Nem akarok nagyon gonosz lenni, de ez tipikus az a sorozat, amiből a borító sikerült a legjobban. A filmkönyveknek sem látom sok értelmét. Mármint amikor egy film sikeres lesz, aztán bár nem könyvből íródott, megkérnek egy írót, hogy ugyan szoborjon már belőle egy regényt. Néha ugyan hozzátesz ezt azt – ha az író ügyes beleépít olyasmiket amik a forgatókönyvben még léteztek, de a gyártás során kihullottak –, de az esetek 80%-ban szóról szóra ugyanaz mint a film. Mínusz zene, mínusz színészek, mínusz látvány. De minthogy ezeket szerintem nincs élő ember aki előbb olvasná mint a filmeket megnézte volna, úgyis ahhoz méri, társítja őket, ergo leképeződik az agyában mindaz, amit a filmben is látott.

Így volt ez az Indiana Jones sorozattal is. Amely mint kevesen tudják nem Steven Spielberg gyermeke hanem George Pénzéhes Lucasé. Ő csak megbízta vele Spigit, hogy rendezze meg a filmeket, miután Philip Kaufman nem ért rá. Azután az első részből Campbell Black írt filmkönyvet 1981-ben, a másodikból 1984-ben James Kahn, majd a harmadikból egy bizonyos Rob MacGregor 1989-ben. Ezt követve Lucas megállapodott MacGregorral egy könyvsorozatban, mert ekkor már nagyban gondolkodott, és eldöntötte egy mákszemnyi felületet se hagy szabadon kedvenc régészprofesszorunk életéből.

Első rész - ADAPTÁCIÓK

1981 - Az elveszett frigyláda fosztogatói (Campbell Black) King

Emlékszem tiniként is csodálkoztam azon, hogy ezt a könyvet Black írta volna. Azután kiderült, hogy a mozifilmhez kapcsolt médiumról, azaz filmkönyvről van szó. Sose tudtam egyébként ezeknek mi az értelme - pszt: a PÉNZ. Elvégre az van benne ami a filmben is, ha nem az bizony baj. Végül a regény kellemes meglepetéssel szolgált mert sikeresen megvilágosított néhány fehér foltot, amit sose értettem a filmben. Nem mondom, hogy zavaró volt, de logikai bakinak éreztem. Például honnan a fenéből tudja azt Jones, hogy be kell hunyni a szemüket, amikor jönnek a szellemek? Na a regényből kiderül. De nem értem miért maradt ki a filmből? Két mondat lett volna.

És akkor most egy kis gyorstalpaló hogyan készülnek a filmkönyvek. Az elveszett frigyláda fosztogatói 1981 június 12-én került mozikba, ez a könyv viszont 1981 áprilisában jelent meg, vagyis két hónappal a mozifilm bemutatója előtt. Ebből az következik, hogy nem utólag írták, hanem a forgatással párhuzamosan. Vagyis odaadják nekik a forgatókönyvet, és az alapján kell megírniuk a könyveket. Emiatt történik az is, hogy csomó minden belekerül a regénybe, ami a filmből hiányzik, mert a forgatás során a forgatókönyveket folyamatosan változtatják, és ezekről a változtatásokról nem szokták az írókat is értesíteni. Campbell sem tudta, hogy egy kasszasikerhez fog könyvet írni, hanem csak egy mérsékelten érdekes kalandregényt látott benne.

Jó svádájú skót írónkat - aki valójában Armstrong - a kiadója ajánlotta be Lucashoz, és annak ellenére, hogy az író sosem készített hasonló adaptációt vállalta a feladatot. Lucasék odaadták neki a forgatókönyv akkori változatát és hat hetet adtak neki a munkára, de semmiféle egyéb segítséget nem nyújtottak, az író nem férhetett hozzá a film kellékeihez, az útvonalakhoz, vagyis Indy hogyan és miképp kerül egyik helyről a másikra, nem mehetett be a forgatásra, így ezeket saját magának kellett kitalálnia. Ez aztán arra ösztökélte az írót, hogy a kevéssé meghatározott momentumokat jobban kidomborítsa, pl. hogyan tanult meg mesterien bánni Jones az ostorral, hogyan jutott el Nepálba, vagy hogyan szerzett autót, amivel felment Marion kocsmájába.

