Nagyon szerettem volna az Iron Skyról valami méltatót írni, de a helyzet az, hogy ez egy nagyon felemásra sikerült alkotás lett. Tipikusan a füstje nagyobb mint a lángja esete, és még csak azt sem értem miért. Hiszen technikailag nagyon egyben van a cucc, olyan jeleneteket láthatunk, hogy néhol azt hihetjük nem is filmet, hanem valami techdemót nézünk, és ugyanakkor dacára a három forgatókönyvírónak nincs egy koherens történet, ami az embert végig lekötné, inkább azt lehet mondani, vannak jó és vannak rossz jelenetek, és mintha kicsit az utóbbiból lenne több.

Az alap történet arra épít, hogy 1945-ben a nácik pár kifejlesztett proto-lopakodóval sikeresen elmenekültek a Hold sötét oldalára, ahol aztán szépen folytatták világmeghódító terveiket, és várták az ideális alkalmat. No ez jött el most, méghozzá nem is akárhogy. Az USA első női elnöke nem bízik benne, hogy újraválasztják, ezért személyi tanácsadója képes mindent kitalálni, és amikor az első fekete a Holdon ötlet csúfos kudarcba fullad, kapóra jönnek a világuralomra törő nácik, hiszen egy háború, ráadásul egy megnyert háború egyenesen katapultálja a következő ciklusba a mindenkori elnököt.

Bizony elég nagy baj, amikor a fő történeti szálat képes elnyomni egy később becsatlakozott mellékszál, de itt sajnos ez a helyzet. Sőt azt kell mondjam, hogy a film két legéletrevalóbb karaktere a Stephanie Paul alakította elnöknő, valamint a tanácsadót még nála is frenetikusabban megformáló Peta Sergeant. A legjobb jelenetek és beszólások e két karakterhez kötődnek, néha szabályosan szakadtam a röhögéstől, amikor nem csak humorosan, de önironikusan is reflektáltak jelenkorunk társadalmára, vagy egy-egy filmre - amiből meglehetősen sokat vagy keveset fog felismerni a néző, ki-ki előképzettsége szerint.

Meglepő módon a filmet promotáló Julia Dietze itt sem evalválódik mássá mint egy csinos kiegészítővé. Tényleg nagyon elbűvölő, talán még valamennyire tud is játszani, de összességében csak addig izgalmas, míg náci egyenruhában, platinaszőke hajjal zengi azokat az eszméket, amelyekről igazából önmaga sem tudja igazak-e avagy sem.

Mint a bevezetőben említettem a látványra nem lehet egy szavunk sem, olyan akciójeleneteket láthatunk, hogy le a kalappal, hiszen tizedannyiból hozták ki, mint egy-egy hollywoodi mega-produkciót - egészen pontosan 7,5 millió euróból - , melyek ehhez képest csak jelenthetnek. Aki pedig látta a Sky kapitány és a holnap világát, vagy esetleg a Sucker Punchot az nagyjából be tudja lőni mennyire is úszik a CGI-ben a film. Bár jelen esetben azért ez nem olyan zavaró, mert a szürkés, már már fekete-fehérbe hajazó képi világ nagyon illik a film atmoszférájához.

Mégis fel nem foghatom, ha ennyi áldozat és küzdelem árán sikerült a látványt ilyen fokra felpörgetni, miért nem lehetett valami odabaszós történetet kihozni ebből a filmből. Nem kellett volna ennyire a humor irányába eltolódni, magam sokkal jobban örültem volna valami komolyabbnak, amiben helyenként jól elhelyezett poénok is befigyelek. De ebből is látszik, hogy ehhez a témához még mindig nagyon kényes hozzányúlni, még akkor is ha fikció, és nincs egy Hitler, akit lapáttal agyon lehet verni.

Ha tetszett az ismertető, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4