Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Top 10 - A legjobb vígjátékok

2017. február 04. - scal

Az emberi szervezet fontos adalékanyaga a boldogsághormon. Ezt a hahota, a jóízű vagy kárörvendő nevetés, visnyogás, hasfalszaggató röhögés és társai termelik. Az alábbiakban ezek legkönnyebb kiváltásáról ejtenék pár szót. Az, hogy a régi vágású akciófilmek eltűntek, az egy dolog, de hogy eljutottunk odáig, hogy 2016-ban nagyítóval kellett keresni a jó vígjátékokat, az azért egészen szürreális. Katasztrófa, amit Hollywood letett az asztalra. Márpedig ki az, aki nem szeret nevetni? Létezik ilyen? És létezhet jobb megközelítési forma, mint egy film? A humor az egyik legfontosabb dolog az életben, aki nem hiszi, az olvasson egy kis Voltaire-t, sőt én szívem szerint taníttatnám Lukianoszt a történelemórákon, és akkor nem hinnék a gyerkőcök, hogy az az egyik legunalmasabb, legszárazabb óra. No de ne kalandozzunk el, nem kisebb dologra vállalkoztam, minthogy összeszedjem azt a 10 filmet, amelyekhez nem egyszerű nevetés, de valóságos euforikus állapotok fűznek.

Következzen tehát a TOP10-es vígjátéklista szigorúan Scal szerint. És miért pont most? Mert kurva szar az idő... azért.

top-10-greatest-comedy-movies-of-all-time.jpg

10. Kalandférgek (2004) rendező: Danny Leiner, mókamesterek: Kal Penn & John Cho

Idézet: Egy vagy két lyuk? Stopi segg!”

Emlékezetes pillanat: amikor megérkezik a segítség az erdőben

Csacska földi halandók szerint az a két szó, hogy „intelligens” meg „vígjáték”, az megfér egymás között, bizonyára léteznek ilyen darabok is. Jelen alanyunk nagyon nem az. Megmondom úgy, ahogy van, sokat filóztam, hogy számomra melyik tini vígjáték az abszolút legjobb. Lehet itt a Pitét piedesztálra emelni, anno az se volt egyéb, mint egy újabb ökörség, csak aztán sikeres lett, és mára már „kultusza” van. És a Cool túra sem jobb egy fokkal sem. Miért akkor ez a két ökörállat inkább? Mert az egész film egy akkora infantilis hülyeség, hogy már alapjáraton képtelenség vigyorgás nélkül végignézni. Erre aztán még rátesznek egy lapáttal azok a jelenetek, amelyeken meg sírva lehet röhögni, nem egyszer, nem kétszer, valahányszor csak látod, újra és újra.  A két srác egyszerre szeretni és szánnivaló, és már a megjelenésük is vicces. Kettejük közül Penn (Kumar) a nagyobb kópé, de Chót sem kell félteni. Ezek ketten nem tisztelnek sem embert, sem istent, és a legjobb az egészben, hogy se nem feketék, se nem fehérek. Egyik egy koreai, a másik meg indiai. Leiner ezzel a filmjével sikeresen kiküszöbölte a csorbát, amit még a Hé haver, hol a kocsim?-mal okozott saját hírnevén.

 

9. Horrorra akadva, avagy tudom kit ettél tavaly nyárson (2000) rendező: Keenen Ivory Wayans, mókamesterek: Shawn Wayans & Marlon Wayans

Idézet: „»Azt mondod hogy... bekaksiztál?« – »Aha, jólesett!«"

Emlékezetes pillanat: a film végi nagy leleplezés

Volt idő, amikor még a Wayans tesók is viccesek voltak. Minden idők egyik legjobb paródiáját készítették el – kicsit emiatt gondban is vagyok, beleillik-e a vígjáték kategóriába, de abban viszont biztos vagyok, hogy tíz normális paródiát nem tudnék összeszedni. Az egyetlen gond talán a Marlon gyerekkel van, mert az oké, hogy valaki nem tud játszani, de hogy ennyire ráérezzen minden egyes alkalommal, hogyan kell valamit túlspilázni, hát az katasztrófa. Szerencsére nem ő a központi ügyeletes humor terén, mert jóformán bárki viccesebb nála, és a filmen még úgy is lehet röhögni, ha egyetlen kigúnyolt alkotás mivoltával sem vagyunk tisztában. Amiért bekerült, az nem más, minthogy ezen film egyszer valóban majdnem a kórházba juttatott, egy baráti társasággal bekajáltunk, aztán kitaláltuk, hogy megnézzük ezt... Valami leírhatatlan érzés, hogy pokolian fáj, és mégsem tudod abbahagyni a röhögést. Ezen alkotás előtt már létezett egy vígjátéka Wayanséknak, a Ne légy barom!, azt szintén tudom ajánlani. Ezután sajnos alig jött ki bármi értékelhető tőlük.

 

8. Űrgolyhók (1987) rendező: Mel Brooks, mókamesterek: Rick Moranis & John Candy

Idézet: „»És maguk mit találtak?« – »Egy rakás szart se uram!«"

Emlékezetes pillanat: a daloló Alien

Ha az előbb azt mondtam, hogy a Horrorra akadva az egyik legjobb paródia, akkor az Űrgolyhók egyenesen a legjobb. Brooks sokszor fárasztó és viccesnek szánt, ámde leginkább énkérekelnézést-szerű „poénjai” itt szinte fel sem lelhetők. Egyértelműen a legjobb filmje, köszönhető nyilvánvalóan az alapanyagnak is, aminek ha jól tudom, ez az egyetlen hivatalos paródiája. Moranis és Candy abszolút uralják a vásznat, mellettük Pullman és Zuniga olyan halovány, mint az Alderan maradványai. Nem lehet elmenni szó nélkül a tény mellett, hogy Luke Skywalkernek nincs alteregója, ami azért jelez valamit. Helyenként itt is befigyel pár kisebb hehe, de ez a film azért még tudta, mitől döglik a légy.

