A most következőkben leírnám magvas meglátásaimat a 32. Művészetek Völgyéről, vagyis milyen MOST a fesztivál egy - immáron - visszajáró szemével. Természetesen csak arról a három napról írok, amíg ott voltunk, nem mondom, hogy a legjobb választás volt ezúttal hétvége helyett hétköznap menni, de kifejezetten érdekelt mennyivel másabb, és mint szoktam volt mondani, érdekes írói tapasztalatszerzésnek bizonyult.

Bevezetés és első nap (vasárnap)

Röviden: nagyon. Leginkább a programok terén éreztem úgy, hogy a szervezés a két hétvégét nyomja meg, mintha emberben is kevesebb lett volna, bár ezt inkább Taliándörögdön és Vigántpetenden éreztük, Kapolcson mindig érezhető az embertömeg. Pláne reggelente, amikor az ember a falu egyetlen boltjánál áll sorba, hogy hűtött italhoz juthasson. Ugyan van még két másik is mutatóba, de ott SEMMIT nem hűtenek a 36 fok melegben, igaz van hűtőszekrény, de polcként funkcionál. Gratulálok!

Vasárnap este hatra érkeztünk, és egy órás sátorverés után - amit az átalakított Ferde kempingben állítottunk fel - máris belevetettük magunkat a tömegbe, mit csíphetünk még el aznap este. A fesztivál mióta ismerem növeli bennem a FOMO érzést, mármint, hogy annyira tömény, és annyi minden van ebben a tíz napban, hogy bárhova jutsz el, mindig azon agyalsz, hogy jó, jó, de eközben valahol máshol lehet még jobb program megy, és azt meg nem látod. A tengernyi választék adja a fesztivál legnagyobb vonzerejét, de egyben a legnagyobb negatívumát is.

Ez az év egyébként több változtatást is hozott, a legfontosabb, hogy most már végképp kitiltottak mindennemű papírpénzt, és csak bankkártyával lehet fizetni, vagy festipayyel. Azon árusok, akiknek ez nem tetszett, azok szó szerint szedhették a sátorfájukat, de nem kell aggódni, mindenki helyébe érkezett tíz másik. Ezen kívül több ismerős helyszín is bezárt vagy átköltözött más helyszínre, de a változtatás nem mindig sikerült jól. Itt van rögtön az egyik legkedveltebb pódium, a Harcsa Veronika udvar, amit nemes egyszerűséggel száműztek a falu végére. Harmadik napra már meg is találtuk, a fesztivál felében már este nyolc után semmi nem volt itt, aminek nyilván az is az oka lehet, hogy az egyik kemping mellé költözött.

A frissen átnevezett Póka Udvar is átköltözött Kapolcs szívéből egy távolibb szegletbe - de a régi helyén sokkal barátságosabb volt. Az első programunkon a GODFATHEREN itt töltöttünk egy órát. Mit lehet tudni róluk? Bluest játszanak. Ha már idáig elbotorkáltunk átkukkantottunk a Kender Kertbe, az egyetlen helyszínre, ahol éjszaka ég a tábortűz, de sokat nem maradtunk, mert a tavaly még működő kaja részleg szőrén szálán elpárolgott, és a harmadik napra annyira elfogyott mindennemű fröccs nedű, hogy kérdésemre, hoznak e még, másnapra be is zártak és többet nem nyitottak ki.

Innen átkacsáztunk a Folk Udvarba, ami számomra, és szerintem sokak számára is a Művészetek Völgye igazi szívét jelképezi, itt mindig van zsíros kenyér, meg fröccs, és népies zene, meg a fiatalok is néptáncolnak nem csak az idősebbek, szóval afféle nyugalom szigete a sok basszusgitár közt egy kis nyenyere meg dorombszó. Ide muszáj betérni az Esti Pajzán Mesére, amit hivatásos mesemondók, hagyományőrzők, néprajzászok, és falukutatók adnak elő. S ha már az ember itt van, akkor csak egy lépés a Magyar Jazz Szövetség Udvara, ahol egyébként a legjobb arányban van keverve a fröccs minősége és annak értéke, de még ennél is fontosabb, hogy itt található a két legstrapabíróbb WC, ami a fesztiválon csak fellelhető. Szóval, hogyha valaki hozzám hasonlóan egy Toi Toi-ba fojtaná azt, aki feltalálta, akkor sürgősen szeresse meg a Jazzt. Ha valakit érdekel a repertoár is, a Mufflon Jazz Band játszott éppen.

