Gyerekként egyértelműen, és 100%-ig ez volt a kedvenc epizódom a Trilógiából, örültem, hogy Luke már magabiztos Jediként tér vissza, lenyűgöztek az akciójelenetek, és nagyon szerettem az ewokokat. Korábban láttam a Jedit, mint a Birodalmat, így elsőre sok minden elég érthetetlen volt számomra, de ezeken viszonylag gyorsan túltettem magam.

A Jedi visszatér-t a Trilógia leggyengébb darabjának szokták tartani, és valóban érezhető rajta, hogy mikor ez a rész készült, Lucasék már kicsit kényelmesebben hátradőlhettek, a siker ugyanis garantált volt, így kevesebb bizonyítási vággyal, és ambícióval már nem üthetett akkorát a harmadik rész, mint az első, vagy a második. Viszont míg a legjobb folytatások listáját szűkösen ugyan, de fel tudnám állítani, addig a legjobb harmadik részeknél már nagyon nehéz dolgom lenne, de az biztos, hogy a Jedi végezne az első helyen.

A Jedi visszatér-t most újranézve, a legnagyobb hátránya egyértelműen az, hogy a közepén kicsit leül a sztori, a Csillagok háborúja sodró lendületével, vagy A Birodalom visszavág izgalmaival és filozófiai mélységeivel egyszerűen nem tudja felvenni a versenyt. Az első fél óra Jabba palotájában még csodálatos: ismét rengeteg új lényt láthatunk, különösen a disznó őrök, az idegesítően röhögő patkányállat, és persze maga Jabba nagyon emlékezetesek. Jabba, ez az undorító, hatalmas, nyálkás kegyetlen meztelen csiga, lassú, vészjósló nevetésével hamar kultikus karakterévé vált a Star Wars univerzumnak, remek bizonyítéka Lucas kreatív zsenijének, mely még a harmadik részhez is tartogatott számunkra újdonságokat. Jabba legemlékezetesebb tette, hogy rabszolgává teszi Leia hercegnőt, ami már önmagában nagyon jól hangzik, és melyik kamasz tudná elfelejteni Carrie Fishert abban a hihetetlenül szexis, erotikus űrbikiniben? Szerintem generációk számára volt meghatározó élmény ilyen ruhában látni a hercegnőt, nem véletlen, hogy ez még egy Jóbarátok epizód témáját és címét is adta. A Jabba palotájában tett látogatás remekül felépített jelenetsor, fordulatos, izgalmas, eredeti és látványos. Luke csak késleltetve jelenik meg, végtelenül magabiztosan, amire azért még nem szolgált rá teljesen. Azt se feledjük el, hogy itt tudtuk meg, hogy egy fénykard lehet zöld is, és vissza lehet vele ütni a kilőtt lézersugarakat.

A Dagobah bolygón Yoda halála igen csak szomorú, viszont megismerünk egy új karaktert, az Uralkodót. Az Ian McDiarmid alakította gonosztevő felülmúlja minden várakozásunkat: fekete csuklyája mögé bújt, holtsápadt bőre, gonosz kacaja még csupán a felszín, valójában ördögien zseniális manipulátor, aki a háttérből irányítja előre kiszámított, sátáni terveit. Nagyságát pedig az érzékelteti a legjobban, hogy még Darth Vader is fél tőle.

Új szereplők még a történetben a sokat kárhoztatott ewokok. Bevallom, én mindig imádtam ezeket a cuki kis macikat, még a külön tévéfilmjeiket is láttam. Ha az eddigi részeken a második világháború hatása volt érzékelhető, akkor nehéz lenne nem párhuzamot vonni a Vietnam és az Endori csata között, melyben a bennszülöttek egyszerű eszközökkel szétverik a betolakodó, hipermodernül felszerelt katonákat. Ettől még tény, hogy az ewokok egyértelműen jelzik a Star Wars elgagyisodását csakúgy, mint Chewbacca teljesen fölösleges Tarzan-ütvöltése.

