„Számtalan veszély és megpróbáltatás után

eljutottam ide a várig, túl a manók városán,

hogy visszavegyem az ellopott gyermeket.

Akaratom erős mint a tiéd,

és királyságom épp oly' nagy:

Nincsen fölöttem hatalmad!"

Bajban vagyok hogyan közelítsek ehhez a filmhez, hiszen minden, amit olvashattál tőlem valaha, írói pályám alakulása, a fantasy szeretete, és végső soron az, hogy ma filmekről írok kritikákat ennek a filmnek köszönhető. Életem legmeghatározóbb élménye. Mai napig emlékszem, amikor először láttam tizenegy évesen; egy nyári napon, késő éjszaka unokatesóméknál aludtam, és este tíz felé idősebbik unokatesóm hazajött, majd – a videotékából ezt a filmet kikölcsönözve – betette a lejátszóba. Mi ugyan alvást mímeltünk, de hamar rájött a csalásra, s aztán megengedte, hogy mi, kicsik is fent maradjunk, és megnézhessük a filmet... És megtörtént a CSODA! A további olvasáshoz ajánlatos a film előzetes megtekintése, mert SPOILEREKBE futhat bele az olvasó!

Sarah-t, a tiztenhat éves tinilányt az ekkor valójában tizennégy éves Jennifer Connelly alakítja, akinek ez volt harmadik filmszerepe – szerintem nem csak én lettem bele szerelmes egy csapásra. Legelőször a Volt egyszer egy Amerikában szerepelt, ahol Sergio Leone fedezte fel. A másik hús-vér szereplő a korszak rocklegendája, David Bowie, akinek földöntúli image-korszakaihoz csupán kicsit kellett adni – egy kellően extravagáns parókát és egy iszonyatosan szűk cicanadrágot –, és máris előttünk állt Jareth, a manókirály, aki egyszerre fenyegeti Sarah-t, miközben kacérkodik is vele. Tökéletes választás a szerepre, a szeme állása, a fogai, a szája, jobbat nem lehetett volna találni ehhez a hideg, kimért karakterhez. Az pedig, hogy bagolyból alkaul át emberré, utalás a Drakulára, mert a denevér és a bagoly is az éjszaka gyermeke. Sőt, Bowie úgy jelenik meg Sarah szobájában egy francia ablakon kerezstül, ahogy annak idején Lugosi Béla is a Drakulában.

Bowie mögött ekkor már több szerep is ott állt, amelyekben bizonyíthatta, nem csak az énekléshez ért. Aki látta A Földre pottyant férfit, vagy a Boldog Karácsonyt, Mr. Lawrence!-t, az nyilván tisztában van vele, hogy Bowie rendelkezik színészi vénával. Ezt a szerepet azonban egyenesen ráöntötték, a kaméleon Bowie sokszor valóban úgy nézett ki, mintha egy másik bolygóról érkezett volna. A filmhez öt betétdalt is írt, ezzel egyfajta musicales hatást elérve. Számomra az abszolút kedvenc az Underground, amely a nyitó- és a záródal is egyben, valamint az As the World Falls Down, ami a maszkabál alatt szól.

A Chilly Downt csak írta, de nem ő adja elő, hanem az a négy bábos - Charles Augins, Richard Bodkin, Kevin Clash és Danny John Jules - akik a tűzmanókat mozgatták. Bowie halála után kiszivárgott egy demo anyag, ami azt bizonyítja, eredetileg ezt is ő énekelte volna. A tűzmanók dala a rosszabbak közé tartozik, akárcsak a szenvelgős Within You vagy a játékos Magic Dance. A film zenéjét azonban a dél-afrikai zeneszerző, Trevor Jones komponálta, megadva ezzel egy varázslatos, utánozhatatlan, 80-as évekbeli hangzást, amely átlengi az egész filmet. Ő szerezte a zenét az Excaliburnak, az Időbanditáknak, a Szökevényvonatnak vagy később az Angyalszívnek, és Az utolsó mohikánnak is, de már A sötét kristályon is együtt dolgozott Hensonnal.

Connellyn, Bowie-n és a gyermeket játszó Toby Froudon (Brian Froud kisfia) kívül mindössze Sarah apja (Christopher Malcolm) és mostohaanyja (Shelley Thompson) szerepel pár mondat erejéig. Valamint a tündért játszó Natalie Finland, akinek ez volt élete egyetlen szerepe. És az a huszonnégy statiszta, akik az maszkabálon vettek részt, de ugye ebben az álomjelenetben – álom, az álomban! – egyiknek sem látjuk az arcát, mert maszk takarja, ráadásul groteszk manómaszkok! Az összes többi karakter bábu vagy beöltözött ember.

Ennyi felvezetés után lássuk, miről szól a történet. Sarah egy ábrándos lány, végtelenül magányos, anyja sikeres színésznő, akit elcsábított egy menő színész. Ezt ugyan nem rágják bele a szánkba, és az a pár másodperc, amíg a kamera végigsuhan egy naplón, amibe Sarah a kivágott újságcikkeket gyűjti. Nyilván nem tűnik fel a legtöbb embernek, pláne nem első nézésre. Azonban ezeken a fotókon az anya mellett szintén Bowie szerepel, ezúttal saját frizurájával, mintegy megmagyarázva, hogy miért képzeli a manókirályt Sarah embernek: ő nem más, mint anyja új, izgalmas szerelme, akivel éli se veled, se nélküled kapcsolatát. Aki miatt elhagyta Sarah-t, aki miatt anyja a család helyett a karriert választotta.

Nagyon érdekesen kezdődik a film, mert nem tudhatjuk pontosan hol is vagyunk. A környezet akár egy mesebeli királyság is lehetne, Sarah is lehetne a ruhája alapján valami hercegnő. Aztán közbeszól a vihar, és kiderül, Sarah egy tinilány, aki éppen próbált a Labirintus című könyvből. Dacára, hogy elhagyta, Sarah egyértelműen az anyját dicsőíti, nem hibáztatja, amiért az faképnél hagyta, és szeretne a nyomdokaiba lépni, de még egy egyszerű monológot sem képes megjegyezni. Hovatovább e jelenet kulcsfontosságúvá válik a film végén. A jó filmekben ugyanis látszólag lényegtelen jelenetek is funkcióval rendelkeznek. Édesapja nem sokat törődik vele, minden idejét elviszi a „gonosz” mostoha és közös kisfiuk, az alig pár hónapos Toby, aki jelenleg a világ közepe.

Egyik nap, amikor szülei elmennek egy partyra, és neki kell vigyázni a kisfiúra, rettentően megharagszik, mert legkedvesebb játékát, Lancelot mackót átvitték a bölcsőhöz. Emiatt szörnyű átkot mond féltestvérére: "Bárcsak elragadnának a manók, most azonnal!" Persze amikor kilép a szobából, és az örökösen ordító Toby hangja azonnal elnémul, gyanús lesz számára a dolog, s hamarosan maga Jareth világosítja fel, ők csak azt tették, amit a lány kért. Persze Sarah valójában nem gonosz, és rögtön vissza akarja kapni a testvérét, kérjen bármit a manókirály. Így hát útra kel, hogy a hatalmas, szövevényes Labirintuson át eljusson annak kellős közepébe, a várig, és kiszabadítsa kisöccsét. Erre tizenhárom órát kap, különben Toby is átváltozik manóvá. "Örökre... milyen kár."

Ha abból indulunk ki, hogy az egészet Sarah csupán álmodja/képzeli, akkor a filmet beállítjuk abba a sorba, ahová nagyon sok mesefilm is került. Erre nagyon sok minden utal, leginkább, hogy azok a helyek és személyek, akikkel Sarah találkozik útja során, mind megtalálhatóak szobájában. Egy tűzmanó baba az ágyon, egy zenedoboz, amelynek a tetején egy hercegnő – hasonló ruhában, mint amilyenben Sarah táncol a maszkabálon – forog körbe-körbe, az As the World Falls Down variációjára, Sir Didymus plüssfiguraként, egy BRIO labirintus, amely leginkább a sövény útvesztőre hasonlít, Hoggle a törpe réz könyvtámaszként, valamint a pipereasztalon megtalálható Jareth porcelánfigurája is. Az ajtó melletti kis polcon láthatjuk Ludot rongybaba képében ücsörögni, fölötte egy Slashing Machine című bakelitlemez – amely később a Takarító gépezete lesz –, és egy plakát Sarah ágyánál, amely M. C. Escher 1953-as Relativitás című fametszetének másolata, mely a végső konfrontáció helyszíne lesz.

A film egyik pillanatában Sarah felébred, és azt hiszi, az egész csupán álom volt. De hamarosan kiderül, hogy nem. Vagyis egy álombéli álomból ébredhetett fel. De az efféle filmeknél mindig van egy félreérthető jelenet, ahol a főhős beüti a fejét, vagy elbóbiskol, és aztán már az álomban ébred fel. Itt viszont ilyennel nem találkozunk, Sarah csupán egy másodpercre ugrik az ágyába! Emiatt én két másik variáció felé hajlok. Az egyik, hogy Sarah-val tényleg megtörténnek ezek a dolgok. Jareth csak az alkalmat lesi, hogy találkozhasson a lánnyal, mert valójában szerelmes belé, és el akarja csábítani. Ebben az esetben el kell fogadnunk, hogy létezik egy alternatív világ, ahová Sarah bekerül.

A harmadik lehetőség, hogy Sarah kicsit bekattant a magánytól, az elhagyatottságtól, az anyja miatt érzett haragtól és a szerelem utáni epekedéstől. Ebben az esetben utazása a Labirintus mélyére nem más, mint saját elméjében tett utazás, ahol az egyes szintek megfelelnek egy tudati állapotnak. Sarah-nak végül önmagával kell megküzdenie, és rá kell jönnie mit is akar az élettől. Ezt alátámasztaná, hogy Sarah szobájában elsősorban mesekönyvek tornyosulnak. Sorrendben: Maurice Sendak Ahol a vadak várnak, és az Outside over There, Lewis Carroll Alíz Csodaországban - rögvest két kiadás is - és az Alíz a Tükörországban, L. Frank Baum Óz, a nagy varázsló, Hans Christian Andersen legszebb meséi, a Grimm testvérek kötete, Walt Disney Hófehérkéjének 1938-as gyűjteményes kiadása, és a könyv, amelybe teljesen belebolondult; a Labirintus.

Sarah két világ között ingadozik. Egyrészt szobája még tömve van játékokkal, amik a gyerekkorát idézik, másrészt kezd nővé érni, rúzsozza magát, és vágyik valakire, aki megérti. Sarah tudatában a képzelet és a valóság határai meglehetősen elmosódtak – a kutyáját is, ami egy óangol juhászkutya, Merlinnek hívják. Aki valaha volt életével elégedetlen tinédzser az pontosan tudja milyen ez. Pedig Sarah élete azért nem lehet rossz, csak tehetetlen, és valami mást akar. Mert tinédzser, mert lázad. Mostohaanyja meg is jegyzi, hogy úgy viselkedik vele, mintha a mesebeli gonosz mostoha lenne – utalás a Grimm testvérek Hamupipőkéjére –, utána pedig megjegyzi, hogy jó lenne, ha Sarah eljárna néha társaságba, ahol találna magának egy fiút.

A Labirintus tehát egy fantasy coming-of-age film. Sarah a felnőttkor küszöbén áll, maga mögött kell(?) hagynia a gyerekes dolgokat, s ebben segíti az, hogy Tobyt ki kell szabadítania, hiszen ő nem egy játékbaba, hanem egy élő kisfiú, akiért ő arra az estére felelősséget vállalt. Fel kell ismernie, mi fontos az életben. A film első igazán fantasztikus pillanata számomra az volt – amivel megvett kilóra – amikor megjelennek a manók. Nem csupán kettőt-hármat kapunk, hanem rögtön tizennégyet, ezáltal megteremtve az érzetet, hogy mindenütt ott vannak. Nagyon vicces, ahogy cikizik egymást, zsörtölődnek, hülyéskednek. Mai napig nem tudom eldönteni, hogy a falban vannak, a tükör mögött, esetleg egy másik dimenzióban, mert ugye, kristálytisztán hallják a lány szavait.

Az a rész, amikor Sarah hiába kapcsolgatja a villanyt, az első igazán ijesztő epizód, gyerekként be voltam tojva tőle, pedig csak pár manó vihogott a sötétben. És bizony ez a film tömve van az ilyen jelenetekkel. Hasonlóan klassz, amikor Sarah hipp-hopp átkerül a szobájából a fantáziavilágba. Ez egy ősrégi kameratrükk, amikor mutatnak valamit, majd visszaváltanak az előző képre és közben a háttér megváltozik. Az ötletek a mai napig nagyszerűek. A tizenhárom számjegyű óra a kedvencem! A balszerencsés szám lesz azon órák száma, amennyi idő alatt Sarahnak el kell jutnia a várig.

Az igazi főszereplő maga a Labirintus. Hihetetlenül jól rakták össze, minden egyes köve, a korhadt ágak, a nyálkák a falakon, egyszóval minden a helyén van, nincs két ismétlődő része. Ne egy sima útvesztőre gondoljunk, hanem egy szövevényes, lélegző rendszerre, ahol mindenféle teremtmények laknak és élik mindennapjaikat. És minden piszkos, szutykos, elhasznált, nem lehet a mai filmekre jellemző sterilséggel vádolni. A bejáratnál találkozunk az egyik fő karakterrel, akiről sokáig azt sem lehet tudni, kinek az oldalán áll. Ő Hoggle, a törpe, aki éppen vizel egy kerti tavacskába. Itt már sejthetjük, hogy nem egy egyszerű mesefilmről van szó, mesében ugyan le lehet vágni a hétfejű sárkány fejét, de azt nem mutatnák, ahogy egy törpe végzi a kisdolgát. Az ő feladata a bejárat őrzése, és a pimasz tündérek írtása, amik a filmben kártyékony szúnyogokra hasonlítanak.  A tündérek egy belső poén, mivel Froud első híresebb könyvét róluk írta. A mechanikus példányokat, és a zenedobozban táncoló babát Midener készítette a film számára.

Számomra így néz ki egy törpe, bár Froud eredetileg félig törpének és félig manónak írta le, a könyvadaptációban pedig gnómot csináltak belőle, mert a gnómok gondos kertészek, míg a törpék inkább a bányászatban jártasak. Csak nézzétek meg mennyire gondosan megtervezték a kelléktárát, vagy egy kis bőrszütyője, amibe gyűjti az ékszereket, a nyakában ott lóg a pipája, mellette apró dohányzacskó, hogy bármikor pöfékelhessen egyet, kulcsok a nyakában, egy síp, egy bögre, amiből ihat, egy kulacs, és egy apró kézfej talizmánnak, ami olyasmi lehet mint az embereknek a nyúlláb. Kis sipka a fején, és egy mellény, aminek a hátán is felfedezhetünk egy arcot, ami előrevetíti kétarcúságát. Hoggle nadrája foltos, körmei piszkosak és nagyok, arca koszos és rücskös. Hoggle egy élő lélegző karakter. Látszólagos mogorvaságát is pajzsként használja, mert végtelenül magányos.

A Labirintus első igazi megmérettetése a külső perem. Az ember azt várná, rögvest jönnek a kanyargós elágazások, ehelyett egy véget nem érő folyosó az egész, amit olyan zuzmók díszítenek, amiknek kocsányon lógó szemeik vannak és hozzá még nyöszörögnek is. Ezek az ártatlannak tűnő lények, valójában közvetítik a képet Jarethnek, aki így mindenről értesül ami a Labirintuson belül történik. Végül egy „buta” Kukac segítségével leleplezhetjük az optikai csalódást, amelynek az ötletét George Lucas ügyesen újrahasznosította az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban. A Kukac egyértelmű utalás az Alízra, ott is a Kukac segítette tovább a lányt bölcs tanácsával.

Itt kapjuk meg az első igazi, a kőből épített útvesztőt, ahol elszáradt kezek mutatják a helyes, illetve a helytelen irányt, ráadásul állandóan változik, még a rúzzsal rajzolt nyomokat is eltüntetik a föld alatt lakók, merthogy az embercsemete összefirkálta a házuk tetejét. A nagyobb blokkokat ajtók zárják le, és próbák. Sarah egyik első próbája a logika próbája, amelyhez a furfangos kérdést ki mástól is kölcsönözték volna, mint az erre legszakavatottabb tekintélytől, Raymond Smullyantól. A kérdés olyan furmányos, hogy jó pár Kaland Játék Kockázat könyv is felhasználta. Az őrök egy az egyben az Alíz Csodaországban kártyakatonáinak háromdésített verziói, hiszen a kártyákon néznek ki úgy a figurák, hogy középen megtükrözik őket, és alul is lesz fejük. Az ajtókhoz pedig azért álltak annyira közel, mert ott bújtak el bábosok. 