De a legnagyobb gondot Jones személyisége okozta, Campbell egy pillanatig sem tudta komolyan venni, képregényből kilépett akcióhősnek gondolta valódi mélység és érzések nélkül. Emiatt, bár sejtette hogy Lucaséknak nem fog tetszeni, a regényben afféle melankolikus hőst faragott belőle, aki bár kalandos életet él, azok nyomot hagynak rajta. Campbell úgy vélte a folytatásokban Jones még inkább eltolódott a paródia irányába, sekélyes, és üres lett, és többé nem tudott olyan érdekes lenni mint az eredeti filmben.

Indy Marionnal való viszonyát és közös múltjukat különösen érdekesnek vélte Black, de erre szigorú utasítást kapott, miszerint nem írhatja azt, hogy viszony volt kettejük közt, csupán, hogy Marion reménytelenül szerelmes volt Indybe és a férfi visszautasította őt, Marion ezért haragszik rá. Egy lolita szerű viszony akkoriban - meg ugye manapság ismét - tabunak számított. Campbell ennek ellenére úgy érezte ez kevés ok lenne ilyen csillapíthatatlan gyűlöletre, nyilvánvalóan szerelmesek voltak egymásba míg a férfi nem szakított. Ilyesmi már mélyítené a kettejük kapcsolatát, hogy milyen sérelmeket hordoznak, és mit rejtegetnek még önmaguk elől is. Minthogy ezek a forgatókönyvben sem voltak kellőképpen kidolgozva Campbell engedélyt kapott, hogy kitöltse a hézagokat belátása szerint. Hasonlóképp kidomborította Belloq karakterét is, s annak viszonyát Indyvel, Marionnal, és a céljait a ládával, egyszóval sikerült mélységet adni a gonosznak, amit sokan szintén hiányoltak a filmből.

Campbell folyamatosan Jones-ként hivatkozott a főszereplőre a regényben, ezt kiadás előtt átiratták vele Indyre, amivel ugyan a figura árnyaltsága kissé torzult, de Lucasék ebből nem engedtek. Campbell úgy vélte a becenév egy újabb dolog, ami miatt komolyanvehetetlen a főszereplő, de végül belátta, hogy ő nem ért a marketinghez. Ugyan az írást az utolsó pillanatig halogatta, végül négy nap alatt megírta a kész regényt, a felesége szerkesztői segítségével. A hazai kiadás úgy pocsék, ahogy van ezzel az undorító papírminőséggel, szétfoszló, ragasztott kötéssel, de a tipográfia, a beállított stock fotó a zöld háttér előtt - ami később odakint is sikeresen rákerült a nálunk soha ki nem adott, 1996-os Dinosaur Egg borítójára, lásd fent - szintén beszédes, egyszóval ez a kiadás egy orvosi ló, hogy hogyan nem kell könyvet kiadni. De hát Valhalla, bocsánat King kiadó.

1984 - Indiana Jones és a Végzet Temploma (James Kahn) King

Kicsit olyan mint a film, számomra a legrosszabb az összes közül, ettől függetlenül szeretem, csak kell egy mérce! Néhány dolgot megvilágít, de a másik két kaland jóval emlékezetesebb. Pláne hogy ez előbb történt mint a Frigyláda! Hoppá! Az írója az a James Kahn akit idehaza a szörnyűséges Időfolyóról és a még szörnyűségesebb Időcsapdáról ismerhet a közönség, szóval a minőségre ezért lehetnek fenntartásaink. Továbbá eléggé jó lehetett Lucasnál mert megkapta A Jedi visszatér adaptálását is. Hozzá képes MacGregor tényleg egy szint.

Kahn is a forgatókönyv alapján dolgozott, de míg a film 1984 május végén jelent meg, ebben az esetben a könyv csak júniusban került a boltok polcaira. Khan is igyekezett a szereplők hátterét jobban megírni, így Willie Scott és Picúr több személyiséget kapott mint a filmben. Viszont amiben agyonveri a másik két regényt az a fantasztikus borító, amit a film plakátjáról loptak, így nem nagyon volt mit elszúrni rajta - lásd fentebb. Ráadásként pedig betettem a zseniális Drew Struzantól az 1995-ös nálunk már szintén nem publikált Bölcsek Köve borítóját, merthogy a Bölcsek Kövével is Indianának gyűlt meg először a baja, bármit is állítson Mr. Potter.

