Azt hiszem kijelenthető, hogy ritka borzalmas évet zártunk filmes szempontból. Pedig a mozik nyitva voltak, nincs már Covid, de a legtöbb filmre hat lóval se lehetett elvontatni. Még úgyse, hogy a legtöbb sajtóvetítés már délelőtt 11-től kezdődik, sőt van ami már délután kettőkor. Még úgyse, hogy ez nekem ingyen van, még úgyse, hogy már 2000 forintnál is több a sima mozijegy. Egyszerűen sajnálom az időmet, hogy én beüljek és megnézzem ezeket a filmeket, amiknek a 80%-a ostoba, unalmas, repetitív, és WOKE lesz. Igen, VÓK így csupa nagybetűvel. Persze voltak jobb próbálkozások, kisebb és mérsékelt hehék, úgyhogy nem temetném az egész mozit - streaming fronton se jobb egy fokkal se a helyzet, de azért ugye nem kell felkelni a székből. Mégis a legjobb élmények filmes téren idén is akkor értek, ha valami őskövület filmet néztem OTTHON.

Év visszatérése - Brendan Fraser - A bálna (hazai bemutató: február 9.)

Az év visszatérője egyértelműen Brendan Fraser, aki olyan brutális színészi teljesítményt nyújtott a Bálnában, amit senki nem nézett ki belőle, nemhogy most, amikor csak árnyéka egykori sztár státuszának, de húsz évvel ezelőtti fénykorában sem, amikor azért próbálkozott kitörni a skatulyából. Itt viszont borzalmasan festve, depressziósan, eltorzulva, haldokolva, a saját életére reflektálva is átjött elemi erejű tehetsége, és képes volt egy rettentően cselekményszegény kamaradrámát megtölteni élettel. Hogy mire lesz mindez elég az majd kiderül, remélem nem jut Mickey Rourke sorsára, aki hasonlóan kiemelkedően teljesített a Pankrátorban - meglepő módon azt is Darren Aronofsky rendezte -, aztán mindez arra volt csupán elég, hogy bohóckodjon egyet a Vasember 2-ben. Szóval drukkolok Frasernek, még ha a hősszerepek nyilvánvalóan el is kerüli majd. De ha másra nem is volt mindez elég, legalább volt egy film, amiért érdemes volt végig nézni a tavalyi Oscar listát.

Év túlértékelt filmje - A sziget szellemei (hazai bemutató: január 26.)

Tudod mi az agyfasz? Amikor elkezdik szopkodni a filmet, amiben egy ember ledarabolja az ujjait, és azokat az egykori barátja házának ajtajához dobálja, mert egyik napról a másikra kitalálta, hogy a továbbiakban nem kíván vele beszélgetni. Húsz év elég volt, és pont. Martin McDonagh nagy ötlete az volt, hogy visszahozza az ERŐSZAKIK - igen csupa nagybetűvel - két sztárját Colin Farrellt és Brendan Gleesont, aztán majd megoldják helyette, hogy ebből film legyen. Lett is belőle két órányi egzisztencialista maszturbálás, amit jóval egyszerűbben fel lehetett volna oldani, mint az öncélú öncsonkítás. Teszem azt, ha hősünk fogja magát és elutazik a szemközti szigetre, és ott új barátokra lel. A film egy egész sereg díjat kapott, BAFTA, Golden Globe, Oscart csak azért nem, mert azt ma már senki nem veszi komolyan. Pedig ez a kétórányi dögunalom minden szempontból visszalépés McDonagh bármelyik más alkotásához képest.

Év félreértett filmje - TÁR (hazai bemutató: február 16.)