Rögvest ezután a film legijesztőbb része következik, s ebben az a furcsa, hogy ez egy pozitív epizód. A Segítő Kezekről van szó, akik elkapják Sarah-t, amikor az aknába esik. Nincs köztük két egyforma, beszélnek, és különböző arcokat formálnak meg, amelyek mindegyike persze hihetetlenül groteszk. Lehet, ma már banálisnak látszik, de ezektől a részektől simán be lehetett brunyálni. Leginkább ezen jelenetek gyakorisága miatt hajlok afelé, hogy ez a film inkább fantasy, mintsem mesefilm. A lyukba esés megint csak az Alízt idézi, és a legjobb az egészben, hogy CGI-vel ez fele ilyen jól nem nézne ki.

A Felejtős rész is elég komor, már maga a tudat, hogy Jareth rendelkezik ilyesmikkel, és oda bezár embereket, merthogy „tele van velük a Labirintus”. Főleg ha hozzáteszem azt, hogy ilyenek tényleg léteztek a középkori, de még az újkori francia börtönökben is, s maga az eredeti kifejezés, az oubliette is francia szóból (oublier) származik. Azt jelenti: elfelejteni. Csak bedobták a rabokat, aztán szépen elfeledkeztek róluk, ők meg éhen haltak vagy kiszáradtak. Ezeknek a börtönöknek egyetlenegy bejáratuk volt, valahol a magasban: jobban hasonlítottak kiszáradt kutakra, semmint igazi cellákra. A menekülés külső segítség nélkül lehetetlen volt. Sokan azt hiszik emiatt, hogy Sarah a rossz irányba ment, de ez nem igaz, hiszen a Felejtő nem jelenti számára a biztos halált. A Segítő Kezek még meg is kérdezték, merre vigyék: fel, vagy le, és Sarah meggondolatlanságán múlik, hogy nem a felszínre szállíttatja magát.

Hogy a jelenetet jobban megértsük, tisztában kell lennünk pár dologgal, amit magyarra szinte lehetetlen átültetni. Az egyik ilyen, hogy amikor valaki kimondja a filmben, hogy „piece of cake”, a fordításban pofonegyszerű, mindig valami borzalmas történik. Szám szerint háromszor: megnyílik Sarah lába alatt a föld és a Segítő Kezek vermébe zuhan, Jareth rájuk szabadítja a Takarítót, és megjelenik a teljes manósereg. Hoggle azt is mondja: „jól kell kérdeznie”, angolban: the right question. De a right egyben azt is jelenti angolul, hogy: jobb. Sarah végig jobbra halad a filmben. Már az első választásnál jobbra fordul, a Kukac után is jobbra megy, a kérdéseket feltevő őröknél, és később a Kopogtatóknál is a jobb oldali ajtót választja, vagyis a helyes úton halad.

Kedvencem, amikor Sarah megvesztegeti a törpét a műanyag karkötőjével, és az úgy néz rá mintha valami aranynál is jobb cucc lenne. Ahogy Sarah végül kikerül a Felejtőből, az sem mindennapi: Hoggle, a törpe felemel egy deszkát a földről, a falnak támasztja, és kis szerelés után ajtóként nyitja ki. És máshova nyílik, amikor balról nyitja ki, és máshova, amikor jobbról! A beszélő sziklák is ötletesek, külön arccal és személyiséggel rendelkeznek, ahogy ontják az előre megírt demoralizáló szöveget. Az egyik még arról is panaszkodik, hogy már oly régóta nem beszélhetett senkivel.

Jareth csalása sem szokványos, sec-perc előbbre állítja az órát, amikor Sarah feldühíti azzal, hogy kineveti a Labirintusát. A menekülés a Takarító elől is azt hiszem, sokaknak emlékezetes, egy az egyben az Indiana Jones filmeket idézi, amikor Az elveszett frigyláda fosztogatói elején menekül Indy a kőgolyóbis elöl. Ezek mind olyan részek, amelyek valódi mélységet adnak ennek a filmnek; amiken izgulni lehet. Hát még amikor visszatérünk a felszínre, és látszik, hogy egy nagy edényből másznak ki hőseink, aminek az alja nem érintkezik a talajjal!

Következik a kedvenc jelenetem. A „Bölcs” Öreg évődése a saját, Beszélő Kalapjával, „Sorsát senki sem kerülheti el, adományodat a perselyben helyezheted el”. Ez egy tipikus rész, amikor a hős találkozik valakivel, aki majd megmondja mit kell tennie, de ehelyett csak hasznavehetetlen baromságokat beszél. Itt látszik igazán, Hoggle-t mennyire élőre fabrikálták a mesterek, a szemének mozgásából, szájának görbüléséből lehet látni, ahogy sajnálja azt a gyűrűt, amelyet Sarah adományként odaad. Egyszerűen fantasztikus, ilyen figurák ma már nincsenek.

A következő nagyobb blokk a sövénylabirintus, ami egy angol kertet idéz. Itt találkozik Sarah második segítőjével, Ludóval, a hatalmas szőrmókkal, akinek ordítására engedelmeskednek még a kövek is. A jószívű, de nem túl értelmes lény Sendak könyvéből mászott elő, mert ott találkozni ilyen ormótlan szörnyekkel. Ludót már gyerekkoromban se kedveltem, idegesít a bőgésével. A nagy találkozás után ismét kapunk egy választási lehetőséget, ezúttal is két ajtó közül. Sarah kicsit gonoszkodik, hogy átjusson a túloldalra. A Kopogtatók párbeszéde egy szkeccsjelenet, amely utalás a Muppet showban feltűnő két zsémbes öregre, azzal megspékelve, hogy az egyik nem hall semmit, a másik pedig bármit mond, nem lehet érteni mi is az.

A harmadik szakasz egy elátkozott erdőbe vezet, ahol a tűzmanók – akiknek lejön a fejük, meg kezük, lábuk, kiveszik a szemüket, és még sorolhatnám, milyen rémisztő dolgokat művelnek – eléneklik a Chilly Downt. Ludónak időközben nyoma vész egy csapdának hála, s közben láthatjuk, ahogy Hoggle-t arra kényszeríti Jareth, hogy egy mérgezett barackot adjon majd a lánynak. Hoggle kétszer árulja el Saraht, de háromszor megmenti. Az ő és és Sarah egyéb követőinek személyisége miatt hasonlítják a filmet az Ózhoz. Bár a szerepek azért meg lettek kavarva, mert Hoggle gyáva, de egyben hűséges is. Személyében fellelhető az is, amikor egy csúnya fiú vágyakozik egy szépséges lány után, de nem meri neki ezt megvallani, mert fél, hogy kinevetik, ahogy azt Jareth karaktere Hoggle arcába is vágja.

Ludo leginkább erős, és bár nem túl értelmes, az ész nélküli madárijesztő karaktere nem illik rá. A gyáva oroszlán is csak külsőleg jöhet szóba, mert ugyan bátornak Ludot se mondanám, de még mindig ő a legbátrabb az egész társaságból. A végleges csapat az Örökös Bűzök Mocsara után áll össze – ami, hát akárhogy is nézem, egy fingós poén –, amikor Sir Didymus, a félszemű terrier muskétás, egy párbaj után hűséget esküszik, és gyáva kutyájával, Ambrosiusszal csatlakozik Sarah-ékhoz. Ambrosius egy az egyben a film elején látható kutya tükörképe. Arthur király nagy varázslójának teljes neve ugyanis Merlinus Ambrosius volt. Sir Didymus számomra a legviccesebb karakter az egész filmben, igazán kár, hogy csak az utolsó harmadban csatlakozik. Van egy erős gyanúm, hogy a Shrek Csizmás Kandúrját róla mintázták.

Hoggle annyira fél Jarethtől, hogy inkább odaadja a barackot Sarah-nak, mire ő mély álomba zuhan, beemelve ezzel a Hófehérke jól ismert almás jelenetét. Ekkor következik a baljós maszkabál, ugyanis mindenki, aki részt vesz a bálon, tudja, hogy Sarah-nak nem szabadna ott lennie. Egyesek úgy is néznek rá, hogy vajon rájön-e, itt bizony a manókirály egyértelműen húzza már az időt, mert nagyon közel kerültek a várához. Jó néhány maszkos külön pillanatot kap, egy nő, aki erotikusan belesuttog valamit Jareth fülébe, de az figyelemre se méltatja, egy másik, aki végigtapint egy férfi maszkjának hosszú már-már fallikus orrán, a botos fickó, aki nyiltan ijesztgeti Saraht, a kígyódobozos mutatványos, és maga a Halál, aki folyvást Saraht nézi. Minthogy a filmben nagyon sok rejtett utalás található, ezek mind szimbolizálhatnak valamit.

S persze itt látható a két szereplő vágyának beteljesülése is: egymással táncolni, egymással lenni. Melyik lány nem akarná ezt? Táncolni az álompasival, aki fess, titokzatos, erős, de egyben kicsit rossz fiú is, mert az olyan izgalmas. És Jareth is vágyik a lányra, tetszik neki annak akaratereje, elszántsága. A film során többször találkoznak, beszélgetnek egymással. Ezek mindegyike során vibrál a levegő, látszik a vonzódás. Végül Sarah kizökken az álomképből, és egy székkel utat tör magának egy tükrön keresztül – ismételt utalás Alíz Tükörországbanra –, s ekkor felébred (?).

A film hihetetlenül aljas módon hiteti el a nézővel, hogy az egész eddigi történet csupán álom volt, azután amikor Sarah kinyitja az ajtót, máris visszazökkenünk a „valóság”-ba, ahogy a Guberáló Öregasszony befurakszik. Ez talán a legfontosabb jelenet az összes közül. Sarah nemet mond addig féltve őrzött játékaira, „csupa kacat”-nak hívja őket, és dacára, hogy a baracknak ki kellett volna mosnia az agyából, eszébe jut, hogy van egy sokkal fontosabb dolga, meg kell mentenie Tobyt. Sarah valamikor itt szakít a múlttal. A szobából való szabadulás is egy tipikus álombéli jelenet, ahogy a falak beomlanak, meglehetősen klausztrofóbra sikeredett.

Manóváros fantasztikusan néz ki! Azok a gépezetek, ágyúk, szerkentyűk, a belső kaput őrző óriásrobot visznek egy kis steam-punk hatást a filmbe. A kis utcácskák, és a rengeteg különféle manó, főleg a lovasok, aki szemfüles, még Yodát is kiszúrhatja pár másodperc erejéig, de rövid ideig szerepelnek Henson lényei is A sötét kristályból. Talán a legkevésbé a Humongous elleni harc a hihető ma már, pláne az egyértelműen hamis lándzsák miatt, de a jelenet kellett, Hoggle megváltásához. Amikor pedig kiderül, hogy valójában egy kis manó irányítja a hatalmas monstrumot, az ott egy újabb utalás az Óz-ra. A végső összecsapás Jareth-val, amely a Relativitás paradoxon rajz alapján készült. A kusza lépcsők közti szaladgálás olyan élményben részesít, ami örök élményben részesít. Úgy vélem innen vette a The Longest Journey is az Alkimista várának ötletét, de kétségtelen, hogy a Harry Potter is rengeteg mindent merített ebből a filmből.

Az utolsó párbeszédnél eredetileg a manók is megjelentek volna, de szerencsére végül azt a felvételt illesztették a film végére, amikor nincsenk ott, kétségkívül viccesek, de tönkretették volna a jelenet súlyát. Jareth ugyanis nyíltan bevallja, hogy a lány szerelmére vágyik, de persze, itt már szó nincs ilyesmiről Sarah részéről, aki barátait hátrahagyva, egyedül száll szembe félelmeinek kivetülésével, mert... "Így van a könyvben." Elmondja a mondókát fejből, amit a próbákon mindig elfelejtett, megtörve a varázst, önbizalmat szerezve, és megküzdve az anyját tőle elraboló férfi árnyával. Felismerve, hogy Toby, talán csak a féltestvére, de mégis nagyon szereti. Így visszakerülnek a hétköznapokba, Jareth ismét bagollyá változik. Száműzi magát az éjszakába.

A film végén láthatjuk, ahogy Sarah elpakolja dédelgetett holmijait, vagyis lezárja múltját, és kész arra, hogy ezentúl a jövőbe tekintsen. Még szeretett Lancelot mackóját is Tobynak ajándékozza, amivel az egész cécó kezdődött. Lemond a számára legfontosabb tárgyról. A film elején még a játékai számítottak neki jobban, de időközben rájött, melyek a valódi értékek. Elteszi az anyjáról szóló újságcikkeket is, amelynek démonával sikeresen megküzdött. Ennek ellenére, amikor a tükörben hirtelen megjelennek a kaland során megismert lények, Sarah mégiscsak úgy dönt, hogy szüksége van új barátaira, vagyis akármennyire is felnőttekké váljunk, maradjon bennünk éppen annyi a gyerek énünkből, hogy ne daráljon be a szürke hétköznapok monotóniája.

Végezetül kapunk egy gyönyörű keretet. A film egy gyöngybagoly röptével kezdődött, ahogy átváltozott bábból igazi madárrá, ezzel is mutatván a fantasy és a valóság közötti gyér mezsgyét. A film szinte ugyanezzel záródik; a bagoly kívülről figyeli a benti mulatságot, majd megrebbenti szárnyát és meg sem áll, amíg el nem nyeli a sápadt telihold fénye. Felcsendül, ezúttal teljes verzióban az Underground, mi pedig ülhetünk tátott szájjal, mert végignéztük az egyik legjobb fantasy filmet, és az élményt már csak ismételhetjük.

Miről is szólt ez a film? Talán, hogy ne kívánjunk hirtelen dolgokat, mert a végén még valóra válik. Kedvenc jelenetem, amikor Jareth kíméletlen logikával bebizonyítja Sarahnak, hogy ő csupán azt tette, amire a lány olyan nagyon vágyott. Ennek analógiája lehet, amikor mindent megteszünk egy nőért, és neki még az se elég. Persze nem lehet az sem kellemes, amikor szüleink elváltak, és egy új jövevény miatt kevesebb szeretetet kapunk, hiszen még a vértestvérek is gyakran ezen veszekednek, de azt hiszem egy ilyen lecke után háromszor is meggondolnánk, hogy kimondjunk-e fennhangon bármit, amivel csak megbántjuk szeretteinket, és valójában magunk sem gondoltuk komolyan.

Ó még egy apróság! Nem véletlenül Labirintus és nem Útvesztő a film címe. A Labirintus ugyanis egyetlen hosszú, kacifántosnak tűnő, tekervényes de valójában egybefüggő út, míg az útvesztő - angolban maze - egy hely, ahol örökre eltévedhetsz a sok forduló, meg zsákutca miatt. A labirintus egészen az ókórtól velünk van, találtak már ötezer éves szimbólumokat is, a görögöknél Mínósz király építette a leghíresebbet, hogy elrejtse benne torz fiát. A középkorban egy spirituális, belső megtisztulásnak vélték, ahogy a lélek áthalad rajta, meghal, majd újjászületik. Napjaink világára pedig játék lett belőle, de a mélyben továbbra is ott rejlik szimbolikája. Ugyanis, ahogy a felnőtté válás során, itt is vannak akadályok, próbák, amiket leküzdve továbbjuthatsz, amik fejlesztik karakteredet, hozzátesznek személyiségedhez, de végső soron eltévedni, rossz döntéseket hozni csak akkor tudsz, ha te magad hiszed ezt. Így válik életünk utazása, személyes labirintusunkká.

A forgatásról -

1986-ban Henson közel húsz éve gyártotta a Szezám utcát, a Muppet Show-val pedig világhírnévre tett szert – gyakran a bábozás Walt Disney-jeként emlegették Hensont. 1981-ben arra gondolt, ideje továbblépni. A Labirintusba nem minden előzmény nélkül vágott bele, mert 1982-ben Frank Ozzal és Brian Frouddal közösen elkészítették a fantasy irányába eltolódó A sötét kristályt. Ebben a film azonban minden szereplő bábu volt, emiatt nem nagyon lehetett azonosulni a karakterekkel. A történet is szokatlan volt az addig vicces, parodisztikus Breki és Miss Röfi után. Ennek ellenére visszahozta a kiadások háromszorosát.