A történet közepe, mint már említettem nem olyan izgalmas, hogy egy lapon lehessen említeni az előzményekkel, teljesen hiányzik például Han és Leia marakodása. A végére viszont nagyon beindulnak az események, három különböző szálon folynak az egymásra igencsak kiható akciójelenetek. Luke küzdelme az Uralkodóval feszült és drámai. Hatalmas erő rejlik abban a jelenetben, amikor nekiront Vadernek, amelyet John Williams felcsendülő kórusai még hangulatosabbá tesznek, szinte érezzük, ahogy apa és fia mindent eldöntő harcában megszűnik a gonosz Galaktikus Birodalom.

A másik szál valami elképesztően látványos, amelyben Lando Calrissian csapatával megtámadja az új Halálcsillagot, miközben mindenfajta csillagrombolókkal és vadászgépekkel találja szemben magát. Ez tulajdonképpen egyfajta összegzése a Trilógia űrcsatáinak. Végignézve egészen elképesztőnek tűnik, hogy ’83-ban készült a film; ahogy a Millenium Falcon kimenekül a lángoló Halálcsillagból, az akkor is hatalmas jelenet, ha tudjuk, hogy az űrben valójában sosem lehet tűz. Ezek mellett az endori csata már igazából elbújhat, mind látvány, mind izgalom területén, bár kétségtelenül itt is akad 1-2 szép pillanat. Ezt az egymásra kiható, több szálon futó, feszült és izgalmas finálét George Lucas egyébként a Baljós árnyakban is kölcsönvette saját magától.

John Williams zenéje ezúttal nem szolgál annyi újdonsággal, mint A Birodalom visszavág esetében, javarészt a régi, jól bevált taktusokat alkalmazza kiválóan, de azért az új szerzemények között is akad néhány remek pillanat; Luke és Vader párharcát már említettem, de hasonlóan hangulatos és vérfagyasztó az Uralkodó háttérzenéje, és én még nagyon szeretem a lázadók támadásakor felcsendülő muzsikát is.

A sztorit végül sikerült méltóan lezárni: nagyon drámai az a jelenet, amelyben Vader nézi, ahogy Luke-ot kínozzák, majd feláldozza magát érte. Lucasnak sikerült elérnie, hogy a végén, a halálakor megsajnáljuk a Galaxis főgonoszát. Nem is emlékeztem, hogy a legvégső ünnepléskor az Endoron ilyen gagyi ewok zene szólt az eredeti verzióban. Nem vagyok a felújítások feltétlen híve, de ezt az egyet, valóban jó, hogy kicserélték a ’97-es felújításoknál. Egyébként érdekes volt ez a Special Edition: annak ellenére, hogy a Csillagok háborúját legtöbbször ebben a verzióban láttam, mégse tudtam soha igazán megszokni.

Az ezredforduló végének digitális trükkjei borzasztóan kilógnak a film egészéből, elég ha csak az új Mos Eisley-ra, vagy az új Felhővárosra gondoltok. Megértem még azt a logikát is, hogy egy generáció csak tv-ben láthatta a Trilógiát, és nem lehet újra, teljesen ugyanazt a mozikba küldeni. Viszont a 2004-es dvd kiadásakor történt változtatások már elég nehezen megbocsájthatóak különösen, ha A Jedi visszatér végére gondolok. A nagy ünneplésben tök logikátlan módon jelenik meg Hayden Christensen, akinek az ég egy adta világon semmi keresnivalója sincs a régi filmekben. És mi értelme van mutatni a Naboo-t, Jar Jarral együtt a Jedi végén, amikor egyetlen árva percet sem szerepeltek. A '97-es felújításban még a Felhőváros, és Mos Eisley digitális változatait mutatták, arra se volt szükség, de annak legalább volt értelme. Ettől nem lesz egységesebb a két trilógia, ellenben nagyon gáz ez a fajta erőlködés Lucas-tól. 

