Ha valamit sokszor játszotok végig az az egyik legjobb bizonyítéka, hogy a játék jó. Még akkor is ha a sajtó bukásra ítélte. Egyszer majdnem minden jobb játékot előveszek nosztalgiából, de három-négy alkalom már ritkább. Vannak játékok, amiket valamiért újra és újra kipörgetek, ami már bizonyos szintű mániát tükröz, ugyanis ellentétben egy filmmel, egy játékot nem másfél-két óra alatt játszunk ki. Mostanában rászoktam, hogy inkább Let's playeket nézek, de azzal meg az a bajom, hogy ha sokat szerencsétlenkedik az illető, akkor felcseszem rajta az agyam. Főleg, ha blind-ba tolja, és hatvanszor döglik meg egy kritikus helyen, ha már játszani nem tud legalább tanulna meg vágni. Kis érdekesség, ez az írásom tíz éve jelent meg egy másik oldalon, és most elővettem, hogy kiegészítsem, és megnézzem, mennyit változott az elmúlt dekádhoz képest. A változtatásokat természetesen benne hagytam.
10 - Hexplore (1998) - Heliovisions Productions
Nem esküszöm meg rá, de talán négyszer hatszor nyomtam végig, az ok egyértelmű, amellett, hogy ez a méltatlanul elfeledett játék igen erős történeti szállal rendelkezik, nagyon sok titkos helyet találhatsz benne, és külön élvezet minden extrát, meg fegyvert megkeresni, és nem utolsó sorban minden kasztból 3-4 társat választhatsz magadnak, akik külön statikkal rendelkeznek, a hangjuk is más és különböző szövegekkel reagálnak az adott helyzetekre, szóval lehet a Hexplore egy ocsmány játék, de a hangulata bőven kárpótol érte. Külön fanatik faktor, hogy ezt a stuffot legalább egy hét mire végigtolod, szóval elég sok időmet elrabolta a kis édes.
9 - Rage of Mages 2 - Necromancer (1999) - Nival Entertainment
Úúúú ez de régi, hat hét végigjátszást tuti megért, napokban elgondolkodtam, hogy elő kéne venni megint, - milyen érdekes, ugyanezt éreztem vele kapcsolatban pár hete ismét - de annyi minden van, amivel nyomulni kellene, és azért ez egy nagyon nehéz játék ám. Más élményt adva, ha varázslóval vagy, ha harcossal, vagy ha íjásszal. A Rage of Mages egy afféle ötvözete volt a stratégia és rpg játékoknak, amiből egyébként olyan későbbi játékok profitáltak, mint a WarCraft 3 - Reign of Chaos. Az első része is meg van azt tíz év alatt szégyen szemre egyszer se próbáltam ki. És ez azt jelenti, hogy már húsz alatt se fogom.
8 - WarCraft II - Tides of Darkness (1995) - Blizzard
Egyszer megfogadtam, hogy soha nem írok erről a játékról. Nem azért, mert ne imádnám, hanem mert mindenki ismeri. Azóta azonban eltelt röpke húsz év, és ma már azért a harmadik résszel se játszanak annyit, nem hogy ezzel. És bevallom, a harmadik rész a Blizzard Magnum Opusa - számomra is -, de azzal fele ennyit nem játszottam, mint ezzel. Egész egyszerűen ez a játék okozta életem első addikcióját, az első pillanattól kezdve, hogy elhangzott: Your soundcard works perfectly! Aludni se akartam, se enni, semmi egyebet csinálni, mint végigtolni a WarCraft 2 minden egyes pályáját. Emberekkel, orkokkal. Ebből állt a napom, az éjszakám, még iskolára is sajnáltam az időt. Azután persze rájöttem, hogy ez nem lesz így jó, de a Blizzard valamit mégis csak tudhat, ha ilyen kaliberű játékokat készít - azóta is, rád nézek HeartStone. Fogalmam sincs hányszor játszottam végig. De mai napig előveszem, és bár a rajzolt grafika mára elavult, pár pálya után már el se tudnék képzelni hozzá mást. És persze ne feledkezzünk meg az akkori teljes értékű DLC-ről sem, amit leánykori nevén kiegészítő lemeznek hívtak, a Beyond the Dark Portal küldetésről, ami megduplázta az élményt.
