„Én Geszti Péter tudok leginkább lenni” - interjú Geszti Péterrel

2025. április 25. - Filmbook

Április 17-től országszerte látható a Dargay Attila tervei alapján készült, nagyszabású egész estés rajzfilm a Csongor és Tünde. Geszti Péterrel, a Csongor és Tünde rajzfilm Kurrah nevű kisördögének szinkronhangjával beszélgetett Kasza Magdolna. Az interjúból kiderül, hogy milyen karakterek állnak közel hozzá, mi a véleménye szövegíróként a filmről, és mit gondol a magyar szinkron helyzetéről.

Először is szeretnék gratulálni ehhez a rajzfilmhez.

Nekem? Köszönöm szépen.

Mindenkinek gratulálok, aki részt vett benne. Szerintem fantasztikus lett.

Nagyon kedves dolog lett belőle. Hogyha komolyan vesszük azt, hogy a magyar kultúrát őrizni, táplálni és virágoztatni kell, akkor az, hogy a Vörösmarty romantikus klasszikusából, egy meséből készüljön egy új, magyar rajzfilm, ilyen értelemben kötelező gyakorlatnak kellene lenni a magyar filmművészetben. Az egy nagyszerű dolog, hogy a csodálatos Dargay Attila rajzai megmaradtak, amelyeket újra lehetett éleszteni. Ráadásul én pont abban a Lúdas Matyi című rajzfilmjében voltam a kis Lúdas hangja, mely rajzfilmben a Döbrögi uraság katonáihoz feltűnően hasonlít a mostani filmben Balga figurája, és ezt annyira jól eső érzéssel néztem… Nagyon kedves emlékeket idézett ez nekem.

Igen, valóban. Ahogyan a róka is hasonlít a Vukra.

Persze-persze, de hát ez tök jó. Hát ez a stílus. Tudod, hogy ez nagyon valamilyen, és pont ez a jó benne. Ránézel, és a gyerekkorod újra feléled.

Mennyire nehéz a hanggal játszani egy szinkron során? Hogyan lehet egy karaktert kifejezni vele?

Szerintem a hanggal könnyű játszani, de nem könnyű vele jól játszani. Úgy értem, hogy az stílusos legyen. Nekem arra kellett figyelnem, hogy ne korábbi rajzfilmfiguráimnak a hangja szólaljon meg, akiket szinkronizáltam. Például ne a Jégkorszak Sid nevű lajhárjának hangján beszéljek, hanem másként próbáljak megszólalni. Ilyenkor nagy szerepe van a szinkronrendezőnek, aki segít, hogy karakterbe kerülj és karakterben maradj. Egyrészt elmondja, hogy ő mit képzel el hangzásban és gesztusokban, hanghordozásban beszédstílusban, másrészt neked magadnak meg fegyelmezettnek kell lenni, nem szabad ripacskodni. Mert hülye fejet vágni és hülye hangon beszélni mindenki tud. Itt az a kérdés, hogy azt tudod-e, hogy éppen az az ördögfióka, aki ki lett neked osztva, az valóban úgy szólaljon meg, hogy az autentikusnak tűnjön, és közben kompakt maradjon a személyiség. Úgyhogy figyelni kell. Én most, ahogy néztem a filmet, azt vettem észre, hogy mintha időnként Haumann Péter Hókuszpókja szólalt volna meg az én gesztusaimban, de ezt nem lopás céljából műveltem, hanem valószínűleg ösztönösen jött. Gonoszokat nagyon ritkán kapok, még ilyen kis gonoszt is, mint ez a figura, és lehet, hogy Hókuszpók azért ugrott be, mert ő egy ilyen ősgonosz, vagy inkább ősgonoszka.

