A szkeccsfilmek szokásos veszélye természetesen ezúttal is fennáll, nem lehet mindegyik sztori egyformán jó. Itt az a különleges dolog történt, hogy nagyjából sikerült megtartani a színvonalat, bár bizonyos szempontból egymástól igencsak eltérő műfajú történeteket nézhetünk végig. Egy sci fi beütésű noir történettel indít a mozi, annak minden kötelező kellékével, kiábrándult nagyvárosi hőssel, végzet asszonyával, gengszterekkel, és egy felbecsülhetetlen értékű tárggyal. Már itt rögtön meglepődhetünk, hogy mennyire nyíltan ábrázolja ez a rajzfilm a szexualitást, még nagyfilmekhez képest is. Később a South Park paródiája nem véletlenül ezt a vonalat emelte ki a filmből, a ’80-as évek csöcskultusza tényleg meghatározza az egész alkotást, ráadásul úgy néz ki, mintha ezekben a sztorikban az összes nő szilikonoztatta volna magát. Mindenesetre ez a noir sztori egy remek csattanóval ér véget, ami nem feltétlenül jellemző a műfajra, mégis mindegyik véget érhetne akár így is. A Den című fantasy már sokkal humorosabb, könnyedebb hangvételt képvisel, a szexet pedig még tovább fokozzák. A főhős hangját John Candy szolgáltatta, ami még viccesebbé teszi az egészet. Az ezt követő Captain Sternn című szkeccs már nem tudja tartani a színvonalat, de maga az ötlet mégis megért annyit, amennyit láthatunk belőle.

A B 17 című szösszenetben a második világháborúban találjuk magunkat, ami a végére átváltozik egy hatásos zombihorrorrá. A következő történetet már kicsit összeszedetlennek éreztem, de kétségtelen, hogy a robot házassági ajánlata, és a nő reakciója a szex után mindenképpen a Heavy Metal csúcspontjai közé tartoznak, a drogos űrhajózásról nem is beszélve.Az utolsó sztori már egy vérbeli és nagyon hatásos fantasy. Ebben egy csepp humor sincs, ellenben rendkívül kegyetlen és véres, néhol pedig meglepően lírai. Tökéletes befejezés a filmhez, nem mellesleg pedig remekül összekötik a kerettörténettel.

Ha esetleg nem lenne egyértelmű, a film során végig szól a heavy metal, méghozzá olyan előadók tolmácsolásában, mint a Black Sabbath, a Nazareth, vagy a Blue Öyster Cult. Ezek a zúzós rockzenék rendesen odatesznek a hangulathoz, én mégis inkább Elmer Bernstein rendkívül megkapó kísérőzenéjét emelném ki, amely nagyszerűen fokozza a hatást az egyes epizódokban. A rajzok - bár nem egységes a képi világ – mégis remek példái a ’80-as évek rajzfilmkészítésének, Az idő urai például nagyon könnyen eszünkbe juthat a Heavy Metal kapcsán.

Ez a mozi nem véletlenül lett kultikus (azon túl, hogy hosszú évekig beszerezhetetlen volt), és nem véletlenül utálták mindig a kritikusok, ugyanis ilyen mértékűen ízléstelen filmet keveset láthatott a nagyérdemű. Nem csak a szexben tobzódik ez a rajzfilm, de a káromkodásban is legalább annyira úszik, mint a saját történetei által teremtett giccsben. Viszont annyira egyedi, különleges, és szórakoztató élmény, amit egyszerűen nem szabad kihagyni egy filmrajongónak. Rengeteg műfaj vonul fel egymás után, nagyon pergős, nagyon lendületes a film, és halvány fogalmad sincs soha, hogy mi fog történni a következő percben, ez pedig olyan ritka dolog, amit meg kell becsülni. Készült egy folytatása is, Heavy Metal 2000 címen, ha nem is lesz olyan ütős anyag, mint az eredeti, egy megtekintésre mindenképpen számíthat.