Az igazi agytröszt ezúttal Froud volt, amit látunk a filmben, az az ő fejéből pattant ki, Henson pedig tökéletesen megvalósította ezt az elképesztő látványvilágot a bábjai segítségével. Az előző film öt évet vett el Froud életéből, és nem nagyon akart hasonló projectbe belevágni, azonban a film sikerén mindketten fellelkesültek, és amikor Henson megkérdezte volna e kedve újabb közös filmen dolgozni, végül Froud igent mondott. Minderre abban a limuzinban került sor, ahol átbeszélték a terveket A sötét kristály San Francisco-i bemutatója után. Froud ezúttal se csupán a kezdeti fázisban segédkezett, hanem végig ott volt a film alapjaitól kezdve egészen a bemutatóig. Vázlatokat rajzolt, jelmezeket, díszleteket tervezett, a forgatáson a következő jelenetet készítette elő, és ha Henson kitalált valamit az utolsó pillanatban, ahogy ez gyakran előfordult, igyekezett a lehető legjobban megvalósítani.

Froud felvetette, hogy a következő filmben legyenek manók, és mesélni kezdett egy képről a fejében. Egy embergyermek, akit manók vesznek körbe, esetleg ők rabolták el és mégsem fél, nevetgél, jól érzi magát. Hensonnak egyből megtetszett az ötlet, de mi legyen a fő téma? Mondjuk egy labirintus, mondta Froud és ahogy hazatért Angliába nekifogott a munkának. Két fontos tényezőt határoztak el, a következő film tónusát sokkal viccesebbre akarják venni, valamint ezúttal hús-vér emberek is szerepeljenek. Azonban Henson tudta, hogy nem ért az íráshoz, és mivel úgy vélte A sötét kristály a gyenge forgatókönyv miatt csúszott félre, ezúttal úgy döntött, a Fantasztikus Labirintus esetében a forgatókönyv lesz a legfontosabb és keres egy hozzáértő embert.

1983 március 28-án londoni otthonában Henson megbeszélést tartott Frouddal, és a díjnyertes kanadai mesekönyvíróval, Dennis Lee-vel. Lee írta a dalszövegeket Henson bábsorozatához a Fraggle Rockhoz, és ő végezte az utómunkát A sötét kristály forgatókönyvén. Henson elmondta az ötleteit, és megállapodtak, hogy az év végéig Lee ír belőle egy regényt. Ekkor még úgy volt, az előző film karaktereit viszik tovább, de negyed évszázaddal később. Jen királyt fárasztja az unalmas uralkodás. Egyik napon megjelenik a sötétség hercege, egy alakváltó, bűbájt bocsájt Jenre és udvari bolondjára Snotweedre, és Jen feleségét Kirát és az újszülött trónörököst elhurcolja a várába, amit egy áthatolhatatlan labirintus vesz körbe. A történet arról szólt volna, hogy a király és hűséges bolondja hogyan jutnak át a labirintuson, ahol különféle akadályokat kell legyőzniük, próbákon kell megfelelniük, és érdekes lényekkel találkoznak. Eközben Kira nem tudván ki is az alakváltó lassan beleszeret.

Henson elképzelése ezzel a gyermekrablással erősen merített Sendak Outside over There című mesekönyvéből, ami szintén egy kisbabát kereső lányról szól és amit a Lindbergh-bébi elrablása ihletett. Emiatt később jogi mizéria is keveredett a dologból, de aztán peren kívül megállapodtak Sendakkal, Henson még a stáblistában is megköszönte neki a közreműködést. Lee két hét alatt, április 11-re elkészült az első verzióval, ahol már alapvető változtatásokat eszközölt. Kiradírozta a történetből Jent és Kirát, az alakváltónak a Jareth nevet adta, az udvari bolondból pedig Hoggle lett, a törpe. Az új főszereplő Taya lett, egy tizenöt éves lány, akinek a legfőbb tulajdonsága az volt, hogy különleges. Taya azonban átlagos szeretne lenni. Mivel ő a kiválasztott, neki kell vigyáznia az egy éves - és ekkor még névtelen - trónörökösre az elkövetkező hét évben. Gondoskodni kell a jólétéről, játszani kell vele, és vigyázni rá, mert a manók egyébként is csak a pillanatot lesik, amikor egy ártatlan gyermek magára marad és akkor elragadják. Különösen ha az királyi vér.

Taya azonban nem akarja ezt az életet, mertúgy véli elsorvad a hét év alatt, és nem kiváltságként, hanem nyűgnek fogja fel. Így a beavatási szertartás kellős közepén azt kívánja vigyék el a manók a gyermeket. Az egyik papról kiderül, hogy valójában Jareth az, aki manói segítségével elrabolja a gyermeket. Taya kétségbeesésében megragadja Jareth köpenyét, így a manókirály magával rántotta a lányt is a birodalmába. Taya ott végül lezuhan és egyenesen Hogglére esik, aki éppen kezet mosott miután arra használta a kerti tavat, amire az való. Április 22-re Lee elkészítette az első hat jelenetet, ekkor alakult ki, hogy Taya hercegnő legyen, és a király első feleségétől származzék, így a trónörökös valójában a mostohatestvére és ez megmagyarázná miért neheztel különösen rá. Taya legyen elkényeztetett és dühös, így lehetőség lesz útja során ezeket levetkőzni. Lee  továbbá kulcsfontosságúnak tartotta Escher egyik művének beillesztését a történetbe, de úgy, hogy az funkciót töltsön be.

Október 31-re Lee elkészült művével, de a végeredmény egy befejezetlen verses költemény lett. Eddigre a történet helyszíne is drasztikusan megváltozott, Lee kidobta az egész fantasy birodalmat, és Tayaból egy egyszerű lányt kreált, aki csak a fejben szeret fantasy világokban kóborolni, mert folyamatosan mesekönyveket olvas és nem hajlandó sem felnőni, sem felelősséget vállalni. A szobája tömve különféle játékokkal, és a rábízott gyermekről is azt gondolja, valami játékbaba. Egy nap, amikor mindenből elege lesz, azt kívánja bárcsak elvinnék a manók, de saját magára érti nem a gyerekre, Jareth megjelenik, azonban manóival a gyereket rabolja el. Taya pedig megint csak velük együtt kerül át Jareth világába. Találkozik Hoggle-val, Ludodval, és Didymussal, és hárman felkerekednek, hogy kiszabadítsák a gyermeket. A történet vége azonban sehogyan sem akart összeállni Lee fejében, Henson azonban biztatta, hogy írjon csak valami befejezést, elvégre maradt még két hónap az évből.

December 1-jén a Lee által véglegesnek ítélt verzió már tartalmazta a manóvárosi csatát és Jareth többszöri megjelenését a történetben, de ekkor még csak álruhában, ami a filmben a vak koldus jelentben maradt fenn. Jareth különböző próbák elé állítja a lányt, amit Tya sorra legyőz, ezek a próbák mindig többrétegűek, boncolgatják a férfi-női kapcsolatokat, a valóság-fantázia határait, a becsület, hűség ésbarátság fogalmait. Végül eljutnak a várhoz, ahol Jareth megengedi Tayának, hogy megmérközzenek, de csakis akkor, ha egyedül teszi azt. Jareth felajánlja a lánynak, hogy királynőjévé teszi, mert ő az első, aki megfejtette a Labirintust. Jareth ajánlata nagyon csábító, ennek ellenére megküzdenek egymással fegyverrel, és a szavak erejével is, és Taya ráébred, hogy miközben átjött a Labirintuson, a nehézségek árán nem csak azt érte el, hogy ebben a világban éljen, de felkészítették rá, hogy a valóságban is megállja a helyét.

Jareth azonban réges rég megfejtette a Labirintust, mégsem volt mersze visszatérni az ő valóságába, vagyis a lány erősebb nála. Ezt Jareth is tudja és mivel képtelen elfogadni, hogy legyőzték belesétál egy mágikus tűzbe, ahol hamuvá ég. Hoggle lesz a Labirintus új királya, Ludo és Didymus pedig a védelmezői. Taya visszatér a világába a gyermekkel, ezáltal nagykorúvá válik. Ebben az utolsó változatban lett Taya nevéből Sarah, és ez így is maradt az összes további verzióban. A végeredménnyel Lee sem volt elégedett, mert menetközben rájött, hogy más dolog kijavítani egy kész forgatókönyv hibáit, és megint más megírni azt a semmiből. Az anyagba Henson is belenyúlt, és folyamatosan ötleteket kért másoktól, mitől nézne ez ki úgy mint egy valódi film alapanyaga. A lánya Lisa Henson végül azt javasolta neki, hogy a csoportos írás helyett inkább adja oda Lee irományát egy tapasztalt forgatókönyvíróhoz, és mivel Lisának nagyon tetszett az akkoriban megjelent mesekönyv az Erik a Viking ezért az ex-Monty Pythonos Terry Jonest javasolta a feladatra.

Jones örömmel vállalta el a munkát, mert abban reménykedett, hogy később Hensonnal együtt készíthet filmet az Erik a vikingből, így 1984 január 9-én neki is látott az írásnak, és az első verzióval már februárban kész lett. Azonban nem tetszett neki Lee költeményének több eleme. A helyszín, és a karakterek nevei adottak voltak, ehhez nem nyúlt, de Henson jegyzetei és Froud rajzai alapján szinte az egész történetet újraírta. Ő adott nevet a gyermeknek is, először Jeremy lett, majd Adam, és rengeteg szkeccs-szerű jelenetet tett a forgatókönyvbe, amik szó szerint bekerültek a végleges filmbe. Például amikor Sarah megidézi a manókat, azokat pedig mutatja a kamera a tükör mögött, ahogy cikizik egymást. Az ő verziójában Sarah úgy kerül át a Labirintus világába miután a manók elvitték a gyereket, hogy bebújik a paplan alá, és aztán elkezd kúszni a fény felé, ami az ágy végében dereng. Utána ő is találkozik Jareth-val, és a tündéreket gyilkolászó Hoggléval.

Ő írta bele Froud legtöbb mókás lényét a filmverzióba, meglátott egy rajzot és keresett neki helyet. Így kerültek bele olyan humoros jelenetek, mint Sarah találkozása a Kukaccal - aki nagyon fontos, hogy cockney akcentussal beszéljen -, a Tündezuzmók, akik folyton lesik Sarah lépteit, a Kőelforgató manók, akik azon méltatlankodnak, hogy valaki összefirkálja a házuk tetejét, Alph és Ralf a két ajtónálló, a Kopogtatók morgolódása, a Felejtő Kőarcainak önérzetes beszólásai és a Tűzmanók tánca - eredetileg Vad Izéknek nevezte őket. Az olyan apróságok, mint a tejesüvegek a Manókirály várának kapuja előtt és, hogy senki nem képes megjegyezni Hoggle nevét. De szintén Jones ötlete volt a Segítő Kezek verme is, ami Hensonnak annyira megtetszett, hogy utána már csak az maradt a kérdés, hogyan tudják ezt csinálni? A Bölcs Öreg és Kalapja nála egy kocsmában találkoznak Hoggle-val, ahol a Kalap válogatott inzultusokat vágott volna a betérő vendégek fejéhez. A Bölcs Öreghez még oda írta azt is Michael Hordern-t szerezzék meg hozzá, és a filmben valóban ő adja a hangját a bábnak.

Jones azonban nem foglalkozott sem Sarah karakterfejlődésével, sem azzal a ténnyel, hogy a film arról szól, hogyan tanul meg egy lány felelősséget vállalni. Őt sokkal jobban érdekelte a világ, és az emberek viszonya, azok, akik inkább hamis képet kreálnak magukról mert nem merik megmutatni valódi arcukat. Az ő verziójában Jareth arra használja a Labirintust, hogy elzárkózzon a világtól, hogy senki ne tudja kiismerni. Aki eljut a várig, az eljut Jareth szívéhez. Sarah a végén ráébred, hogy a Manókirály nem is annyira hatalmas mint azt mutatja magáról, és a Labirintust lehetetlen megfejteni, hiszen folyamatosan csal. A megfejtés az, hogy megfejthetetlen. Az alapvető változás a forgatókönyvben akkor állt be, amikor kiderült Bowie lesz a manókirály.

Henson azt akarta, hogy sokkal többet szerepeljen, és legyenek dalbetétek is, ha már a világ egyik leghíresebb rocksztárja benne lesz a filmben. Jones ellenben nem akarta mutatni a manókirályt, vagy, hogy mi történik a várban, amíg a néző Sarah-val együtt meg nem érkezik oda. Úgy érezte ez megölheti a film titokzatosságát. Mi érdekelje a nézőt, ha már tudja mi vár rá? Jareth miért engedi át a Labirintuson Saraht egyáltalán, ha bárhol megjelenhet és bármit megtehet. Miért nem csapja agyon egy villámmal? Az aggályai dacára végül átírta a forgatókönyvet Henson kéréseinek megfelelően, és hagyott helyet a dalbetéteknek is. 1984 júniusában a forgatókönyv Laura Phillips-hez vándorolt, akivel Henson szintén Fraggle Rock-on dolgozott együtt, és őt is arra kérte dolgozza át.

Phillips augusztusra elkélszült a saját verziójával. Sarah nála lett modern, nagyvárosi lány, aki a parkban gyakorolja a szövegét, farmert és futócipőt visel, majd szalad haza az esőben, hogy vigyázzon a kisöccsére, Willie-re. Jareth úgy jut be a lakásba, hogy kiadja magát egy Robin Zakar nevű színműírónak, aki fellépést biztosított a lánynak. Sarah nem kívánta, hogy Williet elvigyék a manók, úgy idézi meg Jarethet, hogy sokat álmodozik egy vonzó férfiról, akiről az újságban olvasott. Phillipsnél a Jareth gonosz, aki csak azért rabolja el a gyereket, hogy megszerezze magának Saraht és a királynőjévé tegye. Sarah ugyanúgy az ágy végéből jut át a Labirintus világában, ahol Jareth még 34 órányi időt szab ki számára, majd Sarah találkozik szinte mindenkivel az útján, akit Jones kitalált.

Az egyik legfontosabb jelenet, ami Phillipsnél jelent meg először a Guberáló öregasszonyé. Eredetileg egy olyan báb lett volna, akit Jareth irányít, pontosan ugyanúgy, ahogy Karen Prell, a későbbi megformálója. Phillipsnél azt javasolja a Guberáló, hogy bármi, ami a szívét nyomja ragassza a hátára, és soha többé nem bánkódik semmi miatt, problémák, felelősség, minden ami bántja csak tegye a szívéről a hátára. Végül Ludo és Didymus menti meg, de Didymusnak le kell vágni kardjával Sarah hátáról a terhet, ami miatt csurom vér lesz. Ekkor elviszik az Öreg Sziklához, aki egy forrásban él, és Ludo jó barátja. Öreg Szikla begyógyítja Sarah sebeit, és új ruhát is kap. Ezután eljutunk a maszkabálba, ami egy szappanbuborékban esik meg. Jareth csábítja és ígéretekkel halmozza el Saraht, aki mielőtt lejárna az ideje kipukkasztja a buborékot és kiszabadul.

Ezután a hősök eljutnak a várig, ahol Sarah ragaszkodik hozzá, hogy egyedül nézzen szembe Jareth-el, ami az Escher-lépcsők között meg is történik. Amikor végül Jareth meg akarja csókolni Saraht ő ellöki magától, és mikor arról faggatja mennyire tetszik a Labirintusa Sarah beismeri, hogy nagyon tetszik neki. De nem azért, amit Jareth hisz, hanem mert megtanította neki mennyire felszabadító érzés, ha szembe tud nézni a félelmeivel, és, hogy ráébredt mennyire erős valójában. A fináléban megvívnak és Sarah addig mond nemet Jareth ajánlatára, míg vissza nem változik a valódi alakjába: egy rusnya, szipogós manóvá. Sarah Willievel együtt visszatér a valóságba, amiről már egészen másképp vélekedik.