 

7. Ace Ventura – Hív a természet (1995) rendező: Steve Oedekerk, mókamester: Jim Carrey

Idézet: Pedig úgy vágyik arra a guanóra, hogy szinte a szájában érzi az ízét.”

Emlékezetes pillanat: amikor Ventura kimászik az orrszarvúból

Infantilis, helyenként gusztustalan, de véleményem szerint legalább 50%-kal viccesebb, mint az egyébként jól sikerült eső rész. Carrey sajnálatos módon ezután hűtlen lett ahhoz a karakterhez, amelynek a világhírnevet köszönhette. Két év alatt egy alapfilm + egy folytatás, aztán kifújt, és azt kell mondjam, hiába próbálkozott akármivel, maximum egy kisebb kac-kacra futotta a rajongóktól. Carrey önmagának bebizonyította, hogy képes a nagybetűs színészkedésre is, hogy ki tud törni a skatulyából, de ezáltal megtagadta egy részét, pedig ebben az alapanyagban legalább még két film simán ott volt. Ezen a filmen RÖHÖGNI lehet, kérem szépen, tele szájjal, gátlástalanul. Nem csoda, hogy ekkoriban olyan hajat akartam, mint amilyet ez az állat hordott a fején.

 

6. A Rózsaszín Párduc újra lecsap (1976) rendező: Blake Edwards, mókamester: Peter Sellers

Idézet: „»Azt mondta, hogy a kutyája nem harap.« »Nem is, de ez nem az én kutyám.«”

Emlékezetes pillanat: a kihallgatás a kastélyban

Minden bizonnyal egyszer nekiülök, és megírom a világ legkuszább sorozatának a történetét, ahol tulajdonképpen minden képlékeny volt, kivéve a főhőst, Jacques Clouseau (FŐŐŐ) felügyelőt. Sellers szereplésével mindössze négy film és egy spin-off készült, úgy, hogy az első filmben még csak egy mellékkaraktert alakított, és színészi nagyságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy halála után is még három részt fialt a sorozat, és még azokra is beültek az emberek. Közülük is talán a legjobb rész a harmadik, vagyis az Újra lecsap, amelyben Sellers James Bondot megszégyenítő módon menti meg a világot, miközben kő kövön nem marad utána. Jelen film kitűnően ülteti át a rajzfilmsorozat szellemiségét (pl. amikor be akar jutni a kastélyba), és nézése közben csak azt bánhatjuk, hogy az Úr időnek előtt magához szólította ezt a zseniális fazont. Mellesleg aki szeret jókat nevetni, az nézzen meg minél több Blake Edwards-filmet, mert a film sikerében azért pici szerepe neki is volt.

 

5. Jöttünk, láttunk, visszamennénk (1993) rendező: Jean-Marie Poiré, mókamesterek: Jean Reno & Christian Clavier

Idézet: „ Az én földemen nem kínozzuk a nőket... csak élve elégetjük."

Emlékezetes pillanat: Napvilág-Iccaka

Hagyjuk ezt az amerikai macskapötse humort, és közelítsünk Európa kifinomult ízlésvilága felé. Mert bizony volt idő, amikor Jean Renón még lehetett nevetni is, és nem csak abból állt a szerepe, hogy szigorúan néz. A film első húsz perce elmehetne kalandfilmnek, történelminek, avagy akár fantasynak is, de aztán hősünk és félbolond szolgája egy balul sikerült varázslatnak köszönhetően átkerülnek a 90-es évekbe, és fenekestül felforgatják környezetüket. Amit ki lehet hozni ebből az alapszituációból, azt a franciák kihozták. Van itt csillárleszakítás, telefonba kürtölés, száj- és lábszaggal való gusztustalankodás, autó szétverése, és még sorolhatnám. Az egész film egy elképesztő hullámvasút, ahol egyedül attól kell félni, hogy a saját röhögésünk miatt lemaradunk a következő poénról. Öt évvel később készült egy teljesen fölösleges folytatása, nyolc évvel később egy értékelhetetlen amerikai remake, ami egyedül attól kuriózum, hogy ott is Reno és Clavier a két főszereplő. Tavaly pedig megérhettük, hogy trilógiává duzzadt, de bárcsak itt hagyták volna abba... 

 

4. Félénk vagyok, de hódítani akarok (1978) rendező és mókamester: Pierre Richard

Idézet: „»Két gatyót! Kettőt kértem!« – »Milyen kettőt?« – »Ötvenkettőt!« – »Ötvenkét gatyót?«"

Emlékezetes pillanat: 12. lecke – Nincsenek legyőzhetetlen hapsik

Emlékszik valaki egyáltalán még erre a filmre rajtam kívül? A helyzet az, hogy amennyire túráztatják a televízióban a Spencer&Hill párost, annyira nélkülözik az utóbbi időben Richard-t, pedig a fürtös szőke szinte olyan, mintha az európai Woody Allen lenne. Karaktere többnyire kimerül az örökké peches, balfaszkodó, de jóindulatú és szerethető kisemberben, és ezzel olyannyira azonosult, hogy a legtöbb filmjében még csak másik nevet sem használ – itt is Pierre a karakter neve. Mindazonáltal filmjei pont ettől válnak viccessé. Ugyan, mikor kell attól tartani, hogy egy állati nyomozoo vagy rokonaink a múltból bekopogtatnak? Azok a kalandok, amelyek Pierre-rel megtörténhetnek, akár már holnap velünk is megeshetnek. Pont ettől olyan megunhatatlanok a filmjei, és az, hogy betegre lehet rajtuk röhögni magunkat, már csak hab a tortán.

