Miu miújság? Hív a cicuskád! Nem, még nem alszom, még ébren álmodozom. Hogy hogy miről, azt neked tudnod kell, hogy a filmünk egy mocskos nagy gigasiker. S azt, hogy így van könnyebben képzelem így el. A néző horkol a sötétben, mert filmünk dögunalom egészen, s ha kérdem, hogy véleményed súgd meg nekem, egy szót se szólsz, csak forgolódsz. Hisz nincs egy mozi, hol megnézd velem, mert nem vetíti senki sem, mert a Cicaverzum egy fertelem.

Hát van ez így, hogy az ember mocskosan berúg, beszél össze-vissza, csak a legtöbben másnapra elfelejtik, mert ami egy tök jó poén, az nem biztos, hogy el tud a hátán vinni egy alig másfél órás filmet, ami hirtelen Sátántangó méretűvé válik a tizedik perc után. Mert nagyjából erről szól a Cicaverzum. Illetve nem is, arról, hogy mióta létezik közösségi média, azóta macskás képekkel több likeot lehet szerezni, mint csöcsökkel. Nem születtél szépnek, nem vagy se ügyes, se okos, sebaj, rakjál ki pár macskás képet és népszerű leszel meglásd! Mert olyan kis cukimukik, hát ki az, aki nem szereti a cicókákat? Leszámítva azt a pár fapinát, akik tinderen macskás pasik balra hasteget tesznek ki.

A magyarok különösen fogékonyak bármire, ami kicsit is macskás, hiszen a legnagyobb sikerünket rajzfilm terén az 1986-os Macskafogóval értük el, ami az elmúlt negyven év alatt olyan magasságokba emelkedett, amit csak az Aranycsapat hat hármas győzelmével, meg a túró rudival lehet egy lapon említeni. Ha nem szereted a Macskafogót nem vagy magyar és kész, sajnálom, ennyi, na ne vitatkozzál, haladjál szépen a román határ felé! Nem véletlenül próbálták kétségbeesetten feltámasztani egy harmatgyenge második résszel, de szegről-végről még az Egérút is e siker folyománya. De hát ahogy azt az ősi mondás tartja egyszer volt Budán cicavásár. Úgyhogy Szeleczki Rozália első nagy játékfilmje, könnyen lehet, hogy az utolsó is lesz egyben. Pláne, ha azt vesszük mennyi pénz ment el rá. Elég csak a Pater Sparrow által összegründolt látványra gondolni, ami a legkiemelkedőbb része a filmnek.

Meg azért itt feltűnnek ám színészek, akik egytől-egyig rendben vannak, különösen Alföldi Róbert lubickol a faszfej főnök szerepében, de láthatjuk Udvaros Dorottyát, Tordai Terit és Martin Mártát amint gráciákként végigkalauzolják a főhősnőt kálváriája során, mintegy megidézve ezzel a Macbeth bűvös banyáit. A főszerepet Törőcsik Franciska kapta, akire mintha ráöntötték volna a szerepet, mármint, hogy ugyan játssza már el a Liza, a rókatündért ha Balsai Móni éppen nem ér rá, és már az is az Amélie csodálatos életét próbálta utánozni. És aztán eljutunk az affektáló Csobot Adélhoz, aki szimplán idegesítő, meg a szerelmi vágy karót nyelt tárgyához, Polgár Csabához, aki meg csak úgy van. Szerelmesek vagyunk bele, mert a forgatókönyv megmondta na. Illetve, és akkor itt lép a képbe Kand Úr, akit meg Patkós Márton szinkronizált, hát úgy ahogy.

További bökkenő, hogy míg a kutyákat tradicionálisan pozitív szereplőként ábrázolják a filmek világában, akik odaadó szeretetükről, sírig tartó hűségükről és bátorságukról híresek, addig a macskák csak és kizárólag negatív minőségben jelennek meg. Garfield úgy lett a világ legismertebb macskája, hogy megzabálta a gazdája kajáját és naponta lerúgta Ubult az asztalról. Turpi Úrfi egy koszlott bűnbanda agyafúrt feje, Heathcliff is inkább simlis, semmint szeretetre méltó, Tom egy velejéig gonosz rohadék, aki mindig pórul jár, és az összes gonosztevő, Bloefeldtől Dr. Genyáig perzsa macskát simogat. És hát mi másról szólna a Macskafogó, akik bántják a szegény egereket - amikor manapság már vadászni kell azt a háromlábú macskát, aki nagy kegyesen, esetleg elkap egy tetves rágcsálót, ami dézsmálja a kamrát.

Frakk, a macskák réme kijelölte a határokat, hát minek belerondítani ebbe a sztereotípiába, szóval a Cicaverzum nevével ellentétben nem egy habos-babos, abszurd vígjáték, hanem egy kifejezetten groteszk történet arról, ahogyan egy lelkisérült, súlyosan traumatizált lányt, módszeresen abuzív kapcsolatba taszít egy beszélő macska. Illetve szerelmének a macskája, aki vagy beszél, vagy nem, mindenesetre főszereplőnk hallja, amit mond, és azután szolgaian behódol, hogy a film végére így dolgozza fel azt, amit apuka elvesztése okozott neki. Köszönjük szépen, kevesebből is kitaláltuk volna. A film ezen része kísértetiesen hasonlít a Plasztik szerelemre, ahol a főhős egy guminővel alakított ki hasonló párkapcsolatot, amihez, mint ebben a filmben is az egész környezet asszisztált.

De még így is működhetne a film, ha mondjuk csinálnak belőle egy félórás szösszenetet, meg nem egy ennyire félrevezető címet aggatnak rá, ami azt sugallja, hogy itt több ezer macska szerepel majd, és valami olyat kapunk, mint tavaly a Barbie esetében. Bár azt lopta volna. Ehelyett negyedóra után dögunalomba fullad az egész, és bár mérföldekről ki lehet találni a megoldást, a megváltás még egy órát késik. Azt se értem, hogy hozhatott össze egy ilyen zagyvaságot az a Kemény Zsófi, akinek egész jó kötetei jelentek meg az elmúlt tíz évben, többek közt az igen magas mércével mérő Jelenkorban, és nyugodtan kijelenthetjük felpezsdítette a kortárs magyar irodalmat. Igen, más műfaj a forgatókönyvírás, nehéz is, de azért ennyire mégse, a macska rúgja meg!

U.I.: És akkor egy kis négy D experiansz így a végére, vagyis miért jó közönségtalálkozós filmre beülni, mert mint itt is hátha beül mögétek egy tahó, aki tanúbizonyságot téve arról, hogy életében most kavarodott moziba és nincs semmi kultúrája, öblösen végigröhögi az egész filmet - csak ő, nem a közönség, mert poén, az se sok van ebben az egészben -, és amikor jó kiröhögte magát, akkor meg elkezd horkolni. Mondjuk ez utóbbit megértem.

Ha tetszett az ismertető, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4