogy azóta tovább képezte magát."

Nagyon jó a film összes mellékszereplője is. Art Evans Barnes főmérnök szerepében, vagy Fred Dalton Thompson Trudeau parancsnok személyében, aki az első perctől komolyan veszi McClane-t, a másik, de szerethető kotnyeles újságíró Sheila McCarthy, a gondnok Marvin Tom Bower, és ugye mindenki kedvence, a hebrencs rendőrparancsnok Dennis Franz, akit úgy, de úgy lehet utálni a szerepében, akinek köszönhető egy sereg jó poén, és akivel McClane a legjobb párbeszédeket folytatja.

És akkor itt vannak a gonoszok is. Egyrészt jóval többen vannak, másrészt nekik köszönhetően ez a rész jóval véresebb, kegyetlenebb, izgalmasabb, mint az előző. Ezeket a pofákat nem lehet elfelejteni, ezután még megannyi filmben visszaköszöntek: Don Harvey, Vondie Curtis-Hall és persze Robert Patrick, akiről illő annyit tudni, hogy ő az egyetlen olyan gonosz karakter, akit mindhárom akcióisten lelőtt valamelyik filmjében, Willis itt, Schwarzenegger egy év múlva a Terminátor kettőben, és végül Stallone a Cop Landban. Ezzel el is érkeztünk a film egyetlen gyenge pontjához a főgonosz karakteréhez. Pontosabban a főgonoszokéhoz. Általános igazság, hogy egy folytatás ellenségének gonoszabbnak kell lennie az előző részben látottnál. És ez itt csak félig van meg. Gonoszabb Stuart ezredes mint Hans Gruber? Hát hogyne.

Elég ha csak arra a jelenetre gondolunk, ahol egyetlen lövés nélkül öl meg hideg vérrel 300 ártatlan embert, csakhogy McClane engedetlenségét megtorolja. Ez a jelenet rám még ma is nagy hatással van, ahogy már akkor lehet tudni mi lesz a gép sorsa, amikor bejelölik a monitoron a szintkülönbséget, és aztán McClane kétségbeesetten próbál jelezni a pilótáknak, egyszerre megindító, és emberi. Ezektől lesz sokkal drámaibb ez a rész. Stuart annyira profi, hogy egy az egyben főhősünknek esélye sincs ellene. McClane-t is ő rúgja le a repülőgépről, szóval egész végig olyan mint egy gép, precízen halad előre a kitervelt célja felé. No de összetettebb karakter Stuart ezredes Hans Grubernél? Nem igazán. Sadler színészmesterségben kábé annyira közelíti meg Rickmant, mint egy alig használt fogkefe. Szinte elejétől a végéig egy tekintettel darálja le a szövegkönyvet, arcizmának  rándulása nélkül.

Ha pedig ez nem lenne elég, leszerződtették mellé az Esperanza tábornokot alakító Franco Nérót, akit akkor sem tartottam jó színésznek, amikor még csak a Keomából ismertem, és nem próbálta Árpádot megszemélyesíteni a Honfoglalásban. Hihetetlen ez a pali, ezt el lehet adni bárkinek. Ha kell svéd fegyverkereskedőt játszik, ha kell félvér indiánt, most épp latin-amerikai diktátort. Emiatt a "csavar" miatt, azt is mondhatjuk, hogy ezúttal nincs is igazán ellenpólusa McClane-nek.

SPOILER ON!

Az utolsónak maradt John Amos, Grant őrnagy szerepében. Az ő hozzá kapcsolódó csavar a film egyik legjobb dobása, ahogy az egészet előkészítik, a néző az akciók miatt nem is figyel olyasmire, hogy piros, vagy kék szalagos tárral lőnek, a forgatókönyv szemét módon meg is kedvelteti a nézővel a karaktert, hiszen ekkor mindenki az aktakukac Lorenzót gyűlöli, és Grant alaposan le is cseszi. Ő az az fickó, akitől az átlagemberek a megoldást várják, hogy majd jól odacsap a terroristáknak, erre kiderül, hogy egy aljas kakukkfióka, aki ugyanúgy a terv része, mint a reptér fényeinek lekapcsolása. Szerencsére Harlin sem követi el azt a hibát, hogy túl sokáig időzne rajta a kamera, hogy a néző gyanút foghasson.

SPOILER OFF!

A zenei aláfestésért ismét Michael Kamen a felelős, ő ekkoriban felkapott zeneszerző volt, és a korszak számos remek filmjének adott atmoszférát össze nem téveszthető dallamaival. Ennek legnagyobb elismerése, hogy ez a rész már önálló Score albumot is kapott, amit később kiadtak CD-n. Az egyetlen dal ami az első részből változtatás nélkül került át, az a Let it's snow.

