A Bond-sorozat készítői az előző kaland, a Szigorúan bizalmas nyomvonalán kívántak tovább haladni, még mindig mellőzve a Moonrakerre jellemző túlzásokat. Mivel azonban kötelezőnek számított az előző film felülmúlása, ezért az alkotók már korántsem próbálkoztak annyira reálisak maradni, mint a For Your Eyes Only-ban. Ennek az lett az eredménye, hogy a földhözragadtságnak ugyan vége szakadt, de még közel sem kerültek a Holdkelte túlzásaihoz.
Miben különbözik még ez a kaland az előzőtől?
A fő különbség természetesen a látványvilág: India csodálatos helyszíne a filmnek, maximálisan kihasználják minden adottságát, az elképesztően szép palotabelsőktől, a zsúfolt utcákon át, a gyönyörű, egzotikus tájakig. Mikor megvettem dvd-n ezt az epizódot, olyan kellemeset csalódtam (elsősorban épp emiatt a csodálatos látványvilág miatt), hogy elhatároztam, összegyűjtöm az egész sorozatot. A Polipka a tvéében nem igazán tudott lekötni, egy néhol vicces, de alapjában véve rossz filmnek tartottam. De dvd-n lenyűgözött, jó pár helyet felcsúszott a Bond-listámon.
Említettem a humort, mely meghatározó tényező a Polipka esetében. Tulajdonképpen elmondható, hogy viccesebb, mint a Szigorúan bizalmas, de az is igaz, hogy néha már megint túlzásba viszik a dolgot. Legalábbis Bond indázása, és Tarzan-üvöltése, mindenképpen a 007-es történelmének legidiótább pillanatai közé sorolható (ide tartozik még a Moonraker fináléja, a Halj meg máskor! CGI szörfözése és Az aranypisztolyos férfi-ben Maud Adams megverése.) Utóbbi hölgy az egyetlen, aki két Bond filmben is kiemelt szerepet kap. A Polipkában sokkal jobb karaktert írtak neki, ezért jobban is tud alakítani. Érdekes háttértörténetet is kapott, valóban fontos figura, nem pedig egy szokásos kémnő, egy buta liba, a gonosz szeretője, vagy romlott némber, (a 007-esek szokásos női szereplői). Persze itt már nem olyan szép, mint Az aranypisztolyos férfiben, de nem is öregedett sokat. Így ráadásul jobban is illik Roger Moore-hoz, aki már nagyon benne jár a korban, bár valahogy, különös módon mégis kevésbé tűnik öregnek, mint az előző filmben. De ebben nem is kell olyan elképesztő kaszkadőrmutatványokba keverednie, ettől pedig egy kicsit hihetőbbé válik az egész.
A másik hölgy szereplő szerintem szintén nem egy kiemelkedő szépség, de nem is jut neki akkora szerep, mint Maud-nak. Kedvenc jelenetem azonban hozzá kapcsolódik: sötétben pezsgőzik a hihetetlenül gyönyörű szállodában, a medence mellett Moore-al, majd a párnacsatájuk után ellopja az ügynök Fabergé tojását, úgy hogy kiugrik a csodaszép teraszon egy fátyolba csavarva. Közben pedig John Barry andalító zenéje szól, az operatőri munka pedig szintén nem hagy kivetnivalót maga után. Ez a jelenet, és a film javarésze inkább egy romantikus, egzotikus kalandregényre emlékeztet, semmint egy Bond-filmre, de annyira jól van megcsinálva, hogy nem okoz problémát. Ebben a jelenetben pedig minden benne van: pezsgő, luxus, erotika, romantika, holdfény, kaland, ármány és a mindent felülmúló helyszín.
Ez a kaland pedig a főcím előtt veszi kezdetét, mely egy mini-repölőgépre épül, nem valami nagy szám, de végülis korrekt akció. A főcím, a zene hasonlóan nem az. Egyik sem különösen kiemelkedő. John Barry zenéje erotikus, kicsit dzsesszes, „bondos”, de score-ként ismét jobban működik.
Új M-el is találkozhatunk. Semmi bevezetés nincs, hogy miért van másik, egyszerűen csak átvette a szerepet, úgy tesznek, mintha mi se történt volna. Pedig Robert Brown sokkal haloványabb, ráadásul kevésbé szimpatikus, mint Bernard Lee volt. Ami pedig még nagyobb gond, hogy Roger Moore teljesen felette áll, pedig elvileg ő lenne a beosztott. Eddig ilyen nem fordulhatott volna elő.
