Joel Schumacher szerint minden művésznek hét évente meg kell újulnia. Utolsó Batman-filmjével a rendező majdnem kicsinálta a saját karrierjét, és csak egy radikális váltás menthette meg, ami egyet jelentett a róla alkotott kép újrateremtésével. Erről a fájdalmas és kockázatos művészi újjászületésről szól Alejandro González Iñárritu műve is, aminek főszerepét az a Michael Keaton alakítja, aki nemet mondott Schumachernek, hogy ismét magára öltse a denevérember jelmezét. Neki se alakult fényesen a pályája mióta elhagyta legsikeresebb szerepét. Hat éve csak mellékalakokhoz hívják, haja alig, és úgy néz ki, mint egy rinocérosz valaga, most mégis itt van, és a lelkét kijátssza egy olyan egykori képregény-film sztár bőrébe bújva, aki felteszi az összes pénzét és megmaradt hírnevét arra, hogy a színpadon bizonyítson.
A Birdman vidám pokoljárás egy színész agyában, ami annyiban is meglepő, hogy Alejandro González Iñárritu idáig nem épp a remek humorérzékéről volt híres. Az a típusú rendező volt, akinek a filmjeit nézve kedved támad kivetni magadat a tizedikről. Új művének szereplői is nyomorúságosak, sőt tán még szánalmasabbak is azoknál az átlagembereknél, akiknek a tragédiáit eddig bemutatta. Színészek, ami a közhiedelemmel ellentétben, úgy látszik a humán létformák közül az egyik legalacsonyabb rendű. Iñárritu színházi társulatának tagjai legalábbis válogatott elcseszett figurák. Az öregedés, az elismerés utáni vágy, az önbecsülés hiánya, és mindazon dilik, melyek egy embert kínozhatnak, nekik már réges-rég az agyukra mentek.
Ott van mindjárt az előadáshoz az utolsó pillanatban megszerzett Mike (Edward Norton), aki az élő fába is beleköt, ha valami megzavarja az átélését. A társaságot gazdagítja a kiszámíthatatlan Laura (Andrea Riseborough) is, akinek percenként változik a kedélye, de nem fenyegeti a normális lét veszélye az önértékelési gondokkal küszködő Lesleyt (Naomi Watts) se. Ha flúgosságról van szó, mégsincsenek a közelében a kiöregedett Riggan Thomsonnak (Keaton), akinek a vállán az egész előadás terhe nyugszik. Ha nem jön be, az egyet jelent számára a totális megsemmisüléssel. New York mindenható kritikusa már feni is a tollát, az elvonóból érkező lánya (Emma Stone) pedig olyan hangulatban van, hogy puszta szóval gyilkolni tud. Emellett már szinte mellékes, hogy a fejében lévő hang rég önálló életre kelt, és mást se ismétel, mint, hogy el fog bukni.
Iñárritu siránkozhatott volna arról, hogy milyen szar az élet a showbiznisz oldaláról is, de ehelyett mosolyog rajta, és őszintén szólva ez jobban áll neki. Egy keserűnek induló vallomást is egy szemvillanás alatt röhejessé tud változtatni. A Birdman intelligens humorral figurázza ki szereplőit, Hollywoodot, és úgy az egész szakmát. Rég vártam már, hogy valaki beszóljon a túlburjánzó képregényfilmes trendnek, és ezt az alkotók annyira szellemesen teszik meg, amiért külön köszönetet érdemelnek. Riggan Thomson nem kevesebbet állít, mint, hogy ő ágyazott meg a sok mai szuperhős köcsögnek, amit Michael Keaton akár a saját nevében is mondhatott volna. Annyira könnyű őt azonosítani ezzel a fiktív karakterrel, hogy nem győzte eleget hangoztatni, hogy a valós személyisége ettől mennyire távol áll. Akárhogyis van, zseniális húzás volt rá osztani ezt a figurát.
A készítők elmésen keverik össze az életből vett tényeket a fikcióval. Már-már elhitetik, hogy Keaton és a többiek nem szerepeket játsszanak, hanem önmaguk felnagyított változatát. Iñárritu a színészek félelmeit, allűrjeit és érzékeny egójukat teljes hitelességgel képes ábrázolni. Rajtuk kívül kapnak a kritikusok és a közönség is a fejükre, de olyan frappánsan, ami csak még jobban bevon a filmbe, hisz kimondja, mi is a részei vagyunk ennek a szórakoztatóiparnak nevezett diliháznak. A valóság határait a Birdmanben hajlamosak rugalmasan kezelni. Az egész történetet Riggan Thomson szemén keresztül látjuk, aki a realitástól már messzire elrugaszkodott. Néha az ő képzete és az igazság játékosan összezördül, mint mikor a fejében repülve érkezik meg a színházba, miközben látjuk, hogy egy dühödt taxis viharzik be utána a viteldíjat követelve.
A szürrealizmus el tud idegeníteni, de a megint szenzációs formában lévő Emmanuel Lubezki képeit mindig élmény nézni. Terrence Malick és Alfonso Cuarón mellett az operatőrnek része volt pár elképesztő vizuális kísérletben, Alejandro González Iñárritu pedig újabb kihívás elé állította. A Birdman kedvéért azt kellett megoldania, hogy a film egyetlen hosszú snittnek tűnjön. Annak idején a szakma leborult Antonioni lábai elé a Foglalkozása: riporter utolsó, virtuóz felvételének láttán. Iñárritu és Lubezki ugyanezt egy teljes filmen keresztül megcsinálták. A kamera gyakran szünet nélkül követi a szereplőket több komplett jeleneten keresztül. Az innovatív képi megoldások célja nem pusztán a technikai bravúr, kifejezőerővel is bírnak. Azt az érzést közvetítik egyedülálló módon, hogy valakinek a fejében mászkálunk, így aztán természetes, hogy idő és tér összeolvadnak.
Ha valamit sajnálok, az az, hogy ebben a világban Riggan Thomson központúság uralkodik, aminek velejárója, hogy a legszenzációsabb karakterek is el-eltünedeznek a film második felére. Csak azok maradnak velünk, akik neki is fontosak. A nyertesek közé tartozik a végre megint kedvelhető Zach Galifianakis, mint Riggan ügynöke és a gárda kimagasló átlagától picit elmaradó Emma Stone. A legnagyobb vesztes Edward Norton, ami annál is szomorúbb, hogy rég nem volt ennyire jó. Állítom ezt azzal együtt, hogy felszívódása dramaturgiailag érthető, sőt, ha így belegondolok, kifejezetten okos megoldás. A befejezésnél zavaró lehet, hogy több is van belőle. Anélkül, hogy poént lőnék le, csak annyit mondhatok, hogy a film megismételni látszik a Fekete hattyú végét, de szerencsére valami eredetibbel jön elő.
A Birdmanhez hangzatos címkékkel feldíszített ajánlást írni talán felesleges is, nem csak azért, mert a film a kritikusok szemére veti, hogy folyton ezt teszik, hanem, mert, aki tudja, hogy kik állnak mögötte, vagy látott belőle akárcsak néhány képkockát, az már feltehetőleg rég eldöntötte, hogy meg kell nézni. A magam részéről csupán megerősíteni tudom, hogy tényleg érdemes, sőt kötelező azok számára, akik unják a sok egyforma filmet, melyek úgy folynak keresztül rajtuk, hogy meg se érzik. Alejandro González Iñárritu alkotása az a különlegesség, ami miatt évről-évre megéri átverekedni magunkat az egyre nagyobb halom ipari hulladékon. Bár nálunk hivatalosan csak jövőre mutatják be, ezért az én év végi összesítő listámról is hiányozni fog, ám nem vitás, hogy ott a helye a legjobbak között.
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.12.22. 16:37:07
hát öregem, nekem ma már kevés ember kelti fel a figyelmem egy film iránt, de neked sikerült, kajakra eladtad az egészet, alig várom, hogy lássam
és nagyon ütős anyagot hoztál össze róla, vérbeli profi munka, megemelem a - létező - kipámat :D
Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.12.22. 17:50:15
HAT 2014.12.22. 19:13:15
Nem ugyanazokat a filmeket láttuk? :-)
Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.12.22. 19:28:48
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.12.22. 23:59:35
HAT 2014.12.23. 09:47:47
Persze, de azért a film, a rendező valami akar, és ennek az üzinek az átjövetele függetlennek kéne lennie a befogadótól. Persze, a falakon lévő átnézés is nehéz lehet :-)
Boldog karácsonyt!
