"A művet Christopher Reeve emlékének ajánljuk. Nélküle sohasem hittük volna, hogy egy ember képes repülni."

A második rész jóval nehezebb eset, mint az első. A háttértörténetet sok helyen megtalálhatjátok, ha beírjátok a keresőbe a Superman 2 szavakat. A lényeg, hogy Donner egyszerre akarta leforgatni az első két részt, de a producerek kirúgták, amikor már kész volt a munka nagyjával, és Richard Lestert ültették a helyére. Valószínűleg azért pont őt, mert valamilyen szinten részt vett a produkcióban, így egyszerűbb volt őt felkérni, mint egy teljesen új arcot. Azonban nagy hibát követtek el, mert bár Lester jó rendező, ha a Beatlesről, vagy a Három testőrről van szó, de Supermanhez az égvilágon semmi köze sincs.

A Superman 2-vel pedig jócskán akadnak gondok. Borzasztóan nehezen indul be a történet, egyszerűen semmi tempója nincs a filmnek. Mintha így próbálták volna meg Donner nagyszabású stílusát utánozni, de nagyon nem sikerült. Az első részhez hasonló poénok megmaradtak, de már egyszerűen hiányzik az a fennkölt stílus, ami eddig megvolt. Inkább egy rajzfilmszerű vígjátéknak tűnik a 2, amiből így jócskán kilóg a főhős lelki problémája és a romantikus szál egyaránt.De ennél részletesebben belemegyek most a dolgokba: Zodék első jelenete nagyon gáz, elsősorban Marlon Brando hiánya miatt, másodsorban azért, mert gyengébben mutatják be az első részben már látott perceket. A kisfiú a Niagaránál legendásan rossz jelenet, ahogy fél percig esik lefelé, mire Superman megmenti. Ahogy Clark "lebukik" az szintén vérciki. Közben nem csak Brando és a tempó hiánya tűnik fel, hanem a főszereplőként feltüntetett Gene Hackmané is, aki Donnert követően otthagyta a forgatást. Sokakat zavartak még a gagyi hangeffektek, nekem ennél sokkal fájóbb volt az a cselekményszál, amelyben Superman minden erejét feláldozza Loisért, aki se nem elég szép, se nem elég jófej ehhez. Ráadásul az sem teljesen világos, hogy minderre miért is volt szükség.

A történet későbbi alakulása azonban kezd ígéretes lenni, ahogy Supermant életében először véresre verik, aztán ilyen állapotban kell szembesülnie apja legnagyobb ellenségeivel. Szóval ez egy jó erős pillanat, ki is lóg rendesen a film többi részéből. De nem baj, mert hopp, 5 perc és Superman egyből visszakapja az erejét. Marlon Brando-t egyébként kénytelenek voltak pótolni Kal-el anyukájával, meg valami kopasz kriptoni csávóval, ami szintén nem jön ki túl jól, hisz mégis mi a francot keresnének ők itt? A végső, nagyszabású ütközet mai szemmel nézve már nem tud igazán hatni ránk. Az utolsó előtti jelenetben pedig Superman úgy feledteti el Loisszal a történteket, hogy megcsókolja. Semmit nem magyaráznak meg ezzel kapcsolatban, semmi előzménye nincs, csak egy értelmetlen baromság, ami lóg a levegőben. Sehol nincs szó Superman hipnotizáló csókképességéről. A legutolsó jelenet se túl szuper, ahogy Clark hozzá nem méltóan,  pitiáner módon leckézteti meg azt a gyorséttermi tahót, aki korábban elverte.

És ha eddig csak rosszat írtam a Superman 2-ről, akkor vajon ez egy teljesen menthetetlen film? Szó sincs róla. Ugyanis Donner öröksége elég volt ahhoz, hogy még ezt a részt is sikerre vigye. Bár a főcímnél mást írtak ki, azért csak John Williams feledhetetlen muzsikája szól végig. Christopher Reeve pedig még mindig a leghitelesebb képregényfigura a vásznon, a trükkök is jónak számítottak akkoriban. És Superman hozzá illő ellenfelekkel küzdhetett, még ha nem is volt olyannyira monumentális az egész, mint amennyire lehetett volna.

Richard Donner 5 évvel ezelőtt elkészíthette a saját verzióját a Superman 2-re. A fenti idézet a film elejéről származik, illetve biztosan sokan voltak kíváncsiak az ő változatára. Azonban nem szabad elfelednünk, hogy a Superman 2 sohasem lett volna ilyen, mint a most látott Richard Donner's Cut. Ott van például Marlon Brando szerepeltetése. Ő nem azért maradt ki a második részből, és helyettesítették nagyon idióta módon, mert Lester olyan gyökér volt, hanem mert Brando elvárta, hogy minden film után, amelyben szerepel, fizessenek neki egymillió dollárt. Egy akkora sztárért, mint ő ez nem csoda. De Brando akkor is elvárta mindezt, ha összesen 5 percet töltött a vásznon. Még ezzel sem lett volna nagy baj, de a Superman 2-höz tartozó jeleneteit már felvették, és ő még így is elvárta volna a pénzt, sőt perelte a stúdiót. Szóval Brando mindenképp kimaradt volna, akárki is a rendező, pedig most végképp kiderült, hogy abszolút az ő személye adja meg a film tekintélyét. A producereknek nem volt igazuk; egy 50 milliós blockbusternél, ami 100 milliót hozott vissza, nem kellett volna sajnálniuk a pénzt Brando-tól. Ez az egyik dolog. A másik, hogy Richard Donner ezt a 2006-ban, plusz 26 évnyi tapasztalattal vágta össze, így semmiképp sem lehet pontosan olyan ez a verzió, mint amilyen akkor lett volna, pláne, hogy bizonyos jeleneteket le se tudott forgatni.