Henson augusztus 28-29-én Edinboroughban tovább dolgozott a forgatókönyvön két lányával Lisaval és Cheryllel. Szeptember 24-én pedig a 48. születésnapján San Franciscoban megmutatta Lawrence S. Mirkin-nek a Fraggle Rock producerének és George Lucasnak is, aki a film executive producere lett. Lucassal Henson még A Birodalom visszavág kapcsán ismerekedett meg, amikor Lucas felkereste, hogy kellene neki egy életszerű báb. Yodáról volt szó, és Henson Lucasnak két barátját ajánlotta, Wendy Midenert, aki később Froud felesége lett, és Frank Ozt. Előbbi megtervezte és elkészítette, utóbbi pedig mozgatta Yodát. Emiatt Lucas végül egész sokat dolgozott a forgatókönyvön, tőle ered, hogy Jareth ne a túloldalon szabja ki a feltételeket, mert akkor nem Sarah dönt úgy, hogy vállalja a kockázatot, és átmegy a veszélyes Labirintuson. Mivel ekkor már javában keresték ki legyen Sarah, azt is javasolta legyne inkább amerikai tindézser, hogy az amerikai közönség számára szimpatikusabb legyen a film. A forgatókönyvbe még belszólt Oz, Midener és Bernie Brillstein a Muppet-Show producere és Henson jóbarátja.

Phillips később ki akarta szedni az Escher-lépcsős jelenetet, mire Henson megírta neki, hogy ha úgy véli ki fogják vágni ezut a jelenetet, akkor nem érti az egész filmet. Kihúzták viszont azt a részt, ahol Sarah festményeket talál, amelyek átjáróként funkcionálnak, és valós időben mutatták volna, mi történik a Labirintusban. Jareth és Freddie képmásai mindig azon a képen bukkantak volna fel, ahol éppen tartózkodtak. Előfordult olyan verzió is, ahol Jareth anyja lett volna a Guberáló, aki folyton korholja a szófogadatlan gyerekét, és mentegetőzik bűnei miatt. Manóvárost a görög mitológiából ismerős, alvilági Léthé folyó választotta volna el a szemétteleptől. A maszkabálon résztvevők viselkedése pedig sokkal szexuálisabb volt eredetileg.

Amikor aztán elküldték Bowienak a véglegesnek szánt forgatókönyvet, ő még azt is fontolóra vette, hogy nem vállalja a szerepet, mert nem találta eléggé viccesek. Phillips ugyanis nem igazán rajongott Jones morbid humoráért. Henson ezután újra felkereste Jonest, hogy illessze vissza a humort az alapanyagba. Jones ugyan látta, hogy a rengeteg átírás miatt ez már nem igazán az ő munkája, - azután, hogy Hoggle átadja a mérgezett barackot, szinte semmi nem maradt a szövegéből - de végül belement a dologba. Cserébe azonban nagyon meghúzta Phillips sorait, aki utána ismét Jones kárára vissazírta azokat. Mivel a forgatás rémesen közel került, Henson látta, hogy kell egy objektív döntőbíró, ezért 1985. február 26-án felkereste az Aranyoskámat is jegyző Elaine Mayt, és megkérte, hogy rázza gatyába a forgatókönyvet.

May rendelkezett humorral, több feljavított forgatókönyv is a nevéhez köthető. Itt is sokkal emberibbé tette karaktereket és viharos gyorsasággal 1985 április 11-re végzett a munkálatokkal, alig négy nappal a forgatás megkezdése előtt. Végül Henson annyira elégedett volt a munkájával, hogy ezek a változtatások mind benne maradtak a filmben. Így két év alatt huszonöt különböző verzió készült a Labirintusból. Mindezek miatt, bár egyedül Jonest tüntették fel a forgatókönyv írójaként - Lee és Henson a történet ötletgazdájaként szerepelnek, Phillipsnek egy külön köszönet járt a stáblistában, Mayt pedig meg sem említették - Jones nem érezte a végleges művet a sajátjának, úgy vélte ő is mást akart, Henson is mást akart, és a film emiatt lett egyenetlen.

A forgatókönyvből, és jó pár korai verzióból Martin Ashbury készített storyboardokat, aki eredetileg képregényrajzoló volt és eredetileg újságoknak készített napilapcsíkokat. Az első filmje az 1984-es Tarzan feldolgozás lett a Greystoke lett, de a Labirintus mellett több fantasy filmnek is ő készítette a storyboardját. Ilyen volt a Legenda, a Willow, de később az olyan nagyszabású produkcióknak is mint a A végső megoldás - Halál, vagy a Goldeneye. 

Hasonlóan bonyolult kérdés lett, ki játssza a filmben Sarah Williamst? Henson azt akarta filmje a felelősségvállalásról szóljon, mint az egyik legfontosabb tulajdonság, amivel fiatalkorában találkozik az ember. Mindez azt eredményezte, hogy kellett egy tehetséges, fiatal színésznő, aki a karrierje elején áll, el tudja hitetni, hogy a gyermekkor és a felnőtté válás között jár, és ugyanakkor meg tud birkózni a szereppel, hogy többnyire bábok lesznek a partnerei. Sarah legyen intelligens, szerethető, és szimpatikus, de ugyanakkor legyenek hibái is, hogy a közönség tudjon vele azonosulni. Ruháját úgy választották ki, hogy ne jellemezzen egy bizonyos érát, időtlen farmert visel, egy krémszínű blúzt, és egy mellényt, amitől amolyan mesebeli hősnek tűnik.

A válogatás 1984 áprilisától 1985 január végéig tartott, és először Helena Bonham Carter (18) látszott befutónak, de aztán úgy döntöttek, amerikai színésznőt választanak, hogy a filmet kívánatosabbá tegyék az USA-ban. A meghallgatottak között volt Maddie Corman (14), Jane Krakowski (16), Yasmine Bleeth (16), Laura Dern (17), Mia Sara (17), Mary Stuart Masterson (18), Sarah Jessica Parker (19), Marisa Tomei (20), Ally  Sheedy (22) és Laura San Giacomo (22). Januárra már csak Corman, Krakowski és Sheedy maradt, amikor 29-én a 14 éves Connelly is eljött a próbára, és Henson abban a pillanatban érezte, hogy itt van, akire várt. Gyorsan leszerződtek vele, Connelly februárban Londonba ment és márciusban elkezdődhettek a próbák.

Jareth-et az elején bábbal akarták megvalósítani, de végül Henson úgy döntött kell egy nagy nevű, karizmatikus férfi szereplő. Első nekifutásra színészekben gondolkodott, mint Simon MacCorkindale vagy Kevin Kline, de hamarosan extravagánsabb figurát akart. Egy rocksztárt! Henson ugyan sok nevet felírt, akik szóba jöhettek volna Prince, Sting, Michael Jackson, Keith Richards, Rod Stewart, Mick Jaggerde, Freddie Mercury de egyedül Bowiet kereset meg. A fia ugyanis meggyőzte, hogy olyan kell ide, aki nem csak énekelni, de színészkedni is tud és már a hétköznapi megjelenésében is van valami misztikus. Bowienak 1983-ban jelent meg legújabb albuma a Let's Dance és Jackson Thriller-e mellett az lett az egyik legnépszerűbb album. Henson még abban az évben megkereste és adott neki pár vázlatot a forgatókönyvből és Froud rajzait. Bowie ugyan az elejétől kezdve érdeklődött a szerep iránt, a szerződését csak 1985 február 15-én írta alá gstaadi nyaralójában.

A forgatás két hónappal később 1985. április 15-én vette kezdetét az angliai Hampsted Heath-i Elstree Studiosban, ahol Hensorn minden előző munkáját is készítette mióta elkezdte gyártani a Muppet-Showt 1976-ban. A filmen szinte csak olyan veteránokkal dolgozott együtt, akiket az előző produkcióiból ismert. A forgatás majdnem öt teljes hónapot vett igénybe, mert rengeteg báb és még több őket mozgató bábos vett benne részt, és mert csak hétköznap forgattak, hogy Henson a hétvégén tudja intézni egyéb dolgait az USA-ban. Dacára, hogy mindent a Jim Henson Creature Shop épített és a felkészülés már másfél évvel korábban elkezdődött, csak a forgatás megkezdése előtti hetekben állt össze a nagy egész. A problémák java a bábok mozgatása során került felszínre, mert ezek a bábok interakcióban voltak egymással, és hiába működött valami egymagában, amint kettő, három báb összekerült, máris jöttek a gondok. Ugyancsak szoknia kellett Bowienak és Connellynek is hogy bábokkal szerepel, és máshonnan jön a hang, mint ahová nézniük, vagy beszélniük kell, de miután a kezdeti nehézségeket leküzdötték, ez a része már könnyne ment.  

Hoggle, a törpe a legbonyolultabb lénye a filmnek. Egy kistermetű színésznő Shari Weiser bújt a kosztümbe, a hangját azonban már Henson fia, Brian Henson adta. Eredetileg Terry Jones lett volna a hangja, de pár nap alatt kiderült, hogy ez számára túlságosan bonyolult feladat. Weiser egy kis monitoron keresztül látta volna merre kell mennie, amit Hoggle hasába szereltek de utálta a rendszert, így később inkább a szájon keresztül kukucskált ki, és emiatt van az, hogy Hoggle miközben halad mindig morog, hörög egyet hogy nyitva legyen a szája. Hoggle fejébe 18 motort építettek, ezek gondoskodtak a megfelelő arcmimikáról. Irányításuk Hensonnal együtt négy bábost igényelt, akik rádiós távvezérléssel mozgatták Hoggle arcának részleteit. Ez azonban akkora zajjal járt, hogy Weiser fülét bedugták, hogy ne hallja a szerkezetek zúgását, így nem csak nem látott, de abszolút nem is hallott semmit, és a jeleneteket előre begyakorolva kellett eljátszania, szinte teljesen vakon.

Henson felelt az állkapocsért, Robert Tygner az ajakformálásért egy speciális kesztyűvel, Dave Greenaway irányította a szemeit és szemhéjait - mind a négyet, külön-külön! - két joystick segítségével, Mark Wilson pedig a szemöldököket valamint a szem és orr körüli bőrt mozgatta egy fogantyú és egy pedál segítségével. E négy bábosnak hetekig kellett együttesen gyakorolni, hogy a különböző mozgásokat összehangolják, de a kezdeti nehézségek után már ösztönösen tudták, mikor melyik vezérlőkart kell megnyomni. Végül Hoggle egyszerűen elveszett egy reptéren, sok idő múlva került elő az alabamai talált tárgyak osztályán szétrohadva. Ugyan restaurálták és ma is ott látható üvegfal mögött, de valójában borzalmasan trehány munkát végeztek rajta. Érthetetlen az egész.

Az első Ludo-kosztüm több mint ötven kilót nyomott. Mivel ez rettenetesen nehéz volt, Henson azt mondta a Creature Shopnak, hogy kezdjék az alapoktól, és csinálják könnyebbre. Végül 35 kilóra csökkentették a bundát, eredetileg Ron Mueck feladata volt, hogy mozgassa és Rob Mills csak a beállós volt, de Mueck egy hétre lesérült, é, hogy a forgatás ne álljon le Mills vette át a szerepét. Aki épp a kosztümben volt, egyik kezét a magasba emelve mozgatta Ludo fejét, a másik kezét pedig a szörny egyik karjába bujtatta, miközben a másik kar szabadon lógott. Ludo jobb szarvába egy kamerát szereltek így segítve a bábosokat a tájékozódásban. A közvetített képet a szörny gyomrában egy monitoron láthatták. Ludoban volt egy másik monitor is, ez mindig annak a kamerának a képét mutatta, ami az adott jelenetet rögzítette, így láthatták magukat kívülről is. Ludonak három fejet készítettek, egy mosolygósat, egy gondterheltet, és egy motorizáltat a közeli felvételekhez. Hoggle-hasonlóan ezt is többen kezelték. Francis Wright mozgatta a szemöldököket, Sue Dacre a szemgolyókat és a szemhéjjakat, Donald Austen pedig az ajakmozgatást.

Didymus Froud rajzain még inkább cickányra, vagy mókusra, esetleg rókára hasonlított és menet közben vált belőle Jack Russell terrier. Kapott egy szemfedőt is, amitől hetyke kiállása, és egyszeriben múltja is lett. Ruhája Viktória királynő idejéből származik, de Froud adott neki egy bőrpáncélt és egy botot is, hogy harciasságát jobban kiemelje. Eredetileg egy sima báb volt, amit David Goelz mozgatott, egyik kezével a fejét, a bajszát és az orrának mozgását, a másik kezével pedig a bal kezében lévő botot. Karen Prell segédkezett a jobb kéz mozgatásában. Az arcmimika többi részét itt is elektronikusan oldották meg. A szemeket Michael Quinn a szemöldököket David Barclay irányította, a füleket pedig bárki, aki éppen szabad volt. Didymusból több verziót is készítettek. Amikor csak az alsó testét mutatja a kamera, ahhoz marionettet használtak, amikor pedig totálban látjuk az élő juhászkutyán ülve, ahhoz egy teljesen rádió vezéreltet használtak, ami csak a száját tudta mozgatni, és a fejét elfordítani.

Prell mozgatta a film legkisebb bábját, a Kukacot is, ami egy tíz centis ujjbáb volt, és egyetlen cérnaszállal mozgatták a száját. Prell a fal mögött ült, és onnan irányította a "buta" Kukacot. Belőle is kettőt készítettek, egy nagyobb, részletgazdagabbat a közeli felvételekhez, és egy méretarányosat a távoliakhoz. Froud azért tervezte élénk kék színűre, hogy könnyen észrevehető legyen a sötét fal előtt. Adott neki egy kis sálat is, hogy jobban hasonlítson egy disckensi hősre, - elvégre a Kukac egy angol úriember - aki pedig azon gondolkodna, hogyan vette fel a sálat, hát a felesége adta rá, a szájával! A Kukac mellett található Tündér Zuzmók, dróton irányított festett pinponglabdák, az egyik legötletesebb és legegyszerűbben kivitelezett, de nagyon hatásos, igazi hangulatfokozó eleme a filmnek. 

A másik fontos báb, akit Prell mozgatotta Guberáló nyanya volt, akinek a fejét mozgatta, fantasztikus arcmimikát produkálva. Az öreglány ugyanis rosszat akar, ezért folyton oldalról sandít Sarahra, rögvest jelezve a néző felé, hogy rosszban sántikál. Prell az öregasszony hátán feltornyozott lomokban rejtőzőtt, és csupán pár résen keresztül látta merre menjen. A lába között hasalva egy másik bábos irányította az öregasszony kezeit, szóval ezt a jelenetet is nagyon összehangolva kellett végezni. Frank Oz ekkor forgatta a Rémségek kicsiny boltját, és emiatt csupán egyetlen karaktert a Bölcs Öreget alakította, aki a kalapjával beszélget. Itt az egész trón ki volt vágva, és azon keresztül átújva alakította az Öreget, míg a kalapba Goelz lehelt életet.

Az egyik legbonyolultabb jelenet a Magic Dance rögzítése volt. Itt 48 báb, 52 bábos és nyolc, manónak öltözött stábtag vett részt. Bowie itt látványosan táncol egy műanyag babával – még dobálja is. Toby eredeti neve Freddie lett volna, de nem hallgatott rá így meghagyták a saját nevét. Amikor a valódi Toby ült Bowie ölében, nem lehetett bírni vele, folyamatosan bömbölt, mert a zene túl hangos volt, így kellett valami, amivel elvonják a figyelmét. Végül Bowie egyik kezébe egy kesztyűbábot adtak, és a kamerán kívül szórakoztatta vele a csöppséget, aki annyira elvarázsolva nézte a produkciót, hogy Bowie elmondhatta végre a szövegét. Henson szerint bábokkal, gyerekekkel és állatokkal a legnehezebb forgatni és sikeresen behúzta mind a hármat.

Ezt leszámítva Toby folyton nevetgélt, jól érezte magát a bábok között, így csak akkor tudtak vele riadt felvételeket készíteni, ha már elfáradt és álmos lett, és emiatt sírva fakadt. A mára ikonikus píros csíkos pizsamát azért kapta, hogy minél jobban kítűnjön a sötét manók közül, és azokban a jelenetekben amikor játékbabát kell használniuk, a nézők be tudják azonosítani, valamint újabb utalás Alíz kalandjaira. Toby Forud azóta felnőtt, nem traumatizálódott sőt ő maga is bábosként dolgozik, és viszi tovább apja örökségét. Végezetül pedig a filmben nem csupán kitalált lényeket készítettek el bábokkal, hanem madarakat is, mert a folytonosság miatt szükség volt rádióvezérelt varjakra, amik egyhelyben maradnak, mert a valósak folyvást elrepültek. Ambrosiusnál is kettő kutyát használtak felváltva, de megcsinálták bábként is a közeli felvételekhez. Eleve azért döntöttek a juhászkutya mellett, mert tudták hogy báb is kell majd belőle, és a hosszú szőr segített takarni a bábozást.

