Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Halálos IraMbAn X

2023. május 18. - scal

Azért van abban valami nyomasztó, hogy Vin Diesel arca lassan az IMAX óriásvásznára sem fér fel...

1831-halalos-iramban-10_71823.jpg

Én a hetesnél elengedtem ezt. Majd amikor két hete landolt a meghívó a postaládámban, és szembesülnöm kellett vele, hogy majdnem tíz éve nem néztem meg egy részt sem a Halálos iramban - Hobbs & Shaw spin-off-ot leszámítva, de az ugye nem számít ide, igencsak gondolkodóba estem mihez kezdjek. Még legjobb barátommal és kollégámmal ChatGPT-vel is konzultáltam, aki azt ajánlotta, bár az egyes filmek önállóan is élvezhetők, mégis sok elemük egymásra épül, és így jobban meg tudom érteni majd, mi történik a mostani epizódban, de persze nem akarja rám erőltetni akaratát, mert egyéni preferenciák kérdése, hogy miképpen döntök; önmagában akarom-e élvezni a tizedik részt, vagy pedig a nagy egész Dieselsum részeként. Nos ezután úgy döntöttem bingelem a 8-ast meg a 9-est a sajtóvetítés éjszakája előtt, és azt kell mondjam bitang jól szórakoztam... legalábbis amennyire az egyéni preferenciáim megengedték.

Ehhez képest a mostani film leginkább az Ötödik sebességre és annak Rióban leművelt bravúrjára épít. Mondhatni ez a James Bond filmek mintájára a főcím előtt látható prequel kaland, amit szinte egy az egyben újranézetnek velünk, szóval mégiscsak sikerült ebbe a részbe is becsempészni, egy kis Paul Walkert. A történet szerint az ottani kinyírt maffiaarcnak volt egy elmebeteg fiacskája, aki Jason Momoaként szintén ott volt már ekkor is, csak a kamera sajnos sose mutatta. Most a kis genyóskodás ellenére, szerintem ötletes retkon volt. Vicces, hogy ilyen olcsó trükkhöz nagyjából nulla CGI kell, mégis meglehetősen hatásos a tálalás.

Ezután megkapjuk a kötelező, Család szentsége nagymonológot, ezúttal Rita Moreno megakrinDZZZZS előadásában, majd Diesel bevallja, hogy bizony van amitől még ő is fél - iszonyatosan büntet ez a bárgyú vigyor az Imax harmadik sorából -, aztán Visszatér a Jövőből Charlize Theron és miután megittak egy Coronát - Diesel szigorúan az üveg nyakát fogva, ezáltal is hangsúlyozva fallikus mivoltát, hogy bizony ez az ő franchise-ja, -, már együtt grilleznek és kukoricáznak, fátylat rá, hogy két részen keresztül ő volt a rossz arc, most már indulhatnak az új főgenyó ellen. Ez egyébként annyira így van a filmben, hogy még ironikusan ki is mondatják a főszereplőkkel. Hát igen Dom mindig amikor már bosszút állhatnál, csak barátságot kell kötni.

faszt.jpg

Ezután a Csipet csapat Rómába megy, értsd a csupavigyor Tyrese Gibson, - Mel Gibson eltitkolt fiacskája, - akit még akkor se írnak ki harmadikként a stáblistára, ha Jason Statham most csak öt percet szerepel, hoppá SPILEEEEER! vigyáztam, Ludacris - Martin Lawrence teso light -, Nathalie Emmanuel - az egyetlen nő high tech guru, aki valahogy elérte, hogy szexi és ne idegesítő legyen, Marvel tanulhatna tőle, -, és a hamvából visszahozott Sung Kang - akit, amúgy teljesen feleslegesen hozta vissza, de legalább mond egy jó poént -, hogy ott lezavarják az egész film legötletesebb, és leggrandiózusabb akció szcénáját, - Assassin's Creed - Brotherhood játékosok előnyben.