1989 - Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (Rob MacGregor) Matt

Ez volt az első MacGregor könyv, és ez volt az elsőként megjelent Indiana Jones regény is hazánkban. Sok mindenben a harmadik rész volt az első és csak utána jött az első kettő. Ez legjobban a papírminőségen és könyv külalakján látszik, szerintem gyönyörű, igazán kár hogy a többi kiadó nem próbált a Matt kiadáshoz alkalmazkodni. A borítója is tetszetős, és HA ez nem lenne elég van/volt benne egy képeslap, szóval ha antikváriumban szerezzük be, első dolgunk ennek lecsekkolása legyen. Még abban az évben nálunk IS kiadták, és stílusosan 89 forintba került. Bónuszként álljon itt egy nálunk nem publikált könyv, az 1994-es Fehér Boszorkány borítója.

Eredetileg ezt a könyvet is Kahn írta volna, de nem ért rá, mert éppen egy tévésorozatnak dolgozott ekkor. Rob MacGregor úgy került a képbe, hogy besegített az egyik szerkesztőnek elkészíteni egy Miami Wice werk-könyvet, amikor annak az eredeti írója kihátrált a projectből. A szerkesztő úgy látta, elérkezett az alkalom, hogy megjutalmazza MacGregort és elküldte neki a Kereszteslovag forgatókönyvet. MacGregor annak ellenére elvállalta a munkát, hogy nem igazán ismerte Indiana Jones előéletét, sőt arról sem tudott, hogy a forgatókönyvből hamarosan film születik. Vele már sokkal nyájasabbak voltak Lucasék, meginvitálták a Skywalker Ranchre, majd később a Lucasfilm főhadiszállására San Fransiscoba is. Mutattak neki képeket a készülő filmből, de a forgatásra őt sem hívták el, sőt magával Lucassal sem találkozott végül.

A forgatókönyv viszont csak száz oldalas volt, és MacGregor szerint egy regényhez legalább háromszáz oldal kellett volna. Engedélyt kapott hát, hogy kedve szerint kitöltse a szükséges oldalakat a szereplők háttértörténetével, persze csak úgy, ha nem tér el a fő irányvonaltól, és nem változtat a szereplők jellemén túlságosan. A forgatókönyv folyamatos perspektíva cserélgetését elhagyta, és a könyvben a fő történéseket Jones szemén keresztül látjuk. Az egyes fejezeteknek külön címet adott, hogy még inkább kiemelje a szöveg regény minőségét. MacGregor főleg utazások alatt ír a laptopján, tetemes részét a regénynek a venezuelai dzsungelben írta, ahol napi rendszerességgel hívták a Lucasfilmtől miket kell megváltoztatnia, például Törökországra Hatayként kellett hivatkoznia, Mesa Verdét pedig kicserélni Utah-ra. A regényben szereplő utalások a kerekasztal lovagjaira a saját ötlete volt, ezért nem szerepel a filmben. A legtöbb fejtörést az okozta számára, kihagyja e az ifjú Indys nyitányt, és rögtön 1938-ban a hajón kezdődjék-e a regény, vagy pedig maradjon minden ahogy a forgatókönyvben szerepel. MacGregor ugyanis úgy érezte a nyitány teljesen más tónust kíván, ami másfelé vinné el a történetet.  

A végeredmény szerintem nem rossz, azokhoz képest amiket ezután MacGregornak saját kútfőből kellett írnia, mindenképpen jobb. Sok mindent megmagyaráz, amit a film nem. Például a film eleji rejtélyes alakot, aki csak Fedora néven szerepel a stáblistában. Ő egyfajta példakép Indy számára, akire sokkal jobban fog hasonlítani, mint saját apjára. Megkapjuk a kígyós részt, a sebhelyt, egyszóval az egész visszatekintés szerintem jól le lett írva. Hasonlóan Indy és Elsa kapcsolata, amit a filmben egy legyintéssel elintéznek. Az egyetlen, ami mindig zavart, hogy a filmben fiatalúrnak hívja az apja, itt meg meghagyták juniornak, szerintem meglehetősen olcsó megoldás, mondom ezt úgy, hogy a fordítás örök kedvencem Trethon Judit műve.

