A harmadik szezonjához érkezett a Bungie FPS-RPG hibridje, melynek a népszerűsége a hiányérzetet maga után hagyó kezdés ellenére is töretlen.

A játék előző kiegészítője, a The Taken King magasra rakta a lécet. Egy újabb túlárazott, minimális tartalmi bővítéssel rendelkező DLC helyett kaptunk egy majdhogynem teljesértékű folytatást. Nem vártam kevesebbet hát a Rise of Irontól se, amiben egy régi-új ellenfél üti fel a fejét a Cosmodromeban. A készítők visszatértek ahhoz a rossz szokásukhoz, hogy a kampány csupán bevezetője a játék többi részének, így a sztori megint azelőtt véget ér, hogy ténylegesen elkezdődhetne. A rövid küldetések során megismerjük, hogyan próbálták az Iron Lordok az összeomlás után a SIVA nevezetű nanotechnikával megteremteni a tökéletes világot, ami persze félrecsúszott, és nagyjából ennyiben is maradunk. Míg a Taken Kingben Oryx és serege egy tapintható fenyegetést jelentett, a Rise of Ironban annyira a felszínt kapirgáljuk, hogy a tétet se érezni. A Bungie ismételten a könnyebb utat választotta, ennek megfelelően az új ellenfél, a Devil Spilcers nem is annyira új, hanem a régi, a Fallen egy variációja. Ugyanez igaz a Plaguelansdre, ami a Cosmodrome kibővítése, illetve a benne megtalálható Archon’s Forge arénára, ami nem más, mint a Prison of Elders és a Court of Oryx keresztezése.

A tíz fő küldetés végigvitele leginkább arra jó, hogy birtokba vegyük a télbe fagyott, zord iparvidéket, a Plaguelandset és elkezdjük azt, amiről a kiegészítő a leginkább szól: a grindelést illetve a farmolást. Van, aki szerint minden RPG-nek ez a lényege, de a Rise of Iron erőszakosan kényszerít rá, hogy leplezze a tényt, nincs annyi újdonsága, amivel önmagában lefoglalhatna. A SIVA-háború bár külön szekciót kapott a strikeoknál, a Bungie ezt egyetlen friss darabbal próbálta feltölteni - amihez hozzájön két korábbinak az újrafeldolgozása - így a rendszer a takenes strikeokba dob be akkor is, ha nem azokat választod. A PvP-összecsapások helyszíne, a Crucible egy alternatív játékmóddal, a Supremacyvel lett feldobva, ami a CoD-ból ismerős dögcédula-gyűjtögetésre épül.

Az indulás után pár nappal élesedett raid, a Wrath of the Machines kevésbé lett masszív, mint vártam. Az első két főellenséget viszonylag könnyű legyőzni, csupán az utolsó, Aksis két részből álló kinyírásába izzadtam bele, mely gyors reagálást és folyamatos kommunikációt igényelt a csapat összes tagjától. Persze a hard mode majd gondoskodik a további kihívásról, de az egyszerűsödés a King’s Fail után ezzel együtt határozottan érezhető. Azért, hogy a grindelés ne legyen olyan sima ügy, most már mindenhová kulcsok kellenek, melyek közül a Strike-ládákhoz szükséges Skeleton Keyeket a Bungie szokott szűkmarkúsággal, randomizáltan sorsolja ki. A light-szintet felemelték 400-ra, de itt se könnyítik meg az előrehaladást. 365 után azzal szembesültem, hogy rengeteg helyen le lett korlátozva a jutalmak lightja, ami azt jelenti, hogy még több grindelés vár arra, aki fel akarja tornászni a karakterét ennél magasabb szintre.

A Rise of Iront leginkább az új, jobban moddolható cuccok miatt érdemes megvásárolni. A raides fegyverek dizájnja ugyan ezúttal nem hoz semmi érdekeset, viszont megtalálható köztük a játék legjobb auto rifleje, a fejrobbantós perkkel erősített Genesis Chain. Az egzotikus stukkerek voltak mindig is a Destiny sztárjai, ám a Bungie lustaságát jelzi, hogy három közülük (a rakétavető Gjallarhorn, az auto rifle Khostov és a hand cannon Thorn) a korábbiak visszahozott verziója. Egy új egzotikus fegyver van, ami tényleg világbajnok lett, és az az Outbreak Prime nevű pulse rifle, mely nem elég, hogy találataival gyorsan és pontosan végzi ki ellenfeleinket, de még gyilkos nanobotokat is rájuk küld. Azért, hogy kézbe vehessük többet kell hajtanunk, mint bármi másért a játék történetében, a Bungie ugyanis iszonyatosan megbonyolította a megszerzését. Titkos szobákat kell felkutatnunk a raidben, emellett pedig elmaradhatatlan, hogy beszervezzünk két tőlünk eltérő karakterosztályú segítőt a csapatba, mert a puzzle feladványok megoldása és a további grindelés csak akkor érvényes, ha velük együtt csináljuk. A fő kihívást nem is a feladatok jelentik, hanem, hogy találjunk társakat, akik végig kitartanak. Szerencsére a Destiny közössége elég nagy és lelkes, hogy ez ne jelentsen megoldhatatlan problémát. Az utolsó rejtvényre megalkottak egy külön kalkulátort, mely elérhető innen.

A Rise of Iron egy csalódást okozó kiegészítő, de rossznak azért nem nevezném. Viszonylagos soványsága, ami leginkább szembeötlő. Aki elég intenzíven tolja a Destinyt, az hamar, kis mázlival akár egy hét alatt is megszerezheti a lényeges cuccokat belőle. No persze, aki kozmetikázni akarja a felszerelését és kimaxolni a Rise of Iron-évkönyvet, annak ennél jóval több időre lesz szüksége, de ez inkább a fanatikusok élvezete. Ennyivel le is zárhatnám az értékelést, csakhogy a Destiny egy olyan játék, mely minden hátulütője ellenére be tud szívni, és, ha ez megtörtént, rájössz, hogy mindig akad valami, amiért érdemes lehet hajtani. Ha innen nézem, a Rise of Iron elvégezte, amire rendeltetett. Felállított egy új rendszert, adott izgi kütyüket hozzá és egy helyszínt, ahol megszerezhetjük őket. Ami zavart, hogy mindezt a régi tartalom rovására tette. A Challenge of Elders már az exotikus lootok farmolására is gyenge, a Court of Oryxot pedig csak az tartja életben, hogy a relikviáink lightját az itt elérhető szintlépéssel tudjuk fejleszteni. A King's Fail a Wrath of the Machines élesedésével teljesen háttérbe szorult, az elmúlt időszakban a jópár Destinys ismerősöm közül egy se ment a Taken King raidjének a közelébe. A játékot jelenleg a felfrissített eventek (Trials of Osiris; Iron Banner) és a hétről-hétre egyenként megszerezhető különleges Iron Lord-relikviák tartják főképp mozgásban. Azt nem merném megjósolni, hogy meddig. A magam részéről kissé kezd lanyhulni az érdeklődésem a Destiny iránt, ám gyanítom, hogy a játék rajongótáboráé bőven kitart a második rész megjelenéséig.

Ha tetszett a kritika, kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!