Sok mozi készült az élet dolgai alapján, de néha a filmvásznon történtek előzik meg a valóságot. Jelen esetben is ez történt. A versengés okozta halálos helyzet aztán majd az Apolló 13 történeténél nyer igazolást.
A Szputnyik 1957-ben röppent föl a világűrbe, hirdetve a Szovjetunió nagyszabású terveit. Nem csoda hát, hogy a filmes világ sem maradt közömbös a világraszóló esemény iránt. Miután a stúdiók és Bajkonur kapcsolata elsőrangúnak volt mondható, a valós tapasztalatokat első kézből kapták az alkotók, az 1960-as évek elején a szovjet filmművészet még Hollywood előtt járt technikában és látványvilágban, bármilyen hihetetlenül hangzik ez ma már. A "Szólít az ég" volt az első mozi, ami az új korszak hajnalát jelezte. Csak a filmeseknél persze, a világért sem holmi forradalomról volt szó. Röviden a történetről:
Az emberiség már kilépett a világűrbe, ahol bázissal rendelkezik, s készül a Mars meghódítására. A Szovjetunió és az Egyesült Államok egyaránt rendelkezik űrhajóval. Ki lesz az első? A hírnév kedvéért az amerikaiak elhamarkodott döntést hoznak, felkészületlenül vágnak bele az útba. A veszélybe került hajó hívását fogja a vetélytárs csapat, akiknek dönteniük kell, mi fontosabb, a verseny megnyerése, vagy a másik fél megmentése.
Keretjátékba foglalt filmet látunk, benne a kor számos jellemző részletével. Tulajdonképpen a társadalom kutatók éppoly hasznát vehetik a megtekintésének, mint a sci-fi rajongók. Egy író érkezik a tervezőközpontba, - a kor jellemző vonása 1-1 ilyen "társadalmi fontosságú megbízatás" a részükre, - ahol elbűvöli a fejlődés és benne rejlő távlat. Az ihlet nyomán született mű maga a film, amit a végén bemutat a tudósoknak, mint forgatókönyvet.
Ettől ugyan nem figyelmeznénk rá ennyi évvel később. Akad viszont más bőven más momentum, amiknek köszönhetően számon tartják az alkotást azon túl is, hogy nyitódarab. Csodásak a makettek, sőt a film elején, a múzeumban, eredeti tárgyakat láthat a néző. (Pl:Szegény Lajka kutya űrhajó-koporsóját.) Az indítóállomás, vagy az űrbázis képein sem fogott az idő, meglepően "modern" a kialakításuk. Máig mutatósak. A legnagyobb erény kétségkívül a földön kívüli világ ábrázolása. Különösen az Ikarosz kisbolygó sikerült remekül. Az 1920-as évek orosz absztrakt művészetének látványvilágát idéző vörös-fekete formák és erős kontúrok szemet gyönyörködtetőek. A híres "marskelte" jelenetet mondhatni szinte minden filmes lexikon idézi.
Az amerikai és a szovjet űrhajósok eltérő viselkedésének forrása a társadalmi rendszer különbözőségéből fakad. Ezt eléggé erősen hangsúlyozza a mozi. Az előbbiek jól fizetett, de kényszerített munkások, akiknek nincs igazi választási lehetőségük. (A nyugati reklámokat kifigurázó rövid blokk máig találó.) A szovjet fél erős érzelmi alapokkal és meggyőződéssel bír, melyben szerepet játszik a bizalom a megfontolva haladásban. A hajójuk neve nem véletlenül "Haza", s anyaföldet visznek magukkal az útra. (A dolog valóság tartalmát most nem elemezném. A nyilvánosság pedig végképp nem volt a kor szovjet sajátossága.) A filmben is szereplő "Előbb vidd véghez, utána híreszteld" szlogen mögött sok kudarc rejtőzött, mint az ma már tudjuk. Az viszont már a legelső mozitól fogva következetesen lett alkalmazva, hogy a filmesek a megbékélést, a segítőszándékot akarják központba állítani. Rivalizálás lehet, valódi ellenségeskedés azonban még véletlenül sem kerülhetett a nézők elé.
A kezdet, mint az tudjuk, mindig nehéz. Vannak hát hibák a moziban a tudományos részleteknél. Láthatunk "szelet" légüres térben, mozgó űrhajó tetején sétáló űrhajósokat, hogy a két leglátványosabb lehetetlenséget említsem. A mai nézőnek lehet zavaró a "pionyírok" eléggé feltűnő, dramaturgiailag nem indokolható bevonása a mozi kezdésénél és lezárásánál. A láthatóan megjátszott "hurrá-optimizmus" a végén nagyon kilóg a stílusból. Miként az is, hogy a végén az egyik főszereplő nyíltan "kibeszél" a közönséghez. De ha megnézzük a forgatás évét, mindjárt nyilvánvalóvá lesz, miért kerültek be a történetbe. Részemről legjobban a néhány űrhajós feltűnő pocakját rosszul rejtő kabátokon mulattam, a kozmoszban tartott nyakkendős születésnapi ünneplésről nem is szólva. A későbbi mozikban ezért az ilyen balgaságok eltűntek a képről.
A filmnek jelentős utóélete van. Roger Corman megvette a nyugati forgalmazás jogait, - több más szovjet moziéval együtt, - de nem találta eléggé izgalmasnak az anyagot. Ezért újravágta, sőt, extra jelenetekkel egészítette ki. A nem túl megtisztelő feladat a kezdő Francis Ford Coppolának jutott, aki Thomas Colhart álnéven végezte el a hentesmunkát. Az "eredmény" katasztrófális lett. A "minden idők két legbénább űrszörnye" titulusra joggal pályázható gumi és műanyag izékkel fölösleges volt "kiegészíteni" a "Battle Beyond The Sun" címen 1962-ben piacra dobott "új" filmet.
Bár a végére jutottak a nem túl hízelgő mondatok, azért azt kell írjam, az eredeti film méltán található meg minden jobb fantasztikus filmes gyűjteményben. Jóval több értékkel rendelkezik, mint ahány gyengébb pillanata vagy részlete van. Rajongókban beszerzendő mű, különösen a felújított változat piacra kerülése után.
Sajnos, a részlet gyenge minőség.
