Sylvester Stallone teljes karrierjét átöleli bokszolójának, Rocky Balboanak a története. A kettő már szinte szimbiózisban áll egymással. Együtt voltak a csúcson és együtt kerültek mélypontra, de mindig felkeltek és küzdöttek tovább. A hatodik részben Stallone elbúcsúzott filmbéli alteregójától és kicsit a közönségtől is. Különleges, megismételhetetlen pillanat volt, ahogy távozik a stadionból, utoljára megfürödve a dicsőségben, ezért mikor megkereste Stallone-t egy ifjú rendező, hogy szeretné, ha újra eljátszaná Rockyt, érthető okokból elutasította. Ennyivel véget is érhetne a történet, csakhogy Ryan Coogler szintén nem tartozik azok közé, akik könnyen feladják, és miután filmjét, A megállót a vállukra emelve ünnepelték a kritikusok, Stallone és producere, Irwin Winkler kezdték komolyan venni szándékát. Coogler meggyőzte őket, hogy a Rocky legfőbb riválisából barátjává váló, tragikus véget ért Apollo Creed fiának a történetét érdemes lenne elmesélni. A film újra összehozta a rendezőt kedvenc színészével, Michael B. Jordannel, a csapat pedig nekilátott, hogy friss nézőpontból élessze újra a Rocky-sorozatot.

Adonis Johnson, Apollo törvénytelen gyereke számára minden körülmény adott, hogy ne lépjen apja útjára, mégis azt választja. Lemondva kényelmes és biztos állásáról nekilát, hogy saját jogán nevet szerezzen magának bokszolóként, de az apja egykori edzőtermében nem látják szívesen. Nevelőanyja akaratával is szembefordulva végül a már visszavonult legendás bokszbajnoktól, Rocky Balboától kér segítséget, aki kezdetben nem rajong az ötletért, ám lassan mégis kötélnek áll. Régi barátja, Paulie halála és fia elköltözése óta Rocky magányosan tölti a napjait, és már bele is törődött abba, hogy ennek így kell lennie. A fiú edzése új célt ad neki, a névtelenséghez ragaszkodó Adonis titka azonban hamarosan napvilágra kerül. A bajba került jelenlegi világbajnok menedzsere a könnyű győzelem és a nagy médiavisszhang reményében mérkőzésre hívja Creed fiát. Míg a kölyök a jövőjét eldöntő meccsre készül, Rockyra egy egész más természetű küzdelem vár, amit nem biztos, hogy meg tud vívni.

A Creed – Apollo fia elvileg ugyan egy spin off, vagyis egy másik karakterre összpontosító oldalhajtás, a gyakorlatban viszont megint egy álcázott rebootot kaptunk, ami egyszerre próbálja továbbvinni a Rocky-filmeket, és újracsomagolva elölről kezdeni a mesét. Adonisunk is bejárja ugyanazokat az állomásokat, melyeket egykor az olasz csődőr. Még saját Adriant is kap egy hallássérült énekes, Bianca (Tessa Thompson) személyében, akit nagyon szerettek volna független nőnek beállítani, hogy lássuk, milyen modern felfogásúak, de a szerep borzasztóan van megírva, így a lány még csak nem is szimpatikus. Különben is kit akarnak átverni? A dolga végül úgy is csak annyi, hogy lelkesen szurkoljon a kis Creednek, és kész. Ettől persze még nem kellene a szerelmi szálnak sallangnak lennie, de sajnos minden részében unalmas és kiszámítható. Nem tesz mást, mint szívja el az életet a filmből, és akadályozza a cselekmény előrehaladását.

