Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Büszkeség és bányászélet

2015. november 06. - Santino89

Úgy érzem, hogy ennek az alkotásnak a megítélése sokkal jobban függ az ember világnézetétől, mint a film színvonalától. Mert azok a kőliberálisok, akik hetero mivoltuk ellenére együtt vonulnak a melegekkel a Pride-on (pláne maguk a homoszexuálisok) mindenképpen pozitívan fogadják ezt az alkotást. Ezzel szemben a konzervatívabbak már csak a téma miatt is utálni fogják. A kérdés, hogy az egyszeri, homofóbiától mentes nézőnek mi marad a végére?

pride.jpg

A magam részéről azt mondanám, hogy messze nem egy nézhetetlen vagy rossz, pláne nem káros film ez, de minden tekintetben lehetett volna ennél sokkal jobb is. Ami jó benne, hogy egy abszolút pozitív mondanivalót közöl velünk, a történet végére úgy érezhetjük, hogy talán mégsem olyan mocskos, undorító hely, ahol élünk, és maga az emberi faj sem menthetetlen. A ’80-as éveket remekül sikerült megidézni, ráadásul a film sikeresen elkerülte, hogy túlzottan giccses vagy érzelgős lehessen. Önmagában ezek mindenképpen dicséretes elemek, de sajnos ez még nem elég.

Ahhoz, hogy ez igazán jó film legyen, egyszerűen több kellett volna, több nevetés és/vagy több dráma. Vannak egész jó jelenetek, például amikor az öreg bányászfeleségek bemennek a szado-mazo melegbárba. Több ennyire vicces pillanat kellett volna. A drámaisággal szintén túlságosan spóroltak, mindenből csak egy kis light verziót kapunk; megvernek egy szereplőt, egy másik lelepleződik a szülei előtt, a harmadikról kiírják, hogy pár év múlva AIDS-ben meghalt. És kb. ennyi, mert ez alapvetően egy pozitív film akar lenni, amivel nincsen semmi gond, de ahhoz, hogy valami igazán átütő erejű legyen, kell némi dráma is. Ha meg vígjátékot akartak készíteni, akkor meg ennél sokkal több poén.

dominic-west-imelda-staun-012.jpg

A másik problémám az volt, hogy a meleg csoportot hozták ki az abszolút főszereplőnek, a bányászokkal érzésem szerint túl keveset foglalkoztak, pedig ők is fontos karakterek lehetnének. Példának okáért szinte semmit sem tudunk meg az életükről vagy a sztrájkról, sem arról, hogy miért küzdenek. Az ő mindennapjaikba nem nyerhetünk bepillantást, csak a melegek szemszögéből láthatjuk őket, mint homofób parasztokat, akik szépen-lassan megenyhülnek. Ez szerintem mindenképpen egyensúlytévesztés az alkotók részéről. Másrészt pedig, ha homo hőseink szálát nem akarták dramatizálni, akkor a bányászokét legalább lehetett volna, de sajnos az alkotókat baromira nem érdekelték a bányászok, csak azt akarták megmutatni, hogy ezek a melegek milyen jófejek, és mennyivel szebb lenne a világ, ha mások is ilyen jófejek lennének.

Ilyen szempontból ez egy meleg propagandafilm, amivel nincs semmi gond, hiszen abszolút pozitív üzenete van, ami ráadásul könnyen univerzálissá tehető, ha eltekintünk magától a témától. Azonban én azt ajánlom, hogy aki a „melegek a ’80-as években” téma iránt komolyabban érdeklődik, az inkább tekintse meg az Angyalok Amerikában című minisorozatot, amelyet a nemrég elhunyt Mike Nichols rendezett Al Pacino és Meryl Streep főszereplésével. Na abban aztán megkapjuk a kőkemény drámát, meg a poénokat.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.12.23. 09:21:21

A cím engem félrevezetett, azt hittem, a BÖSZMESÉG ÉS BALÍTÉLET (ismertebb címén: BÜSZKESÉG ÉS BALÍTÉLET) valamiféle variációjáról van szó. Hát nem, pedig ki tudja, azzal talán jobban jártunk volna. :))

Santino89 barátunk érzékletes kritikája remekül rávilágít a melegfilmek örökös problémájára, hogy jobb-rosszabb tanmesékkel valósággal kikövetelik a toleranciát, azt bizonygatva, hogy nincs még egy társadalmi réteg, mint a melegek, kiknek körében ilyen kiugróan magas számban fordulnának elő szeretetre méltó, jófej egyedek, sőt igazából másmilyenek nincsenek is, és aki ezt nem így látja, az a középkorban megrekedt, maradi homofób, akiből valószínűleg csöpög a rosszindulat. Nos, ez szerintem elég hamis, stílszerűen szólva: rózsaszín világkép.

És emiatt a melegfilmekkel is hovatovább ugyanaz a helyzet, mint a holokausztfilmekkel: aki a téma iránt immúnis vagy elutasító, annak az álláspontját azzal biztosan nem lehet megváltoztatni, hogy UGYANAZT UGYANÚGY mondjuk el neki ötvenezredszer. Aki viszont nem eleve elutasító a témával szemben, az is rettenetesen megunja, hogy mindig ugyanazt a konzervet kapja.

