Múltheti cikkünk folytatódik, ezúttal az 5 legjobb filmrendezővel. Amúgy ne legyenek illúzióitok. Én érzem a legjobban, mennyire szubjektív ez a lista, dehát nem tudok mit tenni, ha egyszer bizonyítottan ők a legnagyobb kedvenceim. A legutóbbi felhozatal után mit tippeltek, kik lesznek rajta a listán?

5.

Tim Burton

Egészen furcsa, kicsit félelmetes valami lapul a sötétben. Mikor előbukkan még mindig csúnya, de már kevésbé ijesztő, és tagadhatatlanul sugárzik belőle egyfajta báj, amitől rögtön közelebbnek érzed magadhoz. Azt hiszem, Burton pályafutását ez a jelenet írja le a legjobban. Nagy személyes kedvencemről beszélünk, akit legutóbbi filmjei miatt divatos lett szapulni, de aki volt már kitaszított, elesett, magányos, vagy érezte már magát különcnek, és zavaróan másnak, annak tutira bejön Burton különleges világa. Mert ő azon kevés rendező közé tartozik, aki mindig saját világokat teremt mozijaiban, a stílusa, látványvilága azonnal felismerhetővé teszi, már legelső kisfilmje, a Vincent óta. Később Batmant is a saját képére formálta, ami leginkább a második részben teljesedik ki, és sokan emiatt nem szeretik az ő feldolgozását, pedig épp ettől a művészi hozzáállástól váltak többé egyszerű képregényadaptációknál. A ’90-es években volt leginkább a topon, amikor készített egy teljesen egyedi rendezőportrét, minden idők legrosszabb rendezőjéről, Ed Woodról, őrült marslakós paródiát Jack Nicholsonnal, vagy féktelenül tombolt egy gótikus mesében, örök kedvencével Johnny Depp-el az Álmosvölgy legendájában. Bár nem ő rendezte, személyétől teljesen elválaszthatatlan a Karácsonyi lidércnyomás című stop motion mese, amely egyértelműen a legjobbjai közé tartozik, ebben pedig nem kis szerepe van elmaradhatatlan alkotótársának, a zeneszerző Danny Elfman-nek. A 2000-es évekre már kicsit megcsappant a lendülete, de azért még futotta egy Nagy halra, legutóbbi filmjeire azonban már teljesen elfáradt művészi szempontból, a bevételek tekintetében viszont csúcsra röpítette az Alice Csodaországban. Mindenesetre én őszintén reménykedek egy újabb Burton reneszánszban, és hogy ez a hatalmas kedvencem képes még hozzá méltó mozikkal megörvendeztetni engem az elkövetkezendő évek során.

 Legjobb filmje:

Ollókezű Edward

4.

Quentin Tarantino 

A videotékából a ’90-es évek nagyágyújává előlépett zseniről már mindent mindenhol összeírtak, így róla közhely bármit is mondani, miután egyesek istenként tisztelik, mások pedig a sárga földbe alázzák. Az biztos, hogy egy teljesen megkerülhetetlen alkotóról beszélünk, akinek érdekes módon első mozija, a Kutyaszorítóban gyakorlatilag teljesen visszhang nélkül maradt a bemutatásakor az ügyes sztori, az elképesztően jó párbeszédek, a drámai végkifejlet és a csodálatos színészek ellenére is. Ugyanígy járt az első forgatókönyvéből készült Tiszta románc is; ezeket a filmeket csak a mindent elsöprően sikeres Ponyvaregény után fedezte fel magának a közönség, hogy aztán egyből a kultstátuszig repítse őket. A Ponyvaregény hatásáról szintén közhelyszámba megy bármi, jelen cikk írójának egyik elsőszámú kedvencéről van szó, olyan moziról, amiben tökéletes egységbe forr a nonlineáris történetvezetés a témával, a teljesen új oldalukról bemutatkozó színészekkel, és a fantasztikus dumákkal. A Jackie Brown ehhez képes egyértelmű visszalépés, de még így is egy rendkívül élvezhető film, amit rengetegszer meg lehet nézni. Ezek a mozik mégis elsősorban Tarantino írói erényeit dicsérik, később 2003-ban a Kill Billben bizonyította be, hogy rendezőként is képes egy ilyen monumentális, több szálon futó, a nézőt sok szempontból megdolgoztató mozit levezényelni. A Halálbiztos ehhez képes csak egy gyenge ujjgyakorlat tőle, de a Becstelen brigantyk már ismét egy olyan mozi, ami számtalan felejthetetlen jelenettel, kiváló karakterekkel dolgozott, ami még hibái ellenére is sokszor újranézhető. Hamarosan pedig a filmbuzi tolvajrendező westernjét üdvözölhetjük a világ nagyvásznain.