Új szereplő még Miss Moneypenny titkárnője, Penelope Smallbush, aki valami angol modell lehet. Ilyesmi, de nem titkárnő. Lois Maxwell csinos titkárnő volt, ő pedig igazán távol esik ettől a kategóriától. Szerencsére a következő részben nem jutott neki szerep, de hülyén is nézne ki, ha a majd’ 60 éves Roger Moore egy 20 éves modelltitkárnővel flörtölne. Akkor már inkább a nyugdíjastalálkozó. Maxwell-ről meg inkább első, igazán bájos szerepei jussanak eszünkbe, ne az utolsók.
Egy orosz csúcstalálkozóra is eljutunk, melyet angol barátaink, nagyon modernnek képzelnek el. Angolul, de orosz akcentussal kiabáló szovjet elvtárs karikatúrákat láthatunk, köztük a már állandó szereplővé avanzsált Gogol elvtárssal, és a ’80-as évek akciófilmjeinek szokásos főgonoszával (Rambo 2, Beverly Hills-i zsaru) Steven Berkoffal, aki egyedül őrült az egész orosz vezérkarban. Itt mégsem ő az igazi főgonosz, bár a gonosz terv az ő érdekeit szolgálja, és bomlott agyszüleményét dicséri.
Az igazi genya itt egy kissé affektáló úriember, Louis Jordan, aki jól játssza a szerepét, megfelelően kegyetlen, a kisugárzása is megvan, de mégsem tartozik a 007-es emlékezetes ellenfelei közé. Gorillája, Sandokan, akinek szintén sikerült vészjósló aurát kölcsönözni, de rá sem emiatt a szerep miatt emlékezünk. Rajtuk kívül még van egy körfűrészes-jojós gyilkos, aki a film egyik nagy ötlete.
A történet elég érdekes, szövevényes, már amennyiben szándékunkban áll ilyen mellékes apróságokkal foglalkozni. Mondjuk azt sajnáltam, hogy a szimpatikus, indiai teniszező-szövetségest korán megölték, dehát ez van. Hozzá tartozik a film egyik legjobb beszólása:
Vijay: (A főgőnosz Kamal Khan utáni kémkedéséről beszél)… "és van egy teniszklubja is. Én is tag vagyok.
Bond: És elért valami eredményt?
Vijay: A fonákom jelentősen javult."
Az indiai kalandok után egy éles váltással Berlinben találjuk magunkat, itt pedig minden elveszik, ami a Polipkát különlegessé tenné, vagyis a látvány és a hangulat. A cselekmény szempontjából szükségszerű volt, mert valahogy bele kellett erőszakolni a történetbe a hidegháborút, de ez jelentősen csökkenti a film értékét. Az elején ugyan úgy tűnik, mintha kezdene visszatérni a tipikus Bond-hangulat, ám ez hamar kifúj.
Moore teljesen értelmetlenül egy hozzá abszolút nem illő mutatványos ruhájába bújik, úgy ugrál szerelvényről szerelvényre. Az itt lezajló bunyók tartoznak szinte egyedül az epizód izgalmasabb részei közé, ugyanis e téren a Szigorúan bizalmashoz képest haloványan teljesít. A sok látványosság közt sajnos elveszik a valódi izgalom.
A gonosz oroszt közben a szemfüles német határőrök hátba lövik, mielőtt közel kerülne tervének végrehajtásához.
Még leírni is rossz, ami ezután jön… Bond álcázásként, bohócnak öltözik, burleszkszerűen rendőrökkel kergetőzik a cirkuszban, majd hatástalanít egy atombombát az utolsó utáni másodpercben.
Éles váltással, back to India. Ekkor már végképp nem értjük, minek kellett egyáltalán eljönnünk onnan. Finálé gyanánt Polipka ügyes lánybandája megostromolja Kamal Khan palotáját, majd megjelenik Bond Q-val az oldalán egy brit márkájú léggömbbel. A lépcsőn lecsúszós lövöldözés jelenet, az nagyon ott van a fináléban, igazán Bondos, meg minden. Persze pont Kamal Khan és Sandokan lépnek meg előle, és hogy valami tétje is legyen a dolognak, elrabolták Polipkát. A bátor titkos ügynök azonban nem rest nyeregbe szállni, és lóval üldözni a repülőgépet, ami természetesen csak egy lóerős, így be is éri, majd gondolkodás nélkül átpattan a felszálló repülőgépre, és a hátuljába kapaszkodik. Ez zavarja a gonosz bácsit, így kiküldi az erős gonosz bácsit, hogy lökje má’ le! Az persze nem tudja lelökni a bátor titkos ügynököt, hanem ő pottyan le. Földközelben Bond, meg a nő is leugrik a gépről (karcolás nélkül természetesen) a gonosz gépe pedig beleesik a szakadékba, und BUMM.