HAT 2014.12.23. 09:51:33
Ettől nagyon jó. És felemelő. És nem ugraszt ki a tizedikről és nem ugrasztja ki a süketnéma lányt a negyvenedikről.
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.12.23. 11:38:25
HAT 2014.12.23. 15:00:24
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.12.23. 17:50:10
de leginkább a mexikóis volt a tré, meg az arabos se volt kutya
amúgy értem mit akart érzékeltetni, de rohadt unalmasan teszi a mondandóját pedig elég sok film ecsetelte már
szerény véleményem szerint a társadalmaknak érdeke is fűződik hozzá, hogy a a keveredést előzze, hogy szegregálódjanak a népek, hogy ember embernek farkasa lenne
hogy egy példát mondjak, olyan faszán megtorpedózták az eszperantót, hiszen mekkora pénz van a különböző nyelvoktatásban, és végül is presztízs, hogy az egész nyelv ezen az elkorcsosult szaron gagyogjon, amit még a saját népe se tisztel (ti. az angol)
Gringo 2014.12.23. 20:56:12
HAT 2014.12.23. 21:01:29
A Birdman tényleg nagyon jó film. Mint Inárritu mindegyik filmje.
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.12.23. 21:35:10
a Bábelnek a mondanivalója unalmas (mert már nem először láttam ezt az elbeszélünk egymás mellett dolgot) az Elveszett jelentésben maga a film hömpölyög lassú sodrással, de magát a sztorit nem mondanám, hogy untatott
vannak filmek amiket szeretek unatkozni, Bábelen ... nem tom, nem az én filmem
Birdmant meg amint meg tudom nézni fogok tudni nyilatkozni róla csak
nem írtam, hogy erről szólna a Bábel, szerintem is arról szól, hogy nem értjük, és nem is akarjuk érteni a másikat
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.20. 03:16:41
Norton eltűnését én is sajnáltam, talán ő volt a legjobb karakter, Watts és a másik csaj leszbi jelenete meg igazán tarthatott volna egy fél perccel tovább :D
összességévben csalódás ez a film, nagyobb a füstje mint a lángja
értem, hogy beszólogatnak a mai trendeknek, meg a kikacsintások, a mindenható kritikus (jah persze 2000 után még bármit meg tudnának torpedózni) a színész aki azt se tudja mi az a twitter (két éve elavult, pinterest a menő ma már, meg az instagram) meg a blog ???
és különben is miért volt ennyire maga alatt Keaton karaktere? mert kiderült, hogy jó színész? 60 év alatt nem volt ez számára nyilvánvaló? miért vele él a lánya? amikor láthatóan a felesége normálisabb, és a vége? nem Fekete hattyú ez sokkal inkább Pankrátor, mert nem lehet tudni a kimenetelét, DE miért? ott érthető volt, mert mindennek a legalaja kapta el a csávót, itt viszont csinált egy sikert, oké tele volt kétségekkel, erre megöli magát a színpadon (amiből az lesz mint a Harcosok Klubjában) akkor nem érdekelte a lánya? mert láthatólag megfeszült, hogy rendbe hozza az életét
erre mikor túléli kiugrik az ablakon... logikus
amúgy szerintem fordított a helyzet, Keatonék direkt be akartak szólogatni a mai képregényhősöknek, meg Hollywoodnak - egyébként George Clooney is azért marad meg az emlékeinkben, mert csinált egy kurva jó kávéreklámot :D - aztán elfedték ezt az egészet a Birdmanes sztoryval
jah és aki orrbalövi magát az nem teljesen így néz ki, legalábbis alig látszódott valami
inkább forgatták volna le a Birdman 1-2-3-at, az a Robotkeselyűs támadás egész jó irány lenne
és félreértés ne essék NEM a képregényfilmekkel van tele a tököm, hanem azokkal amik totál téttelenek, és semmilyenek, és a többségük sajnos az, mert nagyító kell egy Amcsi kapcsi 2-höz, egy Csodálatos Pókemberhez, meg egy Vasemberhez
tehát csinálják meg a Birdmant jól, és akkor nem lesz ilyen flop a kasszáknál... de persze ugye arra is írtak egy mondatot, hogy nem az a fokmérő... hanem a kritikus aki majd megmondja a tutit... riiiiight
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.20. 03:57:36
www.imdb.com/title/tt0061237/?ref_=fn_al_tt_2
:DDDDD
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.22. 11:01:11
Sejtettem, hogy nem fog tetszeni a film, de hogy ennyire értetlen, buta és primitiv lesz a hozzáállásod, ennyire még én se néztelek le előzetesen :) De végülis örülök neki, tarts csak a csürhével, ez a film nem való a need for speedes csávónak
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.22. 16:51:45
Ez a film ahogy látom nem való senkinek :) Inárritu elkészítette a Pankrátor saját verzióját, beszólogatott Michael Baynek meg a mostani divat sztároknak, és csinált egy kameramozgást - amit a Szirmai kis hamis mosollyal a szája sarkában egész ügyesen leutánzott :D persze az adott keretek közt.