És hát, hová máshova is vezethetett volna utunk végső állomása, ha nem oda, ahova minden út vezet. Fel a Panoráma színpadra, ahol a 30Y sikeresen bebizonyította, hogy jó lesz 40Y-nak is. Az jutott eszembe, hogy a Pink Floyd idejében még a füst, meg a különféle fényeffektusok nem kötelező elemként palástolták el a zene lényegi mivoltát, hanem annak szerves részeként felerősítették azt. És nem állandóan, csak hébe hóba. Most meg ott tartunk, hogy kötelező jelleggel, ha kell, ha nem okádják a füstöt, szétfényezik, és arról ismeri fel az ember, hogy áhá, ez itten egy koncert. A 30Y zenei hangzása kábé két dalra fűzhető fel, ha hallottál egy számukat, akkor mindet hallottad. Az, hogy egy ilyen hangzásvilágú zenekar ekkora sikert tud befutni országunkban még a kisebbik baj, mert még mindig inkább ők mint Quimby, vagy Kispál akiktől nem lehetett menekülni a 20-as éveim alatt. De az, hogy meg sem próbálnak megújulni, és bőven elég nekik a hajdanvolt sikereik hetenkénti eljátszása sokkal súlyosabb - lásd, aki nem jutott el a kapolcsi fesztiválra az két nappal később megnézhette tőlük ugyanezt a Budapest Parkban.

2. nap - hétfő

Másnap már fél kilenckor fent voltunk, ami nem annak volt köszönhető, hogy előző este korán lefeküdtünk. Bár hajnali kettőt tekinthetjük koránnak. Attól pedig tekintsünk el, hogyan és miképp értünk vissza a kempingbe, és hogy nem szenvedtünk súlyosabb balesetet ennek abszolválása közben. A Ferdében történt átalakítások során zárttá tették a hüttét, ahol lehet reggelizni, és már nem engednek a legfelső szintre sátrazókat, hogy legyen egy kis szabad közösségi tér. Ez tök jól hangzik, de amikor szembesültem vele, hogy a reggeli bundáskenyér 800 forintért egy kenyérsarok, akkor azért úgy voltam vele másszunk csak le szépen a szokásos reggelizőhelyünkre Kari Kerengőjébe, ahol ugyan már 1600 volt a zsíros deszka, de az legalább két akkora karéj, hogy agyon lehet verni vele a perecárus juhászbojtárt. Hiába no, a patak partján még az is jobban esik ha megvágják az embert.

De a Ferdében a legnagyobb gond, hogy nincs árnyék, és két éve még tíz óráig tartott mire megfőttünk a sátorban, idén már fél kilenc is elég volt. További probléma, hogy melegben csak meleg víz van a zuhanyzóban, borús időben meg fagyos. De mindezt pótolta, hogy hihetetlenül kedvesek voltak a vendéglátóink. A józanodást egy méregdrága jegeskávé mellett folytattuk, ahol utoljára ittam kávét, mert több volt benne a jég, mint a kávé. Majd mit is hallgasson az ember, ha nem akarja, hogy szétmenjen a feje, és jó lenne a dögmeleg elől menedékre lelni, hát irány a Völgy Komolyzene, ami a római katolikus templomban kapott helyet, és a 2021-ben alakult Trio Sideris játszott egy kis lélekemelő muzsikát.

Mindig kell egy olyan nap, amikor az ember végig látogatja a különböző kiállításokat. Ezek közül számomra az 51-es körzet az állandó favorit, ide minden évben szívesen térek vissza, mert biztos vagyok benne, hogy Galántai György ismét le tud majd nyűgözni elképesztő és sokszor elgondolkodtató megoldásaival, egyedi gondolataival, és művészi szintre emelt hétköznapiságával. Az idén például azzal döbbentett meg miképp emelhetjük köbgyökre néhány elhasznált kerti szerszám ázsióját úgy, hogy még csak nem is kell hazudnunk róluk semmit. Én meg ki akarom dobni apám elnyűtt, rozsdaette holmijait. Na ezért nem vagyok igazi művész. Mindenkit buzdítanék rá, ha ellátogat Kapolcsra, keresse fel a kissé eldugott 51-es körzetet. Nem tudom jövőre mi lesz itt, de garantálom, hogy nem mindennapi élmény lesz.