 

3. Fogd a pénzt és fuss (1969) rendező és mókamester: Woody Allen

Idézet: „»Mi ez? Csak semmi cicó?« – »Cécó!«"

Emlékezetes pillanat: amikor Starkwell kezében habzani kezd a pisztoly

Most mondjam azt, hogy Mr. Konigsberg ha hétrét görnyedt, akkor sem tudta még csak megközelíteni magát soha többé, mert már az első filmjében olyan pokolian vicces volt, hogy minden, ami ezután következett, csak jobban távolította el a vegytiszta nevettetéstől? Egyesek szerint egyenesen szégyellni kezdte, hogy vicces, és mindenáron valami mélyebb mondanivalót akart belefűzni filmjeibe, mintha az valami lenézendő dolog lenne, ha megnevettetjük embertársunkat. Pedig aki valaha is próbálta, az nagyon jól tudja, hogy keményen meg kell azért dolgozni, hogy akár csak egyetlen embert is szórakoztatni bírjunk. Elképzelhető, hogy az Annie Hall Woody legjobb filmje, de a legszórakoztatóbb kétségkívül ez.

 

2. Csupasz pisztoly (1988) rendező: David Zucker, mókamester: Leslie Nielsen

Idézet: „»Az a bíró nem bíró!« – »Megvan, Enrico Palazzo!«"

Emlékezetes pillanat: szeméremsértés egy mesterséges hímvesszővel

Az egyik legelső film volt, amit videóra rögzítettem, és egy totális véletlenen múlt. Ha nem kapom el az előzetest – és akkoriban egy előzetes nem a film trailere volt, hanem egy pár perces jelenet kivágása –, akkor sose veszem fel, és mivel ez olyan 90-ben történt, utána még legalább 7-8 évig biztos nem láthattam volna újra, mert akkoriban nem naponta ismételték a filmeket. Így viszont láttam, most már több mint 200 alkalommal. Nielsen legjobb filmje, fontos kijelenteni, hogy maximum stílusparódia, de itt még inkább a vígjátéki elemek dominálnak. Nielsen ezután hihetetlen karrierstartba kezdett, több mint 60 évesen, de soha semelyik később produkciója nem ért fel ehhez. Voltak ugyan jobb pillanatai, de ilyen elejétől a végig menet, mint ez, egy sem. Később megnéztem ugyan az eredeti sorozatot is, ám milyen jól jártam, hogy nem előbb láttam azt, és később a filmeket, mert a poénok 70%-a a sorozatból lett átültetve, de még Louis de Funès-től is kölcsönöz a film, aminek tudatában meglehet, komolyan csökkent volna az élvezeti faktor.

 

1. Gyalog-galopp (1974) rendező: Terry Gilliam, Terry Jones mókamesterek: Graham Chapman, John Cleese, Michael Palin, Eric Idle

Idézet: „»Honnan tudsz ennyit a töketlen fecskékről?« – »Egy királynak értenie kell mindenhez.«"

Emlékezetes pillanat: a vérnyúl

Ez a tökéletes vígjáték. A vígjátékok non plus ultrája. Olyannyira, hogy egy barátom egyszer úgy fogalmazott, ne sértsem meg ezt a filmet azzal, hogy levígjátékozom, mert EZ egy külön műfaj. Galla Miklós szerint az emberiség már negyven éve elérte létezésének legfőbb értelmét, s innen tovább teljesen fölösleges élnünk. Egy biztos, a Gyalog-galopp pokolian vicces. Humora ugyan nem mindenki számára érthető, rétegei nem mindenki számára nyilvánvalóak. De akkor is, ez a film megismételhetetlen, túlszárnyalhatatlan, és mi, magyarok, nem is tudjuk, mennyire szerencsések vagyunk, mert a SZINKRON ezen a filmen csak javított. Halljátok, franciák! Vagy ti, angol hülyék!

 

Azt kell mondjam, ez a lista nehezebb volt. Vérzik a szívem, hogy olyan filmek maradtak ki, mint a Dutyi-dili, A balfácán, a Kellemes Húsvéti Ünnepeket, a Horgász a pácban, a Szárnyát vagy combját, Az áltengerészek, a Bűnvadászok, A pacák, a Dobjuk ki anyut a vonatból, az Ők is a fejükre estek, A legényanya, A nagy durranás 2. –Trópusi vihar, a Ki nevel a végén, és még sorolhatnám. De azt hiszem, ebből is látszik, hogy én aztán nem ismerek tréfát humor terén.

Ha tetszett a lista, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Egyéb toplistáim:

Top 10 - A legjobb akciófilmek

Top 10 - A legjobb drámák

Top 10 - Félreértett filmek

Top 10 - A legjobb kalandfilmek

Top 7 - A legjobb Bond gonoszok

Top 10 - A világ legrosszabb filmjei

Top 10 - A legjobb nők Hollywoodból

Top 10 - Hőseim Hollywoodból

Top 10 - A legjobb Bruce Willis filmek

Top 10 - A legjobb westernek

Top 10 - A legjobb folytatások

Top 10 - A legrosszabb rendezők

Top 10 - A legjobb Bud Spencer filmek

Top 10 - A legjobb Star Trek epizódok

Top 10 - A legjobb konzoljátékok

Top 10 - A legjobb vloggerek

Top 10 - A legjobb videoklipek 1.