No de a lényeg, ahogy azt már fentebb megpendítettem, hogy Lucas annyira elégedett volt a mesterrel, hogy hosszútávú szerződést kötött vele, valamint megbízta a filmplakátokat is készítő Drew Struzant, hogy támogassa egyedi vizualitásával az író urat, akképpen, hogy elkészíti a borítókat. A többi már történelem, ahogy mondani szokás.

Második rész - a 'Prequels' REGÉNYEK

1991 - Indiana Jones és a delphi veszedelem (Rob MacGregor) Valhalla Páholy

1991-ben kezdik forgatni az Ifjú Indiana Jones sorozatot, ami Indy gyermekkorát és tinédzser éveit mutatja be 1920-ig. Így MacGregor kapta a lehetőséget, hogy megírja mi történt Indyvel az 1922 és 1934 között. Lucasnak további kikötési voltak azon kívül, hogy a regények ebben az intervallumban mozogjanak. Minden történetnek egy meghatározott évben kell játszódnia, nem tartalmazhattak szexjeleneteket, valódi MacGuffinokat kellett szerepeltetni nem pedig kitalált dolgokat, és a filmekből Indyn kívül egyedül Marcus Brody karaktere szerepelhet. MacGregor tehát azt csinált amit akart, kitalálhatta Indy vadonatúj előtörténetét, vagyis ezekben a regényekben sajnos nem találkozunk sem Marionnal, sem Abner Ravenwooddal, sem pedig Sallah-val, helyettük egy csomó olyan új szereplővel, akikről most hallunk először.

Például Shannonról a vörös hajú suhancról, aki Indy legjobb barátja és a „poénokért” felelős. Vagy Deirdréről, aki meg Indy első szerelme lesz - értelemszerűen ezeket el kellett tüntetni 1934-ig. Azután olyan anakronisztikus dolgokat is megtudunk, minthogy Indy szenvedélyes dzsessz rajongó, amire a filmekben egy mákszemnyi utalás sincs, csak az azóta non-canon sorozatban. Vagyis rengeteg karakteridegen dolog akadályozza meg, hogy igazán beleélhessük magunkat MacGregor Indy regényeibe. Az is furcsa, hogy Indy minden kalandjában találkozik a természetfelettivel, mégis materialista marad, aki nem hisz a Frigyláda varázserejében, a Grálban és sorolhatnám. Ennek a tizenkét kötetnek hivatalosan a semmitmondó Prequels sorozat címet adták. Olyan is lett.

MacGregor eredetileg minden regényt keretbe helyezett volna, ahol egy aggastyán Indy felvezeti a történetet, Lucas viszont ráparancsolt, hogy vegye ki ezeket a részeket, mert senki nem kíváncsi, hogy a hősét öregemberként lássa viszont. MacGregor csak egy évvel később tudta meg, amikor a sorozatot vetíteni kezdték, hogy ötletét Lucas mégis felhasználta. Eddigre azonban futószalagon megírt hat regényt, amit főleg annak köszönhető, hogy útikönyvírói háttere miatt már ismerte azokat az egzotikus helyszíneket, ahová Indyt is elutaztatta. Tudott tehát időt spórolni a kutatási fázison.

Ezek után két részig Martin Caidin vette át a stafétát, – eredetileg úgy volt, hogy a maradék hatot ő írja, de a második regény után meghalt – így az utolsó négyet Max McCoy-ra bízták. Ők már csak évente egy könyvet írtak - állítólag ezek jobbak is, mert Lucas visszavonta azt a megkötést, hogy ne szerepeljenek a filmből ismert mellékalakok. De itthon erről mit sem tudhatunk, mivel a Valhalla csak MacGregort könyveit adta ki, és egy Caidin kötetet, azután leálltak a sorozattal. MacGregor 2009-ben írt egy hetedik könyvet is, ami a Staff of Kings kétes értékű PSP játék adaptációja lett volna, de végül ez a játék megjelenési ütemtervével kapcsolatos problémák miatt mégse adták ki. Tizennégy évvel később, vagyis idén végül e-book formátumban jelent meg. 