Illetve a TÁR-ért is megérte megnézni az OSCART, pedig nem véletlenül hagytam utoljára, elvégre ki a francot érdekel egy maximalista, karrierista karmester élete? Majd amikor kiderül, hogy a film paraboláját adja napjaink egyik visszatérő nyűgének, a cancel culture-nek, akkor azért változott a leányzó fekvése. Nagyjából úgy, ahogy az Akadémiánál is taknyos lett és látványosan le se szarták. Elvégre az nem lehet, hogy egy leszbikus nő, gonosz legyen, meg visszaéljen a hatalmával, hogy kicsinyes, önző és rátarti a három leginkább ráillő jelző. Pedig nem kell messzire menni, nézd csak meg Eszenyi Enikőt! Szerencsétlen Cate Blanchett, szívét lelkét beletette ebbe a produkcióba, igazából annyi baj volt vele, hogy ő játszotta a szerepet, és nem mondjuk Viola Davis, mert akkor teljes lett volna a gyönyör. Todd Field rátapintott a lényegre, és szerintem ez a film évek múlva fogja igazán megkapni a neki kijáró dicsőséget, engem nagyon magával ragadott a tempója, pláne, ahogy Field már úgy mesélt a meghurcolásról, hogy be se kellett mutatnia az eseményeket, mert mind tudjuk mi történik, mert ebben a fosban éljük napjainkat. Úgyhogy, ha nem láttad volna, és te is torkig vagy vele, hogy le akarják dönteni Woody Allen szobrát, hogy két kis sutyerák beperli Michael Jacksont tíz évvel a halála után, hogy egy büdös kurva Amber Heard hazugságokra építve tönkre tehette Johnny Depp karrierjét... akkor nézd meg a Tárt, mert a Tár a te filmed.

Év meglepetése: Super Mario Bros - A film (hazai bemutató: április 6.)

Gondoltad volna? Hitted volna? De most őszintén, te nekem ne hazudjál! Ha valamitől már nem vártam volna semmit, az egy játékadaptáció. Azt se, hogy élvezzem és szórakozzak rajta, nemhogy az év szinte legjobb bevételt hozó filmje legyen. Egymilliárd, háromszázhatvankét millió dollár bevétel, a pocakos, olasz vízvezetékszerelőtől, akinek harminc éve megköszönhettük minden idők egyik legrosszabb játékadaptációját is. Elképesztő, az állam kaparom a földről, mert minden várakozást felülmúlt. Eleve meg se akartam nézni, de amikor jobbról balról hallod, hogy ez bizony csudijó, hát akkor csak meg kell nézned nem igaz? És ami minderre rátesz még egy lapáttal, ez egy CGI animáció! Bár lehet pont ettől működik, elvégre a Nintendo lassan negyven éve feji Mariot - ez de szépen hangzott -, és minden egyes játéka siker. Megmagyarázhatatlan, generációkon átívelő, soha véget nem érő siker. Nem tudom, hogy a Mario most végre elhozza-e a videojáték adaptációk reneszánszát, - mert az elmúlt húsz évben, ha valamit sikerült megalázni, félreértelmezni, telibe szarni, hát akkor az ez a zsáner -, vagy csak egyszeri, megismételhetetlen csoda volt, de a lényeg, hogy le kell borulni a pocakos, kisember előtt, mert a spagettizabáló bizony nagyon durván megcsinálta.

Év hülyesége: A kis hableány (hazai bemutató: május 25.)

Ó hát ezért a címért egész sereg film küzdött gladiátorként idén, de azt hiszem a Kis hableánynál nagyobb baromságot tavaly azért egyik stúdió sem mert bevállalni. Leginkább Halle Baileyt sajnálom, akire az stúdió elbaltázott döntései miatt az internet összes dühe rázúdult, noha nem tűnik annyira toxikusnak, mint a jövőre eltolt Hófehérke üdvöskéje Rachel Zegler. De hát ez van, ha lábbal tapossák a legkedvesebb klasszikusainkat, és a Hamupipőke, a Szépség és a Szörnyeteg meg az Aladdin finomhangolásai után, itt a Disney fullba nyomta a kretént, és ráosztotta a vöröshajú Ariel szerepét egy fekete színésznőre, merthát ez a módi. Azóta már kiderült Kleopátra is fekete volt, tök mindegy mit tanultál az iskolában. A filmet a CGI miatt is kárhoztatták, de mindemelett egyáltalán nem teljesített rosszul, világviszonylatban a hetedik legtöbb bevételt hozó film lett, a maga 570 milliójával. Szóval kelleni fog az a Hófehérke, hogy a Disney szeme végre felnyíljon. 