Pedig ahogy Santino89 is írta, ez a film is remek alkalom lett volna arra, hogy a bányászok bemutatásával valamiféle kontraszt keletkezzék, ami szerintem sem tompítaná, inkább kidomborítaná azt, amit az alkotók fontosnak tartanak. És nem kéne folyton arra törekedni, hogy mindig minden meleg szereplő pozitív színben jelenjék meg. Ez ugyanolyan erőltetett marhaság, mint az, hogy az amcsi filmekbe egy ideje az egyenjogúság nevében beleerőltetnek legalább egy néger (szigorúan pozitív!) főszereplőt, akkor is, ha ordítóan semmi szükség rá.

Ah, ANGYALOK AMERIKÁBAN! Lehet, neki kéne feküdnöm még egyszer. Talán egy vagy két részt láttam belőle, de kifejezetten nem tetszett. Úgy éreztem, hatványozottan zúdul rám mindaz, ami Santino koma szerint a fenti filmben legalább némi mértéktartással van jelen. Al Pacino pedig alighanem csak vezekelni akart a PORTYÁN-ban való szereplése miatt. :))

Apropó, PORTYÁN! Jövőre évfordulós film lesz, valószínűleg elő is veszem a remake-sorozatom számára.
Kollégáimat már régóta riogatom azzal, hogy írok egy melegfilmes toplistát is, amelyben összeszedném azokat a filmeket, melyek szerintem ebben a témában többet nyújtanak a „szeressük egymást, gyerekek!” igaz, de mégis giccses közhelyénél. Talán ideje lenne nekimelegednem a témának... :))

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.12.23. 18:06:48

@field 64: hát, ami azt illeti Te érzékletesebben megfogalmaztad a gondomat a filmmel, anélkül, hogy láttad volna :D ezentúl én megyek a vetítésekre, elmesélem milyen volt a film, Te meg megírod a kritikát :D

Még akkoris ha egy szésőjobbos, kirekesztő, antiszemita, homofób vagy, ami világosan kiderül az előző kommentedből :D

Na de nincsen április elseje, úgyhogy viccet félretéve, melegfilmes témában nem vagyok annyira járatos, de akkor ezek szerint ez a film nem egyedi eset.

Biztos, hogy neki kellene feküdnöd még egyszer! Abban pont, hogy nem ez az általunk kifogásolt rózsaszín köd van, egy kivételtől eltekintve az összes főbb meleg (hetero nem sok van) szereplő gyarló, aki elhagyja az aidsben szenvedő pasiját, mert nem akarja elviselni az ezzel járó kellemetlenségeket az azért, aki látens homokosként emberek életét teszi tönkre az azért, Al Pacino meg már szinte maga a Sátán. Nem tagadom, kicsit túlnyújtott ez a sorozat a maga 6 részével is, de olyan fantasztikusan erős pillanatok vannak benne, amikért érdemes megnézni.

Csak nehogy túlságosan bemelegedjél. :D Mikor lesz a Pride? Érdemes akkorra idevonzani a kőlibsiket, meg a szélsőjobbosokat :D
Portyánnál semmiképp se linkeld be az én régi írásomat majd, mert az még a blog kevésbé vállalható idejéből maradt ránk :):

2015.11.06. 23:12:48

Na jó, ide az elmúlt órában egy hosszabb eszmefuttatást akartam volna írni, immáron kicsit vitába is szállva a szerzővel, sőt tavalyi önmagammal is, de nem a szó szállt el, hanem az internetkapcsolat, és még az írás se maradt meg. Na, akkor majd egy esetleges újranézés alkalmával próbálkozom újból...

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.11.07. 13:37:03

@field 64: ne mondd már, hogy neked tetszett ez a film :)
Amúgy gőzöm sincs, mit keres itt újból :D

2015.11.07. 13:41:32

@Santino89:

De bizony tetszett! :)

Épp azt próbáltam volna taglalni tegnap, hogy mi az, ami igazán megfogott benne, ami miatt egyrészt az gondolom, hogy a sok egy kaptafára készült melegfilm közül ez kifejezetten jó, másrészt több is, mint csupán egy melegfilm.

2015.11.07. 13:43:45

P. S.:

Ja, a reprízek indokait illetően a Főnök úr tudna nyilatkozni. :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.11.07. 13:47:06

@field 64: hát gondolom a pozitív hozzáállása miatt, meg mert univerzálissá is tehető az üzenete. vagy tévedek?

2015.11.07. 14:28:06

@Santino89:

Barátom, Te olvasol a gondolataimban! :) Pontosan ez az, ami miatt el tudtam feledni a helyenként meseszerű fordulatokat.