És hogy miért írtam le mindezt? Mert ezekről a könyvekről sokat elmond bérmunka mivoltuk. Igazából az összes ígér valami nagyívű kalandot, és a végeredmény egy közepes Relic Hunter epizódban merül ki. Így utólag nagyon bánom már az időt, amit az elolvasásukra szántam. Ebben a részben ahol 1922-ben járunk, még egy különösen kínos románc is kapott helyet. De hát Indiana Jones sok haszontalanságra rávett… mondjuk öt év történészképzésre az egyetemen.

1991 - Indinana Jones és az óriások tánca (Rob MacGregor) Valhalla Páholy

A második kötet egy paraszthajszálnyival már jobban sikerült, de azért túl sokat ne várjunk tőle. Azért mondom, hogy jobb, mert az első kötetben Indy még nagyon fiatal volt, itt már befejezte a tanulmányait, és megkezdi a tanítást egy Londoni egyetemen. 1922-ből rögtön három évet ugrott MacGregor így 1925-ben járunk. A helyszín is jobb, Stonehenge sokkal misztikusabb mint a valahol talán létező Delphi jósda - lehet nagy titkot árulok el, de nem ott volt eredetileg, amit most Delphinek hívnak, csak kellett egy hely, hogy az emberek tudják mihez kötni. Érdekesség, hogy ez az egyetlen helyszín, ahol MacGregor maga sose járt.

Azután itt ismerkedik meg Indy első nagy szerelmével, akit ugyan honnét is vadászna le mint hallgatói népes táborából. Hogy MacGregor mennyire nem tudott elszakadni a sztereotípiáktól mi sem bizonyítja jobban minthogy a hölgyemény skót… Egyébként értem mit akart ezzel elérni és megalapozni a karakternek, az is lehet hosszútávon gondolkodott, hiszen ekkor még úgy volt mind a tizenkét kötetet ő fogja írni, így megtehette azt is, hogy ezeket a regényeket egymásra építette, és a karakterek lassabban fejlődnek. De a helyzet az, hogy nem volt elég tehetséges, hogy mindezt kivitelezze, és ez odavezetett, hogy a karakterek SEM fejlődnek semmit. Ha nem hasonlítanának Fordra a borítók, akkor ez az Indiana néven emlegetett hős lehetne az egyik vándor szabólegény is, akkor se vesztenénk sokat. Pl. Shannonról itt már végképp kiderül, hogy ő lesz az ügyeletes mókamajszter - ha… ha…

Igazából Merlin legendáját akarta itt MacGregor megfogni, de, hogy mi is az Óriások tánca? Nos, azon mai napig lehet gondolkodni. Ráadásul ennek a kezdeti két kötetnek van még egy hátulütője. Fentebb már méltattam Drew Struzan csodálatos borítóit, de ez az első kettő, hát finoman fogalmazva is meglehetősen alibi munka volt. Az elsőnél ráadásul csak az elülső borítót kérték tőle, a hátulsó oldal sima piros - mondjuk ízléses, és jól áll neki. A második regénytől kezdve viszont kétoldalas borítókat festett, bár itt még a messzi Stonehenge sem tudja feldobnia  tájat. Sajnos sehol nem találtam róla szűz borítóképet.

1991 - Indiana Jones és a Hét fátyol (Rob MacGregor) Valhalla Páholy

A Hét fátyol több szempontból is jobb az első két résznél. Egyrészt, nézzetek már rá erre a borítóra, egész egyszerűen megőrülök ezekért a montázsokért, amire minden lényegi momentum rákerült - még úgy is, hogy Indy karakterét a Végzet Templomából lopta Struzan, jó értelemben. Ez az első borítója amin nagyon odatette magát, és egyre jobbakat festett, egyre nagyobb vásznakon Itt szerepel először Marcus Brody, és hála az égnek mellőznünk kell Jack Shannon alakját.

A könyv a Hét Elveszett Aranyváros legendáját eleveníti fel, így szerepeltet egy valós alakot is - érdekes lenne tudni, hogy kaptak erre engedélyt - Percy Fawcett ezredest, aki megszállottan kutatta Z-t, az elveszett várost Dél-Amerikában. Egészen addig míg a Mato Grosso őt is el nem nyelte. Kis érdekesség, a mi Harrison Fawcettünk is tőle eredezteti nevét, mert nagyon lenyűgözte ez a történet, mármint nem MacGregoré, hanem a valós Fawcett expedíciója.

