Sokféle klisés film létezik, van olyan, ami szánalmasan gyenge, van olyan, ami annyira rossz már, hogy szórakoztató, de létezik olyan mozi is, ami alapból önironikusan közelít hozzájuk. És bizony léteznek olyanok is, melyek a kliséi ellenére csodálatosan működnek, ilyen szempontból jó példa erre a jelenségre a Casablanca, és szerencsére a Warrior-ban is ez történik.

A történet maga alapvetően archetípusokból építkezik, egyszerre egy Káin és Ábel történet kifordítása, melyben a szelíd Ábelt szorítja háttérbe a zsarnok és alkoholista apafigura, de közben ez egyszerre Hektór és Akhilleusz összecsapása. Hektóré, aki emberileg mindent elért, amit ember csak elérhet, és Akhilleuszé, akiben isteni tehetség lakozik, és lételeme a harc.

Mindehhez hozzácsapták a valamikori alkesz, bűnbánó apát, aki szerencsére eléggé háttérbe szorul. Nick Nolte alakítja, akit ezért a szerepéért Oscar díjra jelöltek, szerintem teljesen érdemtelenül. Nolte-t Mickey Rourke-hoz hasonlóan mostanában nagyon hype-olják, mint az egyik nagy visszatérőt a ’80-as évekből, csak az a nagy különbség, hogy Rourke alapvetően mindig is egy nagyon karizmatikus, tehetséges színész volt, csak többnyire rossz filmekben, Nolte ezzel szemben sose volt több egy tehetségtelen, nagydarab bunkónál, aki valamiért sok remek moziban játszott, amiket még az ő személye sem tudott igazán elrontani. Rourke szétivott, szétdrogozott feje ellenére még mindig sármos, és még mindig látjuk a csillogást a szemében, Nolte-ban viszont mindennek a szikrája sincs meg.

Viszont a rendező és az írók a rengeteg sablont, illetve klisét nagyon ízlésesen ábrázolják, pedig ezeket, ha lehet, még tovább hollywoodiasították. Nagyon érzelmes a film, de semmiképpen sem érzelgős, a színészek mind hitelesek (igen, Nolte is az, csak nem nyújt semmi pluszt), a történet pedig a Rocky-hoz, illetve a tavalyi, A harcos-hoz hasonlóan próbál realista maradni. A film több, mint két órás, amit meg is fogtok érezni, mert elég lassan építkezik a cselekmény, de egyáltalán nem unalmasan, a figyelmünket egészen végig képes lekötni a történet, néhol pedig kifejezetten ügyesen adagolja az információkat.

A ketrecharcos jelenetek is ilyen szellemben készültek el, nem olyan túlzó látványosságok, mint például a Vitathatatlan 3-ban, nem annyira vészesen brutálisak, sokkal földhözragadtabbak, ennek megfelelően pedig rendkívül izgalmasak. Sajnos emiatt nem a legvégső öszecsapás válik a csúcsponttá, ami bár rendkívül megrázó, mégse tűnik túl hitelesnek, hanem azt megelőző mérkőzés.

Mindent összevetve a Warrior egy remek film, amit mindenképpen érdemes megnézni, kliséi ellenére is rendkívül visszafogottan és hitelesen ábrázolja a történetet, illetve a szereplőit, melyeket remekül kidolgoztak az alkotók.