A filmben mindössze két valós helyszínt használtak: a nyitányban Sarah a West Wycombe Parkban, Buckinghamshireben szaval, de amikor az utcán hazafelé rohan az esőben, az már New York, Upper Nyack, Piermont és Haverstraw. Ezeken kívül valamennyi helyszínt aprólékosan megépítettek a stúdióban, még Sarah szüleinek házát is, és nem csak a belsőket, de a tornácot is, úgyhogy senki ne akarja megkeresni. Az összes díszlet Elliot Scott keze munkája, aki a 80-as évek rengeteg emblematikus filmjének kinézetéért felelős; Indiana Jones és a Végzet Temploma, Roger Nyúl a Pácban, vagy a Sárkányölő. Amikor Jareth átadja a barackot Hogglénak a sziklák egy bizonyos szögből Bowie arcmását ábrázolják, de ha kicsit eltávolodunk, már csak néhány nagyobb kőnek látszanak. Henson ötlete alapján Deborah Huglin – művésznevén Debbie the Roboteer – szobrász készítette el.

A jelmezek Froud és Ellis Flyte jelmeztervező kreativitását dicsérik. Ez leginkább Bowie-t illette, Sarah mindvégig ugyanazt a ruhát viseli, kivéve a nyitányban és a táncjelenetben. Bowie ellenben NYOLC különböző kosztümöt visel, szinte minden egyes jelenetben másikat. Karakterét ugyanis szándékosan eklektikusra tervezték. Amikor először megjelenik malaclopó köpönyege A vörös Pimpernelt idézi, a barackos jelenetnél azonban már egy bőrjakót visel, amit Marlon Brando hordott A vadban, de azért kellőképpen átvariálták. A jobb oldali galléra majdnem teljesen rálóg a mellkasára, a baloldali vállára pedig egy halálfejjel és féreggel díszített vértet erősítettek, hogy kiemeljék Jareth harciságát. A végső konfrontációban Jareth hófehér, tollas palástot videl, gallérját madárcsontok alkotják, ami bagoly mivoltára utal. Miután elvesztette minden erejét, légies, akár egy szellem, csak árnyéka egykori önmagának.

Személyiségét az Üvöltő szelek és a Jane Eyre férfikaraktereiből; Heathcliffből és Rochesterből gyúrták össze. Haja és sminkje a japán kabuki színházak kelléktárát idézi. Eredetileg azt akarták, hogy legyne benne valami farkas szerű, de nem nézett ki jól. Cicanadrágja egy balett táncos kecsességét és egy feltűnően kiálló gatyapőcöt rejt, amivel férfiasságát hangsúlyozták. Bár ő a Manók királya, de nem visel koronát, mert azt akarták, hogy hatalmát máshogy éreztesse a nézővel. Így inkább drága és gondosan megművelt ékszereket kapott. Övcsatja ugyanazt a manó szimbólumot imitálja, amit talizmánként hord a nyakában. Varázspálca helyett pedig egy lovaglóostort adtak a kezébe, ami egy kristálygömböt markoló bagolykaromban végződik, így jogarnak, de akár mikrofonnak is látszik, utalva rocksztár mivoltára.

Henson azt akarta, hogy Jareth tudjon varázsolni, és ezt ki is fejezze valami nem átlagos módon. Így jöttek képbe a kristálygömbök, amikhez akril golyókat használtak. A filmben bármivé átváltozhatnak, de meg is bűvölhetnek, megmutathatják a jövőt, az álmaidat, akár egy komplett tánctermi jelenet is elfér bennük, valamint a Tündér Zuzmók közvetítésével, ezeken keresztül láthatja Jareth mi történik a Labirintusában. A velük való zsonglőrködés bizony nem trükk, hanem a mesterien ügyes kezű Michael Mochen érdeme, aki Bowie mögött állt, s a filmben úgy nézett ki, mintha a sajátja lenne Bowie keze. Mindezt teljesen vakon! Ezt a kontakt zsonglőrködést később Mochen terjesztette el, úgyhogy számomra a leghihetetlenebb eleme a filmnek, éppen az, mi történetesen létezik.

A báltermi jelenet lett végül a legkönnyebb, tíz nap alatt leforgatták, mivel csak emberek szerepelnek benne. Eredetileg Connelly haját begöndörítették volna, de a szülei ezt nem engedték, és így született meg jellegzetes hajkoronája. Sarah és Jareth eredetileg beszélgettek volna egymással, ami az egész jelenetet sokkal baljósabbá tette volna, de később ezt kivágták és csak a könyv változatban maradt benne. Az álarcok és maskarák itt is Froud vázlatai alapján készültek, a táncjelenetet pedig Cheryl McFadden koreografálta, aki sokaknak a Star Trek - The Next Generationből lehet ismerős. McFadden Sarah anyukáját is játszotta volna, azonban a Brit Színész szakszervezet megtiltotta neki, hogy két minőségben szerepeljen a filmben. A Segítő Kezek verme tíz méter magas volt. A jelenetnél 150 pár kesztyűt használtak, és még 200 latexgumiból készült öntvényt. Connellyt heveredek biztosították, és valahányszor újravették a jelenetet függeszkedve kellett kivárnia. A Kopogtatók és az óriási Humongous valójában latex habból készültek és utólag festették be őket a fémes hatás kedvéért.

Az Erdő létrehozásához 120 teherautónyi faág, 1200 gyeptégla, 450 kilónyi falevél, 133 zsáknyi zuzmó, és 35 kötegnyi nyálkás pókháló kellett. A Tűzmanók táncánál a japán bunkaru stílus miatt - a bábosok végig a sötétben a háttérből mozgatjáka  bábokat - végül nem kék háttért hanem fekete bársonyt használtak. Az öt tűzmanót mozgató négy bábost fekete ruhába bújtatták, majd az egész jelenet mögé bevetítették a hátteret. Érdekes módon jelenleg pont fordítva néz ki: mintha a bábokat és Connellyt vetítették volna a háttér elé. Henson maga sem volt elégedett az eredeménnyel, de úgy vélte a bábosok túl jó munkát végeztek, hogy kivágják. Ez egy nagyon összetett jelenet volt - a bunraku stílus miatt tűzmanók nem keresztezhették egymást, és nem is fordulhattak meg -, az utómunkát nem számítva egy teljes hónapot dolgoztak rajta, amiből két hét a forgatásra, újabb két hét pedig a second unit felvételeire ment el.

Manóvároshoz a legnagyobb festett hátteret kellett megalkotni, amit addig készítettek filmhez, az elkészített díszlet pedig több tucatnyi gipsz házat jelentett, utcákkal, és egy jellegzetes szökőkúttal. Humongous a létező legnagyobb báb, amit filmhez valaha építettek, öz méter magas volt, és egy hidraulikusan mozgó fémvázra erősítették a latex habot. Ez az egyetlen "lény", amit nem a Creature Shop hanem a speciális effektusok csapata készített el. A filmből nekem a manók tetszenek a legjobban, akikhez nem csupán bábokat de sok kis termetű színészt is alkalmaztak. A csupán tizenöt éves Warwick Davis játszotta a csőrös manót, aki harc helyett inkább elment TV-t nézni, két évvel később pedig már a szintén fantasy Willow-ban játszott. Kenny Baker bújt a gépfegyveres manó bőrébe, R2D2 után otthonosan érezhette magát. Henson az utolsó pillanatban találta ki, hogy kellene valami géppuska szerű lény is a filmbe, és Froudéknak pár nap állt csak rendlekezésükre, hogy megvalósítsák. A kosztüm ki is gyulladt, de Bakernek nem esett baja.

Felbukkant még Malcolm Dixon és Jack Purvis az Időbanditákból, ők kínozzák Ludot a boton lógó kis lényekkel - Nipper Sticks -, amiknek a száját egyszerű gombnyomással lehetett irányítani. Hasonló mechanikával működött a hoppmester méltatlankodó botja is. A manóvárosi csatában megjelenő lovasok úgy ülik meg Tendril Jack nevű lényeiket, hogy a bábos lába valójában a lény a lába, és a manó lábait a derekukra erősítették. A bábos egyik kezével irányíthatta a manólábak rúgásait és a lándzsákat, másik keze a jószág fejét, száját és szemeit mozgatta. Míg a manók másik kezét a hátas sörényéhez rögzítették. A csatát pozitív irányban eldöntő sziklák legtöbbjét rádióval irányított, festett gumihabarcs. Dacára, hogy augusztusban már wrap partyt tartottak a forgatást végül csak szeptember 8-án fejezték be, de az utómunkálatok még csak ezután kezdődtek.

A film legtöbb trükkje optikai, vagy egyszerű kameratrükk; például a tündér röpte vagy a térkő mozgató manók lekicsinyített színészek, az Escher lépcső egymás mellé helyezett és megtükrözött felvételek sokasága. Amikor a kristálygömb végigpattog, majd Toby kezébe ugrik, egy visszafelé lejátszott felvétel, ebből a manóvárosi csatában is látható pár. Amikor Sarah zuhan, valójában a háttér mozog mögötte, Jareth előbukkanását a lépcső alól egy emelővel és dublőrrel oldották meg. Szóval amit csak lehet, azt hagyományos módszerrel oldották meg. A főcímet a Digital Productions készítette, akik a Tron és Az utolsó csillagharcos digitális trükkjeiért is feleltek. Ez volt az első alkalom, amikor egy élőlényt CGI-vel modelleztek le, hogy aztán egy filmben fotorealisztikusan adják vissza. A jelenetnél használt bagoly figura szintén egy kukából került elő, miután a cég csődbe ment. Bowie arcmását hatszor illesztették a filmbe, afféle képrejtvényként. VHS-en szinte lehetetlenség volt kiszúrni őket, de később DVD-n és Blu-ray-en számomra nagy élmény volt évtizedekkel később felfedezni őket.

Anélkül, hogy elárulnám a pontos helyeket, kis segítséget adok hol kell keresgélni: a kőlabirintusban, a Felejtőben, kétszer a sövénylabirintusban, az Örökös Bűzök Mocsaránál és az Elátkozott Erdőben. Az arcok száma, így Debbie alkotásával együtt összesen hét lesz, ami mágikus szám. A vágási munkálatok két hónapon át tartottak, októbertől novemberig New Yorkban. November 20-án megjött Lucas, hogy ellenőrizze a "végső" vágást, és szinte azonnal újravágta a filmet, előtérbe helyezve az akciót, míg Henson inkább a karakterépítést tartotta fontosnak. November 18-án Bowie és Connelly is megérkeztek, hogy néhány párbeszédet utószinkronizáljanak, majd Brian Henson is újra szinkronizálta Hogglét. Ekkor derült ki, hogy néhány jelenetet újra kell venni Hoggle-val, úgyhogy decemberben visszamentek az Elstreebe, hogy ezeket újraforgassák. Rengeteget csiszoltak a hangzáson is, ezzel telt el a következő három hónap. Mindezt a ma már kevésnek tűnő, de akkor borzalmasan sok 25 millió dollárból hozták tető alá. Végül a filmet 1986 március 14-re bemutatásra alkalmasnak ítélték, és tartottak egy tesztvetítést San Franciscoban.

A filmhez kapcsolódó egyéb médiumok -

Mielőtt a filmet bemutatták, meglehetősen nagy reklámkampányba kezdtek, amit elsősorban Lucas kezdeményezett, mert mindenképpen szerette volna biztosítani a film sikerét. Lucas jó menedzserként az összes létező médiumban reklámozta a filmet. Magazinokban és újságokban – New York Times, Starlog, Starburst, Times – jelentek meg ismertetők rögtön a forgatás befejezése után. Ezek a cikkek elsősorban azt akarták elérni, hogy a közönség szimpatikusabbnak találja az élő szereplők alkalmazása miatt Henson új filmjét A sötét kristálynál. Ennek kapcsán készült az Inside the Labyrinth című közel egyórás dokumentumfilm is, ahol aprólékosan bemutatták a film minden egyes jelenetét, megszólaltatták a színészeket, és a film készítőit. Akkoriban nem nagyon csináltak werkfilmeket, de mivel nagy reményeket fűztek a filmhez, ezt kifejezetten a tévének készítették, hogy felkeltsék vele a nézők figyelmét. Sőt később külön videokazettán is megjelent!

A film éterien szépséges amerikai poszterét a görög származású illusztrátor Ted CoConis festette, aki leginkább gyerekkönyvekhez készített grafikákat, mint pl. William Goldman által írt A Herceg menyasszonya. De dolgozott Hensonnal a Muppet Shown is, ezért kérték meg, hogy készítse el a posztert. Mai napig ez a kedvencem, ahogy a film összes szereplője megjelenik rajta, szinte nyüzsög, lélegzik, él ez a kép. Ez került a cikkem nyitányához is. Hasonlóan ötletes a teaser poszter is, amit Steven Chorney grafikus készített, - ezt közvetlenül ennél a fejezetnél láthatjátok -, ő gyakran készítette el filmek végleges posztereinek vázlatát, mint a Roger Nyúl a Pácban, Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag vagy a James Bond, a magányos ügynök.

Bowie nem vette részt a film promotálásában, de két videoklipet is forgattak vele Steve Barron segítségével. Az egyik az Undergorundhoz, a másik az As the World Falls downhoz készült. Az előbbi tipikus 80-as évekbeli videoklip, és több munkát is fektettek bele - dacára, hogy két nap alatt rögzítették -, nem csupán jeleneteket vágtak be a filmből, miközben mutatják ahogy Bowie énekel, ahogy az a második videó esetében történt. Hensont annyira lenyűgözték Barron klipjei, hogy később a Mesemondó című televíziós sorozatában három epizódot, köztük a pilotot is ő rendezhette. Bowie már nem volt ennyire elégedett a végeredménnyel, utólag sajnálta, hogy nem vetette bele magát a klip munkálataiba ugyanúgy, ahogy a dalokat szerezte.

Az albumot 1986 júliusában adták ki a film premierével összehangolva. Két dalt single kislemezen is kiadtak, az Undergroundot 1986 júniusában, sőt létezett belőle instrumentális verzió, dub és extended dance mix verzió is. Ezt követte a Magic Dance 1987 januárjában. A dal eleji monológ közvetlen utalás egy Cary Grant és Shirley Temple között elhangzott párbeszédre, az 1947-es Az agglegény és a tinédzser című filmből, amely egy fiatal lány és egy idősebb férfi románcáról szól. A kisbaba gügyögést Bowie saját maga produkálta a felvételkor, mert a vokalista gyereke nem akart együttműködni. Eredetileg az As the World Falls Downt akarták második single lemezként megjelentetni 1986 karácsonyára, de végül ez nem sikerült. 2017-ben az albumot újrakiadák egy remasterelt minőségben, ugyanakkor a Magic Dancet 5 perc 13 másodpercről visszavágták 4 perc 13 másodpercre.

A filmből rengeteg játékot is gyártottak, ilyenek a film elején látható plüssfigurák: Sir Didymus, Ludo és a Tűzmanó - leszedhető tépőzáras végtagokkal és fejjel - a boltokban is kapható volt. Gyártójuk, a Dakin már a következő évben a boltok polcaira küldte őket, vagyis nem csupán dramaturgiailag, de merchandising szempontjából sem véletlenül mutatta őket a kamera. Készült Labirintus témájú társasjáték, kirakós, tolltartó, uzsonnás doboz, papírtányér és pohár, szalvéta, rágógumi, Hoggle, Ludo, Didymus és Tűzmanó kosztüm Halloweenra, egy rakás kitűző és még egy LCD kijelzős karóra is, benne egy mini játékkal, ahol egy kis ezüst golyót lehetett kivezetni a Labirintusból! A film bemutatója előtt az USA nagyobb városaiban – New York, Dallas, Chicago – kiállították a film figuráit bevásárlóközpontokban. 1986 augusztusában Tokióban külön kiállítást rendeztek Jim Henson varázslatos világa címmel.