Az a fantasztikus ebben az rajzfilmben, hogy az összes karakter szerethető, még a gonosz karakterek is…

Egyrészt mert ez egy családi szórakoztatásra készült mű, amiben ez fontos szempont. Másrészt pedig mégiscsak egy irodalmi klasszikusról van szó, ez egy Vörösmarty-mese, és nyilván voltak határai annak, hogy mennyire lehet, hogy úgy mondjam keményebb és mai dolgot létrehozni belőle, hogy közben olyan maradjon, ami kisgyerekek számára kedves, bejárható, lakható, élhető dolog. Bár én Miriggyel azért nem szívesen találkoznék így se teljes valójában.

Hogyan lehet jellemezni ezeket a karaktereket a filmben?

Szerintem Vörösmarty nem véletlenül írta meg ezt a darabot, azért ez egy klasszikus. Tulajdonképpen színházban is előadható szerepkarakterek jelennek meg benne. Van ugye a naiv, fiatal srác, és a naiva, a tündérlány, ők Csongor és Tünde. Aztán mindegyiknek van egy segítője, akik persze egy párt alkotnak. Hasonlóan, mint Mozartnál a varázsfuvolában. A gonoszok elég tagoltan jelennek meg, van a főgonosz, a boszorkány, és vannak a vicces gonoszok, hogy legyen, ami szórakoztató a történetben. Ugyanakkor vannak filozófiai felvetések is a darabban. Ugye ez a szimbolikus három figura: a Kalmár, a Fejedelem és a Tudós, akik a gazdagságot, a hatalmat és a tudományt jelenítik meg. Ilyen értelemben nagyon is kívánta ez a mű, hogy valaki megpróbálja így is megvalósítani. De közben meg, hogy is fogalmazzak, szóval „lekerekíti a sarkokat”, hogy ne maradjon semmi fájdalmas.

Köztudott rólad, hogy nagyon otthon vagy a szövegírásban. Mennyire voltál elégedett a rajzfilm átdolgozott szövegével?

Én nem győzöm dicsérni Speier Dávidot, mert magas színvonalú és jól megírt dialógokat produkált. Nagyon kidolgozott és szellemes, fluens szöveget hozott létre, ami flexibilis. Azt mondanám, hogy a „remixelte” Vörösmartyt. Igazodott a történethez, végig versben maradt, nagyon sűrű rímhálóval tagolja a szövegeket. Azt gondolom, hogy én biztosan nem tudtam volna jobban megírni.

Azt vettem észre, hogy a mai dolgokra is reagál.

Persze, mai, de közben mégis Vörösmarty nyelvezetében dolgozik. Ez nagyon jó előkép nekem, mert én most ugyanezt csinálom abban a musicalben, amit Dés Lászlóval írok. Ez egy nagy zenés darab. Már született pár dal, és ott én is „remixeltem” a Petőfi-verseket, és nagyon tanulságos volt azt megfigyelni, hogy Dávid, hogyan csinálta ezt Vörösmartyval.

Mennyire adott lehetőséget a szerep mondjuk improvizációra?

Adott, mert itt nem az volt, mint a Jégkorszakban, hogy a John Leguizamo karakterére van már írva a figura, és ott hallhatod szinkron közben az eredetit. Itt nincs minta, neked magadnak kell valahogy létrehozni, ezért mondom, hogy nagy szerepe van a szinkronrendezőnek ilyenkor, mert az ő ízlése, művészeti víziója az, ami engem megfelelő csatornába kell, hogy tereljen, de ez mindig egy jó játék. Tudod, az ember elindul valahogy, elkezdi az első jeleneteket nyomni, és akkor érzi, hogy jó vagy nem jó. Van olyan, hogy fölveszel egy csomót, a végére annyira megérzed, belejössz, „üzemi hőmérsékletre emelkedsz”, hogy azt mondod, jó, akkor vegyük fel az első pár jelenetet újra, mert akkor ezt a hangot kellene ott is használni.

Mennyire érzed ma a szinkron létjogosultságát? Most eltekintve attól, hogy ez egy magyar rajzfilm, amit nyilvánvalóan szinkronizálni kellett. De örök vita folyik azzal kapcsolatban, hogy külföldi filmeknél kell a szinkron vagy nem kell. Te hogy vagy ezzel?