Top 10 - A legjobb videoklipek 2.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oldfan 2012.02.19. 09:09:35

Remek kis lista. Összetett és változatos a felhozatal. Sokban egyezik a saját kedvencekkel.
Ezeket azért cserélném közülük:
- 10. helyett - Az istenek a fejükre estek.
- 9. helyett - Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban.
- 7. helyett - Kaktusz Jack

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.02.19. 11:25:28

Ó a Kaktusz jack, kölyökköröm legmókásabb vígjátéka volt, aztán hosszú idő után megnéztem borzalmatos magyar szinkronnal, és rájöttem, hogy utánozza a gyalogkakukk rajzfilmeket, életem egyik legszörnyűbb csalódása. :D

Igen a 9-10-esen én is erősen elgondolkodtam.

De akár említhetném a Segítség felszarvaztak, Languszta reggelire, vagy a Lator vígjátékokat is, mert azok is nagyon jók.

Tegnap pedig muszáj volt reflexből megnézni a Félénk vagyok, de hódítani akarok-at. Ezer éve nem láttam :D

Oldfan 2012.02.19. 12:15:34

Kaktusz Jack- Számomra western klisék kifigurázása, nem a Gyalogkakukk. És ugye egy ikonikus western színész ökörködik benne. A szinkron....hagyjuk inkább.
Ha már beírtad talonba lévőket, -nagyon ott vannak az említettek, - én is hozzátennék párat, a teljesség igénye nélkül:
- Mi van, doki?
- Robertnek hívták
- Halló, itt Iván cár!
- A nagy zsákmány
- Dajkamesék hölgyeknek
- Egymillió karátos ötlet
- Generális (Buster Keaton)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.02.19. 12:22:50

Akkor kevés gyalogkakukkot láttál. Pl. amikor felfesti a falra az alagutat, és a jók átjutnak rajta, ők meg felkenődnek, tipikus rajzfilmes poén. Ettől persze lehet újra kellene néznem a filmet eredeti hanggal, - mert hát ugye mégiscsak három nagy név ökörködik benne - de sajnos nem adták még ki Déjvéjdén.

Ú, hát ezeket nem is láttam :D Legalább lesz mit bepótolni.

Mindenesetre egyre kevésbé látom az alagút végét. A múlt heti akciólistánál sokkal magabiztosabb voltam, most kevésbé. És akkor egy minden idők legjobb TOP10-ét is majd össze kellene valamikor állítani. Mission: Impossibble.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.02.19. 12:32:59

Tényleg jó kis lista ismét, gratulálok hozzá. Mivel a vígjátéknál szubjektívabb műfaj szerintem nem nagyon létezik, ezért most nem is írnék feleslegesen oldalakat, hogy én ezt így-úgy.

Csomó filmet nem is láttam a listáról, pl Kalandférgeket, a Rózsaszín párduc újra lecsap, vagy a Félénk vagyok, de hódítani akarok.

A Horrorra akadvá-t az általános iskolás osztályommal láttam, hatodikban. Az osztályfőnökünk elvitt minket "vmi vígjátékra", és hozta magával a nálunk is fiatalabb kisfiát. Volt is nagy meglepetés, amikor a mozivásznon feltűnt az a hatalmas fasz xD

Ace Venturából amúgy az egyet én speciel mindig jobban szerettem, de az én korosztályomnak az Ace Ventura egy kultfilm, úgyhogy nem tudok nem elfogult lenni vele szemben.

Nekem a vígjáték Top 3-am úgy nézne ki, hogy: Csak egy kis pánik, Vaklárma, és Oscar (holtversenyben a Stallonés és a Funes verzió)

Oldfan 2012.02.19. 12:41:32

Láttam eleget ahhoz ezekből a rajzfilmekből, hogy már gyerekként is unjam őket. A remek Foxi Maxi és társai után jött a Magilla gorilla, a kakukk úr, a flúgos futam paródiák, meg a többi erőszakra építő és szörnyen ötlettelen, ismétlődő gyenge amerikai cartoon áradat.
De a Kaktusz Jackben nem ez a szórakoztató nekem, bár igaz, amit írtál.

A fentieket még nem ismered? Tulajdonképpen mázli...Egy csomó jó mozi vár rád.

Alapjában nem kedvelem a listákat, bár az értelmesebbjeiről néha kimazsolázok 1-2 mozit. Santino is győzködött, hogy írjak, de nem fűlik hozzá a fogam. Max. egy csambara listát teszek majd ki. Csak az érdekesség kedvéért.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.02.19. 13:18:39

Egyszer írtam egy esszét a Hanna Barbara rajzfilmekről is, még egy egyetemi lapba, sok meséről akkor derült ki számomra, hogy HB.

Én szeretem a listákat (bár írni egyre kevésbé :D) mert tényleg ilyenkor lehet találni pár filmet - most is kapásból ajánlottál vagy tízet amit majd be is szerzek alkalomadtán. Ha érdekel, fusd át az egy héttel ezelőttit is :D

Santino: lám lám, rád is mennyi film vár még. Az Oscar egyébként valszeg bekerülhetne, a Csak egy kis pánikkal már vitába szállnék, mert az inkább amiatt vicces, hogy tudod mit építette fel DeNiro az életében. Ha valaki mondjuk úgy nézi meg, hogy előtte egy másik DeNiro filmet se látott arról még azt is el tudom képzelni, hogy nem nevet. Kicsit úgy van értékelve, mint az Apádra ütök, vagy a Másnaposok, hogy egynek jó, de nekem most is komolyan el kellett gondolkozzak, hogy mi is ez a Csak egy kis pánik :D

A Vaklárma is nagyon jó, lehet még jobb is mint a Dutyidili, sose tudok köztük igazán dönteni. De a Vaklármát már nagyon rég láttam.