Kevesen tudják, de a Monkey Islanddal, Day of the Tentacle-val, és Indiana Jones and the Fate of Atlantisszal legendákat alkotó LucasArts első kalandjátéka, a Labyrinth – The Computer Game volt. 1986 novemberében adták ki ezt is, akkor még Lucasfilm Games név alatt Apple II-re és Commodore 64-re. A játék nem aratott osztatlan sikert, elsősorban kezdetleges grafikája miatt. Japánban 1987-ben egy másik játék is megjelent, amit csak Labyrinth - Mao no Meikyiu címmel, és a Nintendo készítette a Henson Associates Inc.-vel Famicomra. Ez a játék egy akcióorientált szerepjáték volt, és kizárólag az ázsiai piacra szánták, habár létezik fanok által készített fordítás. Az egyetlen közös tulajdonság a két játékban az volt, hogy mindkettőben tizenhárom valós óra állt a játékos rendelkezésére, hogy átjusson a Labirintuson.

A film bemutatójával egyidőben kiadták a regényváltozatot is A. C. H. Smith tollából, aki korábban A sötét kristályt is megírta. A könyv rákövetkező évben Európában is megjelent, az amerikai borítóra Chorney az európaira CoConis plakátja került. A könyvet azóta még kétszer adták ki, először 2014-ben, majd 2019-ben. Az első kiadás nyolc színes oldalt is tartalmazott, az utóbbi kiadások Froud illusztrációit tartalmazzák. A cselekmény többnyire hűen követi a filmet, de pár helyen kihagy, betold vagy éppen megmagyaráz dolgokat, amelyeket a film homályban hagyott. Például Sarah kapcsolatát a szüleivel, mostohaanyjával és féltestvérével. A könyvben Sarah anyja meghalt egy autóbalesetben. Nyilván úgy gondolták, túlságosan kegyetlen, hogy Sarah továbbra is az anyját idealizálja, miközben az éli az életét, és nem foglalkozik a lányával.

Smith az összes dalbetétet szövegesre cserélte, például a bálteremben Jareth és Sarah beszélgetnek tánc közben, ami az egész jelenetet sokkal baljósabbá varázsolja. A Kopogtatós epizódnál Sarah először a bal ajtót választja, és egy teljesen új területre érkezik az erdőben, ahol az öröm és nevetés soha el nem múlik. Ez a jelenet időkorlát miatt végül kikerült a filmből, de a regénybe bekerült. Jareth a maszkabálon megpróbálja megcsókolni a lányt, aki emiatt menekül el. A történet végén Sarah megsiratja a manókirályt.

A filmből képregény is készült, a Marvel Comics gondozásában 1986 októberében. A 68 oldalas album címe Marvel Super Special: Labyrinth volt, és szinte teljesen a könyvverzió történetét követte, pl.: itt is kihagyták az összes dalbetétet. Az adaptálást Sid Jacobson végezte, a rajzokat maga John Buscema készítette, aki a Marvel olyan sorozatain dolgozott, mint a Bosszúállók, az Ezüst Utazó vagy éppen a Conan, a barbár. Az albumot nem sokkal ezután három részben is kiadták 1986 novembere és 1987 januárja között. A három számot újra kiadták 2024 április és júniusa között.

Ez a Marvel Special egy 1977 és 1986 között futó sorozat volt, ahol többnyire mozifilmeket adaptáltak képregénnyé. Az első adaptáció a Harmadik típusú találkozásoké volt. Ezt követte a Cápa 2, a Meteor, a Star Trek - A mozifilm, A birodalom visszavág, A Jedi visszatér, a Szigorúan bizalmas, a Polipka, Az elveszett frigyláda fosztogatói, az Indiana Jones és a Végzet Temploma,  a Conan a barbár, a Conan a pusztító, a Vörös Szonja, a Szárnyas fejvadász, a Dűne, a Buckaroo Banzai, Az utolsó csillagharcos, A sötét kristály, majd 40.-ként a Labirintus. A sorozat a 41.-es Howard, a kacsával befejeződött.

Jóval érdekesebb a The Goblins of Labyrinth című kötet, amely egy gyönyörű, átfogó munka, egyenként bemutatva az összes filmben szereplő manót. Froud és Jones kollaborációja sajnos hazánkban nem jelent meg, az 1986-os kiadás pedig ezer éve elfogyott. 1996-ban újra kiadták a The Goblin Compagnion: A Field Guide to Goblins címmel, ezt újra kiadták 2003-ban, majd legutoljára 2006-ban a 20. évfordulóra, ekkor már ismét az eredeti borítóval és címmel, új képekkel és Froud utószavával kiegészítve. De már ez a kiadás is régen elfogyott. Az első kiadásból még a Brexit előtt sikerült bezsákolnom egy példányt, akit érdekel, ezen a linken elolvashatja a pdf változatot. Ennek a könyvnek a borítóján látható az a jelenet, ami először bevillant Froud agyában a limuzinban Hensonnal beszélgetve, és hazaérve azonnal lerajzolta. 

A könyvet olvasva rájöhetünk arra is, hogy Froud látványvilága alapvetően meghatározta a Labirintust és A sötét kristályt. Olyan vizualitással áldották meg ezt a fickót, ami nem minden bokorban terem. A könyv címlapján az a jelenet látható, amelyből kipattant az egész film ötlete. Froud 1971 óta dolgozott könyveken, készített Lovercraft-albumot, Shakespeare-adaptációt, majd 1978-ban megjelent a Faeries (Tündérek) című kötete, amelyet A gyűrűk urát is illusztráló Alan Lee-vel közösen készített. Itt figyelt fel rá többek között Henson is. Következő albuma már az 1982-es The World of the Dark Crystal volt, annak fantáziadús látványterveivel.

Froud különösen érdeklődött a tündérek és manók világa iránt, amely erősen beleivódott az angolszász mondákba. A tündérek nála lehetnek jók és rosszak is, egy külön népség, amely nem azért létezik, hogy az emberek kívánságait lesse. Ebből láthatunk párat a Labirintus bejáratánál, mintegy kikacsintásként. 1983-ban megjelent tőle a Goblins: Pop-up Book, amely a Labirintus látványvilágának előfutáraként is tekinthető. Ez egy kihajthatós mesekönyv volt: az ilyesfajta mesekönyvek a 80-as években nagy divatnak örvendtek, és a gyerekek szerették olvasni, mert a manókat meg is lehetett fogni, és a könyvvel interakcióba lehetett lépni. 2016-ig bezárólag mintegy tucatnyi tündér témájú könyve jelent meg. Kiemelkedik közülük a 2004-es Goblins és a 2012-es Trolls.

Megjelent továbbá egy Labyrinth - The Story Book című rajzos mesekönyv gyerekeknek Louise Gikow tollából, aki szinte az összes Muppet filmet átdolgozta hasonló könyvbe, jeleneteket írt a különböző sorozatokhoz és szekccseket talált ki az ABC reggeli televíziós műsorához a Good Morning Americához. A kötetben a Henson Company házi illusztrátora Bruce McNally rajzai láthatók. A filmből létezik Fotó album is, ez szintén a film történetét mesélte el John Brown fotóival. Ehhez hasonló könyvek nálunk is megjelentek az Indiana Jonesból, Csillagok háborújából, vagy éppen a Batmanből. A könyv a manók szemszögén keresztül meséli el a történetet, és a könyvet is ők "írták", Rebecca Grand csak lejegyezte amit hallott tőlük. Kiadtak még egy kottakönyvet is, amiben a dalok szövegeit írták le, hogy bárki el tudja őket énekelni, valamint a zenék kottáit zongorára és gitárra.

Négy darab színező könyvet is megjelentettek a legkisebbek számára, volt matricás album, és egy foglalkoztató könyv a szülőknek. A legérdekesebb egy hangos olvasókönyv volt, ami jelentősen lerövidítette a történetet, és bár gyerekeknek készült, mégsem rajzokat, hanem képeket tartalmazott a filmből. Ehhez adtak egy kislemezt, vagy kazettát, amin tizenhárom percben elmesélték a könyv tartalmát, vagyis a narrátorral együtt lehetett olvasni a mesekönyvet. A szereplők saját hangjuk volt, Jareth-et például Corey Burton szólaltatta meg, aki híres Walt Disney rajzfilmekben szinkronizált.

A filmet 1986. június 27-én mutatták be az USA-ban 1141 moziban. A nyolcadik helyen nyitott, és olyan filmek előzték meg, mint a második hete vezető Karate kölyök 2 és a második hete vetített Robert Redford romatikus komédia a Törvényszéki héják, a három hete vetített Rodney Dangerfield őrület a Vissza a Suliba, és a Matthew Broderick mára kultikus alkotása Meglógtam a Ferrarival, vagy az év kasszasikere a hetedik hete vetített Top Gun ami 15 millióból 175-öt kaszált. De szinte az összes vele együtt startoló film is megelőzte, mint Danny DeVito vígjátéka a Borzasztó emberek, vagy a Billy Crystal főszereplésével készült Rémült rohanás. Az első héten összesen hárommillió ötszázezret szerzett, majd a nézettsége 45%-al esett vissza a második hétre, és ekkor már csak alig kétmilliót kaszált sereghajtóként. Végül összesen 12 millió 900.000 dollárt fialt, kicsit több mint a felét a költségeknek. A Labirintus egy igazi box office bomb lett.

Külföldön valamivel jobban fogadták. Japánban egy hónappal az USA premier után július 26-án mutatták be. Itt kilenc milliót keresett. Az Egyesült Királyságban, ahol november 28-án mutatták be a mozik az első helyen nyitott és végül háromszor többet keresett minden ellenfelénél: 4,5 milliót! December 1-jén Királyi jótékonysági premiert szerveztek a filmnek, Károly herceg és Diana herecegnő részvételével és akik kezet foghattak Ludoval! Sokat mondó, hogy Károly herceg kedvenc jelenet az Örökös Bűzök Mocsara volt. 1987 januárjára továbbihét és fél milliót szedett össze Ausztráliából, Németországból, Spanyolországból, Hollandiából, Olaszországból, Mexikóból, Brazíliából, Venezuelából és Bolíviából. Utoljára hazánkban mutatták be 1988. július 7-én. Mindezzel együtt is csupán 34 millió dollárt fialt a film. Ez meggátolta Hensont, hogy ebbe az irányba haladjon tovább, személyes csődjeként élte meg a filmet, három évvel később pedig meg is halt.

Néhány kritikus pozitívan üdvözölte a forradalminak is beillő trükköket és technikai újításokat, de sokkal többen voltak, akiknek nem tetszett, és közönséget sem érdekelte. Nem lehetett tudni milyen korosztálynak szánták, a gyerekek túl félelmetesnek találták és nem értették a film groteszk humorát sem, a felnőttek pedig "mindez csak mese" legyintéssel lendültek tovább a dolgon. Az, hogy Hensonék a fiatalokat célozták meg vele leginkább a filmhez kiadott termékeken látszik, mesekönyv jelent meg belőle, Hoggles tolltartót meg uzsidobozt lehetett kapni a boltokban, és a kirakós játékok is maximum 250 darabosak voltak. A film csak Henson halála után videokazettán kezdett lassan népszerű lenni. Bowie és Connelly folyamatosan úgy nyilatkoztak az interjúkban, hogy a fanok a mai napig kérdezik őket erről a filmről – miközben a New York Times kritikája szerint Connelly volt a film mélypontja, mert hiteltelenül játszott.

A film utóélete -

Hollywoodban 1997 óta kétnapos maszkabált tartanak a filmbeli bál mintájára, ahol a résztvevők évről évre beöltöznek a karaktereknek. Az internet térhódításával elszaporodtak a Labirintus fan-site-ok, amelyek csak és kizárólag a filmnek és a vele kapcsolatos kérdéseknek szentelték a felületüket. 1998–1999 környékén, amikor elindult hazánkban a sulinet, a Labirintusra kerestem rá először – a Dragonball mellett –, és nagyon nagy értéket képviselt az a rengeteg kép, eredeti rajz és hanganyag-file, amelyeket lementegettem magamnak. Ha valakit érdekel két website a mai napig él, ezeket böngésztem én is, Think Labyrinth és ChampionValley. Az egyik gyerek annyira szerencsés, hogy még egy eredeti relikviát, a maszkot is meg tudta szerezni magának a filmből, amit Bowie viselt a báli jelenetben, pedig abból csupán kettő készült!

A Labirintust gyártó TriStar Picturest 1989-ben megvásárolta a Columbia Pictures, amit viszont 1992-ben megvett a Sony Entertainment, szóval ezután a film jogai is a Sonyhoz kerültek. Amikor a filmet 1999-ben kiadták DVD-n, a Sonyt is meglepte az az érdeklődés amely a filmet követte, és úgy vélték, eljött az idő, hogy egy folytatást készítsenek hozzá. Egy darabig a Curse of the Goblin King munkacím alatt futott a project, de végül a Sony úgy döntött, hogy nem közvetlen folytatást készít, mert a Labirintus egy kerek egész történet. Helyette inkább úgynevezett szellemi örököst - spiritual successor - akartak készíteni, amely visszaadja a film hangulatát. A feladattal Neil Gaimant és Dave McKeant bízták meg, az ő közreműködésükből készült el végül a Tükörálarc 2005-ben. A filmben végül mindössze egyetlen utalás maradt a Labrintusra, amikor az elején mutatják a cirkuszt, akkor van egy zsonglőr, aki pontosan ugyanúgy játszik a kristálygömbökkel, ahogy azt Jareth tette a filmben.

2016 januárjában, szinte rögtön Bowie halála után a Sony bejelentette, hogy mégis új részt kívánnak forgatni a filmhez, ráadásul remake vagy reboot lesz, de ezt a forgatókönyvíró Nicole Perlman napokon belül cáfolta. Azt is mondta a folytatáson már 2014 óta dolgozik, szóval a Sony csak ki akarta használni Bowie halálának hype értékét. 2017-ben Fede Álvarez rendező szerződést írt alá, ekkor a forgatókönyvíró már Jay Basu volt, Lisa Henson pedig a producer. 2018-ban Álvarez megerősítette, hogy a forgatókönyv elkészült, de 2020-ig továbbra sem történt semmi, és Álvarez visszalépetta  rendezéstől. Egy hónappal később bejelentették, hogy az új rendező a Doctor Stranget is tető alá hozó Scott Derrickson lesz. A forgatókönyvíró is lecserélődött Maggie Levinre. Legutóbb 2024 februárjában Lisa Henson bejelentette, hogy nem elég jó a forgatókönyv, és a közeljövőben egyelőre nem várható, hogy folytatás készüljön, és ha el is készül, az nem Derrickson verziója lesz.

Mai napig az egyetlen folytatás, amely napvilágot látott a filmhez az egy négy kötetes nyugati mangaadaptáció Return to Labyrinth címmel, a Tokyopop gondozásában. A mangasorozat négy évig készült, 2006 és 2010 között. A történetet Jake T. Forbes írta, a rajzokat Chris Lie készítette, míg a borítókat Kouyu Shurei rajzolta. A történet tizenöt évvel később játszódik, és a tizenöt éves Tobyról és kalandjairól szól a rejtélyes Labirintusban. A film harmincadik évfordulója aztán új lendületet adott a képregényeknek. Az Archaia Entertainment már előtte is próbálkozott mini történetek kiadásával; 2012-ben a Hoggle and the Worm, 2014-ben a Rock Solid Friendship, 2015-ben a Wisdom and Idioms, 2016-ban pedig a Stone Cold címmel, ezek mindegyike egy-egy mellékszereplőre fókuszált, és a 2002 óta tradicionálisan minden évben megrendezett Ingyenes Képregény Napon láttak napvilágot. 2016-ban a 30. évfordulóra ezeket a mini történeteket egyben is kiadták kiegészítve három újabbal; Gone Fishing, Humongous Two, Sir Didymus' Grand Day.

2017-ben újabb gyűjteményes kiadás látott napvilágot, mely folytatta az előd hagyományait, és ismét hat mini történetet foglalt magában. The Right Steed for the Right Deed, The Wrong Toby, Cup of Tea?, Into the Bog, Beauty or the Beast, Run, Goblin, Run. 2018-ban aztán egy hosszabb sorozat is elindult, a tizenkét részes Coronation azt meséli el hogyan lett Jareth a manók királya, és hogyan került a Labirintusba 1797-ből Velencéből. Emelett az Archaia két önálló történetet adott még ki, 2018 és 2020 végén Under the Spell és Masquerade címmel. 2023 novemberében jelent meg az utolsó gyűjteményes kötet Beyond the Goblin City címmel, amely az összes addig megjelent rövid történetet tartalmazta és a Masqueradet is, valamint öt új mini történetet: The Way Out, A Friend in Need, The Eternal Torunament, En Guard!, No! Jelenleg az utolsó kiadványuk Smith könyvváltozatának képregényesítése 2024 szeptemberében jelent meg Kyla Vanderklugt és Giorgio Spelletta közreműködésével.