A Falumalom melletti szigeten hagyományosan portékáikat kínálják különféle kézművesek, de találni itt méregdrága, háromnapos, száraz perecet, rétesvéget, szárított vargányát, fazekasholmit, őrségi tökmagolajat, mézet, chilipaprikakrémet, különféle lekvárokat és sajtokat, újrahasznosított festett tetőcserepet, függőágyat, bicskát, körömollót, vagy az anyja kiskésit. Egyszóval bármit, amire a boldogtalan fesztiválozó elverheti azon megmaradt pénzecskéjét, amit nem fröccsre, meg az életben maradásért felelős elemózsiára költött.

Hogy miért beszélek ennyit a fröccsről? Mert idén az volt a favorit, lévén egy hosszúlépés "csak" 800 forintba fájt, egy vice már 1600 volt. Szóval egy deci bor mellé kvázi ingyen kaptad a szódát. A Fóti sör meg finoman szólva ihatatlan, aki kóstolt már kézműves sört, az nyilván szintén nem érti milyen lobbi miatt került a sörmonopólium a kezükbe a fesztiválon, amikor nem adnak jobb minőséget egy tucatlágernél. És még csak nem is törekednek rá, hogy szélesítsék repertoárjukat! Úgyhogy ajánlom mindenkinek a Hilltop borászat nedűit, amelyek tisztán és keverve is kellőképpen frissítik a szomjúhozó torkot a pokoli nyári hőségben. Szerencsére több sarkon is lehetett standjaikkal találkozni.

És akkor térjünk rá a kajára is, mert pár éve még ez volt Kapolcson a legsarkalatosabb kérdés, de olyannyira, hogy a Csigabuszt leginkább mindenki arra használta, hogy átjusson vele a szomszédos Taliándörögdre, ahol a kocsmában egy ezresért kapott pörköltet. Most viszont van egy jó hírem. Ami az, hogy a tavalyi horrorisztikus drágulásnak köszönhetően már egyáltalán nem tűnik soknak 2500 forint egy sajtos tejfölös lángosért, hiszen Pesten is már ez az alap, és Kapolcson volt hely, ahol már 2000 forintért is megkaptad ugyanezt. És azért egy lángos jól el tudja telíteni az embert, meg fel is szívja a piát. A legjobb lángost a Kaláka Udvarban és a Momentán Udvar előtt ettük, ezüstérmes lett az Aranyszalagos lángos a Malomszigeten, mert túlságosan puhának bizonyult, míg a legrosszabb az Őrségi krumplis lángos volt, amely túlkelesztett tésztájával, egyenetlen kinézetével, és érthetetlen szaggatási formájával sem gyomornak, sem szemnek, sem pediglen pénztárcának nem kedvezett.

Bár még így olcsóbb volt, mint a Falumalomnál árult, ahol érthetetlen módon minden kaja, legalább egy ezressel került többe, de például a 2500-ért mért saslik, itt 4500-ba fájt. Két éve még mi is ide jöttünk először, mivel sajnos pont Kapolcs középpontjába esik, így kikerülhetetlen bármerre is menjen az ember. De hát azóta szereztünk némi tapasztalatot. Egyébiránt a saslikot egyik helyen se készítik jól, nem is laksz vele jól, és még a legolcsóbb helyen is drága. Egész egyszerűen nem éri meg, kiszáradt sertéshús meg hagyma. A másik favorit idén a laska lepény volt, ami lángos pepitában, meg drágábbért, 3500-4500 árfekvésben. Prószával és langallóval már csak elvétve lehetett találkozni. De az ember, ha nagyon éhes maradt, akár olyan magyar fesztiválról kitiltandó ételekkel is elverhette éhét, mint a kézműves hamburger 3500-6500, egészben sült csülök 5500-8500, gyros, tortilla, pizza, burgonyacsipsz, sőt még angol reggelit is kaphattál ha fürge voltál. Meg persze a kiirthatatlan kürtöskalács 2500-ért.

