"Sose bízz egy pucér buszvezetőben!

Ismét egy Woody Allen film. Az öregnek háromféle filmjei vannak: zseniálisak, közepesek, és gyengék. És ha azt hiszitek, hogy ez sok filmesről elmondható, hát nagyot tévedtek. Ez a filmje mindenesetre maximum egy közepes lehet.

Az érdekesség benne az, hogy Woody Allen szokásos figuráját, a szexuálisan kielégítetlen kedves, neurotikus, okos és művelt new yorki zsidót ezúttal az Amerikai pités Jason Biggs alakítja. Nem túl meggyőző a szerepben, de lehet, hogy ez azért van, mert még mindig csa úgy tudok rágondolni, mint aki az egyik kezéhez a farkát ragasztotta pillanatragasztóval, a másikba pedig egy pornókazettát... Na de elkalandoztam egy kissé. Woody Allen ezúttal viszont mellékszereplő, egyfajta mentor (természetesen magának írta a legjobb szövegeket), aki megpróbálja hősünk gátlásait szabadjára engedni. Akár tekinthetnénk Woody Allen másik énjének, kicsit úgy mint Humphrey Bogartot a Játszd újra, Sam!-ben, de azért nem ugyanaz. Azért nehézkes ráhúzni ezt a vonalat, mert annyira különbözik ez a karakter az átlag Woody-s hőstől, amennyire író-rendező-színészünk csak képes mást alakítani saját magától. A színészek közül az i-re a pontot egyértelműen Christina Ricci teszi fel, aki gyereksztárból sikeresen vált remek karakterszínésznővé. Nem az a tipikus modell szépség, de elég belenéznünk egy pillanatra a szemébe, és máris megértjük, főhősünk miért szeretett bele olyan végzetesen, ugyanis az a típusú nő, akibe bármelyik férfi menten beleszeretne. Ja, és az sem elhanyagolható, hogy remekül játszik.

Akkor mégis mi a baj a filmmel? Az, hogy nem elég vicces. Nem elég mély. Nem elég drámai. Nincs igazán mondanivalója. Nincs igazán története, vagy bármilyen ív, vagy csúcspont sincs a sztoriban. Woody várhatott volna még egy két jó ötletre, mielőtt leforgatja ezt a forgatókönyvet, mert ez így azért kevés.