Ilyen gúnyosan persze, szinte akármelyik Bond-filmről lehetne írni, szóval nem fair, amit csinálok, de az sem fair, hogy elvárják tőlünk, hogy tetsszen egy olyan film, ami magával ragad egzotikus, romantikus kalandregényekre emlékeztető hangulatával, majd hirtelen átmenet nélkül a hidegháború kellős közepén bohócruhában kell látnunk kedvenc ügynökünket.
A film realitásáról pedig: abszolút a nézhető (hisz film) nem zavaró kategóriába tartoznak szokásos „bondos” túlzásai. Még akkor is, ha inkább a kalandos hangvétel jellemző.
A DVD kiadás:
A szinkronnal kivételesen most nincs igazán nagy probléma. A poénok ütnek, nagyjából a hangokat is jól választották ki. Akinek ez bejön, nézze így. Én speciel az egész sorozatnál maradok a feliratnál.
Extrából most elég sokat találtam a lemezen.
Az elmaradhatatlan werkben beszélnek a párhuzamosan futó Connery-s Bond filmről, hogy emiatt igyekeztek mindent beleadni a filmbe. A stáb luxuskörülmények között lakott Indiában, a világ egyik legszebb hotelében, a helyi előkelőségek pedig szívesen látták vendégül őket, különösen a főmuftival, a maharanával volotak jó viszonyba. Hogy valami dráma is legyen, megmutatják nekünk Martin Grace kaszkadőr vonatos balesetét, melyben deréktól lefelé mindene eltört, hat hónapot pedig kórházban töltött. Ezen kívül a doksi főleg trükkök leleplezésével foglalkozik. Végül megemlítik, hogy sikeresebb lett a Polipka a Sohase mondd, hogy sohánál. Az igazság az, hogy tényleg egy picit nagyobb siker lett. A Polipka 187, míg a másik Bond 160 milliót hozott. Úgyhogy van egy olyan érzésem, hogy annak a készítői sem bánkódtak.
Peter Lamontról, Ken Adam utódjáról is találhatunk egy 20 perces filmecskét, melyben maga Ken Adam mesél róla, és helyenként még meg is dicséri. Az interjúk alapján valóban kedves ember benyomását kelti. Személyes véleményem az, hogy ő a szakmájában egy rendkívül tehetséges ember, aki az idő múlásával csak egyre jobb és jobb lett. Ken Adam viszont egy zseni. Mindenesetre elmesélik életét, pályafutását, és hogy a Goldfinger óta számít állandó stábtagnak. Akkor ő tervezte meg a Fort Knoxot kívülről. Mindegyik filmben elmondják, hogy mi volt a feladata, a Szigorúan bizalmastól kezdve pedig ő a díszlettervező. Azóta is minden Bond-kaland díszleteiért ő a felelős a Casino Royale-ig bezáróan. Bár a Holnap markában-t kihagyta, de erre elég nyomós oka volt. Titáni nagyságú feladatba botlott, amiért egyébként Oscar-díjat is kapott.
Először találhatunk igazi videoklipet az extrák közt. Rossz minőségű, filmbejátszásos, tipikus ’80-as évekbeli stílusú, egyáltalán nem érdekes.
Láthatunk még szokásos sztoribordokat, és egy 28 perces korabeli dokfilmet az indiai forgatásról. Aki szereti látni, hogy készül a film (én nem, mert unalmas és érdektelen egy kívülállónak még a valóságban is), és aki szereti Roger Moore humorát (mint én is), az nézze meg.
Érdekes extra a Bond-jelölt, James Brolin próbafelvétele. Nem nagyon rossz, de szerintem jobb, hogy nem lett belőle Bond. Bár az akciójelenetekben jelentősen jobb teljesítményt nyújt, mint Moore. Maud Adams pedig ezen próbafelvételek hatására került be a filmbe, szóval valami eredménye mégis csak volt. Brolin maga is megszólal, elmondja, milyen komoly volt az ügy.
Láthatjuk még egy statiszta, Ken Burns 8 mm-es a forgatáson készült felvételeit a saját narrációjával, néhány kaszkadőrmutatványt pedig a rendezőével. Ezek közül a legérdekesebb, amikor a repülőt ledobták a szakadékba, az meg pilóta nélkül elrepült, így a robbanást már makettel kellett befejezni.
James Bond back in A View to kill…
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.04.17. 15:20:57
Igazából Gogol tábornok egy jó karakter, a későbbi filmekből emlékszek rá, s nyilván azt akarta szimbolizálni, hogy amíg az USA-ban négyévente alsógatyát, akarom mondani elnököt váltottak, addig egy egy Hruscsov, vagy Brezsnyev meddig húzta.
Az írás szuper továbbra is,and only one Moore (heh heh heh)