A Hét Fátyol MacGregor legkedvesebb regénye a hat közül, mert tetszett neki az 1926-ba helyezett alaphelyzet, és ahogy ez a rész szorosabban kapcsolódik az előzőhöz. Értsd a Deirdrével történtek miatt Indy viszonya a nőkhöz teljesen megváltozik, és többet nem akar senkihez sem kötődni. A gondolat jó, a kivitelezés megint salabakteri - nem salamoni, az más tészta. Ugyanis nem igazán érezzük át Indy tragédiáját. Indynek eleve az áll jól, hogy csajozik, minden nőt megkap és a végén lelécel. Szóval nem olyan mint mi.

1992 - Indiana Jones és az Özönvíz legendája (Rob MacGergor) Valhalla Páholy

MacGregornak ez volt a tetőpont. Az itthon kapható könyvek közül nekem is ez volt a kedvencem. Egészen egyszerűen azért, mert a negyedik könyvre szerzett annyi rutint, hogy írt egy izgalmas kalandregényt. Körülbelül olyat amilyennek az elsőnek kellett volna lennie. Persze semmi extra, de kb. úgy kiemelkedik a sorozatból, mint az Ararát, ahol megpihent Noé bárkája. Apropó Ararát, szerintem azért ez a legjobb történet, mert ebben szerepel a legjobb MacGuffin. A bárka. Egy olyan sztori, amit mindenki ismer, aki egyszer is a kezébe vette a Bibliát. Sőt az Özönvízhez nem is kell kereszténynek, vagy zsidónak lenni, mert szinte minden civilizáció teremtésmítoszában megjelenik, ami azt sugallja, hogy valóban volt régen valami nagy áradás. A három filmből is azért jobb az első és az utolsó mert a Sankara köveket senki nem ismeri.

Utólag ezzel magyarázta a sikert MacGregor is, merthogy ez a rész produkálta a legtöbb eladást is. Meg nem erősített hírek szerint sokáig úgy volt emiatt, hogy kicsit átírva erről szól majd a negyedik rész, és MacGregor írta volna a forgatókönyvet is. Bizony, a negyedik részt, már a 90-es évek elején tervezték, aztán mi lett belőle! A könyv az első három rész miatt már egy megacélosodott Indyt mutat be, 1927-ben járunk, vagyis az idő is telik, Indy még mindig felesége halálán rágódik, ami mondjuk érthető. Azután végleg búcsút veszünk Jack Shannon karakteréről is, hogy hogyan az kiderül a regény végén. Az első verzióban szerepelt egy káromkodás, amit Lucas azonnal kihúzatott amint értesült róla, és újabb szabályként bevezette, hogy Indiana Jones ne káromkodjon! Szó mi szó, ha csak egy könyvet szeretnél elolvasni a sorozatból, vagy egynek akarnál esélyt adni ez legyen az!

Nem tudok elmenni az újabb csodálatos Struzan borító mellett, amit szintén a legjobbnak tartok a sorozatból. Ez volt az utolsó kötet, amire még Struzan rajzolta az Indiana Jones logót, az ezután következőkre már nem vele készítették a tipót, mert Lucas úgy vélte így nagyobb teret kapnak a külföldi kiadók és saját szájuk ízére szabhatják a könyveket. Úgy is lett, nézzétek csak meg a brutális német kiadásait ezeknek a könyveknek. Apró fan fact, MacGregor megkérte Struzant, hogy adja neki a borító festményét, de a képzőművész annyit kért érte, hogy az író inkább úgy döntött majd nézegeti kicsiben a könyvborítón.

1992 - Indiana Jones és az Unikornis öröksége (Rob MacGregor) Valhalla Páholy

Erről a regényről már nem tudok sokat regélni, aminek elsősorban az az oka, hogy olyan semmilyen, vagy ahogy szoktam volt fogalmazni: középszar. Nem elég rossz hogy olyan fájó nyomot hagyjon mint a Belső világ, de nem is olyan jó, hogy kellemes emlékeket ébresszen, mint tette azt az Özönvíz legendája.

