Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Beszélő állatok, áthágott fizika – Kutya és macska kritika

2024. február 27. - Filmbook

Mondj egy kibékíthetetlenül sztereotip, de alapvető ellentétet az állatvilágból. Ugye, hogy a kutya és a macska jut eszedbe? Na és akkor mondj egy hasonlóan frappáns, civakodásra, egymás agyára menésére, de egyszerre egymáshoz vonzódásra is képes párost úgy en bloc a bolygón? Hát persze: a férfi és a nő.

kutyamacska_poszter.jpg

A film története három szálon fut. Az egyiken egy emberpáros szedi szét egymást – Monica (Reem Kherici), a macskáját instán sztárolgató cicacuccmániás negyvenes nő és Jack (Franck Dubosc), az ötvenes évei végén járó, minden hájjal megkent ékszertolvaj férfi -  akinek fantasztikus színészi alakítását legutóbb a Tíz nap anyu nélkül 2-ben élvezhettük. Kényszerszövetségük csupán arra épül, hogy mindketten elvesztettek egy nekik más-más okból fontos házikedvencet: Monica az agyondédelgetett, babakocsiban tologatott Diva nevű macskáját, Jack pedig a legutóbbi rablásánál véletlenül arratévedt kóborkutyát, aki egy szerencsétlen pillanatban lenyelte a zsákmányt, egy óriási rubint.

A másik szál a két teljesen különböző élethelyzetből jött elvesztett állatka meneküléséről, és gazdáikhoz hasonlóan lassan szövődő barátságáról szól, ahol a macska természetesen lány, míg a kutya fiú, mert itt is maradunk a sztereotip talajon. A harmadik szál egy mindkét párost üldöző figura, Brandt, a zsaru (Philippe Lacheau), aki az elrabolt rubin nyomába szegődik, de mivel nem válogat a módszerekben, nem vívja ki szimpátiánkat, automatikusan megkapja a főgonosz titulust.

Ezzel mondhatni a film önmagában egy sablontörténet. Már a legelső felvetésnél tudjuk borítékolni a végkifejletet. Mégis mi tartson a moziszékben nyolcvan percig? Nos, ha nem akarunk mély filozófiai kérdésekbe bocsátkozni, csupán elengedni mindent, és hagyni magunkat szórakoztatni egy agyament francia vígjátékon, arra tökéletes a film. A történet pont azért, mert a sablonosság biztonságérzetébe ringatja a nézőt, meg is lepi pár fordulattal, de főleg helyzetek terén, nem annyira a végkifejletben, habár még az is tartogat pár vicces megoldást. Ami a film erőssége az valóban a helyzetkomikum. Bevallom, akadt olyan poén, amin magam is hangosan felnevettem, és hát ennek a filmnek ez a legfőbb célja. Persze el kell engednünk hozzá olyan tudásunkat, mint a fizika, mert a gegek többsége olyan, mintha a Roger nyúl a pácban Firka városába tévedtünk volna, csak élő szereplős, valóságosnak tűnő világban. Már ha az valóságos, hogy végig két CGI-állat a főszereplő. Igen, végig, sehol egyetlen pillanatra nem bajlódtak betanított kutyával vagy macskával.

kutyamacska_ajanlo01.jpg

Szóval, ha képesek vagyunk az elején elfogadni, hogy ez a két digitális állat nemcsak valódi, de még beszélni is tudnak, akkor a többi geget már simán meg tudjuk ugrani. Már ha hiszünk olyan jelenetnek, mint mikor Brandt el akarja találni a két menekülő állatot egy hirtelen lekapott autódísztárcsával, amit akár egy frizbit – vagy még inkább Xéna hírhedt korong alakú fegyverét utánozva – eldob, de az beleütközik egy teherautó ponyvájába, amiről visszapattan, és olyan erővel süvít vissza Brandt feje felett, hogy leviszi a haját egy sávban. Ez volt az a pont, ahol a moziban ülő néhány huszonéves felmordult, az egyik szóvá is tette hangosan, hogy „Na jól van már, ki hiszi ezt el?”, habár kedvem lett volna megkérdezni, hogy „Ember, a beszélő állatokkal eddig amúgy semmi gondod nem volt?”

A film végkifejlete kedves, vicces és tulajdonképpen akad benne meglepetés is. Mondhatnám, hogy családi mozi, hiszen most is tele volt gyerekekkel a terem, de szólok, hogy alapvetően tizenkettes karikával került a mozikba. A gyerekeknek amúgy sem mondanak sokat az olyan utalások, hogy „Szükségem van a ruhádra, a csizmádra és a motorodra!”, aminél pár értő felnőtt nevetését azért hallottam a nézőtérről. Mindent összevetve mindenkinek ajánlom, aki ki akar kapcsolódni, nem szeretne sokat gondolkodni, hagyja magát megnevettetni és sodortatni az árral, még ha ehhez beszélő állatokon, megszegett fizikai törvényeken és várt sablonokat olykor (de nem túlságosan) felborító váratlan fordulatokon át vezet az út.

A kritikát beküldte: Kasza Magdolna

Ha tetszett az ismertető, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása