Ez most egy tök szabálytalan lista lesz, mindenféle jósággal a 2000-es évek filmzenei kínálatából. Lesz betétdal, retrózene, rendkívül eltérő filmek, zeneszerzők, stílusok, mindössze két dolog köti össze őket mégis; az egyik, hogy az elmúlt évtized filmzenéihez kapcsolódnak, a másik pedig hogy belémégtek az elmúlt évtized során, és rongyosra hallgattam őket. A lista nem tetszési sorrendben van, tehát nem a legjobbtól a legrosszabbig haladunk, hanem inkább többé-kevésbé időrendi sorrendben. Jó zenehallgatást, jó nosztalgiázást!

Hans Zimmer - Gladiátor

Hans Zimmer megkezdte az egész évtizeden keresztül tartó diadalát, a Gladiátor pedig tipikusan az a film, amit elsősorban nem a sztorija, hanem az elsőrangú rendezői, operatőri, színészi és persze zeneszerzői munka repített kultstátuszba. Hans Zimmer monumentális, kalandos, megható zenéje elválaszthatatlan az élménytől.

Clint Mansell - Rekviem egy álomért

Minden idők egyik legnyomasztóbb filmjében a hipnotikus dallamra visító hegedűk még több fájdalommal töltik fel a látottakat, Clint Mansell ihletett zsenialitásának köszönhetően egy drogos elméjében érezhetjük magunkat. A legjobb drogellenes mozi minden idők egyik legjobb soundtrackjével.

James Horner - Ellenség a kapuknál

A remek második világháborús mozinak hatásos kísérőzenéje nem különösebben feltűnő a film nézése közben, de a stáblistánál felcsendülő utolsó tétel, a "Tania" már magába sűríti az egész film szomorúságát, egyfajta kellemesen oroszos hangvételben, hogy aztán előbb katonássá pattogjon, majd nagyszabásúvá nemesedjen, végül pedig újra elérzékenyüljön.

Howard Shore -  A Gyűrűk Ura - A két torony

Finoman fogalmazva sem tartozok ennek a trilógiának a feltétlen hívei közé, de ami jó, azt nem szabad kihagyni. Filmként szerintem az első rész a legjobb, de Enya éteri betétdalánál nekem sokkal jobban tetszett Emiliana Torrini furcsasággal, fájdalommal, sötétséggel teli remeklése.

Yann Tiersen - Amélie csodálatos élete

 "Viszont különös gyönyörűséget vált ki belőle néhány apró öröm; belefúrni az ujjait egy magokkal teli zsákba, kiskanállal összetörni a kemény karamellt, kavicsokkal kacsázni a St. Martin csatorna vízén."

Gary Jules - Donnie Darko

Hogy a Donnie Darko miért nagyszerű film, arról nemrégiben elég sokat értekeztünk egy podcast során, és a zenéje mindenképpen a legnagyobb erényei közé tartozik. És bár kiemelkedően jó az egész soundtrack, a Mad World Gary Jules feldolgozásában annyira magával ragadó, hogy leginkább ez marad meg bennünk a film után.

Chihiro Szellemországban - Joe Hisaishi

Az anime kétségtelenül legnagyobb rendezőjének egyik legjobb filmje, amelyet a japán filmzene nagy doyenjének, Joe Hisaishinek gyönyörű zenéje tesz igazán teljessé. Azt hiszem, elmondható, hogy a Chihiro az a film, ahol a csillagok nagyon szerencsésen álltak együtt.

John Murphy - 28 nappal később

Most pedig lazításként következzen a legjobb zombifilm, amely már jóval a mostani divathullám előtt is menő tudott lenni, egy istentelenül tehetséges angol rendező, és a remek színészgárda prezentálásában. Ez pedig a végső leszámolás fantasztikus zenei aláfestése.

Various Artists - Kill Bill

Sajnálom, de a Kill Billnek annyi jó zenét válogatott össze Tarantino mester, hogy képtelen voltam csak egyet választani belőle, de aztán meg nem éreztem fairnek a többi filmmel szemben, úgyhogy mintha a fogamat húznák, mennyi minden nincs itt, de azért hallgassátok meg a kiválasztott The Lonely Sheperd-öt. "És azt tudja, hogy a lánya... életben van?"

John Williams - Attack of the Clones

Bár az előzménytrilógia színvonala közel sem nőtt fel a saját legendájához, de hogy ez nem John Williamsen múlt, az is biztos. Amit George Lucas nem tudott érzékeltetni A klónok támadásában, a csillagközi szerelem szépségét, a galaxis sorsát meghatározó monumentalitását, és elkerülhetetlen tragikumát, azt minden idők legnagyobb amerikai zeneszerzője a kisujjából rázta ki.