Ismét ugrunk egy évet, most 1928-ban járunk, és már elnézést, de egy Noé bárkája után, kapunk egy ilyen baromságot mint az unikornis gyógyító erejű szarva… Szoktam aposztrofálni ezt a regényt az Unikornis Ökörségének is. Továbbá erősen spoileres a jelen esetben ismét gyönyörűséges borító. Indy megismerkedik egy nővel - afféle Elsa prototípus -, az a könyv egy pontján nagyon rosszul lesz - elfárad :D - de Indy meggyógyítja - tittirittííí - és minden marad a régiben. khm... Sajnos.

1992 - Indiana Jones és a Belső Világ (Rob MacGregor) Valhalla Páholy

No eljutottunk a legaljáig. MacGregor úgy fogalmaz a hatodik regény után kiégett, és kellett neki egy kis szünet. A szünet olyan jól sikerült, hogy el is vették tőle a sorozatot, és soha többé nem kapta vissza - bár ígéretet azt kapott rá. A hatodik regény olyan borzalmas fogyást produkált, hogy Lucas úgy gondolta ideje frissíteni, hátha valaki majd új löketet ad a Prequelsnek. Ugyanis ezek a regények nem csak nekünk nem tetszettek - a Valhalla is megbánta, hogy kiadta őket, és azóta se ácsingózik senki az újrakiadásért, nem véletlenül lehet ezekből olyan szép újakba botlani az antikokban sem, hiszem a raktárról ürítik őket mai napig - , de az amerikaiaknak se.

Pedig az 1929-be helyezett Belső világnak nem rossz a settingje, elvégre a Húsvét-szigetek különös szobrai sokak fantáziáját megmozgatják mai napig. Sokkal inkább az a baj az egésszel, hogy MacGregor már annyira elszállt a baromságokkal, hogy egy teljesen értelmezhetetlen ezoterikus történetet eszkábált össze. Például afféle meta elemként megjelenik Merlin - a Húsvét Szigeteken - akivel Indy még a második könyvben találkozott. Tudom SPOILER!, de mivel a Valhalla kiváló érzékkel lőtte le ezt az amúgy sem túl nagy meglepetést a fülszövegben ezért talán mégsem az. A borító se tetszik ezúttal, nem túl ötletes, ahogy Indy enervált feje kitölti a 40%-át a festménynek.

Viszont ezeknél is sokkal nagyobb probléma, ami MacGregor összes történetére jellemző: középszerű és unalmas. És ezt sajnos az író soha nem tudta levetkőzni - még az agyondicsért Özönvíz legendájában sem! -, pedig hat regényen keresztül azért némi nemű fejlődés elvárható lett volna. De hát ilyenek a bérírók, akikbe azért lássuk be minden zsánerbe bele lehet futni, és legtöbbször hasonló jellemvonásokkal bírnak.

1993 - Indiana Jones és az Égi kalózok (Martin Caidin) Valhalla Páholy

Az utolsó Jones regény, ami megjelent nálunk a sorozatban úgy esett, hogy az első lett, amit olvastam. Bár ez sem egy non plus ultra, azért annyi kiviláglik belőle, hogy Caidin sokkal ügyesebb író MacGregornál. Például tud képet festeni. Mai napig emlékszek a hatásos nyitójelenetére, ahogy a páncélozott vonatot kirabolják a nácik. Vagy arra, hogy Indy egy Leicával fotózza az ufók elleni/melletti bizonyítékot, miközben Gale a repülőgépet irányítja. Caidin kétségkívül szerencsésebb helyzetben volt, 1930-ban járunk, már felbukkanhattak a nácik, igaz nem annyira hangsúlyosan. Nem kellett bugyuta karakterekkel foglalkoznia, mert azokat MacGregor egytől egyig szanálta.

Kapunk egy sokkal életszerűbb női karaktert, Galet, aki vagány, meg szép, kitartó, és még jó szövegei is vannak, egyszóval olyan nő, akire Indy felfigyelne, és nem egy ilyen Dehogynem, Deirdre, vagy ki. Az egyetlen furcsaságot talán az okozza, hogy a story közben nincs sok misztikum, illetve ami van az inkább sci-fi, mert SPOILER!!! sokáig azt lehet hinni Indy talál bizonyítékot az UFO-k létezésére, de aztán kiderül, hogy a repülő csészealjakkal a kormány kísérletezik, illetve az ő titkos repülőszerkezeteik, amikkel egy közelgő háborúra készülnek fel. EDDIG TART A SPOILER!!!! Mindenesetre ha van kedved olvasni Jones regényt, ez a másik amit tudok ajánlani, sokkal kevesebb az esélye, hogy megbánod, mintha a többivel próbálkoznál.

