Egész jó filmecske volt ez is, nem igazán átütő erejű, vagy örökké emlékezetes, de mindenképpen nézhető, és élvezhető. A színészi alakítások kiválóak: Geoffrey Rush a perverz, vén botrányhős szerepében elképesztő karizmával bír, majd fokozatosan épül le egy szánnivaló szerencsétlenné. Kate Winsletnek sem okozott gondot a mosogatólány szerepe, viszont érdekes lehetett Joaquin Phoenixet közvetlenül a Gladiátor őrült császára után egy ilyen szelídebb, visszafogott szereben látni. Michael Caine rideg, kegyetlen és álszent doktora számomra kifejezetten félelmetes volt, némely jeleneténél a hideg futkosott a hátamon, de ez egyértelműen hálás szerep a színészóriásnak. Viszont a legjobban nekem mégis az ő fiatal nejét alakító, totálismeretlen Amelia Warner tetszett; nemcsak gyönyörű volt, de remekül vált félénk kislányból, hihetetlenül erotikus kisugárzású nővé  cselekmény során.

A párbeszédeket szintén kiválóan írták meg, bár tény, hogy ezek a kemény mondatok a 2000-es évek elején már nem válthattak ki, igazi botrányt, csak némi szolidan élvezhető felháborodást. A drámai jelenetek szintén megtették a maguk hatását, a pörgős cselekmény mellett nem igazán volt időm unatkozni az eltelt két óra alatt. A végső csavar a történetben pedig annyira illett oda, hogy már csak emiatt is érdemes volt végignézni a Sade márki játékait.