Jaaaa, és most vettem észre, hogy a Austin Powersről teljesen megfeledkeztem, pedig azt be is akartam tenni a listába :S

Jerryco 2013.02.14. 20:48:36

Scal, furcsa számomra, hogy valaki esszét ír egyetemi lapban, miközben a "Ne légy barmot", meg sorozatként kezeli. Idézet tőled: "azonban a Ne légy baromnak inkább csak az első része a vicces, a többi már kifejezetten fárasztó,"
A "Ne légy barom" sosem volt sorozat... A magyar keresztségben próbálták annak eladni. Kijött pár afroamerikai komédia, sőt, romantikus film és nálunk azokra aggatták a kelendőbbé tévő mára kultikus címet és sorszámozást.
A Wayans fiúk a "Ne légy barom"-ot csinálták, a többit mások, értelem szerűen, mivel nem sorozatról van szó.

Jó, én ís írtam már cikkben olyat, hogy zombi, oszt démonok voltak... :)

www.moziplussz.hu/magazin/zombi-kronika

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.02.15. 12:28:32

@Jerryco: hmm, igazad lehet, ennek bizony nem néztem sose utána, de köszi hogy szóltál, egyébként mindig meg akartam venni a többi részt is, de elég volt ránézni a borítóra és elment tőle a kedvem. de hogy ilyen jól működött a marketing tíz év alatt te vagy az első aki erre felhívta a figyelmem, mindenki akit ismertem úgy emlegette ezeket a filmeket int egy sorozatot, a minek a többi része nem lett sikeres.

Bár ez lenne a legnagyobb hibám. De mentségemre legyen szólva, az ott egy olyan project volt amikor egy bizonyos dologra kell fókuszálni, ha kifejezetten a Wayans életműről írok, akkor nyilván ennek is alaposabban utánanézek, egy ilyen listában viszont ezt csak megemlítettem. Majd javítom.

bobbantyú 2013.06.05. 11:08:15

Tiszteletem az egybegyűlteknek! Ennyi idő elteltével is aktuálisnak érzek egy kis kiegészítést a listához. Az "Estély habfürdővel" c. eszement őrültség nálam az első helyen áll. Egyébként még be lehetett volna tenni egy-két Jack Lemmon filmet is a sorba (Van aki forrón szereti, Irma, Te édes.) Aztán húszas listává is lehetett volna alakítani...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.06.05. 18:03:52

@bobbantyú: üdv kis közösségünkben :D

ööö igen, na most a TOP 10-nek ez a nehézsége mi kerüljön be, és mi ne, egyrészt a saját szempontjaim domináltak a lista alapján (egy éve reménykedtem, hogy a többiek is hasonló listákat készítenek majd, de nem igazán történt ilyen, úgyhogy abból kellett gazdálkodjak amit én láttam, minden listámnál ott van hogy kizárólag szerintem, vagyis ez nem kanonizált)

ily mód én ezeken a régi Lemon Matthau párosokon elvagyok de azért betegre egyiken se röhögtem magam, az itt felsorolt filmeken én mindegyiken többször is betegre röhögtem magam :D

Sellers szeretem, de a Párduc filmjei számomra viccesebbek voltak mint az Estély habfürdővel, az is jó, de egy 10-es listába igazán nem fér be, hogy valaki több filmmel is szerepeljen

egyébként gondolkodtam hogy esetleg átrendezem, esetleg az utolsó kettő helyett találok mást, deeee minthogy több mint egy éve ez a legnépszerűbb cikk az oldalon (minden héten több ezren nézik meg) ki vagyok én hogy felülbíráljam egykori jobb gondolataimat? :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.06. 13:05:28

@scal: nehézség vagy nem nehézség, de a kalandférgek?
niggaplíz?!

Azért az a film igen egy szint alatt van. :S

Főleg úgy, hogy a lista első része meg KLASSZIKUSOKkal van teli, így nagy betűkkel.

Ennyi erővel az amcsi pite xedik része is bekerülhetett volna. :S

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.06.06. 17:46:47

@doggfather: az amcsi pitén gondolkodtam, szintén 10. helyre

azt kell tudni a listáimról hogy szignifikánsan emelkednek, vagyis az utolsó 2-3 helyre általában olyanokat teszek ami nagyon szubjektív,és az a hely ahová a TE jelöljeid is simán beférnének, és nálam mindig a következő helyezett az jobb mint az előző

vagyis a Kalandférgek beférnek, mégpedig azért, mert már 3 éve láttam és 50*-re is szarrá röhögöm magam amikor a bokornál hugyoznak, vagy amikor megérkezik a segítség az erdőben :D

az Amcsi Pite ehhez képest takaréklángon ég

mellesleg szégyelld össze magad, hogy még csak most jött kommented a legnépszerűbb cikkhez a blogon

Bobby Garfield 2014.01.08. 10:01:36

Hello!