Év képregényfilmje: Pókember - A Pókverzumon át (hazai bemutató: június 1.)

Azt hiszem sokat mondó, hogy az év képregényfilmje egyben az év animációs filmje is, mert ugyan igaz, hogy helyenként olyan a látványvilága mint a létező legrosszabb LSD-s rémálmod, de azt azért csak el kell ismerni, hogy ennyi vizuálisan különböző animációt ilyen szinten egybe mixelni nem kis feladat lehetett. A probléma inkább az, hogy nagyon képben kell lenni Pókember különféle alakjaival, mert a szamárvezető alig segít a laikusoknak, és iszonyatosan hosszú az expozíció, majdnem másfél óra, amit egészen egyszerűen nem engedhet meg magának semmilyen film! Akkor sem, ha ez csupán a film FELE... bocsika spoiler! Remélem a másik felére azért nem kell újabb öt évet várni. Viszont az utolsó egy óra maga a gyönyör, egy lélegzetelállító, fékeveszett akcióorgia, amiben humor, és érzelem is olyan szinten vegyült, hogy nagyjából maga mögé utasította az elmúlt öt év összes képregényfilmjét. Bár lehet ez nem olyan nagy szó, de azért elég nagy bravúr volt ez a film. És hidd el, ha megnézed, soha többé nem kívánod, hogy bárcsak Peter Parkernak születtél volna. Mindez 690 millió dollárra volt elég.

Év csalódása - Indiana Jones és a Sors Tárcsája (hazai bemutató: június 29.)

Az utolsó másodpercig. Az utolsó másodpercig míg csak le nem gördült a stáblista reménykedtem, hogy ezt a filmet, valahogy megmentik a végén. Mert így nem érhet véget! Igaz azt súgta a belső hang, hogy úgyis elszúrják, hát mire lenne jó egy 80 éves Harrison Ford, aki egyébként szarik bele az egészbe? De valamiért mégis azt hittem ezek most megcsinálták. A trailer is elhitette velem, hogy ez Indy dicső múltjában fog játszódni, ami végül az első húsz percre redukálódott. És utána láthatom, ahogy gyermekkorom hősét teljesen megalázzák. Majd jön Phoebe Waller-Bridge, és kinevezi magát a film hősének, egy irritáló, hülye picsa, Kathleen Kennedy legújabb megelevenedett rémlátomása. Amikor arra gondolsz, hogy rohaggyon meg a Zorbán mert elveszi a megélhetésed, mindig jusson eszedbe, hogy Kathleen Kennedy már az álmaidat, a reményedet is elvette, hogy valaha még egy normális Indiana Jones filmet láthass az életben. Ennek a filmnek kellett volna kiküszöbölnie a csorbát, amit a négyes okozott - TIZENÖT ÉVE!!!! -, erre csak egy újabb szög a koporsóban, amiben a CGI túlhasznált és hiteltelen, a poénok nem működnek, az akciók pedig a legunalmasabb szekvenciák az egész filmben. Igen fiatalon kellett volna egy ötödik rész, ha akciózni akarnak, igen lehetett volna a hős alkonyáról normálisabban is beszélni - Legenda, Toldi estéje így hirtelen -, csak az a baj, hogy itt egyiket sem akarták, itt bizony a hősödet akarták legyilkolni. És sajnos sikerült is nekik. 

Év akciófilmje - Mission Impossible - Leszámolás, 1 rész (hazai bemutató: július 13.) 

