Itt a nyár, a hőség már csak a strandon elviselhető, de azért esténként a kimerítő napozás és pancsolás után jól eshet betenni egy hamisítatlan, örökzöld nyári vígjátékot. És keresve sem találhatsz jobbat a Hóbortos hétvégénél.

Gyerekként rengetegszer láttam ezt a filmet, de már vagy 15 éve nem néztem meg, úgyhogy ideje volt újra elővenni, vállalva ezzel a megszégyenítő pofáraesés elképesztően magas kockázatát. Szerencsére nem csúszik el a film a strandpapucsában, még a medence szélén sem. Viszont egy csomó dolgot kiszúrtam benne, mint anno a gumimatracot, ami fecskeúszógatyás ifjoncként még nem tűnt fel.

Először is, ez a film olyan szinten nyolcvanas évek, hogy az már fáj. És nem csak az öltözködésben, meg a nők hülye tupírozott hajában rejlik ott a zeitgeist, hanem egyszerűen mindenben. Ennél nyolcvanasévekbelibb filmet még nem láttam. De még mielőtt ezt kivesézném, azért az öltözködés is megér egy misét, főleg az egyik főszereplő, Larry tekintetében. Azt érdemes tudni a filmről, hogy olyan kőkemény kánikulában játszódik, ami csak a 10. emeleti panellakás megolvadt betonjához hasonlatos. Larry pedig a szó szoros értelmében olvadó betonon télizokniban mászkál. És a pólója felett egy inget visel, pedig annyira, de annyira forróság van, hogy még az őket kirabolni szándékozó tolvajokat is ezzel küldi el a picsába: „Ilyen rohadt melegben még pont te hiányoztál.” És otthagyja. Lazaságfaktor a maximumon.

És akkor ’80-as évek: itt van a hipermodern kazettás magnó, fitneszcicák a parton, az izommanner übermenschek meg a halott Bernie vállát masszírozzák, csak hogy Jane Fonda és Arnie Schwarzie is örüljenek a számukra teremtett évtizedben. A sztori alapja, a kőgazdag, a gátlástalan, a sikkasztó, a törvénytelen, az igazi übermensch Bernie-ről szintén a ’80-as feeling teremtménye. És ki nem találjátok, hogy a bérgyilkos mivel nyírja ki a mi jó öreg Bernie-nket? Hát kokainnal! Jó, tudom, ezek után már ez a legkevesebb. És az az anyagiasság, az az érzéketlenség, amivel nem veszik észre, hogy a haverjuk már rég meghalt, szintén a Reagan-éra mementójaként maradhat meg bennük. Itt mindenkinek mindene a pénz, az élvhajhászás, a jó nők és a sok pia, meg a luxuscikkek.

A másik dolog, ami mindenképpen dicséretet érdemel, az a vérprofi forgatókönyv. A kényes téma ellenére egyetlenegyszer sem válik ízléstelenné, de a legnagyobb érdeme mégis az, hogy ezt az alapból totálisan hihetetlen alapötletet – mely szerint a két balfasz a halott főnökével nyaral, és ez senkinek sem tűnik fel – sikerül logikusan, következetesen, minden erőltetettségtől mentesen felépítenie, és úgy tálalnia, hogy sikeresen befogadhassa az egyszeri néző. Ez egyrészt köszönhető a folyamatos fordulatoknak, másrészt a rövid időkeretnek, a film nagy része ugyanis péntek estétől szombat délutánig tart. Mindezeken felül nagyon ügyesen kidolgozott a forgatókönyv olyan szempontból, hogy minden egyes poénnak és fordulatnak előre, észrevétlenül, de mélyen megágyaz, ezáltal pedig még nagyobbakat lehet röhögni.

Mondjuk senki sem ezért nézi meg ezt a filmet, de nekem érdekes újrafelfedezés volt. Mert nem álltatom magamat, tudom, hogy le se szarjátok, hogy hogyan van felépítve ez a forgatókönyv, sőt tán még ilyen kósza gondolat is megfordul a fejetekben, hogy „ez az idióta tényleg ezen gondolkozik filmnézés közben?”. És csak hogy reagáljak erre a sértésre, „Nem, kurvára nem ilyeneken gondolkozom, de attól még örömmel konstatálhatom.” Visszatérve a gondolatmenet elejére, a lényeg, és ami mindenkit érdekel egy vígjáték esetén (éppen ezért nem lehet egyébként jó kritikákat írni vígjátékokról, ahogy most sem sikerült, de ez számotokra gondolom megint csak irreleváns), hogy vicces-e, avagy sem. És igen! A Hóbortos hétvége nagyon vicces, még sokadjára is hülyére röhögheted magad a helyzetkomikumokon és a jó beszólások égszínkék tengerén. Mivel egy hulláról van szó, kicsit fekete ez a humor, de mindenképpen nagyon szórakoztató, élvezetes darabról beszélünk, míg így 25 év távlatából is. Jézusom, ez a film olyan öreg,mint én… Poén, ahogy Bernie-t elvesztik a hajóban, poén, amikor felismerik, hogy mi történt. És ami a legnagyobb poén, hogy ezt a filmet Ted Kotcheff, a Rambo 1 rendezője… khm… rendezte. Hittétek volna?

És élek a gyanúperrel, hogy a mi nagyrabecsült Kevin Smith barátunknak is ez az egyik kedvenc filmje, legalábbis merített belőle rendesen. Larry lazasága és Richard pedánssága megelőlegezi Randall és Dante kapcsolatát, és ebben a filmben is dugnak a hullával, mondjuk ez a Shop Stopban viccesebb, de az alapötlet akkor is itt volt először. Mindenesetre a Hóbortos hétvége méltán aratott nagy sikert az USA-ban bemutatásakor, és méltán vált később videón kultklasszikussá nálunk és a tengerentúlon egyaránt (mi sem bizonyítja jobban állításomat a Wikipedián túl, hogy a Jóbarátok Racheljének, és az Így jártam anyátokkal Barney-jának is ez a kedvenc filmje, tudok ám kulturális referenciákkal szolgálni, mi?), annak ellenére, hogy a kritikusok valamiért sem akkor, sem most nem tudták értékelni ezt a filmet. Az elmebetegek. Ennél csak az meglepőbb, hogy az Imdb-n sem áll túl jól ez a film, de ha valami érthetetlen okból eddig kimaradt volna az életedből, akkor ilyen apróságok semmiképp se hátráltassanak. És szinkronnal nézzétek meg, mert különben nem leszünk jóban! Rudolf Péter, Rátóti Zoltán, Tolnai Miklós, egy adag jóleső szabadszájúság, és még több poén.

Jah, és amúgy készült egy vuduzós folytatása is amit soha nem láttam, és sanszos, hogy nem is fogok. Elvégre rosszul áll az Imdb-n, és a kritikusoknak sem tetszett, akkor meg miért nézném meg? Viccet félretéve, ez tipikusan olyan alapötlet, amit csak egyszer lehet elsütni, másodjára kizárt dolog, hogy ugyanez vicces legyen, úgyhogy inkább offolom a dolgot.