7 - Fallout (2161) - Black Isle Studios
A Fallout már igazi szerelem. Nagy különbség van a Fallout meg a Fallout 3 között. Előbbit kijátszottam hétszer - eddig - utóbbival meg játszom, véget nem érően - 450 órát öltem eddig bele, akarom mondani 890 órát, akarom mondani 1560 órát és van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez emelkedni fog. Szerintem a Falloutról nem kell sokat hadováljak, az újrajátszhatósága végtelen, voltam benne férfi, voltam nő, voltam szuper okos, voltam nagy dumás, voltam gonosz, voltam -10 IQ-s - ez egyébként nagyon poén :D - és egyszer megcsináltam úgy is, hogy mindössze azt a három embert öltem meg benne, akiket sehogy se tudtam kikerülni - miért nem gondoltak erre a fejlesztők? Egyszóval az óvilág egyik igazi nagy első, izometrikus - Diablóról lopott - RPG-je, ahol az valóban ijesztő lehet, hogy dacára az előre generált karaktereknek, egy saját megalkotása órákat is igénybe vehet, mert itt aztán tényleg MINDENNEK befolyása lesz a végkimenetelre. Elsőre engem is elriasztott, de nagyon örülök, hogy azután egymásra találtunk.
Erről a játékról írtam egy meglehetősen hosszú, és személyes ismertetőt. Fogalmam sincs mennyiszer nyomtam ki Michel Ancel álmát, de képtelen vagyok megunni, még akkor sem, ha mára már látom a helyenként gyermeteg világát és felfogását. A karakterek, a történet, a hangulat, a rajzos megjelenítés, a mindent átható kreativitás, a zene, a szinkron, a MINDEN, akkor mégis csak azt tudom mondani igen ez a nagybetűs JÁTÉK! Úgyhogy énekeljük együtt: Loot mögé teszlek, onnan is kiveszlek, sáp, sáp telisáp piros malac, anya rág. :D Legutóbb pont tavaly játszottam vele, hogy ezzel is serkentsem Santinot, hogy ő is megismerje ezt a fantasztikus játékot. A folytatástól, pedig kíméljen meg minket a sors.
5 - Kane & Lynch: Dead Men helyett Kane & Lynch - Dog Days (2010) - IO Interactive
Kétféle ember él a Földön. Az egyiket ki lehet kergetni a világból ezzel a játékkal, a másik viszont... nos ezek táborába tartozom én. Ezen a helyen régen az első rész állt, és bár azt is szerettem, és sokszor kijátszottam, de a folytatás úgy nyomta el ezek emlékét, mint egy cigarettacsikket. Már első alkalommal, amikor találkoztam vele kijátszottam az összes fokozaton, majd miután visszajöttem Kínából, naná, hogy megint kipörgettem, ha fogalmazhatok így a teljes 4D hatás érdekében. Ez egy megismételhetetlen gyöngyszem, a képi világa eszméletlen kreatív, a hangulata bódító - melyik másik játéknál nézi az ember csak a menüt órákig és nem unja meg? -, és maga az, hogy Kane helyett Lynchet helyezték előtérbe, ezt az elmebeteg pszichopatát, egy hatalmas bravúr volt. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezen a játékon csak rontana, ha négy óránál tovább tartana, mert annyira intenzív, hogy a mai napig az egyetlen méltó utóda a Max Payne lövöldözésnek. A története pedig mindig lenyűgöz, ahogy egyetlen piszlicsáré dolog odáig fajul, hogy a végén hőseink nyakában lohol az egész triád, a rendőrség, sőt maga a kormány ügynökei, az egy olyan végtelen eszkaláció, aminek nem is értem mai napig, hogy nem sikerült folytatást készíteni.
Imádom a Giants-et, főleg az első kampányt, már olyan profi vagyok benne, hogy pár óra alatt végigtolom - régen kellett egy nap is -, aztán ha már ott vagyok csak nem hagyom veszni a maradék két kampányt :D Nem igaz? A G.I. Ants egy igazi mérföldkőnek számít, amiben egy speciális hangyakommandót alakítunk, akikkel mindenféle mission impossiblét kell megoldanunk. Hatalmas gépigénnyel rendelkez(ik)ett, évről évre ezzel teszteltem benchmark helyett a gépem 10-15* már tuti végigtoltam pedig: "I'm gettin' too old for this." Ráadásul az első pár nekifutásra elég nehéz, ugyanis nem lehet menteni, nincs checkpoint az adott pályán belül, és ha bekapsz egy fejlövést akkor annyi. :D Az alkotók másik hasonlóan elborult játékát az Armed and Dangeroust sajnos mai napig nem tudtam beszerezni sehonnan, letölteni meg nem akarom, bár bevallom már előfordult, hogy gondoltam rá, és jó keresztényhez méltóan vasárnap meg is gyóntam Szóval beszerezni már beszereztem, hiszen régóta kapható már a GoG/Steam boltokban, el is kezdtem, és persze totál elborult játék, de valahogy a Giant játékmenete sokkal lenyűgözőbb, pörgősebb és lélegzetelállítóbb volt. Majd egyszer folytatom azt is.