Pár javaslat az én kedvenceim közül:
- Idétlen időkig
- Ikrek
- Szellemírtók
- Bombázók a seregnél
- Addams family
- Apádra ütök
- Rocksuli
- Hull a pelyhes
- Reszkessetek, betörők!
- Süti, nem süti
- Sztárom a párom
- Beépített szépség
- Harry és Sally

lonecoyote25 2014.01.08. 11:15:58

Hát, én csak annyit fűznék hozzá, hogy szeretem a Monty Pythont, a sorozat is tetszett, a Brian élete és az Élet értelme pedig nagy kedvenceim, de ezt az egyet, a Gyalog galoppot sose tudtam értékelni. Nem hiszem, hogy az lenne a baj, hogy "nem értem a humorát", hanem az, hogy szerintem nagyrészt iszonyú fárasztó. Nekem az említett másik két film minden szempontból többet ad: humorban is, tartalomban is.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.01.09. 15:25:32

@lonecoyote: nekem minden tetszik ami Monty Python, nem hinném hogy ez fárasztó humor, de valóban nem való mindenkinek

most megint jöhetnék a Sas kabaréval, de csak mert ez van, én azt nem értem, Te meg ezt nem

hidd el nem fárasztó a humora, hanem Monty Python, egyik barátom szerint a legnagyobb sértés levígjátékozni, mert a Monty Python külön kategória, és ebben többé kevésbé igaza is van

lonecoyote25 2014.01.09. 22:02:45

@scal: Csak azt nem értem, honnan jött, hogy én a Sas-kabarét szeretem. :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.01.10. 14:24:38

@lonecoyote: egy szóval nem mondtam, hogy Te azt szeretnéd, csak hogy vannak a humornak szintjei, van aki azt érti, van aki ezt, Santino pl nem tud nevetni a Spencer&Hill filmeken, mert egy elcseszett sznob, miközben az Erőszakikban talált hasfalszaggató humort... no komment :D

kétszeres vuvuzelaművész 2014.07.19. 01:17:53

nem lista, csak pár cím pluszban:

Brancaleone ármádiája
Magas,szőke férfi,felemás cipőben
Felszarvazzák őfelségét
A csendőr nősül
Folytassa Cleo / Folytassa cowboy / Folytassa a kémkedést
A buszon
Hóbortos hétvége
Óvakodj a törpétől
Meztelenek és bolondok (1941)
Száguldás gyilkosságokkal
Gyagyás nyomozás
A Riviéra vadorzói
A hal neve Wanda
Verseny a javából
A nagy zsákmány
A négy muskétás (4 Charlot)
Beetlejuice
Feketeszakáll szelleme
egy német film, aminek nem jut eszembe a címe, de egy kétbalkezes magándetektívnek egy díjnyertes nyulat kellene eljuttatnia valahová vonaton
(esetleg emlékszik még valaki olyan nevekre, hogy Chaplin, Stan&Pan, Marx fivérek, Buster Keaton, stb?)

abba is hagyom, nehéz mesterség a tízes lista:)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.19. 19:59:34

@kétszeres vuvuzelaművész: ezek közül sok nagy kedvenc, de mondtál számomra újakat is, szerintem utánanézek.

Kyria 2014.07.21. 16:44:31

Nohát, mennyi remek kis vígjáték van itt felsorolva! A listával nem minden ponton értek egyet, de tudom, ez szubjektív, az I. helyezett viszont nálam is most és mindörökké a Gyalog galopp (nekem személy szerint a "visszük a hullákat" része). A kommentek is nagyon jók, egyiket-másikat milyen régen láttam...a régiekből pedig még Harold Lloyd-ra is emlékszem. A két francia nagyágyú, Funes és Bourvil "Kis kiruccanás" c. filmjének szerintem rengeteg felejthetetlen pillanata van, aztán az olasz vígjátékoknak is volt egy remek korszaka. Sajnos mostanában már jó ideje az alpári humor megy, persze ahhoz nem kell agy, sokkal egyszerűbb a filmkészítők dolga.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.21. 17:55:48

@Kyria: szia, üdv a blogon :D

imádom Funest, Bourvilt viszont ki nem állhatom, egy filmjében nem tudtam még komázni, olaszok közül párat ajánlhatnál, mert csak párat láttam ami nem Spencer-Hill

pl. Lator, Languszta reggelire, Segítség felszarvaztak, Áltengerészek

Kyria 2014.07.22. 13:05:15

Ó, az baj. Eleve ellenszenves, vagy azért nem kedveled, mert nem láttál még Tőle jót? Ha utóbbi, akkor azért a Kis kiruccanást érdemes lenne, nem is értem, hogy nem láttad, hiszen Funes is szerepel benne és nagy klasszikus (a Librinél beszerezhető, de még a TV is szokta hébe-hóba adni).
Az olasz vígjátékok...hát, az jó régen volt, nem biztos, hogy pontosan fogok emlékezni. A Monica Vitti-vel készültekben biztosan volt szenzációs, de ne egy filmet képzelj el, részekből álltak, úgy, mint pl. a "Tündéri nők", Vitti-n kívül Claudia Cardinale, Raquel Welch is játszik benne, 4 epizódból áll, vagy a "Cicababák". Aztán nagy siker volt a "Narancsos kacsasült", vagy - ami két címen is futott - "Szerelem szicíliai módra" vagy "Lány pisztollyal", de ez ugyanaz a film! Régebbi, mint a Vitti filmek, még fekete-fehér volt a "Válás olasz módra". De ezek olyan régiek, hogy nem hinném, hogy beszerezhetőek.
Viszont eszembe jutottak további emlékezetes vígjátékok, pl. ha már Peter Sellers, a "Meghívás egy gyilkos vacsorára" megvolt? Pierre Richard és Depardieu főszereplésével a "Balfácán"? Utóbbival a Hanta-palinta (amit az amerikaiak újból megfilmesítettek "Apám a hős" címmel, de ott is Depardieu játszotta a főszerepet). Még mindig Vele a "Volpone", Vele és Reno-val a "Pofa be", a nagy francia klasszikus "Éretlenek". Francia-olasz volt az "Őrült nők ketrece", illetve én szerettem (bár inkább a keserédes kategória) a "Legyetek jók, ha tudtok"-at is. Kusturica-tól a Macska-jaj, illetve nekem tetszett "Az élet egy csoda" is. Bocsánat, hogy nem csak az olaszokról írtam...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.22. 17:50:47

