Kedvenc Belmondonk e filmjében nem olyan önfeledt és vidám, mint általában lenni szokott. Ő még az egyébként több szempontból is drámai, sőt tragikus A profi-ban is rengeteget bolondozott, a készítők szemmel láthatóan építettek a sármjára, illetve a mosolyára, ami persze az Ellenségem holttestére szintúgy igaz, csak jóval visszafogottabb formában.

Sokat hozzáad Belmondo a filmhez, nélküle valószínűleg nyomasztóbb lenne az összkép. A film legnagyobb erőssége mégis inkább az a melankolikus hangulat, amit sok jelenetben közvetít. A 7 évre bebörtönzött főhősünk esőkabátban baktat egykori városában, közben pedig a narrációját halljuk, mik jutnak eszébe a különböző helyekről. A boltról a régi szerelmek (zseniális, ahogy Belmondo a nőkkel bánik ebben a filmben), egykori mulatójának helyén pedig szupermarket épült valaha, de már annak is csak a romjait találja. Ennek köszönhetően nagyon érdekes, asszociatív háló alakul ki, visszaemlékezések a visszaemlékezésekben, ráadásul Belmondo mindenhova a mostani önmagát képzeli el (meg is magyarázzák, hogy az emlékeinkben mi állandóak vagyunk), úgyhogy figyelni kel rendesen ha nem akarjuk elveszteni a fonalat. Közben egy viszonylag jó, bár nem túl meghatározó zene szól, hasonlóan szomorkás hangulatban. A forgatókönyvet remekül írták meg, kezdetben semmit sem tudunk a hősről, vagy az általa elkövetett bűnről, minden csak nagyon fokozatosan a flashbackek során derül ki. Ez úgy alapból tök érdekes lenne, valóban bravúros ez a felépítés, de amíg az eredeti kisregényben ez működött, úgy a filmben kevésbé, ugyanis jóval többször kalandoznak el a fő cselekményszáltól. Így kevésbé érdekes a sztori, az asszociatív hálót húzhatták volna kicsit szűkebbre, a politikai jeleneteket például kissé unalmasnak találtam. A helyzet az, hogy nem kellett volna ennek a filmnek 2 órásnak lennie, be kellett volna érniük kicsit kevesebbel.

Viszont mindenképpen megéri megnézni az Ellenségem holttestét. Nem csak mert megelőzte a korát, és mert egy hihetetlenül hangulatos, tipikusan európai kis csemege, hanem ott van az az utolsó jelenet. Ahogy hősünk vár egy lányra az állomáson, akiről nem tudjuk eljön-e, közben a bérgyilkosok az ő machinációinak következtében távcsöves puskával figyelik az "ellenségét". Kiváló jelenetsor, amelyben a feszültséget ötvözik a remek vágástechnikával, az érzelmekkel, és a hangulattal. A pontot az i-re pedig a William Blake idézet teszi fel.