El lehetne intézni ezt a filmet annyival, hogy Peter Shaffer nagy sikerű drámájából készült, aki zsidó volt, és homoszexuális, úgyhogy a valláshoz fűződő viszonya vélhetően nem volt a legjobb, így történelmi tényeket meghamisítván arra használta drámáját hogy kritizálja a kereszténységet. De minthogy a drámák nem igazán arról híresek, hogy belőlük kellene a történelmet tanulni - írói szabadság/szabadosság, meg miegymás - és a zsidók istene is láthatatlan, élek a gyanúperrel, hogy inkább azért szar az egész mert a rendező Irving Lerner nem tudott felnőni a feladathoz.

Ezen gyanúmat alátámasztja, hogy Shaffer írta az Amadeust is, amiből azért Milos Forman egészen lenyűgöző filmet fabrikált, ahol egy percig nem érezni, hogy ez bizony egy színpadi darab adaptációja. Itt viszont? Mintha filmre vették volna a darabot, és kategorikusan nem akartak volna eltérni tőle. Mintha nem lettek volna tisztában, hogy egy filmhez pénz kell - elképesztően low budget az egész -, hogy Peru az egyik legszélsőségesebb hely a világon, a tengerparton sivatag a hegyekben meg havazik. És ezt nem lett volna baj ha át is adja a film. Hányok tőle, ha a garmada aranyat sárgára festett tárgyakkal mutatják be.

Te Józsi milyen az arany? Mittomén te se láttál, én se láttam, néző se látta, sárga, oszt jó lesz. Hogy egy 2000 főt számláló mészárlást fél percben lezavarnak, és a suhintásokat mutatják lassítva. (Valójában 6000 volt a 2000! -  a történész, aki közbeszól.) Hogy NÉGY helyszínen történnek az események, éppen csak nem látni, ahogy mozgatják a hegyeket a kulisszák mögött. Mert Shaffer ebből az egészből egy egzisztenciális, filozófiai drámát faragott az 1960-as évek embereinek, bár elképzelhető hogy nekem csak azért disszonáns, mert pontosan tudom, hogy Pizarro egyáltalán nem ez az ember volt, aki így vívódik azon, hogy most megöljön e egy pogányt a szobányi aranyért vagy nem, mert éppen elvesztette a hitét, és megtalálta lelki társát a világ végén, akit aztán testével véd a csúnya papok ellen.

Kicsit olyan ez a drámája is Shaffernek, mint az Amadeus, de ott ezek a beszélgetések Mozart és Salieri közt nem lógnak ki ennyire. Pizarro egy vérszomjas, drabális barom volt, aki majd megőrült, hogy Hernán Cortés nyomdokaiba lépjen, és az alkirálynál már elvesztette minden hitelét az első két katasztrófába torkolló expedíciója után. Aki ebben a történetben felvilágosult volt, az az akkori világ ura, V. Károly Habsburg uralkodó, aki el se akarta engedni erre az útra Pizarrot, a felesége Izabella az ő távollétében adott felhatalmazást, az most mindegy milyen feltételekkel. Miután Károly megtudta hogy Pizarro kivégeztetett egy KIRÁLYT ráadásul az "igazság" nevében levélben baszta le ezt a szarházit, és csak azért nem lett folytatása, mert mire Pizarro hazatért volna, megölték. Aztán megölték azokat is akik őt megölték. Mindenki megölt mindenkit. (Ezeket csak azért darálom itt le, mert egy büdös szó nem esik róluk a filmben.)

Szóval ez nem két meg nem értett fattyú tragédiája, ez leginkább Atahualpa tragédiája, aki olyan naiv volt, hogy megbízott Pizarroban, aki kihasználta, elvette az aranyát aztán megölte. A filmben ráadásul Atahualpát úgy ábrázolják mint a fiatal Mozartot, szóval kicsit dilinyós, legalábbis európai mércével. Amit itt igazán értékelni lehet azok a színészi alakítások. Bár Robert Shaw annyira erőlködik, hogy mindenkit lejátsszon, hogy az aranyere is kijöhetett, azért nem rossz nézni, csak kicsit sok. Az viszont, hogy Christopher Plummer mekkorát játszik Atahualpaként, arra nincsenek szavak, lényegében a filmből az ér valamit, amikor ő a vásznon van, hiánya ordítóan fáj. Olyan karizma sugárzik belőle, hogy tényleg elhisszük neki a Nap fia, és ez lesz végül a tragédiája - legalábbis a film/Shaffer szerint.

Külön érdekesség, hogy Plummer volt az eredeti színész, aki a színpadon is játszott a darabban, csak ő ott Pizarrot alakította, míg Atahualpát David Carradine, és az ő manírjait csórta el a filmhez, mindenesetre nagyon működik. A film után megfogadta, hogy befejezi a színészkedést, mert nem akar beleragadni a szerepbe, és csak a rendezésre koncentrál a továbbiakban. Ez konkrétan olyan jól sikerült, hogy tavaly bekövetkezett haláláig aktívan játszott, vagy 200 további szereppel hígította fel karrierjét, 2012-ben kapta meg az oscart a világ legidősebb színészeként és mindeközben egyetlen egy filmet sem rendezett.

Megemlítendő még Marc Wilkinson zenéje, ami Shaffernek annyira tetszett, hogy utána visszaintegrálta a drámájába, és csak azzal volt hajlandó játszatni a színházban. Mindenesetre aki ebből a filmből szeretne többet megtudni erről az egészről, nagy csatákat látni, meg látványos helyszíneket, az nézze inkább a Trónok Harcát, mert ott az utolsó évadban van már egy.

UI: A filmhez itthon két szinkron is készült, az eredeti Koncz Gáboros jelenleg sehol sem lelhető fel, így marad nekünk Kőszegi Ákos. Meg kell valljam teljesen tisztességes munka, nem jellemzi jelen korunk hányavetisége. Ez a film eredeti szinkronnal se lenne jobb. Inkább összehasonlító műelemzésként lenne érdekes. De meg lehetne nézni eredeti nyelven is, meg leginkább el lehetne olvasni az eredeti drámát, ha megjelent volna itthon... de hát nem jelent meg, bár a film megtekintése után úgy érzem, olvastam.