@Kyria: hogyne láttam volna a Kis Kiruccanást, minden okés benne, kivéve Bourvilt :), de idegesített az Ügyefogyottban, az Éjszaka Párizson át, a Vörös Körben, a Leghosszabb napban, a Három testőrben, bárhol ahol levegőt vesz

Richard & Depardieu-től asszem mindent láttam (ne nézz ennyire amatőrnek, mert frusztrálódom máris)

Nincs bocsánat mert a nem olaszokat mind láttam :D Csak az őrült nők ketrecét, arra még nem tudtam magam rászánni.

kétszeres vuvuzelaművész 2014.07.26. 01:49:38

további ötletek:

Olsen és bandája
Jó estét Mrs. Campbell!
Belphegor a pokolból
Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban
Római vakáció
Van aki forrón szereti
Boszorkányt vettem feleségül
Kalózok (Polanski)
Hulot úr nyaral
Nemzeti szégyenünk vakációja
Fényes nyergek
Dorellik jön
Ne hagyd magad, Pitkin!
Don Camillo (Fernandel)
Furcsa pár
Apócák a pácban
Blöff (A. Celentano v A. Quinn)
De hová tűnt a 7. század?
Kelly hősei
Szabadnapos baba
Bolond, bolond, bolond világ
Rövidzárlat
Isten hozta Mr...! (Peter Sellers)
Akinek van egy unokatestvére Bronxban
(utóbbi kettő ugyan nem az a térdcsapkodós fajta, de azért szerintem jók)

részemről elég is, mert akár százas lista is lehetne, pedig még magyar, ex-szocialista és egyéb "egzotikus" országbeli filmeket nem is említettünk:)

kétszeres vuvuzelaművész 2014.07.26. 02:12:07

Isten látja lelkemet, be akartam fogni a szám, de az

Ágyúgolyó futam
Smokey és a bandita
vmint a csoda VW bogár

filmeket csak nem hagyhatom említés nélkül :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.26. 12:07:41

ezek legtöbbjét mind láttam, egyszer bőven elegendőek, top 10-ben olyan vígjátékoknak van hely amit akárhányszor meg lehet nézni és mindig viccesek maradnak

Kalózok ráadásul sehol nem vicces, egyik fő oka, hogy hatalmasat bukott

Amator 2015.01.11. 23:55:21

Csak megemlíteném, hogy a legjobb olasz vígjátékot úgy hívják: Csúfak és gonoszak. Nino Manfredi frenetikus benne, a magyar szinkron szintén. Itt a helye a listán, a második helyen.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.12. 00:18:29

@Amator: sose láttam, shame on me, de felírom és bepótlom, köszi a tippet

Amator 2015.01.12. 00:48:25

@scal: Szívesen. Szimpatikus a listád, az elejével, a fenti kiegészítéssel együtt abszolút egyetértek. Hadd ajánljak egy amerikai filmet is, mert szerintem nagyon kevés az igazán jó tengerentúli vígjáték: Az Álomcsapat. 1989-ből. 4 elszabadult elmebeteg története. Megunhatatlan.
Egyébként az európai humort sokkal többre tartom, amerikai rendező nem igen tudna mit kezdeni pl. Anders Thomas Jensen többszörös csavarjaival, lásd az Ádám almája ill. A gengszterek fogadója című zseniális filmeket, de ide vehetjük Menzel 2 klasszikusát is, A sörgyári cappriccio-t, és a Hóvirágünnepet is.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.12. 02:32:01

@Amator: A sörgyári cappriccot épp az ünnepek alatt néztem meg. Gyerekkoromban nagyon sokat láttam - mondjuk nem sokat fogtam fel belőle. De az inkább egy olyan szatíra mint a tanú, kicsit több egy vígjátéknál. Bár betettem a gyaloggaloppot is, ami meg pláne több.

Az idén meg tervezek egy 80-as évek vígjátékai sorozatot - bár ebben főleg amcsi lesz - mert botrány hogy az utóbbi években alig van értékelhető vígjáték.

Amator 2015.01.16. 22:34:57

@scal: Én érteni vélem, hogy miért nincs annyi jó vígjáték mostanában. Megváltoztak az idők és a szokások. A nyolcvanas évektől lejtmenetben van a szinvonal, egyre gyatrább filmek kerültek közönség elé, ami az addig profi dolgokat is produkáló alkotókat sem késztette további versenyre. Így szépen eljutottunk a mostani stand up-osok szintjéhez, ami azért fényévekre van a 70-es 80-as évek kabaréjától.
Sándor György nem igen tudna ma karriert csinálni. Ugyanez zajlott a nagyvilágban is.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2017.02.04. 10:41:16

A Gyaloggaloppról a Galla-féle "négyen éve" jellemzést mindig találónak éreztem. Viszont Buster Keaton Generálisára ugyanúgy igaz, csak a számot kell kicserélni 80-ra!

Darkcomet 2017.02.04. 12:51:25

Hm... Szerintem ne keverjük a vígjátékot a szatírával, groteszkkel, vagy a dramedivel. Ez a lista így egy katyvasz.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2017.02.04. 17:49:20

„Mert kurva szar az idő... azért.”