Legjobb filmje:

Ponyvaregény

3.

Woody Allen 

Az örök new yorki, neurotikus, zsidó értelmiségit szintén rengetegen utálják már ránézésre is, de valószínűleg jóval többen szeretik. Ő az az ember, aki élete első Oscar-ját azért nem vette át, mert az Akadémia ünnepélye egybeesett az ő szokásos péntek esti jazzelőadásával. Erre a listára azért kerülhetett fel ilyen előkelő helyre, mert egy elképesztően egyedi alkotóról beszélhetünk az ő esetében, aki egyben hihetetlenül termékeny is volt pályafutása során, így óhatatlanul is be-becsúszott jópár gyengébb mozi, de a mérleg másik oldalán sokkal több jó filmet találhatunk, mint bárki másnál. Már első rendezése, a Fogd a pénzt, és fuss is a mai napig az egyik legjobb vígjáték, nem véletlen, hogy a blog híres-neves toplistáján is helyet követelt magának. Allen stílusa az Annie Hall-ra forrott ki leginkább, és aztán a ’80-as évek végig ennek a szellemében telt, miközben Allen olyan példaképeihez igyekezett felnőni, mint Ingmar Bergman, vagy Federico Fellini, és ódát intézett a rádióhoz (A rádió aranykora) illetve a mozihoz egyaránt (Kairó bíbor rózsája). Az olyan gyöngyszemekről sem szabad elfeledkeznünk, mint a Lövések a Broadway-n, de a ’90-es években egyértelműen az Agyament Harry volt a legjobb filmje, amely egy rendkívül mély, ám annál ötletesebb és humorosabb szembenézés saját magával. A 2000-es években elhagyta a filmjeiben örök helyszínül szolgáló New York-ot, és a komolyabb témájú Match Point-tal keltett figyelmet, ami lényegében a korábbi Bűnök és vétkek témáját feszegette újra. Legutóbb pedig az Éjfélkor Párizsban-nal aratott nagy sikert, ami a tavalyi év legkellemesebb moziélménye is volt egyben. Woody Allen állandó témái, az elmúlt korok iránti nosztalgia és a párkapcsolatok bonyolultsága forrt egybe egy olyan hangulattal, amit mindnyájan szívesen élünk át. És akkor most sajdul bele a szívem, hogy egy ilyen felsorolás után, hány remek filmet nem említettem meg vele kapcsolatban.

Legjobb filmje:

Annie Hall

2.

