Ó hát igen... sejtettem, hogy ez lesz belőle. Az első rész annyira pengeélen táncolt a humor és az erőszak trashmezsgyéjén, hogy várható volt a második rész bukása. A rengeteg vérből visszavettek. Az elején láthatunk persze néhány burleszkszerű kibelezést, ...
Egy újabb kamaradráma, amit a forgatókönyvnek és a színészeknek kell elvinniük a hátán, ugyanis mindössze három szereplőnk van, és jobbára egy helyszínünk. Engem mindig is izgattak az ilyen kísérletek, hogy hogyan lehet a minimumból kihozni a maximumot. ...
Egész jó filmecske volt ez is, nem igazán átütő erejű, vagy örökké emlékezetes, de mindenképpen nézhető, és élvezhető. A színészi alakítások kiválóak: Geoffrey Rush a perverz, vén botrányhős szerepében elképesztő karizmával bír, majd fokozatosan épül le ...
Ezt sem most láttam először, hanem sok-sok évvel ezelőtt, de akkor egyáltalán nem érintett meg. Ehhez a filmhez is egy kicsit fel kellett nőni ahhoz, hogy igazán értékelni tudjam. Mert ez egy olyan alkotás, amibe nem is igazán lehet belekötni. Kevés olyan ...
A sorozat darabjai közül ez hasonlít leginkább a mostanában agyonsztárolt ötödik részhez. akkor mégis, miért ez a mostani lett ennyire felkapva? Azt hiszem sikerült megfejtenem. Az Ötödik sebesség elején van egy egész izgalmas akciójelenet, ami már ...
Ez a rész nem csak azért rossz, mert nem szerepel benne se Vin Diesel, se Paul Walker, se egy régi karakter. A forgatókönyv miatt rossz. Ez egy videóra készült tucattini film forgatókönyve tízmilliószor látott klisékkel, felejthető karakterekkel. A ...
Amikor ez a film külföldön a mozikba került, alig vártam már, hogy itthon is láthassam, mert nagyon felkeltette az érdeklődésemet a téma. Sajnos jó nagy bukás volt, én pedig annak rendje, és módja szerinte elfelejtettem, és most jött el az idő, hogy ...
Sokkal könnyedebb folytatást készítettek, és szerencsére nem próbálták meg remakelni az első rész, mint az oly sok második rész teszi. Persze, itt is beépülnek egy bűnöző bandába, ahol leginkább gyors kocsikra, és jó sofőrökre van szükség, de most ...
Ha már ennyire bejött az Egy fiúról, akkor próbát tettem az író, Nick Hornby másik munkájával is. Egy dolog biztos: ez az ember átkozottul jól ismeri az embereket, a gondolkodásmódjukat, a reakcióikat, és nem fél ezeket megfogalmazni. A főhőssel és ...
Persze ezt sem most láttam először, hanem a bemutató után nem sokkal, az pedig már jó rég volt. Hogy miért tartottam középszerűnek, és miért nem emlékszem rá, az most már teljesen egyértelmű. 10 évvel ezelőtt folyamatosan pótoltam a filmtörténet nagy ...