A kézművestermékek külön szentélyét képezi a Manó Udvar, ahol minden nagyon manós, minden nagyon szép, és minden nagyon eladó. Ilyen 1500 forinttól egészen 150.000 forintig. Kiégetett agyagmanók, lepkék, pillangók, hernyók és kukacok, csigák, és egyéb mesebeli lények, mázas agyagból megformázva és kiégetve, csöppet billegve a groteszk és a giccs határán, de kétségkívül hatásos, és művészi, és nem feltétlenül csak gyerekeknek való tartalommal. Az udvaron belül helyt kapott egy galéria, ahol híres festményeket rajzoltak újra manós megjelenítésben, hogy csak pár példát mondjak, Manó Liza, az Éjjeli Manójárat, a Hermelines Manó és így tovább.

No de sietni kellett a Kaláka Udvarba, mert 16:00-tól egy lackban edzett Lackfi fog minket szórakoztatni, nagyon elmésen, és nagyon költőien. Ami, mint író embert engem érdekel. Mondhatnám, ez egy másik állandó hely, ahová minimum egyszer be kell térjek. Lackfi János 2010 óta házigazdája a Versimprónak, ahol költeményeket faragnak a közönséggel karöltve. Bár mintha először láttam volna rajta, hogy már unja a banánt. Én azért kitartást kívánok neki, és azt, hogy jövőre jobb és érdekesebb vendégeket hívjon. Sajnos az egyik legrosszabbat, Kiss Judit Ágnest fogtuk ki, akiben megtestesül mindaz, amit tipikus, megkeseredett, feminista szerzőn értünk. Viszonylag ritkán láttam még olyat, hogy egy Lackfi esten ne tolongjon a tömeg.

Általában azért kell félórával előbb érkezni, hogy az embernek hely is jusson, vagy egyáltalán beengedjék. De ennyien talán még sosem álltak fel, és hagyták el az előadást, legjobb az egészben, hogy főképpen nők. Ráadásul a kísérőnek hívott Mintha zenekar is se bizonyult a legjobb választásnak, és mintha - ha ha - nem tudta volna eldönteni, hogy mit is zenéljenek, folyton eszkuzálták magukat, hogy ők itt most előadnak valamit, valahogy egészen máshogy, és talán nem is azt, amit akartak. Mindenesetre tényleg alig lehetett bármire is ráismerni, amit előadtak. Talán csak a Hejj Dunáról fúj a szelet sikerült normálisan előadniuk. Repertoárjuk nem áthangszerelése ismert nótáknak, sokkal inkább teljes kifordításuk.

Innen a Momentán Udvarba vezetett utunk, amely társulat ugyanazt csinálja, mint Szabó Győző és Rudolf Péter által meghonosított Beugró - és tudom, hogy a Momentán öt évvel korábbi, de a Beugrót mégis többen ismerik - teljesen improvizáció, amit látunk. Nagyon sokaknak bejön, más a falra mászik tőle - igen kitaláltátok, én is - , de hát ahogy mondani szokták, ez a színészkedés csúcsa. Szoktak ilyet mondani egyáltalán? Nyilván felüdülés azok számára, akiknek az életük túlságosan kötött. Sajnos aznap este Puskás Petit hívták meg, aki egy órán át szinte semmi másról nem beszélt, minthogy miért vette fel ő is a felesége vezetéknevét, hogy most már Puskás Dallos Peti legyen. Nyilván, hogy legyen egy sztorija, amit egy órán keresztül mesélhet. Ha valakit behatóbban érdekel a miért, ehhez az előadáshoz a fotósom ragaszkodott.

Teljesen másfele szerettünk volna vetődni, de egy nagyhangú ember úgy ordibált a Folk Udvarban, hogy muszáj volt megnéznünk mi baja van. Éppen Gulyás László vándor-muzsikus adta elő estimeséjét de akkora vehemenciával, hogy beférjen az udvarba, ki kellett tessékelni a jónépet. Maga a mese ismerős volt, és inkább kacifántosnak jellemezném semmint szerfelett tréfásnak. De az, ahogy ez az ember mozgatta, nógatta, bevonta a közönséget az egészet egy új szintre emelte, és igazán kiemelkedő előadóművészi tehetségre vall. Életem egyik legjobb színházi élménye volt, úgy, hogy nem is színházban voltam, és mondom ezt még úgy is, hogy sikeresen betalált az úriember és megtett a meséje szenvedő alanyának, mert két másodpercre nem ráfigyeltem, hanem azt kerestem a műsorfüzetben ki is ez az illető. Jutalmul kaptam egy fröccsöt. És azt azért megjegyezném, hogy a szülők ne hagyják már magukra a gyerekeiket, különösen, ha azok elsírják magukat mert tapsot kapnak, és ezzel megakasztják az egész mese folyási irányát.