Talán már máshol fejtegettem, hogy a magyar melegek (bár valószínűleg nem csak ők) szerintem hihetetlenül rosszul választják meg a stratégiájukat. Miközben alighanem azt szeretnék, hogy őket is ugyanolyan embernek fogadja el a társadalom, mint a többieket, mégis harsányan és időnként kifejezetten visszatetszést keltve tolják az emberek képébe, hogy ők miben mások. Egy-egy Pride kapcsán például szinte mindig felszínre kerül a vallás, és ilyenkor mindig megtudhatjuk, hogy a melegek jelentős része mennyire utálja a hívőket, a keresztény embereket, vagyis a társadalomnak egy egyáltalán nem csekély hányadát. Én persze csak egy szenilis vén hülye vagyok, de nem mondanám, hogy ebben az esetben a legjobb védekezés a támadás, azon emberek jelentős részének magunkra haragítása, akikhez igazából közelebb szeretnénk kerülni.

Ebben a filmben épp az tetszett, hogy a melegek – ha önös érdekeik állnak is a háttérben – nem magukat tolják az előtérbe, hanem mások igazáért állnak ki. És nyilván ezt a gesztust kapták vissza akkor, amikor a bányászok viszont mellettük álltak ki a következő Pride felvonuláson.

És ezen a ponton érzem azt, hogy ez a film túllép a melegfilmek keretein. Talán pesszimistán, de én úgy látom, hogy a mindennapi életben az emberek úgy egyénileg, mint valamilyen közösség tagjaként sajnos hajlamosak arra, hogy a másikban reflexből a rosszat keressék, hogy miért lehetne a másikat utálni, kiközösíteni, kipellengérezni. Ki tudja, talán van ebben valami kisebbrendűségi komplexus is, a csordaszellemnek való megfelelés: ha harsányan szidom a másikat, elterelem a figyelmet saját magamról, a saját gyengeségeimről. Pedig semmilyen társadalom nem homogén, viszont csak akkor működőképes, ha a társadalom tagjai nem széthúznak, hanem közös célokért mennek előre. Az együttműködés pedig mindig kompromisszumokkal jár, és hol az egyik, hol a másik félnek kell engednie valamiben, gesztusokat tennie a másik felé, és meg kell találni azokat a közös értékeket is, amelyek mindenki számára elfogadhatók. A tolerancia tipikusan az a dolog, amit nemcsak elvárni kell, hanem adni is.

A film megnézése után két dologban szállnék vitába veled. Az egyik, hogy bár jogosan hiányolod, hogy a bányászok mozgalmának hátteréről nem sokat tudunk meg, de ne feledjük, hogy ez egy angol film. Számukra a walesi bányászsztrájk legalább annyira meghatározó esemény volt, mint nekünk mondjuk az 1990-es taxisblokád: a hazai nézőnek fölösleges lenne az evidens dolgokat magyarázgatni.

Abban se értek egyet, hogy ezek a vidékiek kizárólag mint homofób parasztok jelennének meg. Szerintem többségük egyszerűen csak tájékozatlan, nem tudja, mit gondoljon, minek higgyen: annak, amit lát, vagy annak, amit hallott minderről. Nekem nagyon tetszett az a jelenet, amelyben az egyik vidéki nő bátortalanul azt próbálja megkérdezni a meleg fiúpártól, hogy akkor ők hogyan csinálják... És itt nyilván mindenki – engem is beleértve! – várta AZT a sikamlós és kínos kérdést, mire a nő kibökte, hogy őt az érdekli, hogy a két azonos nemű hogyan osztja meg egymás között a házimunkát. Szerintem frenetikus volt ez a rövid jelenet, legalábbis benne volt minden, amit jómagam erről gondolok. Hogy az átlagember gondolkodása mennyire a szex körül forog, ha két ember együtt él, akkor ezt a kapcsolatot mennyire a szex szemszögéből nézi-bírálja mindenki, miközben nem csupán szexuális kapcsolatokról van szó, hanem lelki tényezőket is magában foglaló emberi kapcsolatokról is, melyeket a hétköznapi élet megannyi gondja befolyásol úgy a hetero, mint a meleg párok esetében.

És azt is még a film javára kell írnom, hogy bár talán nem mélyed el a bányászok mindennapi életének taglalásában (bár szerintem a miliőt jól felvázolja), de a meleg létformába sem vájja bele magát. Nem tudjuk meg, hogy ki hogyan lett meleg, épp csak annyira mutatja be a dolog hátterét, ami a hitelességhez kell. Még az egyik meleg szereplő megverése is kamerán kívül történik, feltehetően éppen azért, mert a szánalomkeltésnek túl reflexszerű, és épp ezért filmművészetileg már-már olcsó módszere lenne a verés bemutatása is.

Nem mondom, hogy életem nagy filmje volt, a soha meg nem születő melegfilmes toplistámba utólag se tettem bele, mindazonáltal el kell ismernem, hogy rácáfolt közel egy évvel ezelőtti előítéleteimre.

P. S.: Na, csak lekörmöltem nagyjából ugyanazt, mint tegnap. Elküldöm gyorsan, nehogy megint elvesszen! :) Elnézést a helyenkénti helyesírási-stilisztikai hibákért és a csapongó gondolatokért.
süti beállítások módosítása