Igazán kár, hogy Te meg azt nem érted, hogy azért mert NEKED tetszik valami, nem az az általános igazság. Hogy te ebben mit láttál az a te dolgod. Mint írtam megnéztem, nem utáltam (mint pl a Gravitációt), csak untam, elhiszem hogy sokaknak tetszett - aztán a flop miatt finnyásan ráillesztik, hogy túl jó film ez a tömegeknek (nah persze, savanyú a szőlő).
Szerinted ez egy mestermű, szerintem meg egy túlsztárolt ujjgyakorlat, aminek a vágás technikája miatt tényleg nincs nagy története. De örülök, ha téged lenyűgözött. Szerencsére EZ nem húzható rá az életemre... sok minden igen, ez szerencsére nem :D
A csürhe meg attól függ honnét nézzük. Csürhe a NÉZŐ, aki szórakozni szeretne és nem értetlenkedni két órán át, vagy Csürhe a KRITIKUS, akik végre találtak egy filmet, amit piedesztálra emelhetnek, mondván csak ők értik. Te a másik csürhével tartasz jelen esetben ;)
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.22. 17:51:35
Hogy mekkora baromságokat beszélsz azt mi sem bizonyítja jobban, mint ez a floppos gyökérkedésed. A film négyszer annyit hozott, mint a költségvetése, 2x annyit a hazajában, még 2x annyit külföldön. Na most a kérdés, hogy akkor miért hazudsz? Mert olyan hülye vagy hogy a blockbusterekhez méred? Vagy mert szimplán egy rosszindulatú gyökér vagy? Esetleg mindkettő? Tényekkel, meg a valósággal nehéz vitatkozni, örülök, hogy rendre hülyét csinálsz magadból ezen a fronton is.
A csürhe nem a műértő közönség, hanem te, meg hozzád hasonlók, akik képtelenek értékelni a jó dolgokat. Szánalmas és sajnálatos, de akkor a nyomorúságodat legalább ne fröcsögnéd ide, vagy gondolnád át a szarságokat, mielőtt kifolynak belőled. Mert ha túl hülye vagy, és nem érted, azzal nincs bajom, de akkor legalább kussolnál ;)
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.22. 18:29:33
jaaaj most jön a "'ez nem blockbuster, ez direkt nem keres sok pénzt"
ha rosszindulatú gyökérkedést akarsz olvasni, ajánlom magadat bármely filmről ami NEKED nem tetszik
és akkor akinek nem tetszik a Birdman, az egy igénytelen paraszt, hát hogyne, aranyos
én tudom értékelni a jó dolgokat, lásd Mocsok :) haggyá lógva, és a Birdmant nem tudom értékelni, sőt inkább úgy fogalmazok, nem esek tőle hasra
a szánalmas, meg sajnálatos meg a fenti kommented, nem gondoltam volna, hogy ennyire nem tudod elviselni, ha valaki máshogy látja a dolgokat
mindenképpen akarsz dumálni, akkor írd le mitől élveztél el a moziban, mert tőled még semmit nem hallottam, ezen kívül:
"túl jó az Oscarhoz. Igazából túl jó film a tömegeknek is, mert ha valamin már gondolkodni kell, vagy valami kívül esik a komfortzónájukon, az már kapásból szar lesz. Sőt, igazság szerint ez a magyar kritikusok számára is túl jó mozi, nagy részük ugyanis nem értette meg, hogy mekkora remekműről van szó."
tehát túl jó film ez, ha nem Santinonak születtél...