Kevés hiányzott, hogy ne az év bukása legyen ez a film, nagyon nehezen izzadt össze 567 milliót, amivel éppen csak felzárkózott a Kis hableány mögé, de ennek simán hoznia kellett volna az egymilliárdot is. A legjobb akciófilm, a legutóbbi Mission Impossible óta, olyan lehengerlő akciójelenetekkel, amikért mások az anyjukat is eladnák. Pedig idén azért volt pár jelentkező lásd John Wick 4, Fast & Furious 10, és mégis a 61 éves Tom Cruise simán leiskoláz mindenkit. Az meg, hogy az egész film milyen ügyesen mutatott rá a mesterséges intelligencia egyre tapinthatóbban fenyegető jelenlétére kis világunkban egyszerre bátor és örvendetes húzás. Mindenki a helyén van, mindenkinek van szerepe, ilyen faszán megírt női karaktereket utoljára nem is tudom mikor láttam filmben. És akkor ti nem mentek rá be a moziba, mert Barbira meg Oppenheimerre mentek helyette. Hová tettétek a szemeteket? Hát akkor se veszitek már észre mi fán terem az akciófilm, ha egy egész vonatot dobnak rátok? Elő ne forduljon ez a folytatásnál!

Év marketingcsodája - Barbie - A film (hazai bemutató: július 20.)

És még azt mondják manapság semmi újat nem lehet kitalálni. Hát láttál már ehhez fogható őrületet? Hogy van egy baba, ami a lányok testképzavaráért elég nyilvánvalóan felelős, erre csinálnak belőle egy feminista kiáltványt! Vagy kórképét, görbe tükrét állítsák a jelenlegi patriarchális társadalmunknak. Miközben kritizálják a nőket is, hogy legtöbb mindent mégis csak annak köszönhetnek mert szépek, meg van rajtuk két csöcs. Aztán ezt a habos, babos, szirupos cukormázat egy napon küldik mozikba az egyik legintellektuálisabb filmmel, amit valaha életre hívott egy rendező egója. És az eredmény? Az év legnagyobb bevételét termelő filmje, egymilliárd négyszáznegyvenegy millió ropogós dollárocska, a köhögő Barbie-baba eladások az egekbe szöknek, és kitiltják a Vox kritikusát az Intercom vetítéseiről. Ráadásul a Barbie tényleg nagyon egyben van, jó ránézni, jó a megvalósítása, lényegében az év legviccesebb filmje, nem fél hülyét csinálni senkiből, beleértve önmagát sem, Ryan Gosling pedig élete legjobb alakítását hozza, aminek sajnos már megint Margot Robbie issza majd meg a levét.

Év eseménye: Véget ér a hollywoodi írók sztrájkja (szeptember 27.)

1960 óta nem volt akkora sztrájk Hollywoodban, mint ami tavaly fél éven át tartott. A meglehetősen alulfizetett forgatókönyvírók 5-10 évente zúgolódnak, de a tavalyi előtt az volt az egyetlen, amikor a színészek is melléjük álltak. Az akkorit nem más szervezte mint Ronald Reagen aki történetesen nem csak színész de a SAG elnöke is volt, ahol úgy megkedvelte az elnökösködést, hogy később két alkalommal is eljátszotta az USA elnökét. 1960-ban a televíziót tekintették fenyegetésnek, jelenleg a streaminget és az Entitás névre hallgató ChatGPT-t. Úgy néz ki az USA-ban működik is a sztrájk intézménye, vagy van félretett pénze a sztrájkolóknak, mert szeptemberben sikerült végül megállapodniuk a stúdiókkal, akik, garanciát vállaltak, hogy béremeléseket hajtanak végre, növelik az orvosi ellátás hozzáférhetőségét, és nem kötelezhetik a mesterséges intelligencia használatát az alkotás folyamatában. Mire azonban megállapodtak, egész sereg produkció bemutatását kellett eltolni, aminek legfájóbb bizonyítéka, a Dűne és a fentebb tárgyalt Mission Impossible második, befejező része. Persze ez csupán egy megnyert harc a végtelen háborúból, ami a kreativok és pénzemberek között zajlik, úgyhogy nevezzük inkább fegyverszünetnek, ami ráadásul nem is sokáig, mindössze három évig fog tartani.