Terence Blanchard - Az utolsó éjjel

Ez az mély, egzisztencialista emberi dráma a háttérben egy egész várost, egy egész életérzést elsirató monumentális gyászindulóvá nemesedik a kiváló zenéjének köszönhetően. Terence Blanchard tökéletesen átlátta a rendező, Spike Lee szándékait, miszerint a film nem csak Montyról, hanem New York tragédiájáról is szól. Az utolsó éjjel remek film, de Blanchard zenéjétől válik remekművé.

Moby - A Bourne trilógia

Nagyon jellemző a legújabb Bourne filmre, hogy egy idő után már csak azt vártam, mikor csendülnek fel Moby jól ismert taktusai. Az első részben még csak egy jó zene a happy endhez, de a 2.-3. rész végén már sokkal vagányabban, menőbben működik. Kevés számok egyike, amiket megállás nélkül, éjjel-nappal tudok hallgatni.

Jo Yeong-wook - Oldboy

Ez a zene is az agyamba égett, előbb minden idők egyik legfájdalmasabb szexjelenete, majd a legutolsó jelenet mindent elsöprő katarzisának köszönhetően, amely talán éppen emiatt a megindító dallam miatt válik még erősebbé. Ha a tökéletes rendezés, a tökéletes színészi munka és a tökéletes forgatókönyv esetleg kevésnek bizonyulnának, itt van a tökéletes zene is.

John Williams - Harry Potter és az azkabani fogoly

A legjobb Harry Potter filmhez a legjobb zenei aláfestés dukál. Ez a tétel maga is a játékosságból megy át a komolyabb témák felé, ahogy ez a film is ezt a szerepet tölti be a szérián belül.. Szándékosan nem a jól ismert főtémát választottam, hanem ezt a szépséges szerzeményt, amely csodálatosan megmutatja, hogy John Williams milyen hihetetlenül sokoldalú művész,

Hans Zimmer - Batman Begins/The Dark Knight

Bár én személy szerint Danny Elfman a '92-es Batman visszatérhez írt soundtrackjét szeretem a legjobban, ha már a szuperhős zenékről van szó, de ettől függetlenül mindenképpen helyet érdemel Zimmer végtelenül hatásos munkája, amely remekül idomult Nolan újfajta megközelítéséhez.

Dropkick Murphys - A tégla

Ez a zene különösen fontos nekem, nemcsak azért, mert Scorsese filmjében remekül illusztrálja azt a hangulatot és miliőt, amelyben boldogulniuk kell a karaktereknek, vagy mert megadja a kellő lendületet a végső leszámoláshoz, hanem mert egy egész stílust szerettem meg emiatt az egy szám miatt, no meg mert nyáron is ott csápoltam erre a számra a Dropkick Murphys budapesti koncertjén.

Javier Navarrete - A faun labirintusa

Ez a zene pont olyan fájdalmasan gyönyörű, mint maga a film. Akárhányszor meghallom, kitépi a szívemet, a filmet pedig minden zsenialitása ellenére is csak sokévente merem újranézni, mert érzelmileg olyan szinten megvisel minden egyes alkalommal.

Juno

Evezzünk is gyorsan könnyedebb vizekre, íme egy amerikai függetlenfilmes semmiség, ahol a soundtrack a maga bájos vagányságával jól illusztrálja a főhősnőnk személyiségét.

Clint Eastwood - Gran Torino

Clint Eastwood talán legnagyobb filmjéhez, gyönyörű hattyúdalának könnyes katarzisához ő maga szerezte ezt a a visszafogott kis klasszikust, sőt az elején ő maga énekel, hogy még autentikusabb legyen az élmény. Megvan minden ebben a dalban, ami a film végéhez kell, elmúlás, melankólia, és ezek megfoghatatlan szépsége némi bölcsességgel fűszerezve. 

 Becstelen brigantyk - Ennio Morricone

És akkor kilépőnek mi mást is választhattam volna, mint a valaha volt legnagyobb filmzeneszerzőnek, Ennio Morriconénak Tarantino filmjében elhangzó utolsó számát. Mert ti is tudjátok, hogy lehet bejutni a zeneakadémiára. Gyakorlással.

Ez most ennyi volt, a kommentekben ti is nyugodtan ajánljatok zenéket, amik jó lenne, ha itt lennének, még az is simán lehet, hogy tényleg itt a helyük.

Ha tetszett a kritika kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!