Hú, ez valóban örök vita. Nyilván kulturális és politikai okai voltak, hogy annak idején itt nagyon sok évtizeddel ezelőtt elkezdték szinkronizálni a külföldi filmeket. Hogy ez így maradt, az önmagában nem jó, annak ellenére, hogy egy nagyon komoly szinkronkultúra jött létre Magyarországon, és remek szinkronokat készítenek, ami jellemzően a fordítóknak, a szinkronrendezőknek és a színészeknek köszönhető. Tehát azért ez egy gazdag, élő kultúra. Erre azt mondani, hogy nem kell, az kegyetlen dolog lenne. Ugyanakkor egy ilyen pici országban, ahol nagyon komoly gondokat jelent az oktatásban az, hogy a PISA-eredmények romló tendenciát mutatnak, azt gondolom, hogy az angol, német vagy francia nyelvtudás kötelező kellene, hogy legyen a legalacsonyabb iskolai szinteken is. Ezt segítené, ha nem lenne magyar szinkron, mert kénytelen-kelletlen el kellene kezdeni jobban tanulni mindenkinek. Biztosan van, aki tud ellenpéldát mondani vagy vitatkozna velem, ennek ellenére úgy gondolom, hogy ez jól átlátható összefüggésrendszer. Nekem nem jelent gondot angolul nézni a filmeket, de nagyon sokan vannak, akik nem ismernek idegen nyelveket, nekik biztos, hogy a magyar szinkron jelenti a megoldást. Viszont hosszútávon, hogy is mondjam, nagyobb társadalmi közjót hozna a végeredményként az, ha többet néznének filmet eredeti nyelven az emberek. Úgyhogy maradjunk abban, hogy itt is-ott is egy-egy pont.

Nagyon sok dologgal foglalkozol. Reklámszakember vagy, dalszövegíró, rapper, műsorvezető, producer… Mennyire fontos helyet foglal el ebben az egészben a színészet vagy a szinkron?

Színészetnek ne nevezzük. Én nem vagyok színész, nincsenek is színészi kvalitásaim.

De játszottál filmekben…

Gyerekfilmekben. Az előadói kvalitásaim műfaját én megtaláltam a pop színpadokon. Tehát az, hogy rappelek, az, hogy helyenként úgy csinálok, mint aki énekelni is tud, ebben én tökéletesen rátaláltam arra, amilyen lehettem. Én nem lettem volna jó színész, nem tudtam volna a különböző karakterekbe belebújni. Én csak magamat tudom adni, ezért is találtam rá erre nagyon individuális dologra, hogy a saját dalszövegeimet én magam adom elő. Én Geszti Péter tudok leginkább lenni. És ez ilyen értelemben szerencsés választás az életemben, mert nem éreztem gyerekként sem azt, hogy a különlegesen jó színészi képességekkel rendelkeznék. Nem véletlen, hogy mindig ilyen bolondos, ironikus, helyenként abszurd figurák hangjának hívnak engem. Úgy látszik, hogy abban önazonos tudok maradni. Mint ahogyan valójában az én személyiségemnek van egy olyan szelete, ami örökké gyerek marad, és ami mindig szeret játszani, szeret nagyokat nevetni, szeret hülyéskedni, szeret játékból egy kicsit különböző elképzelt karakterek vagy avatárok bőrébe bújni. De ez nem igazi művészet és nem igazi színészi játék, még ha filmekben vagy szinkronban részt is veszek. Ezt inkább egyfajta ráadásnak tekintem az előadói életemben, és felszabadult játékként játszom vele. Nem tekintem sem főfoglalkozásnak, sem pedig főhivatásnak. Ez inkább egy szabadidős tevékenység, amit az ember tényleg azért csinál, mert szereti.

mv5bmzhjmmq2ngqtzwuwzc00ode4lwi3ytatnwm4nmvjyznlzde1xkeyxkfqcgc_v1.jpg