Végezetül pár érdekességet szeretnék megosztani veletek. Esperanza Valverdeből érkezik, ami egy kitalált latin-amerikai ország, Souza már ezt használta a Kommandóban is, karakterét azonban valós személyről Noriegáról mintázta. Körülbelül most néztem meg 50-re a filmet, mégis csak most vettem észre, hogy a Holly mellett ülő öreg hölgy egy olyan újságot olvas, melyen látszik a Halálos Fegyver két szereplője - nyilvánvalóan vicces utalás Joel Silver előző munkájára, aminek szintén ő volt a producere. A reptéri lövöldözős jelenetben eredetileg láthattunk volna pár Black & Decker szerszámot, de végül ezt kivágták, így a cég beperelte a filmeseket, akik kénytelenek voltak peren kívül 150.000 dollárt fizetni. A filmet alig két héttel a premier előtt fejezték be, és, hogy sikeresen megöljem a karácsonyi hangulatot, ez 1990 június végét jelentette, ami aztán átcsúszott egészen a július 4-i. ünnepi hétvégére. És hogy lássuk, nem csak nálunk voltak okosak a fordítók a címekkel, Oroszországban Kemény Dió, a lengyeleknél Üveg Csapda, míg a spanyoloknál Üveg Dzsungel címen fut a sorozat - ez utóbbi kettő utalás a Nakatomi pláza csupa üveg felhőkarcolójára. Nem  is jártunk olyan rosszul.

A szinkronról is ejtenem kell pár szót. Most az éjjel történt először, hogy eredeti nyelven néztem a filmet, de ez valószínűleg soha többé nem fordul elő, ugyanis ez a rész egyszerűen pazar szinkronnal rendelkezik. Olyannyira, hogy az eredeti trilógiából egyedül ehhez nem készült új szinkron Dörnerrel. Willis hangja az azóta elhunyt Szakácsi Sándor, mesterien oldja meg feladatát, de Stuart ezredes megszólaltatójaként Csernák János is kellően kimért és hideg, ahogy Balázs Péter is még egy lapáttal rá tesz Lorenzo nevetséges karakterére. Egyébként a szinkronhangok közül nagyon sokan meghaltak azóta; Kránitz Lajos, Herceg Csilla, Szabó Ottó,  Vajda László. Ugyanakkor vicces, hogy az előző rész Willis hangja, Vass Gábor szintén itt van, de most az egyik "csóró punk"-nak adta hangját. A film sokkal humorosabb és szókimondóbb is magyarul, számos helyen javítottak az alapanyagon, többek közt a film zárópoénja is magyar találmány. Egyetlen baki talán, hogy Esperanza és az őt szállító emberek spanyolul beszélnek, és ez maradhatott volna eredeti nyelven, de bár ez lenne a legnagyobb probléma a legtöbb szinkron esetében.

A DVD kiadásról sajnos nem tudok ilyen jókat mondani. Kezdjük azzal, hogy ezt a részt rögtön dupla DVD-vel adták ki, éppen csak a szinkront nem tették rá. Pedig volt audiokommentár, werkfilm, interjú, négy kimaradt jelenet - amiket különösen szerettem volna megtekinteni, és tartalmazott DTS eredeti hangsávot is! Aztán ez a kiadás eltűnt, és jött a fapados, még mindig angol nyelvű verzió. Nagy nehezen rátették a szinkront, ami 2.0-ás maradt ugyan de itt tényleg az számít, hogy baromi jó az egész hangulata, és egyáltalán nem látszik, hogy 23 éve készült.

Ezzel együtt a film a világ talán legrosszabbul szitázott lemezével, és a leggusztustalanabb álló menüjével büszkélkedhet. A sima borítót már meg sem említem. Tényleg valami kriminális amit műveltek vele, egy fejfájós délutánon dobhatta össze a designer. Extrákról ne is álmodjunk. Illetve itt van nekünk a felirat, amely olyan hibákat tartalmaz, mint a tár helyett kamra, ami egy épületegység esetében megbocsátható lenne, de mivel pisztolyról van szó... elég nagy baklövés. Valójában nem igazán értem, ha már maradt az eredeti szinkron, miért nem azt szövegezték egész egyszerűen. És ugye kapunk cseh, török, orosz és lengyel hangsávot is, én a mai napig nem tudok napirendre térni, hogy utóbbi két helyen még mindig az érzelemmentes hangalámondás a bevett szokás, és ez rákerülhet a DVD-re, miközben mindkét ország magasan a magyar színvonal fölött áll. Ha úgy döntötök beszerzitek ezt a remek filmet, akkor az azóta piacra dobott Blu-rayt ajánlanám, amin ugyan még mindig 2.0 a magyar szinkron, de tartalmazza az extrákat, és a film képe is magáért beszél.   

No, hát ennyit akartam regélni a kedvenc Die Hard részemről, amiben minden percben van miért, kiért izgulni, van kinek drukkolni, van benne pár igen hatásos jelenet, - mint a pánik a reptéren -, csomó idézhető beköpés, és poén. Sőt még a speciális effektek sem avultak el, és mivel izzik belőle a karácsonyi hangulat így igenis vegyük rá magunkat, meg mindenkit körülöttünk, és miközben karácsonyozunk fenyőfával, tojáslikőrrel, meg kispulykával nézzük meg a Die Hard kettőt mondjuk két ünnep közt.

Lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren: Follow @Filmbook4

Hallgass minket YouTubeon: www.youtube.com/@filmbook_podcast

vagy Spotifyon: https://open.spotify.com/show/5YBaIxW97mIJ1Er7UQitHL

kontakt: filmbook.blog@gmail.com