Ezzel sikeresen kibekkeltük az újabb extravagáns zenekart a Panorámában, ami a Csaknekedkislány volt, a Vad Fruttikra ugyan felmásztunk a dombra, de az ő koncertjüket meg egész jól elverte az eső, ami sajnos reggel kilencig ki is tartott. Úgyhogy takarodót fujtunk és visszatértünk a szállásra. Pedig úgy néztem volna még egy kis Vad Fruttikat. Merthogy hallgatni prímán lehetett a sátorból is. Egész Kapolcson csak őket lehetett hallani.

3. nap - Kedd

Nagyjából ez a látvány fogadott másnap reggel, amikor felkeltem, mint a fenti kép mutatja, és a reggelt az eső miatt ezúttal tíz órában kell érteni. Mi a jó az esőben, sokáig lehet aludni, és nem sülsz meg a sátorban. Sajnos aztán kiderült, hogy az eső az egész napot szét fogja verni. Az idő villámgyorsan lehűlt, hidegben nincs is kedve inni annyit az embernek - bár ezt az érkezés napján kimaxoltuk -, ergo több pénze marad, de azért a sárban dagonyászni mégsem az az igazi fesztiválhangulat. Számos program mellett elnapoltuk a fürdőzést is a Balatonban - de kár. Minthogy az első két nap Kapolcson voltunk, gondoltam ugorjunk át a két szomszédos faluba, és ha elkap az eső legfeljebb a kocsiban maradunk.

A gondolatot tett követte és délben már a jól megkent zsíros kenyerünket ettük - ezt figyeld! - café lattéval. Ki is kiáltom a Völgy legjobb kávézójának a Fazekas Műhely melletti KávéHázat. Ha erre jársz ugorj be egy kávéra, nem fogod megbánni. Maga a hely frissessége is sokkal szimpatikusabb, mint bármelyik másik kávézó a környéken. A fazekaskodást idén kihagytuk, mert hát kinek van kedve úgy tapicskolni, hogy lóg az eső lába? Először Taliándörögdre mentünk, ahol van egy rom, és három templom is, igazából sosem értettem miért Kapolcs lett a meghatározó, amikor Taliándörögd nagyobb, itt 788-an laknak, míg Kapolcson csak 416-an.

Sajnos amikor odaértünk még semmilyen program sem volt egyik helyszínen se, de mivel az elmúlt években meglehetősen jól bejártuk ezt a települést, így elindultunk megnézni az új helyszínt, amely a Lőtér nevet kapta. Ide is felállítottak egy színpadot, és egy lágossütödét, valamint a Volán elhozta szimulátorát, úgyhogy aki tett egy próbát érdekes ajándékokat kapott. Nagyjából egy órára beszorított minket az eső ide, úgyhogy kipróbáltuk milyen érzés egy igazi buszt vezetni, kutyákon és autókon át, hatalmas közlekedési baleseteket és milliós károkat okozva a világban. Nem leszünk buszsofőrök az már biztos, de vigaszdíjként kaptunk egy esőkabátot. Pont ez kell ebbe a jó időbe, így már elértük szárazon a kocsinkat, és meg sem álltunk Vigántpetendig, ahol a legkevesebben, 165-en laknak. Így láttuk megint a S.Ö.R. előadását, ami vagy húsz éve fárasztja a jónépet, és sikeresen spoilerezi el Shakespeare egész életművét.

Itt már tudtuk hova menjünk, mert ugyan a Cirque du Tókert mocsárrá változott, de a Hobo Klub már nyitva volt. Hobo évről évre kijár ide, ez az ő kis vacka, ahol esténként koncerteket, előadásokat, kora délután pedig szessönöket tart Hobológiából, ami azt takarja, hogy másfél órát beszél az életéről. És hát van miről, most pl. arról, hogyan kapta meg végre ötödik felterjesztésre a Kossuth-díjat. Időközben kivirult az idő, de csak annyira, hogy elérjünk Hobohoz, ott ismét egy óráig zuhogott, aki szerencsés volt befért a sátor alá. A rossz idő ellenére is lenyűgöző, mennyien kíváncsiak erre az emberre a mai napig. Mire Hobo befejezte a szeánszot az eső is alábbhagyott, így ismét tovább állhattunk.