Sergio Leone

A hatalmas olasz oroszlán teljességgel megkerülhetetlen. Egy olyan alkotóról beszélünk, aki fogott egy végtelenül népszerű, ám teljesen begyepesedett, tipikusan amerkai filmzsánert, és úgy kirázta a gatyájából, hogy már rá se lehetett ismerni. A morális gátjaiktól levetkezett, borostás westernistenek Ennio Morricone fantasztikus zenéjével a háttérben állnak egymással szemben, a feszültség pedig egyre csak fokozódik. Aki csak egyetlen Leone filmet látott, az sosem felejti el ezeket a képsorokat. A pisztolypárbajok egyfajta fennköltséget kaptak, amitől többé váltak annál, semmint hogy két fickó megpróbálja kinyírni egymást. Leone mozijai úgy hihetetlenül férfiasak, tökösek és ízig-vérig cool-ak, hogy nem hiányzik belőlük a líra, a költészet, vagy az érzelmek megjelenítése. Ezért van az, hogy a legutolsó, műveletlen parasztember éppúgy tudja értékelni Leone halhatatlan klasszikusait, mint a kiégett, sznob filmesztéták, akik nem győzik újra- és újra megnézni ezeket a mozikat, miközben egyfolytában hivatkoznak rájuk. Ennél több talán nem is létezik egy rendező számára, minthogy mindenki számára örökérvényű, magas művészi színvonalú, ám végtelenül szórakoztató filmeket készíthet. Nem mellesleg neki köszönhetjük a filmtörténet egyetlen olyan trilógiáját, amelyben a filmek színvonala részről részre emelkedett egyre elképesztőbb magasságokba, mindezt úgy, hogy már az első rész olyan forradalmi jelentőségű volt, hogy önmagában egy külön műfajt, egy teljesen új stílust teremtett. A maga idejében persze Leone elsősorban Európában volt igazán sikeres és elismert alkotó, Amerikának még kellett egy pár évtized, hogy beismerje, hogy egy olasz rendező lazán lepipálta az ő egész filmgyártásukat. Errefelé kétségtelenül a Volt egyszer egy vadnyugat Leone legszélesebb körben rajongott filmje, de semmiképp sem szabad elfeledkezni a hihetetlenül hosszú, ám rengeteg emlékezetes pillanatot tartogató Volt egyszer egy Amerika című gengsztereposzról sem. Leonével kapcsolatban az egyetlen bánatom, hogy mindössze hét filmet hagyott az utókorra.

Legjobb filmje:

A jó, a rossz és a csúf

1.

James Cameron

Ennyi halhatatlan művészember után talán furcsa, hogy az első helyen éppen a világ legsikeresebb, éppen ezért oly sokat kárhoztatott filmrendezője áll, akit sokan nem tartanak másnak, mint ügyes iparosnak és ravasz üzletembernek. Az Avatar-t szeretni szinte cikinek minősül manapság, mivel olyan gigantikus sikert aratott szerte a világon. És legszívesebben én sem őt tenném az első helyre, de olyan megkérdőjelezhetetlen adu ászok vannak Cameron filmográfiájában, mint a világ két legjobb folytatása, egyben a minden idők legjobb mozijai között számon tartott Aliens és Terminátor 2. Cameron szintén egy folytatással kezdte a pályafutását, a Piranha 2-vel, amiben már könnyedén kiérezhető néhány rá jellemző stílusjegy, de összességében mégis egy elképesztően rossz filmről beszélhetünk, amin ma már csak röhögni lehet. Ehhez képest hatalmas ugrást jelentett a Terminátor első része, ami tökéletesen egyesítette magában az akció gyorsaságát, a sci-fi fantasztikumával és a legjobb horrorok feszültségével. Az Aliens-el még egy szintet lépett feljebb, ugyanezzel a végtelenül ütős hármas kombinációval, de közben végig tökéletesen tiszteletben tartotta Ridley Scott eredeti elképzeléseit, miközben okosan ki is bővítette annak univerzumát, így megalkotva a legjobb Alien mozit. Később saját agyszüleményét, a Terminátort is folytatta, de egy fokozattal magasabbra kapcsolt minden tekintetben, csakúgy mint az Aliens-nél, ennek köszönhetően érte el addigi legnagyobb sikerét. Arnolddal összefutott később még egy kiváló akciókomédia, a Két tűz között kedvéért, majd elkészítette minden idők legtöbbet kereső moziját, a Titanic-ot, amit szintén divat fikázni, de egy végtelenül profi, elképesztően látványos, és nagyon izgalmas moziról beszélhetünk, ami igazság szerint kissé naiv, és helyenként valóban nyálas is. Később Cameron az Avatarral tért vissza, ami színvonal tekintetében még a Titanic-hoz képest is komoly visszalépés, de már a látványvilág miatt feltétlenül érdemes időt szánni a buta indiánmesére.

Legjobb filmje:

Terminátor 2 – Az ítélet napja

Kit hiányolsz a legjobban a listáról? Ki az, aki szerinted abszolút érdemtelenül szerepel? És, ami a lényeg: MIÉRT? Írd meg!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!