A harmincadik évforduló a könyveknek is kedvezett, szintén az Archaiánál jelent meg a Labyrinth - Artist Tribute, ami egy átfogó képet ad azokról a művészekről, akik az elmúlt harminc év alatt hozzátettek valamit a Labirintus világához, a festményektől kezdve a vázlatokon át egészen a képregényekig. Megjelent a kiadónál egy mesekönyv is Cortey Godbey tollából Labyrinth - Tales címmel, és ez is apróbb történeteket mesél a mellékszereplőkről. Mivel Godbey grafikus is, a könyvet saját rajzai díszítik. De a legjobb könyv, ami ekkor napvilágot látott az Ultimate Visual History volt.

Ez egy roppant átfogó mű, majdnem kétszáz oldalnyi szöveggel és grafikával, fényképekkel a filmből, a forgatásról, teljes képet adva a film elkészüléséről egészen onnan, amikor Henson és Froud abban a limuzinban elkezdtek ötletelni. A grandiózus anyagot Paula M. Block és Terry J. Erdmann gyűjtötték egybe, akiknek előző közös munkája a Star Trek eredeti sorozatának elemzése volt. A kötetet még frankóbbá teszi, hogy telke van kihajtható jegyzetekkel, storyboardokkal, Jim Henson naplójának részleteivel, Froud rajzaival, sőt még egy eredeti posztert is mellékeltek. Az USA-ban az Insight Editions Európában a Titan Books adta ki. És alegdurvább, hogy Toby Froud előszavával kezdődik, aki azóta szintén harminc éves lett. Igazán kár, hogy nálunk természetesen ez sem jelent meg, pedig az ára sem vészes.

2017-ben ismét az Archaia jelentetett meg egy felnőtt színezőt, majd 2019-ben egy 24 oldalas képkereső könyvet Labyrinth - A Discovery Adventure címmel. Ez egy olyan kiadvány volt mint a Hol van Wally? sorozat, amikor egy túlzsúfolt óriási képen meg kell keresni egy adott személyt, vagy tárgyat. A következő boostot 2021 adta a kiadóknak, amikor a film 35. születésnapját ünnepelték. Ekkor az Insight adott ki két könyvet, egy tíz oldalas tanítókönyvet a legkisebbek számára Straight to the Castle címmel, és egy Tarot kártyacsomagot hetvennyolc kártyával, és a hozzá tartozó könyvvel, amely Tomás Hijo fametszetre emlékeztető grafikáit tartalmazta. A kártyacsomagot azóta újra kiadták 2023-ban mega-méretben is.

Sokkal nagyobb csalódás a 2022-es Labyrinth - Bestiary ami azt ígéri, hogy az összes filmben látható lényről pontos leírást ad, és valóban jó lett volna egy ilyen könyv, de ez több szempontból félrement. A legelső talán, hogy az illusztrátor Iris Compiet úgy alkotta újra a bábokat, hogy átrajzolta a saját stílusában, amivel adott is meg nem is, mert nem illeszkedik ebbe a groteszk világba. A 2021-es Faeries of the Faultlines a saját lényeit mutatja be, és az a kötet csodálatos, nyilván emiatt gondolták, hogy ide is jó lesz, de mivel itt követnie kellett a karakterek már ismert megjelenését az egész kötet nagyon ambivalens lett. Ha ezen túl is lépünk jön a következő bökkenő, dacára, hogy 160 oldalas, nagyjából két óra alatt kiolvasható, mert a könyv alig tartalmaz leírást, a legtöbb lényhez csak pár mondatot vetettek oda.

S. T. Bende ráadásul egyáltalán nem vette át az ÖSSZES lényt, csak azokat akikről már amúgy is mindent megtudtunk az elmúlt évtizedek alatt, meg akik nagyon is jól beazonosíthatók. Az lett volna itt a kihívás, ha minden manót név szerint kielemez, de hát persze az már munka lett volna. Pedig még a regényváltozatot, és a képregények/mangák által kiterjesztett világot is belevették. A könyv ráadásul meglehetősen szemrontó betűtípussal készült. Ebből is létezik gyűjtői kiadás, amely Compiet A/4-es rajzaiból tartalmaz egy tucatot, és a könyvet, fehér bőrkötésben. 2023 októberében jelent meg az eddigi utolsó könyv, ami kapcsolódik a filmhez Goodnight, Goblin King címmel, ez ismét egy mesekönyv ugyancsak Bendétől, de az illusztrátor itt már Bill Robinson volt. Mindkét könyvet az Insight adta ki.

Játékok terén készült egy teljesen új társasjáték 2016-ban a River Horse fejlesztésében, később kiadtak hozzá két kiegészítőt, mely új figurákat tartalmazott. A Goblinst és a Fireyst, előbbi szerencsére meg is van, mert jópofák a kis figurák, ki is lehet festeni őket, és akkor a polc díszei. Később ezeket a figurákat pofátlan módon felhasználták egy sakkészlet kiadásához, a társasjáték tábláját meg egy kirakóshoz. 2019-ben megjelent tőlük egy 80 lapos Tarot formátumú kártyajáték is. 2020-ben ugyancsak a River Horse gondozásában megjelent a filmből egy RPG is Ben Milton tollából, olyan vendégszereplőkkel mint Patrick Stuart vagy Alessio Cavatore. 2021-ben kiadtak egy másik társasjátékot a Kukaccal a főszerepben Ready, Steady, Worm! címmel. 2022-ben egy Clue 2023-ban pedig Monopoly változat is jelent meg a filmhez. De a leghihetetlenebb dolog, hogy 1100 flippert is legyártottak belőle, amit 2024-ben kezdtek árúsítani. Egyébként elképesztően jól néz ki, igazán kár, hogy négy és fél millióba kerül egy masina. 

Amikor a film kijött csak plüssfigurákat árultak, és egészen a 2004-ig várni kellett, hogy Labirintus témában gyűjthető figurákat kezdjenek gyártani. Ekkor kerültek boltokba a jól ismert Kopogtatók, amik beszéltek is. Majd 2005-ben a a Plan B Toys kiadott három figurát Labirintus témában. Az egyik egy Jareth büszt volt a báli ruhájában, idióta vigyorral a fején, kezében az ördögi maszk, és az egészet rátették egy kristálygömbre. Borzalmasan groteszknek hatott az egész, de az obeliszken ücsörgő, és arra felmászó két goblint már sokkal ötletesebben valósították meg. Ezt követően a Palasides Toys ami a Muppetek figuráit már évek óta gyártotta bejelentette, hogy piacra dobna egy húsz centis Jareth figurát, abban a kosztümben, amiben először megpillantjuk őt Sarah szobájában, de a cég még azelőtt csődbe ment mielőtt gyártásba kerülhetett volna a figura.

Így végül 2007-ben a NECA gyártotta le ezt a mára klasszikus Jareth figurát a Cult Classics Presents sorozatukban. A NECA vagyis a National Entertainment Collectibles Association Inc. egy 1996-ban alapított cég, ami kifejezetten arra specializálódott, hogy sikeres filmekből gyártson figurákat elsősorban filmőrültek számára, akik aztán odateszik őket a DVD mellé a polcra, és havonta törlik róluk a port. Vagyis a húsz éves évforduló után vált igazán sikeressé a Labirintus. Még ebben az évben kiadtak belőle egy harminc centis beszélő változatot is, ami hét mondatot ismételt a filmből. A pozitív eladások miatt 2008-ban újabb figurát jelentettek meg, ez is Jareth-et ábrázolta, de a bőrdzsekiben, amit akkor visel, amikor Hogle-nak adja a mérgezett barackot. Legyártottak egy Hoggle figurát is és a hozzá tartozó diorámát. Ezután a NECA több figurát nem adott ki, így mai napig ez a kettő a legdrágább a gyűjtők körében.

A következő Jareth figurára ezután egészen 2017-ig kellett várni, vagyis megint egy évforduló, ezúttal a harmincéves miatt gondolta egy játékgyártó vállalat, hogy érdemes belevágni. A NECA nagy ellenfele a McFarlane Toys szintén két Jareth figurát adtott ki, az első a báli ruhájában ábrázolja. Egyik kezébe bele lehet illeszteni a maszkját, a másik keze nyitott, amibe bele lehet tenni egy apró kristálygömböt. Szóval ez egy tovább gondolt változata a 2005-ös Plan B büsztnek. A 2019-es figura a Magic Dance alatt látható ruhát viseli, és ehhez lovaglóostor és egy kis manó járt. Mindkét figura húsz centis volt, és tizenkét helyen hajlítható. Szerintem mindkettő nagyon jól néz ki, sajnos még csak a 2017-est sikerült bezsákolnom.

Sajnos manapság csak ezeket a gusztustalan, nagyfejű babákat lehet találni, amiket a Funko gyártott szintén a 30. évfordulóra, ők Sarah, Hoggle, Ludo és Jareth figurákat készítettek, utóbbiból rögtön háromféle verziót is. Plüssfigurában szinte csak ugyanazokat gyártják újra, Ludot, Didymust, és a Tűzmanókat, de 2010 óta már Kukacot is lehet kapni, 2024-től pedig már Hóbaglyot is lehet kapni. A legfurcsább választás plüssjátéknak egy Kopogtató volt 2008-ból. 2023-ban a Plastic Meatball piacra dobott pár egészen igénytelen játékfigurát Jareth, Sarah és Hoggle alakjában, a második hullámot 2024-re ígérték, de folytatás nem született.

2018-ban a Chronicle Collectibles kiadott egy méretarányos figurát a Kukacból. 2019-ben pedig legyártotta mindkét Kopogtatót öntvényből, amiket fel lehetett szerelni a bejárati ajtóra és betölthették eredeti funkciójukat. 2021-ben a Weta Workshop a Mini Epics sorozatukban Jareth, Sarah és Ludo vinyl figurákat készített, amelykre a legjobb jelző az érdekes, és egyedül Sarah néz ki valahogy. Mindegyikből készült limited edition is, de úgy se lettek jobbak. 2023-ban ők is legyártották mindkét Kopogtatót öntvényből, egy méretarányos Kukacot, Hogglet és Ludot, valamint két korlátozott példányszámú további figurát egy a hathoz kicsinyített méretben. Az egyik Sir Didymus volt Ambrosiuson kutyagolva és csupán hétszázat gyártottak belőle. A másik egy polystone dioráma, amely megidézi az Escher-lépcsős jelenetet, és látható rajta Sarah, Jareth és Toby is. Ebből csak ötszázat készítettek, ennek megfelelően már ki is fogyott és az ára is jelenleg félmillió körül jár.

A legutolsó Jareth figurát nem rég adta ki az ausztrál Ikon Collectibles. Ez valójában egy harmincnégy centis műgyanta szobor, és a manókirályt az utolsó pillanatokban ábrázolja, mielőtt visszaváltozik bagollyá, a hófehér kosztümben kristálygömbbel a kezében. Ebből is nagyon kevés, ötszáz példány készült és olyan 150-250 ezer forint között ingázik jelenleg. Két baj van vele csupán, az egyik a műgyanta, ami önmagáért beszél. Jelenleg minden ilyesmit ebből gyártanak, nehogy mérgező legyen a bőrre, cserébe törik mint a gally. A másik, hogy az Ikonnál valamit félreérthettek, mert Jareth nem lepedőkbe van ott öltözve, hanem tollakba, persze azt sokkal bonyolultabb lett volna megmintázni, és nyilván a dupláját kóstálná, de biztos, hogy már az összeset eladták volna. Na és persze ezeken kívül vannak még pólók, ékszerek, lepedők, párnák, pulóverek, zoknik, bevásárló szatyrok, meg ki tudja mennyi minden, de ezeket csak az utóbbi tíz évben kezdték gyártani, a legfontosabb gyűjtői holmikat azt hiszem átvettem.

A digitális kiadásokról -

A filmet csak később videókazettán fedezték fel maguknak az emberek. 1987-ben a VHS mellett jelent meg belőle Lézerdiszk és BetaMax kiadás is. 1994-ben újra kiadták ekkor már csak VHS-re és Lézerdiszkre, majd végül 1999-ben még egyszer utoljára VHS-re. Mire a DVD korszak beköszöntött, a film már elfoglalta méltó helyét a kult-klasszikusok között. A DVD változatot eddig négyszer adták ki, 1999-ben, 2003-ban, 2007-ben és végül 2016-ban. A 2007-es 20 éves Jubileumi kiadás dupla lemezen érkezett. Az egyetlen archív anyag, az Inside the Labyrinth werkfilm mellé készítettek Frouddal egy audiokommentárt, és két vadonatúj rövidfilmet Utazás a Labirintuson át: Koboldváros keresése, és Mesés lények királysága címmel. Ezekben megszólal Froud, Lucas, Prell, Goelz, McFadden és Brian Henson. A film képét remasterelték HD verzióra.

Nálunk azonban a 2003-as verzió jelent meg, ami odakint a Collector's Edition volt és ehhez külföldön fizikai tartalmakat adtak. Hat dombornyomott rajzot Froudtól, egy tizenkét oldalas bookletet, és egy lentikuláris képet a Tűzmanós jelenetből. Persze nálunk ilyesmiről szó sem lehetett, a DVD teljesen fapados. Sajnos a gyűjtői kiadás borítója lett külföldön a legötlettelenebb, ez az amit alul láthattok is, három kristálygömbben a szereplők arcaival, csak nálunk a háttér homokszínű nem fekete. A szitázás a borítóhoz mérten igénytelen, Toby néz le ránk a korongról háttrében az óra számlajaival. Belső borító nincs. A kép 2.35:1-es arányú, tehát legalább nem csonkolt, amihez eredeti angol, valamint magyar 2.0-ás hang társul. A DVD képe elfogadhatónak mondható ennyi év távlatából. Okostévék úgyis feljavítják. A menü nem valami szép, állóképes: háttérben az Escher-lépcsős terem, előtte Jareth hatalmas feje néz le egy kristálygömbre, amiben Sarah és Hoggle menekül a Takarító elől. De legalább minden egyes szekció külön hátteret kapott, és 28 jelentre bontották a filmet, ami igen dicséretes.

A Labirintus mélyén című 57 perces werkfilm lépésről-lépésre bemutatja, hogyan is hozták létre ezt a csodát. Részletgazdag, információ dús, és ha ez nem készült volna el, akkor Jim Hensont sosem hallanánk a saját filmjéről beszélni. Annak idején külön VHS-en jelent meg, de akkor sem csinálhatták volna jobban ha látják a jövőt, hogy a DVD piac beindulásával az embereket elkezdi érdekelni, hogyan készülnek kedvenc filmjeik. Magyar felirat nincs, csak angol. Ezen kívül kapunk pár tucat fényképet a forgatásról és karakterekről, Froud legszebb rajzait a 86-os könyvből, egy tizennégy oldalas storyboardot, ami inkább vázlat gyűjtemény és olyan kicsi, hogy alig látszik belőle bármi, a szokásos filmográfiákat, CoConis és Chorney posztereit és egy előzetest. Ezek a képi extrák aztán mind eltűntek a Blu-ray kiadásokról, ami abba az irányba dönti a mérleget, hogy legalább egy DVD-vel szerelkezzünk fel a teljesség kedvéért.

Sajnos a DVD-re az új szinkron került. Ez valószínűleg azzal lehet összefüggésben, hogy a régi szinkron egy helyütt hiányos volt, ugrott egyet a szalag, és nagyjából 20 másodperc elveszett - valahány videotékás verziót néztem meg, sehol nem láttam tökéletesen. A filmet semelyik csatorna se adta le évekig, majd amikor 2004-2005 környékén a TV2 műsorra tűzte, készíttetett hozzá egy kellőképpen lelketlen szinkront, kiölve a film minden báját. Sajnos a fordítást is olyan nyakatekertté tették, hogy díszpéldánya a magyartalan ferdítéseknek. Még a filmbéli versikét is sikerült úgy lefordítani, hogy ne rímeljen, szándékosan minden mondat máshogy hallatszik, mint az első verzióban, még a manókból is kobold lett.