A legnagyobb baj a Creeddel, hogy maga a címszereplő se különösebben figyelemreméltó. Nem arról van szó, hogy Michael B. Jordan rossz lenne. Hitelesen és átélhetően játssza el az elismerésre vágyó, forrófejű bokszolót, csakhogy nincs akkora egyénisége, amitől a figura kiemelkedne a millió egyéb sportfilm hasonló szereplője közül. Az egyetlen, ami érdekes benne, az Rocky. Nélküle az egész filmet gyorsan elnyelte volna a feledés, de mikor megjelenik, na akkor kezd a Creed több lenni az ezredik bokszdrámánál. Stallone a Rocky Balboaban tökélyre csiszolta bumfordi modorú hősét, akinek a vállát ott nyomja a felette elszállt idő súlya és a vele elszenvedett veszteségek. Azok az őszinte, megrendítő vonások, melyekkel az előző rész gazdagította, még mindig megvannak. A felvállalt öregség nem csak valódibbá teszi, hanem még jól is áll neki. Ez a Rocky már nem harcol, azonban természetesen újra megtanul. Először fordul elő a sorozat történetében, hogy nem Stallone jegyzi a forgatókönyvet, ám Rocky egyéniségére Coogler és írótársa fenomenálisan ráéreztek. Megnyilvánulásai aranyat érnek. Nem lehet nem imádni, ahogy a felhős mobilszolgáltatás említésére felnéz az égre. Azért viszont, hogy Stallone a zsebében érezhesse az Oscar-díjat, a készítők bevetettek egy nagyon ósdi kártyát.

Rocky, ahogy az előzetesek is elárulták, rákos. Bevallom, ettől a fordulattól előre fáztam. Kizártnak tűnt, hogy bármi jó kisüljön belőle, de a félelmeim csak kis részben igazolódtak be. Először is a készítőknek sikerül kontextusba állítaniuk Rocky betegségét azzal, hogy ez lesz az ő következő összecsapása. Másodszor itt bizonyosodik be, hogy Sylvester Stallone, aki karrierje első napjaitól kapja az ívet, hogy milyen rossz színész, az eltelt években mennyit fejlődött. A Creedben nem egyszer megtörténik, hogy Stallone érzelemdús, szívfacsaró alakítása viszi el a jeleneteket, melyek között bizony akad néhány tévédrámásan hatásvadász darab. Az a rész például, mikor próbálja eltaszítani magától tanítványát, szörnyen elcsépelt és mű. Utána a főszereplő persze kötelezően összeveszik a barátnőjével is. Az ilyen pillanatokban látszik igazán, hogy Stallone jelenléte nélkül a film milyen gyenge lábakon állna. A készítők nehézkesen terelik csak vissza a történetet a megfelelő ösvényre, hogy a végén aztán telibe találják a Rocky-rajongók szívét. Mikor az öreg harcos újra felmászik azokon a híres lépcsőkön ezúttal teljesen más körülmények között, sokaknál el fog törni a mécses. 

Ryan Coogler nem minden pillanatot kap el egyforma tehetséggel. Vannak részek, melyek átcsúsznak giccsbe, mint mikor Creed motorosok kíséretében, végtelennek tűnő lassított felvételben rohan Rocky-hoz. Amihez van szeme, az az akció. A főszereplő vágás nélkül mutatott első nagy mérkőzése egészen bravúros. A bokszmeccsek általánosságban véve is lényegesen hihetőbbek a korábbi filmek luft-párbajaihoz képest. A fő összecsapás se pusztán annyiból áll, hogy Creednek eleinte rosszul megy, aztán jól. Még némi taktikusság is fellelhető, de persze a drámai rászámolás nem marad el. Coogler a film első felében rapszámokkal kínoz, ám a másodikban, hála a jó égnek, inkább a Bill Contit idéző klasszikus zenei hangzás mellett teszi le a voksát. A Creed összességében sokkal jobban működik a Rocky hat és feledik részeként, mint egy új hőst megalapozó sorozat első fejezeteként. A folytatás lehetősége adott, és a film meglepő sikere óta már beszélnek is róla, hogy vannak ötleteik a Creed 2-re, sőt a 3-ra is, de, ami engem illet, a legkevésbé se izgat, hogy mi lesz bátor Adonisunkkal és barátnőjével a jövőben. Csak Rocky sorsa érdekel, az ő történetét viszont szívesen követném tovább akár a ringen kívül is.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!