Tomi, Polli és a Varázsfény - 44. Magyar Filmszemle

2025. március 28. - scal

Jaj, ezek a mai fiatalok, a széltől is óvni kell őket, hát ma már nincs egy olyan mese, amiben ne érzékenyítenének. Bezzeg a 80-as években, akkor még tudtak olyan rajzfilmet/bábfilmek/bármit gyártani, amitől maguk alá szartak a lurkók, és még negyven év múlva is súlyos pénzeket fizettek a dilidokiknak, hogy kikezeljék a Varjúdombi mesék okozta traumáikat. Ma meg csak Boxi, meg Kuflik, meg a faszom! És ekkor Tomi, vagy Polli, vagy esetleg a varázsfény, de az is lehet hárman együttesen felálltak, és azt mondták: Fogd meg a söröm!

Szóval a Tomi, Polli és a Varázsfény egyszerre érzékenyítő és traumatizáló, még csak nem is bazári, hanem sokkal alattomosabban pszichológiailag. Tomi egy ódon bérházban éldegél, de milyen élet is ez? Annyira óvják szülei, hogy pórázon tartják mert testének minden része ragyog, emiatt folyton kesztyűt, vastag pulcsit, meg valami idétlen maszkot kell hordania máskülönben baja lesz. Polli ellenben éppen csak megérkezik új lakhelyére máris bajt kavar. Őt bezzeg sosem féltették szülei semmitől. Apja elhagyta korán, anyját az egykor híres balerinát pedig csak régi hírneve érdekli. Polli ugyan nem fénylik, de van egy zseblámpája, amit Jamietől kölcsönzött, vagyis megmutat számára egy teljesen más világot. Egy világot, ahol elrejtőzhet a felnőttek bűnei elől. Most lehet azt csodálni, ha ez a két végtelenül elmagányosodott gyermek barátságot köt?

Elképesztően furcsa és különös animációs filmet hozott tető alá három ország kreativitása. A csehországi nutprodukce, a szlovákiai nutprodukcia és a magyar Filmfabrique. Bár a film mindössze nyolcvankét perces mégis évek kellettek az elkészítéséhez, mivel régi típusú stop-motiont használó bábfilmet láthatunk, amit csupán helyenként javítottak fel CGI-al. Ezt 2023-ban Annecyban a zsűri díjával jutalmazták. Magyar részről megemlítendő Papp Károly Kása bábanimátor, Lukács Péter Benjámin hangmérnök és Balázs Ádám zeneszerző áldásos munkássága, amivel mind hozzájárultak, hogy ezt a nem mindennapi animációs filmet elkészítsék. Az egyetlen, ami félrement, hogy ki is legyen itt a célközönség.

Merthogy felnőttek számára ez a történet egy csöppet unalmas, könnyen kitalálható, meg talán kicsit bugyutácska is. Gyerekek számára pedig valóban félelmetes lehet az élmény, mert én vetítésről ennyi gyereket kimenni életemben nem láttam. Nem csak az a gond, hogy az összes figura groteszk és baljóslatú, bár kétségtelenül kreatív, mint az öreg házmester, aki csak a jót akarja, mégis úgy formázták meg, mint egy szörnyet. Vagy a lakókat folyton arra agitáló boszorka, hogy márpedig ő felvirágoztatná ezt a helyet a jól bevált kapitalista módon. Hanem maga a történet is több rétegű, amit lehet tíz éves kor alatt nem is lehet igazán befogadni, hát még értelmezni.

Tele van ez "mese" szimbólummal, metaforával, aminek egyszerű kivetülése az a fekete valami, ami minden emberből, persze leginkább a felnőttekből szállingózik felfelé, hogy azután valahol összegyűljön, és a lakók életére, különösen Tomiéra törjön. Maga a gonosz lapul a mélyben, az örök sötétség, amivel csak a legtisztább fény képes felvenni a versenyt. Ez azt is jelenti egyben, hogy a ház minden lakójában ott van a kettősség. Nincsen jó, gonosz nélkül, és viszont. Lásd az öreg házmestert, aki féken tartja de egyben eteti is a furcsa szörnyeteget.

Ekkor fog össze Tomi és Polli, hogy együttes erővel felfedezzék a ház minden sötét titkát, megmentsék lakóit a saját kicsinyességük, és összes rossz tulajdonságuk által életre hívott gonoszságtól. Ami végtére is nem is annyira gonosz, mintsem inkább az élet velejárója. A kaland és kihívás pedig bebizonyítja Tominak is, hogy nagyon is értékes, és annak is meg van a maga rendje, hogy ő bizony ilyen ragyogó bőrrel született. A csöppet szájbarágós történet helyett azonban nekem az apró gegek tetszettek, mint az egymásra találó papagájpár, vagy a folyton acsarkodó szomszéd kislány, akiről a végére persze kiderül, hogy csupán figyelemre vágyik. Vagy az öreg házmester hátán egyre szaporodó tulipánok.

A film egyebekben olyan hatást is kivált mintha ötvözni szeretné a nyugati és a keleti animációs meséket, a szereplők mozgása leginkább a Coraline-ból köszön vissza, míg a szörnyeteg hurkaszerűsége Miyazaki animéit, különösen a Chihirót idézik meg. Mindezzel együtt is azonban sajnos úgy vagyok vele, hogy ez a mese, mind az animáció kivitelezése, mind pedig a története inkább elijesztő hatást vált ki a nézőből. Túlságosan lassan bontakozik ki a cselekmény, mintha egy félórás kisfilmbe beleszerettek volna az alkotói, és úgy gondolták elhúzzák másfél órára. Ezek miatt az animációs film tipikusan egyszeri nézést biztosít, és garantálom, hogy senki nem fog úgy felkelni a székből, hogy alig várja már azt a napot, amikor ismét megnézheti Tomit, Pollit és a Varázsfényüket.