De nézzük milyen lett így a második rész. A legfontosabb, hogy visszakapta a méltóságát, a monumentális hangvételét Marlon Brando jelenlétének, a fényképezésnek és a zenének köszönhetően. Meg persze a hangeffekteket is megváltoztatták. Donner teljesen kihagyta az értelmetlen párizsi epizódot, helyette még szorosabbra fűzte a szálakat a két rész között. Így már gyakorlatilag méltó folytatásról beszélhetünk, sikerült továbbvinni azt a hangvételt, aminek Lester a közelébe sem került. Ami még nagyon fontos, hogy a jelenetek visszanyerték a tempójukat, a dinamikájukat, így nem válnak olyan unalmassá.

Most pedig vesézzük ki tükörszerűen a kétféle változat hibáit! Az első rész jelenetét Zodék bebörtönzéséről újra láthatjuk. A Niagarás vízeséses rész sajnos bent maradt, azzal próbálták javítani, hogy Superman ezúttal kicsit gyorsabban repül. Clark lebukása most nem ciki, hanem Loishoz illően ügyes és csavaros. Ahogy vele kapcsolatban az is kiváló ötlet, amikor átrajzolja az újságban Supermant Clarkká. Hihetetlen egyébként, hogy a komolyabb hozzáállás és Marlon Brando jelenetei mennyi pluszt voltak képesek hozzáadni a filmhez. Így már drámaibb, sőt érthetőbb, átélhetőbb Superman dilemmája, ahogy az apjához beszél, sőt fellázad ellene. Majd amikor megalázzák, visszatér hozzá, és újból a segítségét kéri, az apa pedig megbocsájt, és feláldozza magát érte. Ezzel egyfajta spirituális szintre emelkedik a Superman 2, ami nagyon jól áll neki, különösen, hogy archaikus figurákkal, meg egyértelmű bibliai motívumokkal dolgozik (itt tékozló fiú, de van szó az emberiség megmentőjének felelősségéről, és a boldogsághoz való jogról). Sokkal jobb ez így, mint a Lester's Cut-ban, ahol csak besétál egy gépbe. Itt válik egyértelművé, hogy apró dolgok, kis hangsúlyeltolódás milyen sokat jelent. A film többi része meg nagyjából ugyanaz, mint Lesteré csak kihagytak néhány apró geget; például a creative consultant, megannyi 007-es film írója, Tom Mankiewicz becsempészte ide is az Élni és halni hagyniból, illetve az Aranypisztolyos férfiből már jól ismert, és kellően meggyűlölt figurát, Pepper sherriffet. Ő szerencsére keveset szerepel, de Donner vágásában még annál is kevesebbet.

Akkor hát jó film lett így a Donner féle vágás? Hisz egy nagy monumentális történetté emelte a két részt, és Lester rengeteg hibáját kijavította. Hát nem egészen. Sokan kifogásolták például a próbafelvételeket, amiket én nem vettem észre. Ami viszont ennél nagyobb probléma, az a befejezés: Superman megint visszaforgatja a Földet, mintha mi sem történt volna. Nekem ez a megoldás már az első részben sem tetszett, annyira banális, naiv és gyerekes. Attól még nem fordul vissza az idő, csak a Föld, így nem lehet meg nem történtté tenni dolgokat, hisz fizikailag azok nem változtak meg. Az első részben még van valami funkciója is, hisz Loist kell megmenteni, de itt teljesen felesleges. Ráadásul most napokat forgat vissza, míg az első részben csak perceket. Remélem ti is érzitek a problémát, nem csak pusztán hülyeségről van szó, de teljesen lenyúlták az első rész befejezését! Hozzátartozik mindehhez az a háttérinfó, hogy eredetileg ide szánták ezt a részt, csak az első epizód forgatása közben meggondolták magukat, Donnernek pedig nem volt ideje jobbat kitalálni, mert kirúgták. Ez azonban még nem változtat a tényen, hogy most megint láthatjuk ugyanazt, sőt szerintem még maga a felvétel is ugyanaz, ami mérhetetlen gagyivá teszi az összhatást.

A legnagyobb bajom mégis az, hogy erre igazából a világon semmi szükség nem volt, hisz egy tökéletes, romantikus befejezést kanyarítottak, amelyben Superman lerombolja a Magány Erődjét, ezzel lezárva a történetet, majd kénytelenek elválni Loistól, aki könnyes szemmel megígéri, hogy megtartja a nagy titkot. Szép vég lett volna, ehelyett funkciótlanul megkaptuk ugyanazt, mint már korábban. Donner ráadásként megfejeli nekünk mindezt azzal a logikátlansággal, hogy Superman ezután ugyanúgy visszamegy a gyorsétterembe, és ugyanolyan pitiáner módon megbünteti a tahót, mint az előző verzióban. Pedig nem is tett semmit a film logikája szerint, hisz visszaforgatta Superman az időt, de főleg nem kéne emlékezniük mindenre.

Összegzés: még így is inkább a Donner's Cutot nézem meg, ha legközelebb látni akarom a sorozatot. A film nagyrészt ugyanaz, csak különböző hozzáállással és különböző hangsúlyokkal mesélik el a történetet. A Lester's Cut egy rossz film, amikben fel lehet fedezni pozitívumokat, míg a Donner's Cut egy jó film, amit azért rendesen lehet kritizálni is.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!