A Petendi Pajtában az egyik leghangulatosabb előadásba botlottunk, ami ráadásul fel se volt tüntetve a programfüzetben, pedig a Front Színház nagyon frankó hangulatot csinált. Hobo is említette hogy jó pár előadása tévesen lett feltüntetve, emiatt az emberek néha csalódtak, akik eljönnek az esti zenélésre. Igen, a szervezés határozottan jobb volt az elmúlt években, például ha színkódoltak a karszalagok miért kell állandóan vegzálni az embert, vajon tényleg jogosult e belépni egyik másik Udvarba? Különösen ha csak meg akarja nézni a programkiírást, hogy egyáltalán érdemes e belépni az udvarba, de ehhez mindenképpen be kell lépnie az udvarba!  Még beugrottunk megtekinteni Varga Mária Kinga és Kókai István fagott próbáját a fesztivál erejéig Papageno Klasszikra keresztelt helyi katolikus templomba. Majd visszamentünk Kapolcsra tábort bontani, mert az eső nem akart alábbhagyni, és éjfélre már jelezték azt a vihart, ami azon az éjszakán az ország északi részét tépázta meg leginkább.

A maradék időben beugrottunk a Petőfi Udvarba, de itt folyton akkora tömeg tolongott, hogy sosem tudtunk normálisan elkapni egy előadást se. A tömeg leginkább amiatt van, hogy a Petőfi Udvar rászolgált a nevére, és nagyon kicsi. Úgyhogy inkább gyorsan megnéztük még a Kastélyban található filmkiállítást. Sose értem egyébként kinek tartanak filmvetítéseket ilyen helyeken, és maga a kiállítás is hagyott némi kívánnivalót maga után. A mellette fekvő Életető Völgybe sikerült a lehető legrosszabbkor érkezzünk, agyagozás, kavicsfestés, minden másnap vagy pálinka vagy borkostoltatás zajlott. Meg persze megsínylette a helyszín az esőt is. Este kilencre visszamentünk meghallgatni az aznapi esti mesét a Folk Udvarban, de Dóra Áron meséje inkább fárasztó volt, és unalmas, semmint pikáns vagy eredeti. Az előző napi produkcióval összehasonlítva pedig már akkor elvérzett, mihelyst belekezdett.

Nagyjából úgy tűnt, ezután két lehetőségünk maradt zárni az estét. Vagy megint felcaplatunk a Panorámába - 90%-os eső előrejelzés árnyékában -, vagy pedig megnézzük a Mókuskertet, ahol még sosem voltunk. Utóbbi mellett tettük le a voksunkat, és fájó búcsút intettünk a Margaret Island lehetőségeinek. A Mókuskert egy nagyon barátságos, félreeső zugba lett elvermelve, éppen a Nagy Ádám trió adott elő egy kis jazzt, de valami fenomenális bravúrral keverve a hangszereket és a hangszerekhez kerülő embereket. Eredetileg este tízig volt kiírva a mulatozás, de aztán sikerült rábeszélni a házigazdát Szirtes Edina Mókust egy kis közös dzsemmelésre, ami olyan jól sikerült, hogy csak tizenegy után indulhattunk el, tele szájjal vigyorogva.

Ilyen jó hangulatot nem is tudom ki csinált utoljára, szóval nagyon megdobta ez a produkció az egész fesztivál - legalábbis számunkra - záróakkordját. Így jövőre, ha visszajövünk, teljesen biztos, hogy itt bérelt helyünk lesz. A Mókuskertre ugyanazt írta a programfüzet, hogy ez a legkisebb udvara a Völgynek, de szerintem optikai csalódás lesz a dolog mögött, mert a Petőfi Udvar sokkal kisebb, plusz annak a hangulatát inkább hagyjuk is. Szóval dacára a morgolódásaimnak, összességében pozitív tapasztalatokkal indultunk hazafelé, így a legnagyobb gondot a minden fesztivált aláásó váratlanul lezúduló esőhullám okozta. 

képek: Viola Dávid

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4