Év vesztesége: Matthew Perry (október 28.)

Tavaly meghalt: Morcsányi Géza, Tamás Gáspár Miklós, Burt Bacharach, Tom Sizemoore, Ragályi Elemér, Barry Humphries, Cs. Németh Lajos, Máthé Erzsi, Szélyes Imre, Jerry Springer, Vágó István, Pomogáts Béla, Lang Györgyi, Tina Turner, Suhajda Szilárd, Treat Williams, Silvio Berlusconi, Milan Kundera, Kevin Mitnick, Sinéad O'Connor, Sólyom László, Galambos Erzsi, Ryan O'Neal, Dózsa László, Kovács András Ferenc. És persze még sokan mások, de egyik sem rázta meg annyira a világot mint a Jóbarátok sztárjának Matthew Perrynek a halálhíre. Hetekig, hónapokig csak azt lehetett olvasni, hogy meghalt Chandler, hogyan emlékeznek rá az emberek, hogyan emlékeznek rá egykori munkatársai. Miért halt meg, hogyan halt meg - túladagolta a ketamint, amit valószínűsíthetően azért szedett mert depresszióba és alkoholizmusba süllyedt, ami magánéleti problémáiban, és karrierjében keresendő, nem tudta feldolgozni, hogy ő Chandler és ennyi. Ma már nem téma a halála, lassan három hónappal később? Nem tudok felkelni, hogy ne a Jóbarátok egyik része szóljon valamelyik csatornán, amit persze rohanvást tűztek ismét műsorra a legkülönfélébb tévétársaságok. Soha nem szerettem a Jóbarátokat, de még számomra is egyértelmű, hogy mennyire szerették a nézők ezt az embert, kár, hogy ez a szeretet nem volt elég Matthew Perrynek, hogy erőt merítsen belőle. Matthew Perry, élt 54 évet, nyugodjék békében!

Év bukása - Marvelek (hazai bemutató: november 9.)

Most mondjam, hogy röhög a vakbelem helye? Jujj de finom, jujj de jól megérdemelted Disney rohadjál meg. De valójában egyáltalán nem ezt érzem, mert tök jól meglehetett volna csinálni ezt a filmet. Hiszen elvégre itt már szerepel az a Csodakapitány, akit én eredetileg ismerek. És különben is, én tökre szerettem a képregényfilmeket, és sikerült elérniük, hogy egyáltalán ne érdekeljen mi lesz a következő film, hogyan folytatják, hányadik fázis, hányadik filmje. Olyan leszek mint az öreg Ford: I don't fucking care! Annyit találgattam, vajon mi fog végül gátat szabni a képregényfilmek mindent elsöprő áradatának. De azt legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a stúdiók saját hülyesége. Hogy a legjobb sikerreceptet saját maguk fogják elkúrni, addig, addig adagolják az önmagukban élvezetes fűszereket, míg ami a kondérban rotyog az élvezhetetlen lötty nem lesz. 200 milliót keresett a film, soknak tűnik? Csak a gyártási költségek majdnem 300 millióra rúgtak, és akkor hol van még a marketing? Tudod mit Disney, gyártsál még sok ilyen jó kis wók filmet, aztán előbb utóbb majdcsak felvásárol valami kínai cég.