A Jedi visszatér valamilyen oknál fogva feliratosan került a magyar mozikba, így évekig nem is készült hozzá egyetlen szinkron sem, egészen addig, míg a Guild Video a tékákba nem küldte mindhárom részt, és megrendelte a Jedi szinkronját is. A előző két rész magyarítása nem tartozik a magyar szinkrontörténet legjobb darabjai közé, nem is éri el az eredeti szintjét, de mindenképpen az akkori nagyon magas színvonalat reprezentálják. A Jedi visszatér szinkronja ezzel ellentétben egy borzasztó minőségű, szedett-vedett, dilettáns munka, a rendszerváltás utáni újkapitalizmus selejtterméke. Ennyire rosszul, ennyire kényelmetlenül még sosem éreztem magam A Jedi visszatér-t nézve, mint most. Meg is fogadtam, hogy soha többet nem nézem meg ilyen formában. Már az eleje sem sok jóval kecsegtet, amikor Bozai József bemondja: Réges-rég egy távoli galaxisban… ha eddig egyik szinkron sem így fordította, akkor miért nem lehet következetesnek maradni? Ezután szintén Bozai József olvassa fel a szöveget, akinek nagyon szeretem a hangját, de a fordítás olyan rossz, hogy alig értem miről beszél. A fordításra egyébként jellemző a magyartalanság, a starwarstalanság, az eredeti szinkronok és a sci-fi kifejezések ismeretének a teljes hiánya. A droidokat például végig androidoknak hívják, amit csak az emberszerű robotokra használ a sci-fi irodalom. Nagyon durva, és első hallásra feltűnő, hogy a kisebb, pár szavas szerepekre teljesen amatőröket választottak. Ahhoz hasonlítható az élmény, amikor a 9-es terv a világűrből szinkronját készítették, amihez behívták szinkronizálni a marketingasszisztenstől kezdve a fénymásolófiúig mindenkit. De amíg ez ott poén volt, addig ez itt hihetetlenül illúzióromboló.

A főbb szerepekre természetesen nevesebb színészeket választottak. Mark Hammil jófiú karakteréhez azonban nem igazán illik Rékasi Károly keményebb hangfekvése. Harrison Ford szerencsére megmaradt Csernák János, Carrie Fisher tökéletes Bencze Ilonáját viszont lecserélték Tóth Augusztára, aki abszolút téves választás az erős nő szerepére, de legalább nem olyan irritáló, mint Faragó András C-3PO-ja, akinek minden egyes megszólalása után a falra tudtam volna mászni. A legdurvább mégis Obi-Wan Kenobi hangja, Bálint György, aki a hatalmas jedi mestert egy vén buzivá fokozza le. Gyakorlatilag elviselhetetlen, még szerencse, hogy keveset szerepel. Ezek után nagyon meglepő, hogy néhány karaktert mégis mennyire jól sikerült eltalálniuk a készítőknek. Darth Vader legjobb magyar hangja, az itt először őt szinkronizáló Kránitz Lajos (később a felújított változatokban is ő a sötét nagyúr). Persze nem olyan jó, mint ez eredeti, de kellően gonosz, gépies, és elegáns. Az Uralkodó hangja Gruber Hugó, aki az előzmény trilógiában is ugyanezt a szerepet hozza. Szerintem sokkal jobb, sokkal félelmetesebb, és hüllőszerűbb, mint Reviczky Gábor később az újraszinkronizáláskor. Lando Calrissian is itt kapta meg az ideális magyar hangot, Sörös Sándort. Nekem semmi bajom Gesztesivel sem, de tény, hogy kicsit túlhasznált szinkronszínész.

A Jedi visszatér a filmtörténelem talán legnagyobb hatású filmje illetve minden idők egyik legjobb folytatása után készült, amiket valószínűleg lehetetlen lett volna felülmúlni. Valóban ez a legkevésbé erős darab a három rész közül, és bár vannak hibái, mégis a rengeteg új ötletnek, új lénynek és a drámai végkifejletnek hála abszolút méltó lezárása a Trilógiának.

(A VHS borítóképek a http://www.starwarsklub.hu/-ról származnak, nagy köszönet értük!)

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!