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.22. 18:37:05
Kis költségvetésű filmek kisebb összegeket hoznak, ez így van már jópár évtizede. Elmagyarázzak még esetleg pár evidenciát, vagy inkább még nagyobb hülyét csiálz magadból?
Rosszindulatú gyökérkedést meg szőrszálhasogatást még mindig te szoktál írni, ez a te reszortod (lásd most), én érvelni szoktam.
persze, hogy nem esel tőle hasra, mert el se jutsz odáig, hogy értelmezni tudd, sajnos megrekedtél egy 17 éves hülyegyerek értelmi/érzelmi színvonalán, így valóban nehéz lehet.
Egyszer majd lehet leírom, de te attól még nem leszel beljebb.
Szerencsére elég sok gondolkodni képes ember tudta értékelni ezt a filmet, te nyilván nem tartozol közéjük.
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.22. 19:51:50
pedig pont ezt teszed a kettes csatornán ;)
tehát azzal csinálok hülyét magamból, hogy nem borulok le a film előtt, és ezt Te képtelen vagy feldolgozni, nyugtass már meg hogy jól fogsz aludni, mert az viszont tuti rosszul esne
"Rosszindulatú gyökérkedést meg szőrszálhasogatást még mindig te szoktál írni, ez a te reszortod (lásd most), én érvelni szoktam."
hát hogyne, olvasd vissza mennyi alpáriságot szabadított fel benned az a tény, hogy nekem nem tetszik a film... mi lenne ha utálnám? meg vagyok ütközve, elég élből támadsz mert valaki más egy tiédtől eltérő véleményt formál meg
tele vannak a hsz-eid sértegetéssel, meg lesajnálással, (bár ez utóbbi nem is értem honnét jött) miközben én ezt egyszer nem tettem, és ez sokkal inkább szánalmas, már bocs
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.22. 21:13:57
Tényleg nem tudod értelmezni, amit írok. Pedig azt hinné az ember, hogy akinek már érettségije van, az képes ilyen truvájokra. Azt írtam, hogy azért csinálsz hülyét magadból, mert tényekkel vitatkozol/hazudsz. (gyengébbek kedvéért: tények vs szubjektivitás az előző bekezdésben ;)
a te gusztustalan megnyilvánulásaid szabadították fel az alpáriságot bennem. láthattad, hogy nem kommenteltem semmit az értetlen, buta megnyilvánulásodra napokig, mert nem tartottam arra érdemesnek. de miután a szerkesztőtársam (tény), és elviekben barátom (na ez már szubjektív) ledegradálóan, lefitymálóan nyilatkozik nyilvánosan rólam az új cikkeim alatt, még úgy is, hogy adott esetben nem is látta a filmet amiről szó van... nos ezután a féreg viselkedésed után úgy gondolom, hogy megkapod, ami jár, az összes hülyeségedért, rossz ízlésedért. mert egy komolyan vehetetlen, igénytelen szarházi velem ne baszakodjon.
"tele vannak a hsz-eid sértegetéssel, meg lesajnálással" na ezt az egyet legalább sikerült dekódolnod, gratulálok!
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.23. 06:47:44
nem igaz, ha színvak vagy, nem igaz, ha éjszaka van, - és nem igaz, ha a Hegylakó 2-őt nézed -
ezek is olyan dolgok, amiket néha más perspektívából kell nézni
de mi a gusztustalan megnyilvánulás írd már le, másold már be? hogy más véleményen vagyok? fele annyira se utálom, mint a Gravitációt, meg egy sereg másik filmet ami neked tetszik, négy - sőt most már inkább 5 év alatt megszokhattad volna már
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.23. 12:17:19
le van írva, hol keresd ;)