A rádió aranykora után egy újabb atipikus Woody Allen filmhez volt szerencsém. Allen ismét elővette a korai alkotásaiban jellemző dokumentarista jelleget, de ezúttal jóval visszafogottabban bánt vele. Bár az a jelenet mindenképpen nagyon érdekes, melyben ...
Az élőhalottak visszatérnek siker nemcsak a folytatásokat indította el, hanem az utánzatokét is. Ez is egy ilyen film. Nem annyira szórakoztató és vicces, mint az előbb említett film, sőt kifejezetten rossz bizonyos szempontból, ugyanis a forgatókönyv ...
Hirtelen felindulásból véletlen jutottam ehhez a filmhez, eddig gyakorlatilag a létezéséről sem tudtam Woody Allen e kis alkotásáról. Nem olvastam róla sehol, nem mesélt róla senki, igazából gőzöm sincs, miért szereztem be. Azt tudom, hogy azért néztem meg ...
Miután végignéztem ezt a filmet, utánanéztem a neten, hogy mégis milyen vélemények keringenek róla, és mindegyik szinte kivétel nélkül, lesújtó volt. Nem igazán tudom ezt hova tenni, hacsak arra nem gondolok, hogy túl magas elvárásaik voltak az egyes ...
"Ez nem kívánságműsor." Bár egy Stephen King feldolgozásról beszélünk, valójában ilyen szempontból értékelhetetlen A menekülő ember, ugyanis alig van köze King eredeti könyvéhez. Szerintem King legjobb regényéről van szó, amely egyszerre erőteljes, rövid, ...
Hát a film nagyon nem ilyen, mint ez a plakát. Ez alapján egy tipikus '90-es évekbeli, független, laza, cool, lövöldözős, vicces (szóval olyan tarantinós) baromságra gondolhatnánk, de erről szó sincs. Már láttam pár Abel Ferrara filmet, mint például a ...
"Épp elég baj nekem, hogy olajat találjak!" Douglas Sirk filmje érdekes életutat járt be a filmtörténetben. Bemutatása idején a közönség - főleg a nők természetesen - imádta ezeket a valóban filmtörténeti jelentőségű melodrámákat, családi viszályokkal, ...
Mario Bava-ban az a szörnyű, hogy még a gyengébb filmjeiben is volt annyi újdonság és potenciál, ami új alműfajokat teremtett a horroron belül. A '71-es Bay of Blood (eredeti olasz címe Reazione a catena) a jóval későbbi amerikai slasher hullámra volt ...
Egy újabb remek filmecskét láthattam, ami nem váltja meg a világot, nem is történnek benne olyan igazán nagy dolgok, de azért mégiscsak egy kellemes, nagyon igényesen elkészített alkotás. Ami elsősorban elvitte a hátán a filmet számomra, az a tipikus ...
"Sose bízz egy pucér buszvezetőben! Ismét egy Woody Allen film. Az öregnek háromféle filmjei vannak: zseniálisak, közepesek, és gyengék. És ha azt hiszitek, hogy ez sok filmesről elmondható, hát nagyot tévedtek. Ez a filmje mindenesetre maximum egy közepes ...