No de mivel kezdek túl sokat beszélni erről a regényről, gyorsan beteszek ide pihentetésképpen egy újabb Drew Struzan borítót, amit az 1997-es Üreges Földhöz készített, szerintem nagyon szép.

Caidin sok hasonló könyvet írt, – pl. a Bermuda háromszög rejtélye, vagy a kultstátuszba emelkedett Végső visszaszámlálás regényverziója – szóval azokra jobban hasonlíthat, sokkal militaristább vonalat képviselt mint elődje, valamint értett a repülőgépekhez is, lévén a telkén összebütykölt egy Junkers 52-est, amivel fel is szállt. Tehát ebből a szempontból könyve eszméletlen hiteles és autentikus, híres volt a precizitásáról, ahogy a szakmai dolgokat leírta, éppen ezért helyenként kicsit száraz is. A Jones életérzést azonban ez a sok repülés háttérbe szorítja - az archeológiához nem értett -, nem véletlen, hogy a női karakter is pilóta. Élete vége felé Caidin kicsit meg is hülyült, legalábbis azt állította, hogy képes a telekinézisre, de valahányszor megpróbálták rávenni, hogy bizonyítsa érthetetlen módon visszakozott.

Caidin ezen kívül összesen egy regényt írt még a sorozatba, Indiana Jones és a Fehér Boszorkány címmel, de azt sosem adták ki nálunk - akkor sem, amikor az eredeti regényeket a negyedik mozifilm miatt újra kiadták, egy kiadó sem merte bevállalni azt, amit a Valhalla. Utána pedig meg is halt, és a stafétát maradék négy regény erejéig Max McCoy vitte tovább - aki a legjobbakat írta a külföldi kritikák szerint. Nálunk pedig újabb sorozat fulladt be és maradt félbe, kurtán furcsán, ahogy az a 90-es években nem egy többre érdemes sorozattal történt.

El ne felejtsem méltatni Drew Struzan fantasztikus borítóját, ami pedig az egyik legjobban sikerült a sorozatból.

ZÁRSZÓ

Zárásként felsorolnám a nálunk meg nem jelent regényeket, amiket harminc éve egy kiadó sem publikált, és beteszem az utolsó Struzan borítót, csak mert szerelmes vagyok beléjük. Ezt az 1999-ben publikált Secret of the Sphinx-hez festette. És ha már ennyit beszéltem erről a festőről, illik elmondani, hogy Indiana Jones mellett rengeteg egyéb 80-as évekbeli filmhez is készített moziplakátokat, mint például a Csillagok Háborúja, Szárnyas Fejvadász, Rendőrakadémia, Vissza a Jövőbe és megannyi más blockbuster.

1994 - Indiana Jones and the White Witch (Martin Caidin - 1930)

1995 - Indiana Jones and the Philosopher's Stone (Max McCoy - 1933)

1996 - Indiana Jones and the Dinosaur Eggs (Max McCoy - 1933)

1997 - Indiana Jones and the Hollow Earth (Max McCoy - 1934)

1999 - Indiana Jones and the Secret of the Sphinx (Max McCoy - 1934)

2009 - Indiana Jones and the Army of the Dead (Steve Perry - 1943)

Nem tudom, hogy a Prequels azóta canon maradt e, mert az Ifjú Indiana Jones már nem az, de ezen kívül egy sereg nyomtatott kalandja készült odaát Indynek, amiből mi semmit nem kaptunk. Van egy Untold Adventures sorozat ami már a háború alatt játszódik. Azután létezik nyolc regény, amit Wolfgang Hohlbein írt 1990 és 1994 között külön német nyelvterületre, ezek egy kivételével 1939-43 között folytatják Indy viszontagságos életét. Vannak dobókockás Find Your Fate könyvek, egy harmincnégy részes képregénysorozat Further Adventures néven a Marveltől, amik a nagy filmek között játszódnak, és vannak képregények a Dark Horse-tól is a 90-es évekből, meg persze videojátékok, amik közül toronymagasan kiemelkedik a LucasArts gyártotta Fate of Atlantis, de olyannyira, hogy a fanok mai napig azt tartják a hivatalos negyedik résznek.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4