Itt nálunk hétágra sütött a nap. Komolyan! :)

dutch 2017.02.06. 10:36:13

Senki sem emlitette eddig, ezért muszáj felhoznom. Az én személyes kedvencem: a Tom Hanks-féle Legénybúcsú. Számtalanszor láttam már, egyszerűen nem tudom megunni. Nem a kifinomult poénok dominálnak, de nem is a kaki-pisi vonal, hanem lényegében az összes szereplő infantilis, és ennek megfelelően senki egy pillanatra nem veszi komolyan magát.

Két szinkron is készült hozzá, természetesen az eredeti Rátóti Zoltán-féle az etalon. A másik kiheréli a káromkodásokat, amik viszont jól el vannak helyezve, és nincsenek eltúlozva.

A Jöttünk, láttunk... második részét meg kell védenem, nálam egy szinten van a kettő. Az első a klasszikus, de a másodikban még több a jó értelemben vett marhaság, vagy hullámvasút, ahogy irtad. Sokan nem szeretik, mert Clavier karaktere itt már jócskán túltolja, de nekem marhára bejön.
A harmadik (amerikai) rész harmatgyenge, a tavalyi folytatás meg teljesen értelmezhetetlen, el sem mosolyodtam rajta.

Valaki irta még az Álomcsapatot. Az is melegen ajánlott :)

Jerryco 2017.02.06. 16:10:03

@dutch:
Emlékszem, videón ezerszer megnéztem az "Agglegény party-t", más címen "Legénybúcsút", még narrátorosan is, azután szinkronnal. (Még a narrátoros is remek lett, hibái ellenére).
Az az a film, aminek igazán értékelhető vaskos története véletlenül sincs, mégis, valahogy végig tudott szórakoztatni, mert jók a karakterek, nem túl sértőek a poénok, ls valahogy nem éreztem izzadtságszagúnak, hogy vicces akarna lenni, mint mondjuk a "Másnaposok" című, számomra erős gyötrelem.

dutch 2017.02.07. 09:10:47

@Jerryco: Igen, teljesen felszabadult és laza film, végig lehet vigyorogni mindenféle erőlködés nélkül. Valahol olvastam, hogy a forgatáson remek volt a hangulat, bulinak fogták fel az egészet, és ez látszik is rajta.
Emlékszem, 2006 körül kétségbe voltam esve, mert a TV már csak új szinkronnal adta, és még messze voltunk attól hogy minden fent van torrenten magyarul is. Berongyoltam az Odeon videotékába, kivettem a filmet eredeti szinkronnal és bedigitalizáltam, mert naivan azt hittem, hogy az a verzió nem fog fennmaradni az utókornak :)

Tolve 2017.02.07. 16:06:00

Helyreigazítást kérek, mint a Rózsaszín Párduc-sorozat lelkes nézője. :) A Rózsaszín Párduc újra lecsap a 4. film volt (nem a 3.), mert az első, az 1963-as, az ugye az első, ki vitatná. A második film viszont az 1964-es Felügyelő életveszélyben, még ha címéből nem is érződik (Ezen a ponton már az amcsik már úgy érezték, hogy le kell nyúlni a karaktert és Clouseau felügyelő címmel készíteni egy vizezett remake-et, meg is tették 1968-ban, Alan Arkin-nal. Hagyjuk.) A 3. film a Rózsaszín Párduc visszatér 1975-ből, Márkus László felejthetetlen szinkronjával ("mazsom", "van mazsának űszómedanszéja?" etc.) és erre a részre lecserélt Sir Lytton-nal (David Niven-nek máshol volt dolga, Christopher Plummer a beugró). Ezután jött csak az "újra lecsap".

Tolve 2017.02.07. 16:10:34

Sőt, ha mindent összeszámolunk, öt film Sellers aktív részvételével és két spin-off (A Rózsaszín Párduc nyomában összevágott, részben korábbi, fel nem használt jeleneteket tartalmazó filmje után egyből viszi tovább a fonalat "A Rózsaszín Párduc átka", ez egyben David Niven utolsó filmje, Sellers már nincs benne, de Clouseau igen, mert... nézze meg, aki nem látta, sajnos nem nagyon jó film.) A spin-offok spin-offja A Rózsaszín Párduc fia Roberto Benigni-vel, hát ezen szintén meglátszik nagyon, hogy Sellers nincs benne.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.02.12. 04:13:18

@Tolve: ebben nem vagyok biztos, mert az egy spin-off volt, nem Rózsaszín Párduc film, a főszereplő ugyanaz volt ez igaz, de kivételesen egy másik ügyben nyomozott. Szóval ezért írtam harmadikat. De ha hozzá számítjuk akkor igazad van persze.

Gynta 2017.02.13. 15:53:26

Elolvastam az öt év termését. Sok remek film bukkant fel. Egy párat nem ismertem és nézek elébe megtekintésüknek. Meglepett, hogy a Picasso kalandjai c. svéd filmet senki nem említette. Müvészettörténetben járatosaknak igazi csemege, de élvezhetö a regeteg vizuális ötlet is; a film szinte teljesen nélkülözi a verbalitást; nem kell és nem is lehetne szinkronizálni (egy narrátor olvas fel olykor némi magyarázó szöveget)

Zor Prime 2017.12.18. 09:41:25

A Vaklármát hogy a fenébe lehetett kihagyni? Ráadásul egy Lemmon-Matthau közös vígjáték sincs a listában? Áh, komolytalan.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.12.22. 14:20:39

@Zor Prime: a Dutyi-dilit megemlítem mint futottak még kategória, de igazad van a Vaklárma mindig is jobban tetszett, Lemmon-Matthau, hát szerintem a két szomszéd nője filmjüknél többet nem láttam a nagy párostól... vannak hiányosságaim valóban
süti beállítások módosítása