Az elit kategóriába érkezve, talán nem lepődtök meg, hogy erről is írtam már korábban. Max és én különös lelki testvérséget ápolunk, kalandját, szenvedését egymás után toltam végig az összes lehetséges szinten, sose gondoltam volna, hogy New York minute módban egy óra harminc perc lesz. Utána leszedtem hozzá pár modot, és azóta, ha lehull az első hó, máris tolom végig, mert... I can't give up, I have to push on. Legutóbb pont most januárban, - mert valamivel le kellett mosni azt a gyalázatot, amit a Max Payne 3 jelentett. Ugyan csak gondoltam tolok pár pályát, de hát olyan hamar végig lehet játszani, és akkor már miért ne játszanám ki az összes lehetséges nehézségi szinten. Utána pedig csak úgy szórakozásból a legnehezebb pályákat is újra, meg újra, mert húsz év után is FUN. A végigjátszás bőven tíz húsz fölött már.
2 - Prince of Persia - The Sands of Time (2003) - Ubisoft Montreal
Az első játék, amitől leesett az állam amikor megláttam. Az első játék, amit látatlanban vettem meg, demo, gameplay, trailer nélkül csak mert hallottam róla, hogy JÓ. Nagyon közel áll az idealista, naiv és fiatal herceg alakja a személyiségemhez, általában én is öt másodperc alatt képes vagyok katasztrófát okozni, aztán versenyt futok az idővel, hogy kijavítsam azt és persze én is mindent mindig benyelek a nőknek. Abban, hogy ezt a játékot több mint hússzor pörgettem már ki, nagyban hozzájárult, hogy nem találtam meg mai napig hova a retekbe dugja el a mentéseket. De hát amíg azt keresem, addig végig is játszhatom inkább, nem igaz? Gyorsabban végig lehet rajta rohanni, mint egy Xp install. (De nem, mint egy Windows 7 install! Hát még egy Windows 10 install :D) Legutóbb talán pont tavaly, miután végre valahára kezem közé került a 2008-as Prince of Persia. És imádom benne a kombókat, fejtörőket, a zenét, az előcsalható párbeszédeket, hogy a gamepad és egér+bill apróbb különbségeit már ne is említsem. A folytatásai ugyanezek pepitában. A játék vége pedig talán a játéktörténelem legjobb befejezését produkálja. Nekem, kell egy ilyen tőr, MOST. És naná, hogy alig várom a remaket!
1 - Broken Sword - The Shadow of the Templars (1996) - Revolution Software
Ki a tököm játszik végig többször egy kalandjátékot, aminek ugyanaz a sztorija, totál lineáris, és még csak választani se lehet benne sehol? ÉN, JELEN. ÉN ÉN ÉN!!!!!! Na jó, ebbe azért beleszámít, hogy egyszer kitoltam magyar fordítással - igen a srác, aki csinálta nagyon sok hibát vétett, de nem válaszolt a levelemre, hogy segítsek neki ezt kiküszöbölni. Benne van a DC verzió is, ami nekem nagyon nem jött be, és a többi az alapjáték, 1/3 részt ennek köszönhető, hogy megtanultam angolul és nagyon szép szókincset harácsoltam össze, ugyanis mondatról mondatra kiszótáraztam, meg ne kérdezzétek, 10.000 oldalas a szövegkönyve. Majdnem minden évben végigtolom egyszer, tradicionálisan ősszel. Hát olyan huszonöt fölött járok benne kb., de halálom előtt a százat remélem elérem. :D És nem, egyik folytatása se ért fel ehhez a csiszolt ékkőhöz. A játék még dobozos verzióban van meg KETTŐ CD-n amiket folyton cserélgetni kell ha George épp utazik, járt hozzá egy pár oldalas iromány, amiben Steve Jackson - igen az a Steve Jackson - fejtegeti, hogy mi a Templomosok Titka. Manapság mivel már gondok adódnak a színmélységgel ezeken a fránya modern gépeken, ScummVM-el nyomom. Csak az a baj, hogy azon nincs rajta az a lágy, búgó, női hang, aki ezzel fogadott mindig: "Welcome to the Broken Sword installation program"
Hát ezek lettek volna azok a játékok, amikkel ezért, vagy azért, rohadt sokat játszottam. Persze nagyon sok egyéb is volt, mint a Doom vagy a Contra. De előbbivel inkább csak játszottam, de végig csak kevés alkalommal toltam. Utóbbi meg nem PC játék, Famiclónon kicsit mások voltak a viszonyok. Bizonyára nektek is vannak hasonlók, kíváncsi vagyok, melyek ezek?
U.I.: Ez az írásom először a GameChannel oldalain jelent meg tíz éve, bár imitt, amott igazítottam rajta, és ezúttal felfejlesztettem valódi top 10-es listára.
Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4
Terézágyú 2023.04.24. 11:47:15
IdomitottFoka 2023.05.25. 15:42:32
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2023.05.25. 19:34:52
IdomitottFoka 2023.06.19. 15:46:43
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2023.06.19. 18:58:53
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2023.06.19. 19:40:59
IdomitottFoka 2023.06.20. 13:50:26