Sophie Marceu úgy tűnik feladta a femme fatale szerepkört, ezúttal is középosztálybeli családanyát alakít. És az összes eddigi filmje közül, amit valaha láttam, egyértelműen ez a legrosszabb, pedig azért volt a művésznőnek jó pár gyengébb filmje. Az Este találkozunk pedig már nagyon erősen közelít az értékelhetetlen kategória felé.

Elvileg egy drámáról lenne szó, csak hát hiányzik belőle minden drámaiság. A szereplőkről semmit se tudunk meg, sőt igazából magáról a történetről sem. Próbál közben a film egyfajta morbid, groteszk vonulatot is megcsillogtatni, de annyira gyengén mintha nem is lenne. Közben értelmetlen, a levegőben lógó, sehova nem vezető mellékszálakat követhetünk nyomon. Sophie Marceu nem játszik rosszul, de annyira pocsék ez a szerep, hogy semmi lehetősége nincs a nézőnk arra, hogy együtt érezzen vele. És mindezek tetejébe olyan unalmas a film, hogy valódi kínszenvedés volt végignézni ezt a másfél órát. Egy ilyen témában rengeteg érzelmi potenciál rejlik, amit ki lehet használni giccsesen, vagy ízlésesen, de ez a film még odáig sem jut el, hogy egyáltalán bárhogyan használja. Az utolsó jelenetben található végletekig elnyújtott, közhelyes, semmitmondó szimbólum pedig az én intellektusomat gyalázta, kifejezetten rossz érzés volt. Nem értem, hogy mi volt a célja ennek a filmnek, hogy egyáltalán létrejött, minek kellett ezt megcsinálni?

A film nézése közben elgondolkodtam, hogy nem csak a magyar film van hatalmas válságban, hanem a francia is, ha egy ilyen csodálatos színésznőnek, mint Sophie Marceu egy ilyen nézhetetlen katyvaszban kell játszania. Aztán rájöttem, hogy az európai film van válságban, de gyorsan eszembe jutott a mai Hollywood ötlettelen egyszerhasználatos fogyasztási cikkei, amiket valamiért moziknak csúfolnak. Lehet, hogy ez a művészeti ág mostanra teljesen kifutotta magát, és tulajdonképpen ennyi volt?