Az egykori Szovjetunió propagandájában jelentős helyet kapott az űrkorszakra való készülődés, nem mellesleg kihangsúlyozva annak jelentőségét, hogy mennyivel a Nyugat előtt járnak. (Ami egy darabig igaz is volt, később meg már nem feszegették annyira témát....) A filmgyártáson belül létezett egy "ifjúsági film"-nek nevezett kategória, ami az elnevezéséből adódóan a fiatal korosztálynak szánt mozikat fedte le. Néha vaskalapos elvekkel hadakoztak ugyan az alkotók, de összességében jól teljesítették a feladatukat. Számos olyan mozi készült a Gorkij Filmstúdió műhelyeiben, amelyekre szívesen emlékszik vissza az egykori célközönség. Ahogy elnézem a mostanság készült fiataloknak szánt történeteket, talán nem ártana újra elővenni azoknak az elvárásoknak, előírásoknak egy részét. Emelné a nívót. Az űrhajózás és a fiataloknak szánt mozik egyik sikeres találkozása lett a "Bolsoje kozmicseszkoje putyesztvije", vagyis hát a nálunk "Indul az űrhajó" címmel vetített gyermekfilm.

Három, sok ezer társuk közül a legjobbnak bizonyuló, okos és életvidám tizenéves gyermek jut ahhoz a lehetőséghez, hogy hosszabb időt töltsenek el a kozmoszban. Cél: hogy a tudósok megismerjék a világűr a fiatal szervezetre gyakorolt hatását. Ám pár nap után a felnőtt parancsnok beteg lesz, szigorú karanténba kerül. A fiatalok magukra maradnak és saját tudásukra kell számítsanak, mert a rádiókapcsolat a Földdel csupán mérsékelt segítséget tud nyújtani. Pedig máris közelít egy meteorfelhő...

A mozi nem akar nagyon tudományos lenni, az akkori tizenévesek problémaira, érdeklődésükre számot tartó érdekességekre koncentrál. Az űrjeleneteken túl van gokart verseny jelenet, családi egyenetlenség, bimbózó, félénk fiú-lány kapcsolat, szigorúan az illendőség határain belül. A főhősök okosak, talpra esettek, de azért igazi gyermekek. A humor végig kíséri az összes kalandjukat. A film a 'visszapillantó" technikát alkalmazza, rövid jelenetekben ismerkedhetünk meg a kis kozmonauták hátterével. Az űrutazás képei elég ügyesek és látványosak voltak akkor egy szűk költségvetésű mozihoz képest, bár a pénzhiány szülte kényszermegoldások a mai nézőnek már szembetűnőek. Nem nyújtják el a problémák felbukkanását és a megoldásukat, és ez nagyon alkalmas a tartós figyelemmel hadilábon álló célközönség érdeklődésének ébren tartására. Fokozza az élvezhetőséget Alekszej Ribnikov varázslatos zenéje, amely éveken át sláger volt a rádióban. El kell ismerni, igen jól sikerült, az andalító, érzelmes dallamok máig működő képesek, mit sem vesztettek az erejükből. Mindez nem mondható el már a kozmosz képi megjelenítéséről, amin erősen rajta hagyta a nyomát a kérlelhetetlen technikai haladás. Ami akkor szokatlan és unikum volt, mára ott van, - jobb kivitelben - szinte minden háztartásban. A történet kellően ifjúsági ahhoz, hogy máig működjön, a gyermek szereplők meglepően jók, különösen a később komolyzenei karriert befutó Mila Berlinszkaja. Nagyon eredeti jelenség. A film hangulata sem lett avíttas, aki a technikai részétől el tud vonatkoztatni, élvezheti a fordulatokat. Aranyos film, mely tud úgy szórakoztatni, humorral és némi feszültséggel, hogy semmi erőszakot nem tálal a nézők elé. (Tehát, lehet így is, kedves jelenkori művészek...)

Nem gondolom poéngyilkosságnak, ha leírom, hogy az első űrsétát végrehajtó Alexej Leonov rövid feltűnése a lezárásnál akkor nagy dolognak számított. Az egy óránál alig hosszabb mozit közösen és nyugodtan nézhetik meg a nagyszülők és az unokák, nem kell semmi kellemetlen magyarázatot igénylő jelenettől félni. Ha kellően ifjú a csemete, a kritikai érzéke még csak bimbózó, hajlamos lesz belefelejtkezni a történetbe. A "vén-tinédzserek" nosztalgia faktorára pedig bízvást lehet építeni. Már néhányan jelezték, akik egykor látták, hogy élvezetes volt az újranézése. Különösebb rizikó faktor nélkül lehet hát kísérletezni.