Tim Burton klasszikus bábfilmje amióta először láttam minden karácsonykor kötelező program, és még mindig nem sikerült megunni.

Azonban ezt a filmet ténylegesen nem Burton rendezte, hanem egy Henry Selick nevű úriember, de maga a történet, a karakterek és a látványvilág olyannyira összetéveszthetetlenül viseli magán a különc Burton keze nyomát, hogy ha akarná se tagadhatná le. Természetesen nem akarja, mivel élete egyik legjobb munkája, sőt körömszakadtáig védelmezi, ha éppen arról van szó: nem olyan rég a Disney ugyanis újra fel akarta dolgozni ezt a rendkívül népszerű mesét a manapság divatos számítógép animáció segítségével, de Burton ezt hál'istennek nem hagyta, pedig nyilván jelentős összegeket kínáltak fel neki. Igaza is van, hogy semmi pénzért nem engedi, hogy megerőszakolják a "gyermekét".

De mitől is olyan jó a Karácsonyi lidércnyomás? Először is, alapból rendkívül tiszteletre méltó, hogy 1993-ban az akkorra már kissé letűnt, és emberfelettien időigényes stop motion technikával alkották meg az egész filmet. Minden egyes másodpercet képkockánként kellett felvenni (1 mp/24 kocka), és a bábokat, no meg a díszletet ennek megfelelően mozgatni. Persze, ehhez nyilván fel kellett építeni ezt az egész világot, meg az összes szereplőt is. A látvány pedig valami fantasztikus, egyáltalán nem tűnik egyetlen pillanatra sem darabosnak, vagy idejétmúltnak, sokkal inkább lenyűgöző az, amit láthatunk, különösen ha tudjuk, milyen gigantikus munka áll mögötte.

A történet szintén kiváló, remek és jellegzetesen "burtoni" alapötletre épül, amelyet következetesen és humorosan visznek végig, nem mellesleg pedig egy eddig sosem látott, teljesen különleges világba kalauzol el minket a Karácsonyi lidércnyomás. A karakterek alapból ellenszenves kívülállók lennének, mégis kivétel nélkül emlékezetesek, sőt mindannyian szerethetőek, nagyon egyediek, ahogy azt Burtonnél már amúgy is megszokhattuk. Romantikus szál is szövődik a Csontvázkirály, illetve az összefércelt lány között, de ez is annyira szép és giccsmentes, hogy sokkal inkább pozitívumként kell értékelni.

A film sötét, morbid humora egyenesen fantasztikus, ahogy a halloween-i szörnyek totálisan félreértik a karácsonyi ünnepet, mégis a lehető legnagyobb lelkesedéssel vetik bele magukat a szervezésbe már önmagában megmosolyogtató. De alapvetően rengeteg képi humort láthatunk, az egyik kedvencem például a saját agyát vakargató feltaláló. Amikor pedig a kis lurkók megkapják a brutálisabbnál brutálisabb karácsonyi ajándékokat, amelyek nem egyszer még meg is támadják őket, hát az tényleg a mozi abszolút csúcspontjának tekinthető.

Tehát csodálatos a látványvilág, nagyon jók a figurák, egyedi a történet, mi kellhet még? Eddig nem említettem, de a Karácsonyi lidércnyomás egy musical, innentől kezdve pedig egyértelmű, hogy jó dalokra van szükség. A poén az, hogy ezek a dalok nem egyszerűen csak jók, hanem valami egészen elképesztően fantasztikusak. A zeneszerző ugyanis nem volt más, mint Tim Burton állandó munkatársa, az akkoriban filmzenei remekműveket (Ollókezű Edward, Batman visszatér) magából sorra ontó Danny Elfman, aki természetesen ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. Minden erénye ellenére a Karácsonyi lidércnyomás elsősorban a zseniális dalbetétek miatt válik felejthetetlenné. Nem csak remekül illenek a látottakhoz, de minden egyes dal hozzájárul a film hangulatához, nem mellesleg pedig rendkívül élvezetesek, és fülbemászóak. Nehéz lenne egyértelmű csúcspontokat találni, mert már az elején tökéletesen magába szippantja az embert a "This is Halloween" de ott van még a "Jack's Lament" fájdalmas szépsége, a "What's this?" ellenállhatatlan humora, és akkor még meg sem említettem mondjuk a "Making Christmas"-t, vagy a "Kidnap the Sandy Claws"-t. Ezek után természetesen már mondanom sem kell, hogy ezek a dalok önmagukban is kiválóan megállják a helyüket, így a soundtrack beszerzése egyenesen kötelező a megtekintés után.

Itthon többféle változatban kapható dvd-n ez az igazán különleges klasszikus, az egyik verzión állítólag még magyar szinkront is találhattok, amit ugyan soha nem hallottam, de nem szándékozom ezzel kínozni magamat. Tim Burton egyik legjellegzetesebb és éppen ezért egyik legjobb művét azonban mindenkinek ajánlom a figyelmébe a lehető legjobb szívvel. Alig várom, hogy újra megnézhessem.