Az eredeti szinkronban, amit a Mokép készíttetett a mozibemutatóhoz olyanok adták a hangjukat a filmhez mint Kökényessy Ági, Máté Gábor, Zenthe Ferenc, Szombathy Gyula, Grúber Hugó, Harkányi Endre, Józsa Imre és Pásztor Erzsi. Mindenkit buzdítanék, hogy szerezze be az eredeti szinkronos verziót, tegye be a DVD mellé, úgy lesz teljes az összkép. A szinkron egyébként ezen a filmen is javított, egy csomó humoros beszólás benne SINCS az eredetiben, pl. a manók dumája valami frenetikus magyarul, vagy a Kukac legjobb beszólása - máris vége lenne a filmnek - is magyar találmány. De sokkal komolyabbak a szereplők is, az eredetiben Bowie amikor azt mondja "What said is said" nagyjából olyan mintha saját maga is csak mókázna. Máté "Te akartad így" kiszólása, jéghideg kegyetlenséget, és titokzatosságot sugall.

Miben különbözik a Blu-ray? Röviden, ég és föld. A borító igényes, háttérben a kékre színezett Labirintus lelmosódott átképével, megegyezik a 2009-es külföldi kiadással, a tipográfia stílusos, kapunk belső borító is, ami elnagyoltan az Escher lépcsős jelenetet idézi, de legalább kihasználták a felületet, és a szitázás is szép, ismét egy a Labirintus látképének egy részét használták fel. A menü ötletes, kőkockákra vésték a nagyobb blokkokat, felettük egy óriási kristálygömbben a film jelenetei játszódnak Trevor Jones csodálatos Hallucination dallamaira. Szerintem egyébként ennek a Blu-raynek van a legjobb menüje, mert játékos, mert mozog, mert a kövek még hangot is adnak, mert a filmnézés közben is megjeleníthetők, mert a lejátszósáv is ezt imitálja, mert ez akkoriban készült, amikor adtak az ilyesmire. Egyszóval nagyon frankó az egész összhatás.

Az 1920*1080p full HD kép kristálytiszta. Az esőcseppeket szinte egyesével lehet érzékelni, és olyan dolgokat is észre lehet venni, amit videokazettán vagy DVD-n képtelenség volt. Mindez azonban egy nem várt hibával jár együtt, az effektek - például a baglyos nyitójelenet - itt már nagyon elavultnak látszanak. Sajnos a maximális felbontás a hibákat is felfedi, amiket a homályos kép eddig jótékonyan eltakart. Hangok terén eredeti True HD 5.1-et valamint a DVD-n is hallható második magyar szinkront kaptuk, de legalább ezt is felkeverték 5.1-re. A jelenetek számát lecsökkentették tizenhatra, ami kicsit érthetetlen, de nem vészes változtatás. 

A 2009-es Blu-ray extrái megegyeztek a 2007-es jubileumi DVD kiadáséival, vagyis maradt a werkfilm, Froud audiokommentárja, és a már említett, két félórás kisfilm. Fontos, hogy a werkfilmet leszámítva, a kommentárt és a kisfilmeket nálunk először a Blu-ray-re kerültek fel, de odaát már nem számítottak újdonságnak. Az auidokommentár hihetetlenül információgazdag, egyike a legiobb kommentároknak, amit valaha hallgattam, és ugyan a rögzítéskor még élt Bowie és Jones is, örültem volna ha becsatlakoznak, vagy akár Connellynek, de Froud volt a tökéletes választás, s mára sajnos az egyetlen élő ember, aki hitelesen tud beszélni erről a filmről. Az egyetlen új extrát a Mesemondók kép a képben sáv jelentette, amit bekapcsolva filmnézés közben a képernyő jobb alsó sarkában tizenhárom jelenetnél felugrik egy kis ablak, amiben a film készítői közül valaki, vagy akár többen is meséltek az adott jelenetről.

Ezek valójában pár perces mini interjúk, ahol legtöbbször a stábtagok mesélnek érdekességeket a forgatásról, Cheryl Henson, Nick Dudman, Kevin Clash, Connie Petersen, Rollie Krewson és Warwick Davis. Sajnos nemhogy magyar de még angol feliratot se kapott, és ilyenkor lehalkul a fő hansáv, és ha nem szólalnak meg a kis képernyőben, akkor a lejátszónkban nincs jól beállítva a másodlagos hangsáv. Nem vagyok nagy rajongója ennek a featurenek, ezek az interjúk elfértek volna egy külön extrában is, inkább találhatták ki, mert így a készítőknek nem kell végignézni a teljes filmet egy rendes audiokommentárhoz, és csak utólag beillesztik az interjúkat a vonatkozó részekhez. Ezt leszámtva a többi extrához bár magyar felirat nem, de angol mindegyikhez bekapcsolható. Itthon persze csak a sima műanyag tokos Blu-rayt lehetett kapni, külföldön fémdobozost is gyártottak belőle, sőt 2015-ben a Mondo X is kiadott egy saját fémdobozos verziót, amin Todd Slater egyedi, 2008-as poszterét helyezték el, a korongra pedig az egyik Tűzmanó feje került.

A filmet legközelebb 2016-ban a harmincadik évforduló alkalmából adták ki DVD-n, Blu-rayen és 4K Blu-rayen. Sőt, az ausztráloknál még jubileumi VHS-en is megjelent! A jubileumi kiadás nem csupán az összes addig megjelent extrát, de három 2016-os kisfilmet is tartalmazott. De ami ennél is fontosabb, a filmet teljesen felújították, 4K-s transzfert kapott és 7.1-es True-HD hangot, a ma már kevésbé helytálló trükköket digitálisan feljavították, élénkebbé tették a színeket. És számtalan megpróbáltatás után végre sikerült CoConis poszterét rátenni a borítóra, hát el se hiszem! A Labirintus és a kirstálygömb Jareth kezében még egy kis ezüstösen csillogó hatást is kapott. Nálunk csak a Blu-ray és a 4K-s Blu-ray verzió jelent meg műanyag tokban, odakint persze kihozták fémdobozos verzióban is. De szerencsére sikerült szereznem egy külföldi kiadást, ebből a hihetetlenül ötletes digibookos gift setből, ami eredetileg Amazon exklúzív volt.

És hát nézzetek rá erre a dobozra, láttatok már ennél gyönyörűbbet? De most komolyan, létezik bármi ami ennél szebb? A doboz a végső leszámolás helyszínét jeleníti meg az Escher-lépcsőkkel, és bár mindössze pár lépcsőt helyeztek el egy kartonlapon, azzal, hogy egy tükörrel kettévágták, egyszerre megadták az illúzióját a relativitás végtelenségének. Egyik legötletesebb filmes relikviám. A doboz hátulját Hoggle, Ludo és Sir Dydimus triója, tetejét az egyik Kopogtató, a széleket pedig néhány manó és a Kukac dísziti. Hátul található egy fakk, ebbe lehet becsúsztatni a digibookot. A booklet harminc oldalas, és érdekes információkat oszt meg az olvasóval a film elkészültéről. Karen Falk a Jim Henson Company Archívumának igazgatójának köszöntője után láthatunk jeleneteket a filmből, vázlatokat Froud eredeti ötleteiből, részleteket a korabeli sajtóanyagból, valamint Jim Henson legendás vörös noteszéből, amit minndenhová magával vitt 1965 óta, és pár mondatot feljegyzett az adott nap történéseiből.

Ennek köszönhetően betekintést nyerhetünk három jelenet; a Segítő kezek, a Tűzmanók tánca és a Maszkabál forgatási kulisszatitkaiba. Kapunk még egy interjút Bowie-val, Connelly rövid életrajzát és meghallgatását és ötleteket Jones forgatókönyvéből. Megtudhatjuk hogyan keltették életre a három legfontosabb bábot, Hoggle-t, Ludot és Sir Didymust, valamint a Királyi bemutatóról is kapunk pár mondatot. Szóval felbecsülhetetlen értékű kincs ez a kiadvány, annál is inkább mert ami a korongra került már nem ennyire jó. Kezdve a szitázással, ami nem túl eredeti, Toby ül Jareth ölében. A menü megint egy állókép, de legalább szép, mert CoConis posztere, mögötte az Escher-lépcsők, miközben dübörögnek a Within You instrumentális traktusai. Szóval ugyanolyan minimális az egész mint a DVD-jé, de mégsen tűnik annak.

A készítők nyilván úgy gondolták nem tudnak már mit előbányászni, ezért mindössze két tízperces kisfilmet kapunk- Az Időutazásban visszaemlékeznek a filmre, a A Henson-örökségben pedig látogatást tesznek a Center for Puppetry Arts épületében Atlantában, ahol ekkor nyitották meg a Jim Henson szárnyat. Ennél is lesújtóbb a Visszaemlékezés a koboldok királyára, amiben a 2016. január 10-én elhunyt David Bowie-ra emlékeznek összesen öt percben! Szép gesztus, de ez az ember ennél többet érdemelt volna. Öröm az ürömben, hogy mindegyik filmben megszólal Jennifer Connelly. Így a legjobb új extra végül egy fanok által összehozott beszélgetés volt, ez egy évfordulós kérdezz-felelek ahol Adam Savage a MythBusterstől kérdezi nagyjából egy órán át Brian Hensont, David Goelzt, Karen Prellt és meglepetés vendégként Shari Weisert, aki eredetileg csak nézőnek ment.

2021-ben a 35. évfordulóra ismét megjelentettek egy kiadványt. Ezt már csak sima és 4K-s Blu-ray formátumban. A 4K-s verzió ezúttal digibook kiadást kapott, amit Sarah könyve inspirált a filmből, igaz nem piros, hanem barna. A bőrhatású könyvecske elején aranyozott, dombornyomású betűkkel olvasható a Labirintus felirat a széleken pedig a cikornyás mintázat fut körbe. A védelemről egy slipcase gondoskodik, ami az egyik leghíresebb sajtófotót ábrázolja a filmről Bowie és Connelly egymás karjaiban a báli ruhájukban. Ez az egy verzió jelent meg nálunk, külföldön ebből is létezik fémdobozos kiadás. Ismét harminc oldalnyi bookletet kapunk, ismét Falk előszavával, de ezúttal Froud vázlatain kívül kapunk storyboardokat és forgatókönyvrészleteket a nyitó jelenetből, Jareth belépőjéből, amikor Sarah találkozik Hoggle-val, Ludoval és Sir Didymussal, olvashatjuk a báltermi jelenet eredeti verzióját, ahol a két főszereplő beszélget egymással és a végső leszámolás helyszínét az Escher-lépcsőkkel.

Szóval a kiadvány méltó a filmhez. Két lemezt tartalmaz, amiből az egyik mindenben megegyezik a 30. évfordulós Blu-ray korongjával, csak szebb szitát kapott, a labirintus látképét. A 4K-s korong szitája megegyezik a slipcasével. A film 4K-s transzfert kapott valamint Dolby Vision HDR-t vagyis a legszebb és legtisztább fehéret és feketét képes ezúttal megjeleníteni. A film képe 2160p-s Ultra HD felbontást és 2:39:1-es vagyis most már tényleg a létező legjobb szélesvásznú megjelenítést teszi lehetővé. Hangok terén maradt az 5.1-es második magyar szinkron, valamint angolból már nem csak 7.1-es Dolby Atmos TrueHD-t, de 5.1-es DTS-HD-Master Audiot is választhatnak a vájtfülűek. A lemezre ezúttal két igazán jó, új extra került, 25 percnyi kihagyott és sosem látott jelenet, valamint egy órányi anyag a szereplőválogatásról, amiből megtudhatjuk, kik voltak még esélyesek eljátszani Sarah-t. 

2024. január 1-jén pedig a Jim Henson Company megállapodott a Shout! Studiossal a Labirintus és A sötét kristály terjesztési jogairól. Februárban azonnal neki is láttak, hogy az összes létező platformra, streaming, video-on-demand oldalra felkerüljön a film. De hozzájuk került a televíziós, alkalomszerű, nem mozis vetítések, és az összes digitális kiadvány joga is. A 40. évfordulót meg sem várva, nem is olyan régen, most november 19-én azonnal újrakiadták a 35. évfordulós 4K-s lemezeket, az összes eddigi és két új extra tartalommal. A két új kisfilmben Brian Henson és a már felnőtt Toby Froud válaszol kérdésekre, valamint elleshetjük a kontakt zsonglőrködés rejtelmeit.

Ennél azonban sokkal fontosabb a körítés. Két ajándékdobozt készítettek, mindkettő egy doboz Froud rajzaival dísztve, és egy 28 oldalas könyvecskét, öt kártyát Froud vázlataival és egy matricát a Labirintus felirattal. Ez a gyengébb változat és 100 dollár az ára. A lemezek fémtokot kaptak, amire Chorney posztere került. A durvább verzió 260 dollárba kerül, és mindössze 600 példányt gyártottak belőle, minden belekerült ami az alapverzióba is, de adnak hozzá egy eredeti CoConis posztermásolatot, egy plüss Kukacot, egy hógömböt amiben Jareth és Sarah táncolnak, egy retro labirintus játékot, egy retro hologram matricát és egy kártyajátékot a Stop The Killer Games-től. Valamint az első 500 vevő kap egy zománc kítűző szettet is a Gatter Garbs felajánlásában. Az öt darab kitűző Jareth, Sarah, Hoggle, Ludo és Sir Didymus képmását idézi és Matthew Skiff grafikus tervei alapján készült. Az Amazon és Wallmart viszont még exklúzívabb szerelésben kínálja ezt a portékát, mert náluk a Blu-ray fémdobozára Froud festménye került, vagyis a gyermek a manókkal körbevéve.

Ennél pofátlanabb és haszontalanabb cash-grabbel ritkán találkozni. Én már a 35. évfordulós kiadványt is ennek tartottam, de ha nem vetted meg a 4K-s kiadást, ami a 30. évfordulóra készült, az még bőven megéri, meg az egy ízléses és szép kiadvány, de ezzel a mostanival bőven ráértek volna vele a 40. évfordulót kivárni. A fanok el is kezdték ezkézni a kiadót, hogy mennyire nem éri meg, mire visszahívták az eredeti csomagot és hozzácsaptak egy üveg kristálygömböt, amibe a Labirintus feliratot gravírozták, ezt rátették egy fa tartókára és mindkét dobozhoz ugyanazon az áron adják. Szerintem még így se éri meg - nem is autentikus, hiszen a filmben akrilt használtak.  A film képe pedig hiába lesz egyre szebb és tisztább, ahogy írtam csak egyre nyilvánvalóbbá teszi az idő múlását, és le kell vonni a következtetést, hogy ez bizony VHS-en volt az igazi. Úgyhogy be kell szerezni a hazai VICO-s kiadást.

Dióhéjban ennyit akartam mondani, életem egyik legnagyszerűbb élményéről. Azt hiszem, ha idáig eljutottál láthatod, hogy számomra ez bizony többet jelent egy szimpla filmnél. Ha esetleg nem találkoztál volna vele, és nem zárkózol el a fantasytől ezúton ajánlom szíves figyelmedbe, olyan este tíz óra tájt belőve az indítást. Hozzá kell tegyem, nagyon jókor láttam, amikor egy ilyen film még élményszámba ment, amikor nem törekedtek arra, hogy minden cuki legyen, és amikor a magyar szinkron a csúcson volt. Meglepő, hogy ebben a filmben mennyi minden rejlik a felszín alatt, és még évtizedekkel később is képes meglepetést nyújtani. Arról kik vagyunk, és arról, hogy bár egyszer sajnos fel kell nőjjünk, egyúttal nem kell elfelejtenünk a gyerekkorunkat is.

A cikk megírásában hatalmas segítségemre volt két weboldal: Think Labyrinth és ChampionValley tulajdonosaiknak ezúton is köszönöm.

Külön köszönet KOMakeThingsnek, aki pedig nem csak abban segített, hogy beazonosítsam az összes könyvet Sarah szobájában, de azt is bizonyítja, hogy nem vagyok egyedül az örületemmel. 

Személyes élményeim a filmről itt olvashatók: A Labirintus mélyén

Lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren: Follow @Filmbook4

Hallgass minket YouTubeon: www.youtube.com/@filmbook_podcast

vagy Spotifyon: https://open.spotify.com/show/5YBaIxW97mIJ1Er7UQitHL

kontakt: filmbook.blog@gmail.com