Év filmélménye - Dögkeselyű (eredeti bemutató: 1982)

Egészen elképesztő, hogy András Ferec negyven éve megcsinálta minden idők egyik legizgalmasabb magyar filmjét. Sokan mondják rá, hogy akció, de ez inkább afféle pszichothriller, amiben egy végleteking kiégett és meggyötört taxis úgy dönt kezébe veszi életének irányítását. Hátborzongató élmény volt ezt a csodálatosan felújított filmet a Mom Park mozitemében végigülni. És a legjobb az, hogy annyiszor meg akartam nézni, de sose adta le a tévé, felújítás előtt pedig nem volt honnét leszedni se. Elképesztő amit Cserhalmi György leművel ebben a filmben, amit az ő hátára pakoltak, még az se ront az összképen, hogy a rendőrségről az elmúlt rendszerben kénytelenek voltak ilyen papírízűen jóképet festeni. Minden jelenete aranyat ér, a fényképezés, a zene, betonbiztosan ott a helye minden idők tíz legjobb magyar filmje közt. És a tudat, hogy jelenünkben nagyítóval kell keresni az ilyen filmeket még ott is, ahol elvileg tudják, hogy kéne csinálni - hát még itthon, khm! - csak még keserédesebbé tette az élményt. Köszönöm, hogy láthattam, hogy részese lehettem az élménynek.

És végül, az ÉFFILMJE - The Flash - A Villám (hazai bemutató: június 16.)

Nem akarom elhinni, hogy megint azért nem néztem meg félévig valamit, mert minden oldalról azt hallottam, hogy mennyire elbaszarintották, pedig a legutóbbi DC marhulás is bejött - a rebootolt Suicide Squad -, és úgy összességében a Végjáték óta a Marvel amennyire nem találja önmagát a Warner annyira képes a meglepetésekre. Nem volt rossz a Shazam se, de nem volt az igazi, hogy a Galaxis Őrzői 3-ról, és főleg a Hangya és a Darázs - Kvantumániáról ne is beszéljek, és mivel ezeket mind láttam, és mindet elbaszták, nem nagyon akaródzott megint képregényfilmet nézni. Pláne egy két és félórás képregényfilmet. Erre az év legjobb filmjét kapom, ami az első perctől az utolsóig 240 fokon pörög? Nincs benne egy percnyi üresjárat, nem unalmas, tele van poénokkal, és egy olyan Ezra Millerrel, aki lehet, hogy a valóságban remakelte Shia LeBeauf magánéleti ámokfutását, de itt úgy alakított két szerepet, hogy egy percig se jutott eszembe, hogy a vlóságban nincs ikertestvére. És ezek a cameok, mintha megnézték volna a legutóbbi Pókembert, és azt mondták volna, ez is valami, na majd mi megmutatjuk, minden percre jutott egy kikacsintás, amivel maximum annyi lehet a baj, hogy nagyon képben kell lenni a képregényfilmek elmúlt 30-40 évével, hogy mindent elsőre megérts. És persze Michael Keaton, minden 80-as években született gyermek vágyálma vált valóra, amikor mégegyszer felöltötte a Batman uniformist. NERDGASM! És mindezt úgy, hogy a film az első pillanattól meg se próbálja komolyan venni magát, már a főcímmel megmutatja mire számíthatunk, hát hová tettétek a szemeteket, hogy ilyen kevesen néztétek meg ezt a filmet - velem együtt? Már amiatt be kellett volna ülni rá a moziba, hogy 2023-ban jön egy képregényfilm, és nincs benne WOKE szál! El se hiszem. Szóval ez a Flash rászolgált a nevére, igazán kár, hogy túl későn jött egy olyan univerzumban, amikor már mindegy mit csinálnak. Bár ha mindkét tábor ennyire belejött a multiverzumozásba, elképzelehtő, hogy egyesített hatalmukból megszületik valami Marvel-DCverzum, ahol Batman meg Pókember együtt fogja agyonverni Hulkot. De szép is lenne.

És itt a vége, fuss el véle. Mozgalmas első félév után, kaptunk egy harmatgyenge másodikat. Ezek voltak hát az év számomra leginkább emlékezetes - nem az irány a fontos, hanem az erőssége - filmjei, eseményei: Mondjam azt, hogy reménykedjünk egy jobb és szebb új esztendőben? Tudjátok mit, akkor ezt mondom. Elvégre 2023 termésénél lejjebb már művészet lenne süllyedni. Nohát BÚÉK!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4