Ezután a film elkezd több szálon futni, és emiatt ide oda kapkod. Most épp Londonba térünk vissza, imitt Helen Mirren cameózik, új helyszínként beköszön Portugália, aztán Rióba kötünk ki, majd megérkezik a filmbe Brie Larson, hogy ezen szerepével végre megkezdje hosszú útját a béka segge alól az emberek szíve felé. De persze kell idő Jordana Brewster meg Michelle Rodriguez közös jelenetére is, hogy a film úgy, ahogy átcsússzon a Bechdel-teszten, és persze John Cena karakterívét sem hagyja ki a forgatókönyv film. Egy azonban borítékolható, mindent Diesel old meg, ezzel is vesz revánsot azért, hogy bárkivel szerepel egy frameben, a másik - tetszőleges név behelyettesítendő - röhögve lejátssza. Kurt Russell most csak fél percre ugrott be, és még így is lejátssza. A film igazi nyertese ez a veszíteni nem tudó Momoa, aki láthatóan egy pillanatig sem vette magát komolyan, és nagy összegeket tennék rá, hogy meg van neki otthon VHS-en, DVD-n, Blu-Rayen, 4K-ban, és 8K-ban, meg eredeti filmszalagon is a Batman - A Denevérember. Meg egy kicsit a Sötét Lovag is.

Jelen etapot végül mégsem Justin Lin hozta tető alá, hanem a Szállító filmeken megedződött Luis Letterier. És ha valakit meglepnék vele, - vagy mondjuk nem olvasott el egyetlen mozis hírt sem az elmúlt három évben a Halálos Iramban szériáról, tehát teszem azt, ÉN vagyok - az készüljön fel lelkiekben, hogy ennek a résznek úgy lesz vége mint a botnak. Vagyis csak a tizedik rész felét kapjuk meg, mert Diesel vérszemet kapott a Végjátéktól. Zárszóként annyit mondanék, hogy így húsz évvel az első rész után én bármennyire is viszolygok helyenként ettől a sorozattól, azt meg kell adni, hogy bizonyos téren nagyobb dolgot vittek véghez mint az egész MCU. Hiszen itt minden karakter szerepel az összes részben a kezdetek óta, itt nem az volt, hogy egyik évben Thor, másik évben Vasember, itt nyomni kellett a gázt tövig. Jobb gonoszokat teremtett, és húsz éven át épített valamit, ami kicsiben kezdte, és mára az egyik legdurvább és leglátványosabb akciósorozattá fejlődött, még úgyis, hogy az akcióinak jelentős része az elmész te a picsába jelzővel illetendő. A CSALÁD bármikor lenyomná a Bosszúállókat. Mert ööö CSALÁD.

Szóval mindezek alapján azt kell mondjam, ha te olyan vagy, aki élvezi a látványos akciókat, és a fantáziadús számítógép generálta effekteket, ugyanakkor nem tulajdonítasz jelentőséget a gravitációnak, és egyéb fizikai, biológiai logikátlanságoknak, - például, hogy Diesel fogadott fia, három rész alatt fekete lett -, akkor a Halálos Iramban legújabb része a te filmed és nyugodtan nézd meg moziban, mert remekül fogsz szórakozni. Ha viszont olyan vagy, akit idegesítenek a banális és alul írt párbeszédek, és valami eredeti, és fordulatos forgatókönyvre vágyik, - mondjuk olyanra, mint a Tár, - vagy A lovag és a hercegnő 2001-es történelmi kalandfilm - ha többre becsülöd a realitást a látvány helyett, akkor elképzelhető, hogy a Halálos Iramban X nem kifejezetten a te ízlésedet tükrözi. Különbözőek vagyunk, mindannyian egyéni preferenciákkal és ízléssel rendelkezünk, és ezek annyira eltérők lehetnek*, hogy nagyban befolyásolhatják az élményt. Úgyhogy azt ajánlom menj el nézd meg a filmet, és azután döntsd el te magad, megérte e megnézni. Víg napot polgár!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: 

* kivéve a Mátrix 4, akinek az tetszik, az baszkodja ki a szemeit egy geci nagy kötőtűvel, mert úgyse használja őket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2023.05.18. 09:07:09

Igazában én az első részt is halom kakának tartottam, nem vártam meg a többit, hogy idpt szánjak rá.

Terézágyú 2023.05.18. 11:37:50

"elembeteg"
? Hát cseréljék ki az elemet! *ártatlanul néz*

lutánnia 2023.05.19. 22:23:26

"A lovag és a hercegnő 2001-es történelmi kalandfilm" - ez milyen film?

gigabursch 2023.05.21. 14:31:13

Szerintem az összes halálos Iramban helyett érdemes inkább a Haláli iramban c. filmet megnézni
videa.hu/videok/film-animacio/halali-iramban-n4LTecdZcz0Jj0qT
süti beállítások módosítása