Életem első Superman-filmje, amire emlékszem, az 1978-as verzió, amelyben a Christopher Reeve alakította hős olyan gyorsan repkedi körbe a Földet, hogy visszapörgeti az időt. Teszi mindezt azért, hogy megakadályozza Lois Lane halálát. Megragadó volt a kép. Sokszor megfordult miatta a fejemben, hogy használnám-e ilyen célra a szupererőmet, valamint meg lehet-e változtatni egyáltalán, ami már megtörtént egyszer?
Ezúttal azonban a szupergyors Flash jön rá, hogyan képes irgalmatlan sebes futással Superman nyomdokaiba lépni, hogy megmentse édesanyját, valamint az anyja megölésével alaptalanul vádolt édesapját is. Csakhogy Ray Bradbury Mennydörgő robaj című novellája óta tudjuk, hogy az apró dolgok piciny megváltozása a régmúltban, potenciálisan növekvő változások láncolatát indíthatja el az idővonalon, beláthatatlan következményekkel. Ismert nevén ez a pillangó-hatás.
A Vissza a jövőbe című filmből pedig azt is megtudtuk, a múlt megváltoztatása alternatív jövőt vagy akár jövőket, ma divatos nevén multiverzumokat hozhat létre, amelyek visszamenőleg alternatív múlttal is rendelkeznek. Szóval, ha egyszer elszúrtál valamit az időben, akkor aztán bolyonghatsz az alternatív idősíkok között, és Marty McFly se ment meg, akkor se, ha Eric Stoltz alakítja. A DC ezúttal egy vicces, fordulatos filmmel tér vissza, ami igen hiányzott már ebből az univerzumból. Rögtön a nyitójelenetben a megdőlt kórházból potyogó csecsemőket ráérősen kapkodó Flash garantálja a DC világának ritkán látott, humoros megközelítését.
Aki szereti Batmant, az örülni fog, mert ahogyan azt többször beharagozták a film kapcsán, ezúttal nem csak Ben Affleck morcoskodik a fekete hegyes fülek alatt, de visszakapjuk az 1989-es Batman-film főhősét is: a Tim Burton-féle, Michael Keaton alakította bőregeret – jellegzetesen nehézkes ruhájával és ezzel együtt járó szögletes mozdulataival együtt. Az alternatív világban ráadásul Superman helyett unokatestvére, Kara Zor-El (Sasha Calle) ölti magára az S-es jelmezt, és mint Supergirl száll szembe Zod tábornokkal (Michael Shannon). A film tehát nem csak Flash eredettörtenetét dolgozza fel, az Igazság Ligájának sztoriját is tovább építi.
Ezra Miller nem először bújik Flash szerepébe, láthattuk már őt ebben a szerepben a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala, a Suicide Squad – Öngyilkos osztag és Az Igazság Ligája című mozifilmekben (és pár tévésorozatban is). A multiverzumnak hála, ráadásul itt rögtön kettő is lesz belőle: egy kicsit bosszantó idősebb és egy nagyon idegesítő fiatalabb verzió. Utóbbi fegyelmezése és tanítása során legalább némi önismeretet szerez hősünk. Talán ez magának a színésznek sem ártana, akinek magánéleti botrányai biztosan nem vetítenek jó fényt a produkcióra, pedig az alakítása amúgy kifejezetten jó. Nem lehet könnyű közel két órán át elviselni az embernek saját társaságát, de Miller olyan természetesen játssza a két figurát, hogy az emberben óhatatlanul az az érzés támad, hogy nincs-e belőle kettő ténylegesen.
A film speciális effektusai vegyesek, a lehulló babák például elég műanyagnak hatnak, de mivel az egész jelenet olyan túlzásba vitt gegekre épít, minthogy Barry zuhanás közben burritót tol az arcába, hogy energiát nyerjen belőle, nem erre koncentrálunk. A kedvenc jelenetem pedig a teljesen CGI-gyártotta multiverzumok megjelenése, ami nem más, mint egy csilli-villi fan service. Lesz pár hűha meg felröhögés az értő közönségből, azzal együtt, hogy a film egy esetben sem csúszik át paródiába, inkább szívet melengető tisztelgésnek éreztem a fel-felbukkanó easter eggeket. A mondanivaló pedig kifejezetten mély. Van benne könnyfacsaróan megható jelenet is, amelyhez ráadásul sem CGI, sem extra környezet nem kellett, csak Miller és az édesanyját alakító Maribel Verdú játéka, egy egyszerű szupermarket adta helyszínnel.
Lehet fanyalogni a Flash-en, és valószínűleg sokan fognak is, mert egy film sosem fogja hűen követni a képregények eseményeit, ahogyan az már a Marvelnél sem számított szentírásnak. Azonban én úgy érzem, a DC-nek kellett ez a film, így kellett volna kezdenie, és ha nem veszít lendületet, akkor ezen az úton egy egészen jó kalandsorozatot lehet majd építeni. Viccesen, könnyedén, érzelmesen, a karaktereket a helyükön kezelve, de magukat nem véresen komolyan véve. Mert hát senki se gondolja, hogy nem hagyták nyitva a sztorit a folytatásra. És igenis maradjon mindenki az ülőgumóin a feliratok végéig, mert a Marvel óta tudjuk, hogy ott találunk még jelenetet. És ha én végigültem a nyolcezer nevet, te is tedd meg, hadd anyázzon a mozi személyzete, hogy miért nem húz már mindenki a Flash-be.
A kritikát írta: Kasza Magdolna
Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4
